Nem is tudom, hol kezdjem el, annyi meg annyi gondolat kering a fejemben, szinte még most is érzem azt a feszültséget, ami akkor és ott a levegőben volt. Aki indult már horgászversenyen, az tudja, hogy nem a hétköznapi peca izgalma uralkodik ilyenkor el az emberen, minden apró dolog izgalmat vált ki - „Vajon milyen lesz a kihúzott hely? Mit eszik a hal? Mivel kezdjek?” stb. -, de nyugodtnak kell tudni maradni az utolsó pillanatig, az utolsó kapásig, mert ezen sok múlhat!
Már tavaly is indultunk társammal bojlis versenyen, ahol a képzeletbeli dobogó legalsó, III. fokára állhattunk fel. Mindössze 9 kg választott el minket az eggyel magasabb lépcsőfoktól. Nagy magabiztossággal próbáltam leplezni idegességem a húzás előtti pillanatokban, de a kihúzott hely után önbizalmam kicsit alábbhagyott, ugyanis a tó elején, a gáttól számított második helyet sikerült kihúznom, ami nem tartozik a legjobb helyek közé. Húzás után elfoglaltuk horgászhelyet, majd nem nagy lelkesedéssel rendezkedni kezdtünk, így végül precízen minden elnyerte a maga helyét.
Az előttünk lévő területből próbáltuk a maximumot kihozni. Csalinak a Carp Friend Baits mixeiből készített bojlikat használtuk a verseny folyamán. 11 óra után nem sokkal, dudaszót követően elkezdődött a verseny, behúztuk a szerelékeket, és hamarosan meg is jött az első ponty a „tenyeres kategóriából”. Később hasonló méretű testvérei is tiszteletüket tették, ezért taktikát váltottunk: elhagytuk a gyors oldódású, kisebb szemcseméretű etetést és a sekélynek mondható, nagyjából térdig érő vizet. A kapások számával nem volt problémánk, egyedül azzal, hogy a 3 kg-os limitet egyelőre nem tudtuk átlépni.
Már jócskán benne jártunk a délutánban, amikor az első értékelhető halat megfogtam egy 9,37 kg-os töves személyében. Az esti mérlegelés után megtudtuk, hogy az utolsó helyen állunk ezzel az egy hallal. Nem túl jó kezdet… Eljött az első éjszaka. Ahogy beállt a teljes sötétség, úgy kezdtek a kapásjelzők is feléledni, sorban fogtuk a pontyokat. A megfogott halak között a legkisebb mérhető sem volt 5 kiló alatti példány! Ahogy a halak megindultak, úgy erősödött fel a jéghideg északi szél is. Reggelre megteltek a pontyzsákok a megfogott 10 halnak köszönhetően, aminek az összesített súlya 76 kg volt. Volt köztük egy 13 és egy 12,8 kg-os tükrös, továbbá egy 7,5 kg-os koi ponty is. Ezzel az éjszakai mutatványunkkal az utolsó helyről a 3. helyre ugrottunk fel!
Napközben volt pár mérhető halunk 30 kg-os összsúlyban, majd a következő éjszakán 4 db halat zsákmányoltunk, melyek szintén 30 kg-ot nyomtak. A fogási statisztikát nézve az éjszakák jobbak voltak, a nappalokat átlagosan 30-40 kg hallal zártuk. Nem sok volt köztünk és a 4. helyen lévő csapat között, naponta többször váltottuk a 3-4. helyet, egyikőnk se tudott a másiktól elhúzni.
Azt beszéltünk társammal, hogy jó lenne egy olyan éjszaka, mint az első - ekkor még nem tudtuk, mi vár ránk a 3. éjszaka… Sötétedés után kapás kapást ért, reggelig 16 db mérlegelhető halat tudtunk a partra csalogatni, melyek közt egy 10,37 kg-os koi ponty volt számomra a legszebb, amely életem második tíz feletti koi pontya volt és a legnagyobb. Ezen halak összsúlya 95 kg volt, versenykörülmények között ezen a tavon még nem fogott senki ennyi halat egyetlen éjszaka alatt!
Ezzel a bravúrral be is biztosítottuk magunkat a 3. helyre és egyre közelebb kerültünk a 2. helyhez is, amitől az esti mérlegeléskor mindössze 15 kg választott el minket. Tudtuk, hogy minden az utolsó éjszakán fog eldőlni. Sötétedés után szokásosan el is kezdtük fogdosni a pontyokat, éjszakai termésünk összesen 42 kg volt.
Sajnos a reggel folyamán zsinórban 4-5 halunk is elment, ráadásul olyan halak, melyek mind értékelhetőek lettek volna, Nem értettük ennek okát, hiszen az előző napokban alig volt lemaradásunk. A lemaradó halak közül az utolsó elvesztése fájt a legjobban. Szép lassan, amolyan „öregesen” húzta el a bokornál elhelyezett végszereléket, majd amikor felemeltem a botot, meg se mozdult, egyszerűen nem tudtam elhúzni onnan. A 2,75 librás Fox botom már a markolatnál hajlott, de a hal egyszerűen nem akart onnan eljönni, és mivel 10 librás fluorocarbon volt fent előkének, engednem kellett a húzásnak, be kellett engedjem a veszélyt jelentő ágak közé. Mire odaértünk a csónakkal - pedig nem húztam -, feltekerte a zsinórt az ágakra és eltépte a vékony előkét. Tudtam, hogy ez a hal sokat számított volna, a legnagyobb hal díjra is pályázhattunk volna vele. A verseny végén tudtam meg hogy, mindössze 6 kg kellett volna a 2. helyhez. Ha akkor azt az egy halat megfogjuk, ha kijött volna, ha kicsit erősebb előkezsinór van fent, ha… ha és megint csak ha… De ez verseny, ahol nincs helye a „ha” szónak, itt nem szabad hibázni. Én hibáztam, bár ezt nem tudhattam előre. Így, utólag belegondolva már nem bánom, örülök a 3. helynek is nagyon. A hibák azért vannak, hogy tanuljunk belőlük, legközelebb felkészültebben, több tapasztalattal vágunk neki majd, hogy a végén ne pár kilogramm döntsön majd az eredményről!
Mindenkinek hasonlóan szép pontyokat és élményeket kívánok! Aki még soha nem versenyzett, annak csak annyit mondok, hogy próbálja ki! Teljesen mindegy, hogy milyen módszert kedvel, a verseny olyan adrenalin-bomba, amelyet nem lehet „hétköznapi” körülmények közepette megélni, megtapasztalni. Ha pedig esetleg még eredményt is sikerül elérni, akkor olyan életre szóló élményekkel gazdagodik az ember, amelyeket semmi más nem pótolhat. Próbáljátok ki és megértitek, hogy miről is írtam! Ha ez megtörtént, osszátok meg ti is élményeiteket velünk!
A végére már csak annyit mondhatok: JÖVŐRE UGYANITT, és küzdünk az utolsó pillanatig!
Írta: Karaszi Zsolt (Bojlis Zsolti)
