A pontyhorgászat során, mint minden más módszer esetén, a sikerességhez vezető út egyik jelentős mérföldköve nem más, mint a végszerelék. Hogyan kínáljuk fel a csalit az éhes szájak számára, valamint mi fog segíteni a bejuttatásban, helyben tartásban, illetve akasztásban a továbbiakban?
Mivel a pontyhorgászok eszköztára végtelenhez közelít, én leszűkítem az általam leginkább preferált előke és végszerelék-típusokra, így talán beleférünk ebbe a rövid kis írásba.
Mindenekelőtt azonban megjegyzem, hogy a legfontosabb – és higgyétek el, ezzel rengeteg bosszankodástól óvjátok meg magatokat –, hogy a minőségi és megfelelő, az adott módszerhez illő horogtípust válasszatok! Én személy szerint elsősorban a Maruto horgokat használom. Meg kell jegyeznem, hogy kiváló ár/érték aránnyal rendelkező termékek, melyekben sosem csalódtam. Tűhegyes, vastaghúsú, erős, edzett horgok, melyek minden esetben biztosan ülnek a vaskos szájakban is. Mind szakállas (BD), mind pedig szakáll nélküli (BL) változatok közül válogathatunk, a méretválasztékot figyelembe véve pedig akár a finomszerelékes horgászok is megtalálják számításaikat.
![Horgok esetén többnyire Maruto horgokat használok, azonban mindig van nálam pár Excalibur is! Horgok esetén többnyire Maruto horgokat használok, azonban mindig van nálam pár Excalibur is!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ha már a méreteknél járunk, én a téli, kora tavaszi időszakon kívül (ezen időszakok alatt főként 6-8-10-es méreteket használok, függően a halak kapókedvétől) nem szoktam finomkodni a horogmérettel, ugyanis általában 20-24 mm-es bojlikkal, illetve Pro Corn Wafter füzérekkel szoktam csalizni, melyek méretükből adódóan nagyobb horogméretért kiáltanak. Nem szabad elzárkóznunk a 4-es, illetve 2-es horogméretektől sem, ugyanis a megfelelő akadásban nagy szerepet játszik ez a tényező is.
![Akár egész kis méretekben is gondolkodhatunk! Akár egész kis méretekben is gondolkodhatunk!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Miért is fontos a horog anyagának vastagsága? A válasz elég egyszerű. Egy vékonyhúsú horog a kisebb felületéből adódóan könnyebben szakítja szét a sebet és mint egy kés, képes kivágni magát a hal szájából, ezzel szemben egy vastaghúsú, erős horog stabilan ül akár egy vaskos amur szájában is, hiába a kőkemény ajkak és a hirtelen kitörések, sokkal kisebb valószínűséggel szakítjuk szét a hal száját.
![KD rig esetén a szokványostól eltérő horogpozíció eredményezi a jobb akadást! KD rig esetén a szokványostól eltérő horogpozíció eredményezi a jobb akadást!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
No de térjünk is vissza az előkékhez! Aki olvasta már írásaimat, annak feltűnhetett, hogy rendszerint három különböző előkét szoktam használni. Az egyik talán a legegyszerűbb, minden sallangtól mentes, még horogbefordítót sem igénylő kötés a KD rig. Ez szinte bármilyen horogkialakítással remekül működik, de érdemes olyan típust választani hozzá, amelynek füle a horog szárával egy vonalban végződik, illetve esetleg kissé a hegye felé hajlított.
![Blowback rig a kifújások ellen Blowback rig a kifújások ellen](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A második előketípus, amit előszeretettel alkalmazok, a Blowback rig. Itt én nagy megelégedéssel használom a 8366 típusjelzéssel ellátott horgokat, melyek öblösebb, kerekebb formát kaptak. Az így összeállított előkék egy horogbefordítóval kiegészítve szinte kifújhatatlanok. A horog az öblös kialakításnak hála a vaskos szájakban is stabilan ül. Természetesen ez az előke más típusokkal is megköthető és sikeresen alkalmazható, azonban fonott zsinórt használva ügyeljünk rá, hogy a horog füle annak öble felé forduljon vagy egyenesen álljon.
