Két éjszakás őszi kaland – királyi töves Mocsáról

2017-02-07

Szeptemberben egy ismerősömtől meghívást kaptam egy igazi folyóvízi pontyozásra a Tisza Kiskörénél található alsó szakaszára. A néhány napos túra időpontját október végére időzítettük. Az időjárás azonban sajnálatos módon keresztülhúzta számításaimat. Az indián nyarat egy hirtelen érkező hidegfront váltotta fel, amely kiadós esővel és lehűléssel érkezett a Kárpát-medencébe. A Tisza néhány nap alatt megáradt, vize zavarossá vált. Vendéglátóm, aki szinte együtt él a szőke folyóval, maradásra késztetett. Az élővízi élményekről ugyan kénytelen voltam lemondani, de a drasztikus időváltozás jó esélyt kínált egy tavi horgászatra, ezért úgy döntöttem, hogy mindenképpen zsinóráztatással fogom tölteni az előttem álló 48 órát…

A helyszínen sokat gondolkodtam és a lehetőségeket számba véve néhány óra múlva már meg is született a döntés. Választásom Mocsa település szomszédságában található Király Ponty Horgásztóra esett. Attila, a gondos vízkezelő azonban nem szolgált jó hírekkel, ugyanis hétvégéről lévén szó nekem már csak a tó legelején lévő sekélyebb pálya jutott. A jelen helyzet időjárási viszonyai közepette nem voltam túl boldog ettől a helytől, mert a tavat ismerve, ha lehetett volna választani, inkább a hátsó szeglet mélyebb vizét céloztam volna meg. De most nem választhattam, ezért „lesz, ami lesz alapon” indultam útnak.

Imádok ősszel a vízparton lenni. Ugye milyen szép?

Nem igazán voltam boldog ettől a helytől. De most ez jutott!

A két éjszakás kalandhoz a fagyasztó mélyéről néhány kilónyi fűszeres jellegű csalit halásztam elő, amelyet még korábban készítettem el, de még nem volt rá alkalmam, hogy kipróbáljam. Erre most legalább a lehetőség adott volt. A bojlit kizárólag CCMoore alapanyagokból állítottam össze. A csali száraz összetevői között háromféle fűszerkeverék is szerepelt, amelyet egy csipetnyi chilivel tettem teljessé. Ezenkívül szénhidrátot, tejproteint és minimális előemésztett hallisztet is tartalmazott a cucc. A fűszeres „okosságon” kívül egy dobozka Golden Spice pop-up is a csalis vödrömbe került.

Szakadó esőben érkeztem meg Mocsára, de mire kipakoltam a cuccaimat az autómból, szerencsére az égi áldás abbamaradt. Amilyen gyorsan csak lehetett, felállítottam a sátramat és berendezkedtem, mert az égboltot eltakaró sötét fellegekből ítélve nem sok jóra számíthattam a következő órákban. Első körben nagyjából háromnegyed távolságra néhány maréknyi bojlit dobócsöveztem be. Igyekeztem inkább kisebb területre összpontosítani, mintsem nagy területen szétszórni a csalit. Az egyik szerelékemre egy szem süllyedő csali, míg a másikra hóember variáció került a már fent említett arany fűszer lebegővel.
Amint végeztem a procedúrával, rám esteledett, és ismét eleredt az eső. Jobban láttam behúzódni a meleg hálózsákom mélyére. Az egész heti feszített munka és hajtás most jött ki rajtam, mert abban a pillanatban, ahogy lehajtottam a fejem, már el is aludtam. Éjfél után riadtam fel, de az eső még mindig kopogott a sátram tetején. Kimászva a vackomból egy pillantást vetettem azért a botjaimra, de a swingerek ugyanolyan helyzetben voltak a zsinóron, ahogyan azokat beállítottam. Ez reggelre mit sem változott. A szerelékek frissítésére a délelőtti órákban került sor. Mondanom sem kell, a csalik érintetlenek voltak. Úgy döntöttem, hogy néhány maréknyi bojlit ismét „becsövezek” annak ellenére, hogy még egy „csippantásom” sem volt. Természetesen az eső változatos intenzitással tovább esett. Szinte az egész napot a sátorban töltöttem. Nehéz órák voltak így, főleg kapás nélkül. Kicsit talán az vigasztalt, hogy a halak a frekventált helyeken sem szaggatták az istrángot. Nem igazán értettem ennek az okát. Tökéletes időjárás, eső, lehűlés, hidegfront. Ennél többet nem is kívánhat egy pontyhorgász. A halak mégsem táplálkoztak úgy, ahogy az elvárható lett volna. Szép lassan ez a nap is eltelt. Sötétedés előtt még egyszer frissítettem, de már nem etettem.

