Nagy pontyok nyomában 20. rész – TripleX a nagyhalas horgászatokhoz

Nagy pontyok nyomában 20. rész – TripleX a nagyhalas horgászatokhoz

A Haldorádó Carp Boilie termékcsalád 2014-ben debütált, melyet hatalmas siker és figyelem kísért már az első évben. Az azóta is roppant népszerű termékcsalád tavaly egy komoly ráncfelvarráson esett át, ezáltal is alkalmazkodva a megváltozott igényekhez. Most pedig szeretnénk bemutatni a bojlicsalád legújabb tagját egy igazán élménydús horgásztúra keretein belül.

Mostani túránk helyszíne a dunavarsányi Petőfi HE tava, ami egy régi kavicsbánya maradványaként jött létre, medre változatos, a mélység 4-6 m között változik. Mérete 18 hektár.
Nem először horgászom már itt, először a családommal jártam itt két éve nyáron, amikor párommal egy nagyon jót horgásztunk, aztán kollégáimat is rábeszéltem és egy rendkívüli évkezdést hajtottunk végre 2018. január első napjaiban, amikor szintén több tizenöt kilogramm feletti hal is tiszteletét tette a pontymatracunkon. 
A stratégiánkat etetőhajós horgászatra építettük fel, tehát terveink szerint mindent partról szerettünk volna megoldani.

Dunavarsány határában számtalan tó található, ebből mi a Petőfi HE tavát választottuk
Horgászhelyünk felülnézetből

A horgászszezon vége fele járunk, a víz is lehűlőben van, ezért mindketten minimális mennyiségű etetést alkalmazunk, amire kizárólag főzött bojlikat használunk egészben és felezve. Az etetéseket reggel és este frissítjük, illetve kapást követően, de akkor csak néhány golyó kerül a csali mellé, melyeket előzetesen azonos ízesítésű Carp Syrupba áztattam. Az egyik készségemen egy szem 24 mm-es Big Wafter a csali, a másikon pedig bevonatos főzött csalizó bojli egy pop-uppal, gondolván az óvatosabb egyedekre is. Kíváncsi vagyok, hogyan reagálnak a halak, mert a víz nagyon tiszta. A szerelékeket is ehhez igazítottuk, amelyeket etetőhajóval kell a kiválasztott helyre bejuttatni, így ahhoz igazodva mindketten megjelöltük a zsinórjainkat, az irányt pedig a túloldali támpontok adják, így tudunk azonos területre horgászni majd a túra folyamán.

A kiválasztott távolságokat minden főzsinóron megjelöltük, így kapás után könnyedén visszataláltunk ugyanarra a területre
Egyik csalikombinációnk egy bevonatos csali + egy pop-up
A fogós csalikombináció
Szerintem ő sem gondolta, hogy ez szúrós falat lesz
Egy szuper méretű tőponty érkezett a bölcsőbe
A halakat egyáltalán nem zavarta az eső, de amikor ilyen pontyok érkeznek, akkor minket sem! :)

A korábbi túráknak köszönhetően ismerjük a tó mélyebb pontjait, így célirányosan ezeket céloztuk meg, ami bő hatméteres mélységet jelent, illetve egy szereléket helyeztünk e törés felső peremén. Szeretem a fluorocarbon előkéket, jól működnek a nagyhalas horgászatok alkalmával, most is egy-egy botra ezekből készítettünk előkéket, míg a másik kettő végszerelékre a már jó bevált bevonatos PB Products Jelly Wire került. A meghorgászandó távolság nem volt kiemelkedően nagy a maga 110-120 méterével, ezért a 135 grammos grippa ólmokat elegendőnek éreztük, a rajta található „rücsiknek” köszönhetően könnyedén megállnak még a medertörések mentén is.
Sokat dolgoztunk azon, hogy a bojli kínálatunk letisztuljon, és egy jól átlátható palettát kapjunk a végén, amely szinte minden helyzetre és víztípusra kínál megoldást. Eredendően nem szerettük volna ezt bővíteni, de sikerült találnunk egy olyan alapanyag és aroma kombinációt, amely a tesztek folyamán kimagaslóan jól teljesített. Széles csapatunk segítségével jó néhány különböző típusú vízen próbáltuk több szezonon keresztül, és minden kolléga egybehangzó véleménye volt, hogy ezt bizony forgalomba kell hozni!
Próbáltuk ebből a lehető legjobbat kihozni, így alkottuk meg a TripleX fantázianevű csalinkat, amely 3 különböző nagyon népszerű arománk, a Nagy Ponty, a Tintahal és a Frankfurti kolbász keveréke. Így van benne édes, halas és fűszeres aroma is. Nagyon érdekes, hogy ezek mindegyike kiérződik, de együtt – megfelelő arányban keverve – nagyon harmonikus és különleges aromakeveréket képez.
A TripleX év bármely időszakában nagyon hatásosnak bizonyult, és nagyon szép halakhoz segített hozzá önállóan vagy más csalikkal kombinálva is.

A teljes TripleX család

Mint a bevezetőben is említettem, megújítottuk a Haldorádó Carp Boilie termékcsaládot, nézzük meg hát közelebbről, mik is voltak ezek a változások, amelynek eredményét már élvezhették a horgászok a tavalyi esztendő folyamán.

