A tavalyi fenomenális balatoni pecánkat, úgy döntöttünk, megismételjük Benő barátommal Balatongyörökön. A pontos helyszín a Becehegy alatt található Györöki 1-es stég volt. Titkon bíztunk egy hasonló sikeres pecában, sőt még egy jobban azonban ember tervez a Balaton pedig a Balaton…
Bevezető
60.000 hektár! Ugye, milyen félelmetesen hangzik elsőre? Segítek, másodjára is az, sőt harmadjára és sokadszorra is! Ez a víz a hazai pontyhorgászat csúcsa. Ide nem elég az, hogy valaki jó és ügyes pecás, és megvan mindene. Ez a víz térdre kényszerít bárkit, bármennyire is f@szagyerek az illető! :-)
Helyszín
A helyszín nem volt ismeretlen, sőt! De 1 alkalomból sok dolgot nem lehet leszűrni, hiszen mint a legtöbb víz, a legnagyobb a Balaton is sokat változik. Ezt a helykeresés, „tapogatás” során vettük csak igazán észre. Nagyon sokat iszapolódott előttünk a meder, a sok ígéretes „tartást” gyakorlatilag lenullázva. Szeretjük az iszapot, talán a legjobb nagy pontyos hely, de ez a puha, csúnyán szólva fos iszap nem a kedvencünk, és a pontyoké sem. Igazán olyan helyet ahonnan a „Big”-et reméltem, nem is találtam, de elhelyeztük 1-2 ígéretes helyre bójáinkat, melyeket óvatosan 1-1 kg bojlival „megpötyögtettünk”. Bojlik közül 3 favoritot hoztunk a pecára: Fekete Tintahal, Fűszeres Vörös Máj és Kókusz & Tigrisogyoró 24-es és 30-as kivitelben.
Horgászat
Lassan indult be a peca, amin a szeszélyes időjárás, a másodfokú viharjelzés és a környéken portyázó durván 10 darab bojlis csapat sem igen javított. Mi azonban tettük a dolgunk, bíztunk magunkban és a csalinkban. Gyengék voltak az esték, amit a nagy, kövér „sajt” az égen sem segített. Nem szeretem a teliholdat, egyszerűen nem jó a nagyponty-horgászatra. Vannak legendák ennek ellenkezőjéről, azonban én a saját tapasztalatoknak hiszek, az pedig egészen mást mutat.
![Az első és legfontosabb lépés a helykeresés Az első és legfontosabb lépés a helykeresés](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Big balls for big ones Big balls for big ones](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy szem golyó Egy szem golyó](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Balatonon a fűszeres mindig jó!? A Balatonon a fűszeres mindig jó!?](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy megbízható, kagylóálló előtétzsinór a magyar tengeren elengedhetetlen Egy megbízható, kagylóálló előtétzsinór a magyar tengeren elengedhetetlen](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Benő egyik rige és kiegészítői Benő egyik rige és kiegészítői](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Benő másik „nagyhalas” rige Benő másik „nagyhalas” rige](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Íme, az én felcsalizott előkéim Íme, az én felcsalizott előkéim](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Minden a helyén Minden a helyén](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Patinás horgászhelyünk éjjel Patinás horgászhelyünk éjjel](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A változás szele?
Végre jött egy igazi jó szél, mely meghozta a pontyokat, egyelőre azonban nem a nagyokat: durván 8-14 kg között érkeztek a halak, talán az én pikkelyesem belekarcolt a 15-be, de nem mértük. Az éjszakák továbbra is gyengék voltak, 1-1 fotós hal jött, de azokat is inkább gyors horogszabadítás után útjukra engedtük.
Benő beindul
Az ifjú titán a szelektív kivárós peca híve, amit márciusban egy 25 kilogramm feletti balatoni matuzsálemmel igazolt is. A túra második felében pár masszív hallal bizonyította most is szakértelmét. Két szép, 15 feletti hozott vissza minket az életbe, a helyes útra. Az útra, amiről le sem tértünk. A folytatás viszont nem hozott áttörést. Taktikánk és elképzelésünk mellett végig kitartva most ennyire futotta. Sikeres volt-e a peca? Én azt mondom, ez a Balaton nem egy tegnap kotort, összelopkodott halállományú magántó. Egy balatoni pontynak igenis értéke van, persze egy 25 feletti a Pelsóból más kávéház, mint egy 15-ös, de helyén kell kezelni a dolgokat és magunkat. Sokan tévedésben vannak és nemigen hajlamosak a dolgok mögé látni, mi viszont emberek vagyunk, méghozzá pontyhorgászok, ha 10 kilós pontyok fogunk, ha 20 kilósat. Az igazi élményeket nem kilókban mérik! Tanultunk, tapasztaltunk és erősebben fogunk visszatérni, mert a Balaton mindig tartogat meglepetéseket, és életünk hala is benne úszkál!
![Az első mindig fontos Az első mindig fontos](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A változás szele akciókat hozott A változás szele akciókat hozott](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy gyönyörű, aranysárga pikkelyessel kezdett barátom Egy gyönyörű, aranysárga pikkelyessel kezdett barátom](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az egy szem 30-as is szimpatikus volt a halaknak… Az egy szem 30-as is szimpatikus volt a halaknak…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… és a két szem összefaragott 24-es is … és a két szem összefaragott 24-es is](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy morcos balatoni kosfejű csalt széles mosolyt arcomra Egy morcos balatoni kosfejű csalt széles mosolyt arcomra](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A folytatásban méteres hullámok és kettes viharjelzés várt ránk A folytatásban méteres hullámok és kettes viharjelzés várt ránk](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Kabalám és a csalik Kabalám és a csalik](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Talán a „lötyögős” szél az optimális a Pelsón Talán a „lötyögős” szél az optimális a Pelsón](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Végre újabb akcióban Végre újabb akcióban](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Megérkezett a hőn áhított tükrösöm Megérkezett a hőn áhított tükrösöm](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Gyönyörű, aranysárga hal Gyönyörű, aranysárga hal](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Benő formás pikkelyese Benő formás pikkelyese](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy ekkora pontyszáj szinte mindent elnyel Egy ekkora pontyszáj szinte mindent elnyel](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A túra hala A túra hala](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Erik barátunk szintén Balatongyörökön horgászott és új egyéni pontyrekordot fogott a Big Fish bojlinkkal Erik barátunk szintén Balatongyörökön horgászott és új egyéni pontyrekordot fogott a Big Fish bojlinkkal](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy ünnepi vacsorával zártuk a hetet Egy ünnepi vacsorával zártuk a hetet](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Pompás környezet, mindenkinek jó szívvel ajánljuk a györöki stéget! Pompás környezet, mindenkinek jó szívvel ajánljuk a györöki stéget!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Végezetül köszönjük a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkáját és a szíves vendéglátást László Attilának! Csak előre, fogtok hallani még rólunk és a Balatonról!
Írta: Rokolya Péter
Fotók: Szoják Benedek