Sokáig gondolkodtam, mi is lenne jó cím, hogyan nevezzem el ezt a kis beszámolót. Lehet, nem túl figyelemfelkeltő, de akárhogy is gondolkodom, ez a néhány szó egybefoglal mindent, amit szeretnék elmesélni nektek e néhány sorral. Kicsit több mint három évvel ezelőtt ismerkedtem meg a feeder technikával. Őszinte leszek, előtte nem is tudtam, hogy létezik. Barátaim bojlisok, így a közös pecákon, testközelből ismerkedtem a másik technikával is. Na de menjünk sorban!
Amint már említettem, három éve űzöm a feederes pecamódszert és egész véletlenül ismerkedtem meg vele. A sztorit lerövidítve: több év szünet után újból elkezdtem pecázni. El sem hittem volna, mennyire megváltozott a horgászat gyermekkorom óta. Igaz, néha leültem barátaimmal beszélgetni, ők elkezdték a pecameséket, hogyan s miként csinálják bojlisként. Egy szót sem értettem, mi az a shockleader, back lead, free spool, dip, safety clip meg anyám tyúkja. Nálunk, Horvátországban, leginkább a külföldi elnevezéseket kedvelik, és így bárhol megértik az embert, ha valahol az ország másik felében élő emberrel - bocsánat, horgásszal - beszél. Engem ez hidegen hagyott, a neten kezdtem el böngészni - olyan botokat kerestem, melyek olcsók, mégis jól használhatók. Így böngészve horvát, szerb és bosnyák fórumokon, többször ráfutottam egy névre. Az egyetlen furcsaság az volt, hogy a név magyar volt. Nem értettem, miért és honnan, ezért utánakerestem a névnek. Ez nem volt más, mint Döme Gábor neve, és persze a kereső rögtön a youtube-ra irányított. Megnéztem egy-két kisfilmet, megfertőződtem, jöttek az első feederbotok, és az óta beteges feederhorgász lettem.
Nos, visszatérve a lényegre: annak ellenére, hogy barátaim próbálnak átcsábítani a bojlisok táborába, és bár semmi sikert nem értek el, idén mégis rápróbáltam. Armond horgász kollégám még az év elején meghívott, hogy vegyek vele részt csapattársaként egy nemzetközi bojlis kupán. Nem egy nagynevű versenyről van szó, inkább csak olyan barátságos mérkőzés, ismerkedés. A tó számomra ismeretlen volt, nem is tudtam, hogy van ilyen a közelben (kb. 50 km), izgalmas volt a verseny jellege, sőt még a nevezés is ingyenes volt, mivel az ottani horgászegyesület és egy magyar érdekvédelmi szervezet szervezték közösen és állták a verseny költségeit. Tehát szívesen fogadtam a felkérést.
A tó Vukovár város határában található, a Grabovo - Kaiševac nevet viseli. Ez egy valamikori halastó, melyet több éve nem használtak haltenyésztésre, mivel egy vukovári horgászegyesület kezeli. Tehát egyesületi vízről van szó. Egymás mellett három tó található, kettőből az egyesületi tagok a zsákmányuk jogszabályban meghatározott részét hazavihetik, a harmadik, 22,5 hektáros vízterületet - mely az említett Grabovo - Kaiševac - pedig az egyesület néhány éve C&R (fogd meg és engedd el, csak hű maradok az itten szokásokhoz és idegen szöveggel élek) vízzé nevezte ki. Itt 13 horgászállást alakítottak ki. Semmi pompa, semmi extra kényelem, spártai körülmények, jobban mondva vadvízi jelleg köszönti az idelátogatókat.
