Attól, hogy mindenki „ugyanúgy” pecázik, nem biztos, hogy mindenki jól is horgászik. Pláne, ha az év 90%-ában minden nap így teszik egy adott vízen. Nem azt mondom, hogy így nem lehet halat fogni, de a bojlizás nem a halfogásról szól, hanem a nagyhal-fogásáról.
A mostani írás mottója legyen ez: „Térj el a megszokottól”! Augusztus végén egy nyárbúcsúztató pecába csöppentem. A kiszemelt vízterület a Lajosmizse határán elterülő Fish Aréna Horgásztó. Az átlaghorgászokhoz hasonlóan sajnos nekem is többnyire be kell érnem az 1-2 napos horgászatokkal. Most is ezzel a 40 órával kellett úgy gazdálkodnom, hogy minél nagyobb halat fogjak. Az utolsó hét igen siralmas volt a tavon. A horgászok által preferált módszer és technika a 16 horgászállásról mindössze 4 halat eredményezett egy hét alatt, a legnagyobb 13 kilós volt.
Sokan ilyenkor még többet etetnek, aromásabb kajával, hogy ez majd behúzza a halakat (ezzel is tovább csökkentve a nagy hal megfogásának esélyét). Az első feladat a „hot spot”-ok elhagyása, bármennyire is kecsegtető a hely. Itt ez a szigetek térségét jelentette. Én ezen a túrán a parttól mintegy 3 méterre, illetve 40-50 méterre próbálkoztam, a szigeteket még csak meg se közelítettem.
A csali terén én azt vallom, hogy ahány víz, annyi csali. Ezen a vízen a direkt e tóra kikísérletezett részben oldódó, natúr házi bojlival csaliztam. A részben oldódó annyit takar, hogy vízhőfoktól függően 12-24 órát bír ki, ezért nyáron a csalizó bojlit be szoktam harisnyázni. Ezáltal a bojlink gyorsan dolgozik, mégsem intenzív, így gyorsan behúzza a nagyobb halakat. Ilyen típust tudomásom szerint még egy cég sem dobott piacra.
Szerelék gyanánt egy szem 20-30 mm-es bojli volt úgy 1-2 centiméterre elengedve a Carp'R'Us Gladiator LS öblétől, melynek akadási képességén javítottam egy alignerrel, valamint ólompasztával a 20 centiméteres előke 1/4-nél. Ólmokban az inline típust kedvelem 113 grammban, amely akasztás után szabadon fut a 140 centiméteres leadcore-on, majd akadály nélkül a 20 méter 50-es előtét zsinóron, melyet az akadók miatt csévéltem fel. Főzsinórom általában 0,35 mm-es, mely szerintem a behordós horgászatoknál a legjobb választás. Az etetést sem szeretem túlbonyolítani, kizárólag a csalival megegyező bojlit szórtam szét, minden esetben szobányi területen, mely nem haladta meg a 10-15 szemet.
Az éjszaka hamar rám tört, már talán éjfél is elmúlt, mikor a középre húzott végszerelékhez tartozó jelző megszólalt. 20 perces fárasztás után egy 14,6 kg-os tőpontyot mérlegelhettem. Minden sérüléstől mentes volt, az összes pikkelye a helyén, csodás, életerős példány volt, nagyon örültem, hogy megtisztelt a jelenlétével. Reggelig még egy 8 kg-os amur „zavarta” meg álmaimat, melybe kutyám, Charlie azonnal beleszeretett.
Azt hiszem, itt fontos megemlítenem, hogy a kapás nélküli szereléket se nem húztam újra, se nem etettem rá, hisz tudtam, hogy minden jó helyen van. Talán ez a legfontosabb a bojlizásban; a türelem és a bizalom, nem pedig az, hogy bojlit fűzünk a hajszálra. 11 óra körül szinte felrobbant a botom. Az az érdekes helyzet alakult ki, hogy már bevágás előtt láthattam ellenfelem, ugyanis akasztás után egyből kitört a vízfelszín alól egy 10 kilogrammot meghaladó tokhal. Szerencsére minden probléma nélkül sikerült kifárasztani a partról. A tipp helyes volt, hisz a mérleg 14,8 kg-nál állt meg. Délután 3 óra felé ugyanez megismétlődött egy bő 13-as vágótokkal. A nagy meleg miatt annyira elkészült mindkettő az erejével, hogy tovább tartott a visszaengedésük, mint a fárasztásuk. A naplementét egy újabb vértes követte 12 kg-mal, melynek fotózására már a nap is lebukott a horizonton.
Nagyon örültem ennek a 3 db 10 kg feletti tokhalnak, de azért már titkon reméltem, hogy pikkelyes barátaim is látogatást tesznek nálam, ha rövid időre is. Éjjel 2-kor aztán megérkezett a várva várt komótos kapás, lassan indult meg a hal a bal oldali szerelékemmel (mely a part mellett volt elhelyezve). Hihetetlen erővel küzdött, tudtam, hogy nincs akadó az előttem lévő területen, ennek ellenére többször úgy éreztem, mintha a hal elakadt volna, mikor megtorpant. De nem kerülhette el ő sem a sorsát és egy jó 40 perces fárasztás után megadta magát. Bevallom, kissé csalódott voltam, mikor megláttam a merítőmben, hisz ereje jóval felülmúlta méretét. Azért így se keseregtem, hisz 17,5 kilójával a „túra” legnagyobb halát tarthattam kezemben pár másodpercig.
Napkelte után körbesétáltam a tavat, hogy vajon csak nálam ettek-e a halak az elmúlt másfél napban. A várt válaszokat kaptam minden társamtól a rövid beszélgetések után: „Dög a víz, nem eszik a hal ilyen melegben, magas a légnyomás, kilopták már a halak többségét, nem mernek kijönni a kíméleti részről, talán élő csalival kellene próbálkozni (ez volt a kedvencem:)), túl hosszú volt az előke, túl rövid volt az előke… sorolhatnám. Egyik sporttársamnak sikerült egy 8 kilós pontyot fognia. Azonban mindez kevés volt, hogy eltántorítsa őket a „hot spot”-októl és a temérdek etetéstől. Hát, ők tudják. Lassan eljött a dél és a pakolás ideje, már csak a szerelékek voltak a vízben, mikor megérkezett a várva várt búcsúhal a part menti sekély vízből egy 11,3 kilós nyurga személyében.
Rövid számolgatás után a következő statisztika rajzolódott ki: 7 halat sikerült fognom picivel több, mint 13 kilogrammos átlagsúllyal. Hazafelé azon morfondíroztam, hogy mi lett volna, ha eszik a hal?
Ha továbbjutok az első fordulón, akkor ez is ki fog derülni… :)
Írta: Osgyáni Gábor(Poseidon)
Fotókat készítette: Farkas Petra