Őszi naplemente
Lali sem tétlenkedett sokáig
Örök igazság: ha az előrejelzés azt írja, hogy 90% esélye van az esőnek, akkor bizony esni is fog!:)

A legszembetűnőbb különbségek a nagy dobozos főzött Carp Bojlikon érzékelhetők, itt megnöveltük a bojlik méretét 20-ról 24 mm-re. A bojlik összetevői és állaga is módosult, jelentősen javult, hogy alkalmas legyen 48, sőt akár 72 órás bevetésre is. Ennek köszönhetően nem kell attól tartanunk, hogy idő előtt leázna a hajszálelőkénkről, illetve a fehérhalak „rohamainak” is lényegesen jobban ellenáll. Olyan magas minőségű, szelektív nagyhalas csalik, amelyeket joggal várnak el a modern pontyhorgászok.

A 24 mm-es főzött bojli hatékony segítség a szelektív nagyponty-horgászatban

Ehhez igazítottuk a Pop Up csalik méretét is, így az eddig megszokott 16-os méret mellett 20 mm-es csalik is helyet kaptak a tégelyben, megkönnyítve a nagyobb méretű bojlik kikönnyítését is, ami így már egy igazi nagyhalas csemege lehet!

A TripleX Pop Up nemcsak háromféle ízű, hanem háromszínű is

Nézzük tovább a csalizó bojlikat! A sort a Carp Boilie Long Life Coated, azaz a Bevonatos főzött csalizó bojlival folytatjuk. Intenzív aromával rendelkező, panírozott csalizó bojli, mely a külső panírnak köszönhetően a vízbe érést követően azonnal kifejti hatását, mivel folyamatosan áramlanak ki belőle a különböző étvágyfokozó attraktánsok, melyek táplálkozásra ösztönzik a halakat. Emellett jól kitűnik a többi vízbe szórt bojlik közül, így hamarabb juthatunk el a kapásig. Mérete 18 mm.

A bevonatos főzött csalizó bojli roppant attraktív horogcsali, amely a rövid horgászatokon is nagy segítség lehet
Felváltva szákoltuk egymásnak a jobbnál jobb pontyokat
Ő a Big Wafters mellett döntött

Íme, a nagy kedvencünk, a Carp Boilie Big Wafters, azaz a Balanszírozott főzött csalizó bojli. Ez a család – a bojlis horgászok között is – azoknak készült, akik céltudatosan a legnagyobb és egyben legrafináltabb példányokat szeretnék megfogni. Nagy falat, mégis könnyű, így nem süllyed el az iszapban. A csali jól ellenáll a kisebb keszegfélék támadásainak, ami nagyon fontos a céltudatos nagyhal-horgászatban, hiszen nemegyszer előfordul, hogy akár 48 órát is ki kell bírnia a hajszálelőkén a csalinak, mielőtt a nagy hal felfedezné azt. Ez a csali garantáltan megfelel ezeknek az igényeknek, így bátran ajánljuk azon horgászok figyelmébe, akik gyakran horgásznak nagy, természetes vizeken is! Mérete 24 mm.

A Big Wafters egy 24 mm-es kikönnyített horogcsali
Nagyhalas túrákon mi magunk is ezt a típust használjuk a legtöbbet

A Carp Syrup aromacsalád kifejezetten a szelektív, nagyhalas horgászatokhoz ad hatékony segítséget. Az aroma kellően sűrű, hogy felhasználhassuk főtt magkeverékek vagy az etetésre szánt bojlik és pelletek ízesítésére is. Mivel 100%-ban PVA-barát termékről van szó, remekül használható stick mixek készítéséhez is, mellyel még vonzóbb módon kínálhatjuk fel csalinkat.

A Carp Syrupban áztatott bojli szemek remekül felkeltették a pontyok érdeklődését
Ritka tükröseink egyike
Kiélveztük a fárasztások minden pillanatát
Az új Carp Academy Endless botokkal horgásztunk, ami mindkettőnknek nagyon a kezünkre állt: erős, de pont annyira rugalmas is, amennyire kell

Ezen a horgásztúrán az időjárás nem a szebbik arcát fordította felénk, de pontyfogás szempontjából ez pont jól jött nekünk, talán ennek is köszönhettük, hogy az év egyik legjobb horgásztúráját zártuk Lalival, aminek emlékeire jó lesz visszagondolni a téli pihenő napjaiban.

Eső utáni csendélet
Lali ellenfele nagyon küzd
Nem is kérhettünk volna ennél szebbet
Szuper hal érkezett az én horgomra…
… és Laliéra is, a két hal majd negyven kilogramm

A cikkben, illetve a filmben bemutatott 2019-es újdonságokat legelőször a XIV. Haldorádó Pontyhorgász Napokon lehet majd kézbe venni, megszaglászni, illetve ha megtetszik, akkor megvásárolni.
A rendezvény helye és időpontja: Kiskunhalas, Haldorádó Centrum, 2020. január 31. - február 1-2. (péntek, szombat, vasárnap).
Várunk mindenkit szeretettel!

Írta: Haskó Tamás
Fotók, videó: Takács Péter, Barna Lajos

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.