Ha már megyünk versenyre, a vízzel is meg kellene ismerkedni. Először csak körbejártuk egy helyi ismerős kíséretében. Mondott ő nekünk sok mindent, igazi adatáradat ért bennünket, sok volt megjegyezni is. Legjobban persze az maradt meg az emlékezetünkben, hogy a tó sok és nagyon gyönyörű, hatalmas halakat rejteget. Az ottaniak elmondása szerint akár 20 kiló feletti amurok és pontyok is vannak benne. Ettől már beremeg a horgász pici szíve. Rögtön helyet foglaltunk és nem sokkal később meg is ejtettük az első 24 órás horgászatot. A házigazdák elmondása szerint a tó egyik végében inkább az édes bojlik, míg a másik végében, ahol a legfrissebb horgászhelyek vannak kialakítva, a büdösek a nyerők. Mi pont egy ilyen helyet foglaltunk, a 11-es állást. Horgászat előtt indultak a nagy felkészülések. Nekem nincs semmilyen bojlis felszerelésem. Armond kölcsönadta régi Nevis Winner Carp botjait - lehet, nem a csúcsbotok egyike, de tökéletesen tette a dolgát, szerintem kiváló bot a hozzám hasonló kezdő pontyosoknak. Az orsó problémát hamar megoldottam, a feederbotjaimról kölcsönvettem a By Döme Team Feeder Long Cast orsóimat. Rod-podot vettem, spombot vettem, Carp Academy Pulsar kapásjelzőim már két éve hibátlanul szolgálnak, használtan szereztem be őket egyik barátomtól és már kb. 6 évesek.
Mivel két különböző ízvilágot ajánlottak, én így is készültem a túrára. Az egyik a Haldorádó Bevonatos oldódó csalizó bojli - Édes Ananász, a másik pedig a Fűszeres Vörös Máj, és ezekhez a pop-up változatokat is párosítottam. Etetésre Crazy Fish és Édes gyümölcs bojlikat, kukoricacsíra pelleteket, Green és Black Method Micro pelleteket, Chilis Fahéj ízű kendermagot, valamint csemege- és otthon főzött kukoricát használtam Carp Syrupokkal megbolondítva Ananász vagy Fűszeres Vörös Máj ízesítésben.
Próbálgattam, mindenfélét, mindenféle csalit. Az első hal is megérkezett, csak nem arra, amire számítottam, hanem Green Pepper dipelt bojlira, melyet hajszálelőkén, csalitüskén kínáltam fel. Armondnak is jött hal hamarosan valamilyen büdös bojlira. Úgy tűnt, hogy itt tényleg a fűszeres, halas bojlik a nyerők. A délutáni órákban kezdtük a pecát, így az éjszaka is hamar eljött. Az éjszaka folyamán mindkettőnknek volt egy-egy kapása, de a halak akadóba úsztak, és tépés lett a vége. Másnap hatalmas szél kerekedett, ezért igen nehéz volt megdobni a távot és eltalálni az etetést. Semmi sem történt, a halak eltűntek. Úgy gondoltam, váltok, így elővettem az ananászos bojlikat, csak ezúttal nem lebegtettem meg, hanem két fekvőt fűztem a hajszálra. Hamarosan fogtam is egy szép amurt. Ezen felbuzdulva Armond is váltott, Oldódó Fluo Lebegő Pelletet vetett be Édes Ananász ízben. El is vitte valami hamarosan. Hosszabb és fura harc után kiderült, hogy egy 10 pluszos harcsának tetszett meg a csali. Itt véget is ért a horgászat, és nagyon sokkal nem lettünk okosabbak. Édes vagy büdös?
Két héttel később, május végén Damir és Róbert barátaim látogattak el az újonnan felfedezett tóra, miután nagy szavakkal meséltünk róla. Az első 24 óra nem hozott nekik sok halat, csak egy-két amurt. Robi elbúcsúzott, én pedig csatlakoztam Damirhoz. Még 48 órát maradtunk.
Most a tó elején horgásztunk, a 2-es álláson. Az első délután és éjszaka gyötrelmes volt, alig tudtunk halhoz jutni. A rengeteg etetésnek, csalik cseréjének semmi eredménye nem lett, aztán az egyik csalicserénél megszagoltam a horoggal kihúzott bojlit. Brutálisan erős rothadó iszap szaga volt. Rájöttünk, hogy rossz helyen keressük a halat. Egy kis dobálózás után találtunk - ő is, én is - kemény aljzatot. A fogások is hirtelen megszaporodtak, jött néhány szép ponty és amur. Itt is a két szem ananász volt számomra a nyerő. Nekem itt összeállt a kép. Úgy döntöttem, a versenyen az édes bojlira helyezem a hangsúlyt.