Az eső valamikor késő este állt el véglegesen, mert a fellegek közül kikandikáltak a csillagok és velük együtt a vigyorgó Hold is. Hajnali 2:30-kor egyet csippant a fejem mellé helyezett távjelző, majd ezt követően még egyet és még egyet. Azonnal cselekedtem. A fejlámpám fényében a hóember kombinációval csalizott szerelékemen óvatosan süllyedt a swinger, majd néhány másodperc múlva nagyon lassan emelkedni kezdett. Eljött az ideje, hogy ráemeljek a botra. A zsinór végén egészen jó ellenállásba ütköztem, azonban csak rövid ideig élvezhettem a fárasztás élményét, mert ismeretlen ellenfelem a balra lévő bedőlt fát szemelte ki magának, ahonnan esze ágában sem volt kiugrani. A halat sajnálatos módon elvesztettem. Ahogy kivilágosodott, frissítés és etetés következett. Az időjárásban viszont változás állt be, verőfényes napsütés és szélcsend köszöntött a bányatóra. A front elvonult, a levegő hőmérséklete pedig varázsütésre emelkedni kezdett.

A déli harangszóval eljött a pakolás ideje. Szép lassan szedelőzködni kezdtem. Legalább annyiban szerencsém volt, hogy a felszerelés tökéletesen megszáradt az őszi napsugarakban. Kezdtem belátni, hogy ezt a csatát elveszítettem. Már a botokon volt sor, amikor a bal oldali szerelésen óvatos kapásra lettem figyelmes. Hihetetlen, hogy az utolsó percekben történt meg a csoda! Nem voltam rest, azonnali mozdulattal felvettem a kontaktust. Első nekifutásra alig éreztem valamit, de amint a horgon „ülő” hal kezdett a part közelébe kerülni, egyre jobban bólogatott a spicc. Szerencsére nem a bedőlt fa felé igyekezett, hanem pont az ellenkező irányba tartott, így nyugodtan és türelmesen fárasztottam ellenfelemet. Jó néhány percig viaskodtunk egymással, mire végre kirajzolódott a vízből egy hatalmas hát. Elsőre 15-16 kg körülire becsültem a megakasztott pontyot. A szilaj harcos csak rótta a köröket, de már egyre kisebb és kisebb területen úszott, majd teljes testével felfeküdt a víz felszínére. Eljött a merítés pillanata. Engedelmesen tűrte a háló fogságát. A matracra fektetve és alaposan megszemlélve a tövest, ránézésre jóval túlmutatott a fárasztáskor becsült súlyán. Ez a mérlegeléskor be is igazolódott. Az analóg műszer mutatja 18,80 kg-nál állapodott meg. Ez aztán nem semmi, mert ha 1-2 perccel előbb veszem ki a botot, ezt a csodálatos pontyot most nem fogtam volna meg. Nálam egyébként bevett szabály már hosszú évek óta, hogy mindig a botok az utolsók. E fogással most ismételten ráerősítettem erre a „babonámra”.

Az öreg pikkelyes a küzdelembe alaposan belefáradt, mert a visszaengedésig nagyon nyugodtan viselkedett. A halat megvizsgálva Attila arra a következtetésre jutott, hogy utoljára ezt a pontyot szeptember elején fogták meg, tehát több mint másfél hónapig nem került horogra, pedig a víz rendkívül túlhorgászott, nagy nyomás alatt áll. Ezt mi sem bizonyítja, hogy a hosszú életkort megélt példányokat tényleg sokszor nehéz kapásra bírni. Bevallom, a két éjszakás horgászattól a sekély víz miatt nem vártam túl sokat, de ezzel a hallal nagyon kellemes meglepetés ért. Talán a napsütés hatására látogatott ki az alig 1,5 méteres vízbe némi táplálék reményében. Bár, ha jobban belegondolok, sokszor megesett már velem, hogy az őszi időszakban a kis vízben fogtam a pontyokat. Mindenesetre, ha a helyválasztás rajtam múlott volna, ezt a halat nem fogtam volna meg. De talán ettől is szép a pontyhorgászat, mert majdnem mindig tartogat meglepetéseket számunkra.