Többször horgásztam már a Maconkai-víztározón, de valahogy eddig csak rövidebb, maximum egynapos alkalmakra volt lehetőségem, így már nagyon szerettem volna egy hosszabb túrát is szervezni erre a csodaszép környezetben elhelyezkedő, halállományáról méltán híres víztározóra. Az ősz folyamán sikerült is kivitelezni és Lajos barátommal egy hosszabb, két éjszakát is átölelő horgásztúrát szerveztünk, amiből egy nagyon hangulatos, élményekben gazdag kaland kerekedett.
Maconka elég terhelt a foglalható helyek szempontjából, gyakorlatilag folyamatosan nagy nyomás alatt van a víztározó, így mi is csupán egy bő kétéjszakás horgászatra tudtunk készülni, amire az egyes sziget középső részén kaptunk lehetőséget. A rendelkezésre álló idő rövidsége miatt úgy gondoltam, hogy teljes mértékben a partról fogjuk megoldani a horgászatot, beleértve az etetést is.
A tó térképét alaposan megvizsgáltuk és úgy döntöttünk, hogy 105 méteren fogjuk kialakítani az etetésünket, amelyet Spombbal fogunk megetetni. A távolságmérő rudak segítségével ki is akasztottuk az etető botok zsinórklipszét, és megkezdődhetett a csalogatóanyag bejuttatása. Az okozott egy kis fejtörést, hogy ebben a kellemes őszi időben melyik irány lesz a jobb, de mi némi tanakodás után a fűszeres vonal mellett tettük le a voksunkat, így a C21 Fűszeres Kolbász bojlit választottuk alapnak, amelyet tovább turbóztam némi Főtt Tigrismogyoró Mixszel és azonos ízű C6 pellettel.
A C21 bojlicsalád nagyon közkedvelt a kínálatunkban – ennek két fő oka van: nagyon kedvező az ára, és a halak is eléggé kedvelik. Eredendően négy ízben készült és két kiszerelésben, egy kisebb, 900 grammos és egy gazdaságosabb, 2500 grammos kivitelben. Ehhez társult be a 2020-as évtől a Fokhagyma & Mandula ízesítés. A horgászok annyira megkedvelték a C21 bojlicsaládot, hogy úgy gondoltuk, 2021-re tovább szélesítjük e kínálatot. Először is érkezik egy 1,5 kg-os kiszerelés, amely vödörben kapott helyet, és tettünk mindegyik mellé egy flakon aromát azonos ízesítésben, amivel tovább fokozhatjuk a hatékonyságot. Ez a vödrös kiszerelés 2021-től minden eddig megjelent ízben elérhető lesz a családon belül, sőt! Érkezik kettő új típus is, az egyik nagy személyes kedvencem, a Tigrismogyoró, és ami nagyon hiányzott a palettáról, az Amur.
Miután bejuttattuk a helyére a kellő mennyiségű csalogatóanyagot, kimértük pontosan a többi boton is a távolságot, amelyet zsinórjelölő filc segítségével megjelöltünk. A túlparton kinézett fix pont megfelelő iránymutatónak bizonyult, a távolság pedig adott volt. Nem minden esetben horgászom ilyenkor kizárólag az etetésemet, próbálom annak picit a környékét is felderíteni egy nagyjából tíz méteres sugarú körben, mert sokszor eredményesebb kicsit túldobni az etetésen egy ilyen intenzíven terhelt tavon, mint az etetés közepét horgászni.
Próbáltunk valami kevésbé megszokott és a halak számára remélhetőleg érdekesebb csalikombinációt felkínálni, amelynek alapját a bevonatos főzött csalizó bojlik adták Fűszeres Vörös Máj és Nagy Hal ízekben, de ezeket sem önmagában kínáltuk fel, hanem a Tornado csalik új típusával, a Pop Up XL segítségével, kicsit összefaragva a megfelelő kikönnyítés érdekében.
A felkínáláshoz egy kedvenc krimpelős előkémet készítettem el, amelynek nagy előnye, hogy nagy távolságba is könnyedén dobható gubancmentesen, emellett könnyedén csalizható bármilyen méretű csalival, nem szükséges hozzá másik hajszálelőke. A szerelék elkészítését részletesen bemutatom a videóban.
Az első kapásra nem kellett sokat várni, először azt hittem, csak egy keszeg űz aljas tréfát velem, de a part közelében egy villás farok árulkodott, hogy bizony sikerült összefutnom egy tokkal. Jót küzdöttünk, majd óvatosan visszaengedtem ezt a ritka kincsnek számító halat.
Az este folyamán több szép pontyot is sikerült horogra csábítanunk, érezhető volt, hogy milyen jól reagálnak a halak az etetésünkre. Hajnalra kicsit lassult az ütem, így következhetett az etetés frissítése. Összekészítettünk egy ugyanolyan keveréket, mint amilyet az alapozásnál használtunk és ezt gyorsan, még reggeli előtt bejuttattuk a helyére. A nappali órák kicsit lassabb ütemben, de viszonylag egyenletesen adták a kapásokat, remekül szórakoztunk. Próbáltunk különböző csalikat, de a Fűszeres Vörös Máj bevonatos bojli volt a legstabilabb a Tornado Pop Up XL Ananász & Vajsav ízesítésű csalival balanszírozva, a túra folyamán toronymagasan ez adta a legtöbb kapást.
Persze ilyen szép környezetben egy pörgős horgászaton gyorsan repül az idő, a horgásztúránk a végéhez közeledett, aminek minden percét élveztünk. Maconka egy fantasztikus víz, amely rengeteg élményt és meglepetést tud nyújtani az ide ellátogató horgászok részére, én bátran javaslom, hogy aki nem járt még itt, legalább egyszer próbálja ki, utána úgyis visszajáró vendéghorgász lesz! :)
Írta: Haskó Tamás
Fotó, videó: Barna Lajos, Takács Péter, Haskó Tamás