A hatodik hónap közepén megérkezett a verseny napja. Eszméletlen izgatottan érkeztem a tóra. Itt voltak már a bosnyákok, a szlovének, a szerbek, a helyi és a távolabbról érkező horvát csapatok is, mi pedig a magyar nemzet képviselőiként szerepeltünk. Regisztráció után rögtön húzhattunk egy számot, hogy hányadikként húzhatunk horgászhelyet. 13 csapatból, mi a 13-as számot húztuk, tehát ami a sorsolás végén marad, az a miénk. Imádkoztunk, hogy a tó első kettő vagy az utolsó négy helye közül egyiket kapjuk meg, mivel ezek a legnagyobb területek, a tó közepe egy kicsit zsúfoltabb, amit szerettünk volna elkerülni. Hihetetlen, de igaz: a legvégére a 6-os és a 10-es hely maradt. A 6-os a tó kellős közepe, a 10-es pedig a legnagyobb hely, amelynél van öböl, nádfal, nyílt víz, amit csak kívánhat az ember. A körmeimet lerágtam, amíg az utolsó helyet sorsolták. A 10-est kaptuk meg, az örömtől fel tudtam volna ugrani.
48 órás versenyről volt szó. Felállítottuk a tábort és elindult az etetés. Mivel Armonddal két különböző logikával gondolkodunk, én a nyílt vizet választottam, ő pedig az öblöt horgászta meg. Én koncentráltan próbáltam etetni, ő pedig sávban. Etetésnek a fönt már említett dolgokat használtam és a „kaját”, közepes Spomb segítségével juttattam be. Spod botom nincs, de egy olcsó pontyos bot is megtette, melyre Nevis Altiva 6000 orsómat tettem fel. KIBÍRTA! A „csak az ananász!” filozófia megmaradt továbbra is, ezzel csaliztam. Etetésnél elkövettünk egy kardinális hibát. Az volt az ötlet, hogy mindenki megállás nélkül etet, spombol, dobócsövezik meg egyebek, emiatt a hal majd biztos keres egy nyugodtabb részt a tavon, és az pont nálunk lesz. A tapasztalatlanság meghozta az eredményét, azaz nem is volt eredmény: az első reggel számunkra mérlegelés nélkül telt. A legnagyobb lelki fájdalmunk meg az volt, hogy Armondnak leakadt 4 vagy 5 hal. Véleményem szerint horogcsere lett volna a megoldás, és társam is így gondolta. Az olcsó horgokat lecserélte minőségi típusokra, most már csak az újabb kapások hiányoztak. Több csapat is nullán állt, ezért nem csüggedtünk annyira, habár bántott, hogy a mellettünk lévők 40 kilónál tartottak, a meglepetés meg az volt, hogy a 6-os helyen már 80 kilónál tartottak, ami kész lehetetlenségnek hangzott. Ekkor a vér nekiment az agyamnak és megállás nélküli etetésnek álltam neki. 7-től 7-ig volt szabad spombolni, éjszaka pedig a dobócső játszotta a főszerepet. A második éjszaka már nem volt ilyen nyugalmas. 11 környékén megszólalt Armond jelzője, utána 3 körül nekem kétszer egymás után. Ezek közül az egyik egy majdnem 10 kilós amur volt, így már rögtön felébredt bennünk a remény, hogy mégsem leszünk utolsók. Sajna ezek után egy akkora vihar kerekedett, hogy azt hittem, világvége lesz. Bebújtam a hálózsákomba és a vihar végét várva nagy nehezen elaludtam. Hajnalban az egyik jelzőm hangja ébresztett, kiugrottam a sátorból akkora hátast dobva, hogy majdnem a rod-podomat rúgtam be a vízbe. Az eső megtette a magáét, föláztatott mindent, nyakig voltunk a sárban. A szomszédok is felébredtek a nagy csatára, ekkor már versenyben voltunk, így jobban figyeltek ránk. Sikerült is kihúzni egy szép amurt és hamarosan még egy pontyot.
Ha emlékeim nem csalnak, 57 kilogramm környékén jártunk, és két hal hiányzott a második helyezéshez. Sajna ez nem következett be. A táskámból már mindent bedobáltam, minden bojlit, minden kukoricát és már nem volt mit etetni a rossz stratégia miatt. Végül is a hatodik helyen végeztünk, ami nem is rossz, ha azt nézzük, hogy életemben harmadszor bojliztam, társammal együtt pedig ez volt az első versenyünk. Tapasztalataink: versenyen nem lehet túletetni és nem szabad spórolni a horgokon. A 6-os helyen megállás nélkül húzták a halat és 200 kilogramm fölötti eredménnyel elvitték az első helyet. Nem aludtak 48 órát és megállás nélkül szórták a bojlikat.
Minden alkalommal, mikor itt horgásztunk, azt mondogattam, hogy én itt feederrel tudnék horgászni, az lenne az igazi, azzal tudnék igazi csodát tenni. Július végén végre eljött ez az alkalom is. Armond harmadmagával elment 48 órázni. Jelentette, dolgozik a hal, nagyon szép amurok jönnek. Több leakadása volt, de fogás is. Én már alig vártam, hogy csatlakozhassak hozzájuk és bevethessem a feedereket. Mivel pokoli meleg volt már több napja, úgy terveztem, FermentX termékekkel veszem célba a halakat. FermentX Nagy Ponty és Fűszeres Betainos etetőanyag, FermentX ananászos és amuros Nagyhal Csali volt a tarsolyomban. Megérkezésemkor - kb. délután fél egykor - Armond csak annyit kérdezett, mit hoztam. FERMENTX! A válasz annyi volt, hogy „Tudtam”.
Kipakoltam, majd az első szereléket bedobtam FermentX Nagy Ponty etetőanyaggal töltött 25 grammos Flat Method kosárral, Tejsavas Nagy Amur Nagyhal Csali pellettel. Másik Carp Fighter botom szereléke ettől csak annyiban különbözött, hogy kisebb horog volt rajta, 8-as, csalitüske és egy szem fokhagymás SpéciCorn. Azzal dobtam be, hogy most fogok egy kárászt. 5 perc, és jött a kárász. Jól kinevettek a többiek, amire az volt a válaszom, hogy most jöhetne egy amur is. Nem múlt el újabb 10 perc, és begörbült a 4,20-as botom spicce. Olyan erővel indult meg a hal, hogy nem tudtam megállítani, átúszott a szomszédok elé, összeszedte az egyik szereléküket is, azzal együtt húztam magamhoz. Armondot megkértem, segítsen majd szákolni, de abban a pillanatban begörbült a másik botom is. Először azt hittem, azt is összeszedte az első hal, de nem! Így barátomnak is jutott egy kis fárasztanivaló. Sikerült kihúzni mindkét amurt és még a szomszédban horgászók szerelékét is sértetlenül.
A csalitüskés szereléken lecseréltem a Spécit egy Fluo Oldódó Édes Ananászra. Ezek után csak erre jöttek a halak. Jöttek pontyok, kárászok, amur. Kicsit nagyobb szünet után 90 fokban begörbült a botom, és ez a hal is motorcsónak sebességgel kezdett oldalazni - ezúttal az akadós öbölbe. Be is akadt rendesen. Se ki, se be. Meglazítottam a zsinórt, nem húzta. Befeszítettem, nem jött. Így próbálgattam legalább 15 percet, ide-oda. Végül magasra emeltem a botot, befeszítettem enyhén és csak tartottam. Két perc múlva rúgott egyet a hal és kiúszott. Szerencsére sikerült megszákolni az ananászos pelletre érkező 12 kilós amurt, amely jelenlegi amurrekordom. 5 óra alatt összesen 5 amur, 2 ponty és több mint 5 kárász akadt horogra.
Ezek után változott az idő, éjszaka hideg volt, nappal meg olyan kánikula, hogy majdnem elájultam a melegtől. Etetésemre ráálltak a törpeharcsák és megállt a tudomány. A szomszédjaink tudtak csak halat fogni ezután, ők is a kis etetőcsónakkal, a túloldali nád mellé behordott szerelékekkel.
Végszóként annyit tudok mondani, hogy maradok kedvenc botjaimnál, kedvenc orsóimnál és kedvenc módszeremnél. Megrögzött feederesből szerintem sosem lesz igazi bojlis, de néha azért lehet egy kis kiruccanást tenni…
Daniel Stojanović