![Öblös forma, én csak ajánlani tudom! Öblös forma, én csak ajánlani tudom!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ha semmi nem működik, akkor mindenképp érdemes a D-riget kipróbálni! Ha semmi nem működik, akkor mindenképp érdemes a D-riget kipróbálni!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az utolsó általam többnyire használt előketípus nem más, mint a D-rig. Balanszírozott, illetve lebegő csali felkínálása esetén számomra nem is jöhet szóba más. E variánshoz leginkább a „Shank” alakú horgok ajánlanám, ilyenek például a 8714 típusok. Ezen horgok hosszúkás, elnyújtott szárán gyönyörű D alakot formálhatunk kötésünkkel ezzel nagy és szabad utat hagyva a könnyített csalink mozgásának.
![A kis behatolási szögnek köszönhetően könnyedén és mélyre hatol a hal szájába! A kis behatolási szögnek köszönhetően könnyedén és mélyre hatol a hal szájába!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A végszerelék előkészítése során alapvető kérdés az, hogy mennyire szeretnénk szelektíven horgászni, illetve mennyire szeretnénk pörgős horgászatban részt venni. Aki utóbbit választja, annak jó szívvel ajánlom a Carp Expert Long Cast Giga Vario kosarait, melyek óriási befogadóképességgel bírnak. Erre érdemes odafigyelni a dobás során is, ugyanis nem minden pálca rendelkezik megfelelő erővel az elröpítésükhöz. Ezenkívül egy plusz nehezék található a kosár tengelyén, mely segít nekünk további métereket nyerni szeles időben, ez természetesen eltávolítható. Ha etetőkosárról esett szó, remek választás lehet a megtöltésére a nemrégiben piacra került Benzar Mix Commercial család bármely tagja – igazi pontycsemege!
![Bizony, néha szükség lehet a kosárra is! Bizony, néha szükség lehet a kosárra is!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ha azonban igazi nagyhalas, kivárós pecát szeretnénk, akkor félretolhatjuk a kosarakat és elindulhatunk a nehezékek irányába. Manapság már egyre több helyen elterjedőben van az a szabályozás, miszerint csak környezetbarát nehezéket lehet szerelékünkre helyezni, illetve kötelező az elhagyós végszerelék, nagyobb vizeink esetében, távoli behúzásoknál pedig egyértelműen saját dolgunkat nehezítenénk, ha 160-180 grammos nehezékkel együtt próbálnánk kitekerni végszerelékünket kapás esetén, így önszántunkból hagyjuk bent a nehezéket. Ezektől a bent hagyott nehezékektől azonban manapság elvárható, hogy ne tartalmazzanak környezetkárosító anyagokat. Erre remek megoldást kínál a második éve forgalomban lévő Go Green termékcsalád. Minden pontyhorgászok által ismert és szeretett forma megtalálható közöttük, valamint egy extra újdonságnak számító long cast forma is.
![Régi és új jól megfér egymás mellett Régi és új jól megfér egymás mellett](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Én dobós pecáknál, extrém távolságba történő horgászat esetén ezzel a long cast formával szerelt helikopter végszereléket szoktam használni, általános dobós horgászatokon pedig egyszerű in-line Go Green súllyal szerelt szereléket. Természetesen a meghorgászott hely adottságainak megfelelő formát választom, ám általánosságban azt figyeltem meg, hogy a csepp formájú nehezékek – mint például a Flat, illetve a Stubby – sokkal jobb, biztosabb akasztást eredményeznek.
![Csepp alak a tökéletes akadásért Csepp alak a tökéletes akadásért](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Behúzós horgászatoknál előnyben részesítem az ólomkapcsos végszerelékeket, ugyanis itt könnyedén megoldható, hogy akasztást követően a nehezék leváljon a zsinórunkról és immáron fölösleges erőfeszítés nélkül, csak a halra fókuszálhassunk fárasztás során, valamint e megoldás csökkenti az elakadás veszélyét is! A nehezék tömegét természetesen a távolság, illetve a meder adottságai alapján választom meg, így egy 100-200 m-es behúzáshoz akár egy 100-120 grammos grippa is elegendő lehet, azonban egy balatoni horgászatra 160 gramm alatti nehezéket nem helyeznék fel, inkább a legnagyobb, 180 grammos nehezékkel indulnék útnak.
![Apróságnak tűnhet, de nagy jelentőséggel bír Apróságnak tűnhet, de nagy jelentőséggel bír](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szelektív horgászat remek eszközei lehetnek a megfelelően használt PVA termékek! Soha ne felejtsétek otthon őket, hiszen előfordulhat, hogy mindössze ezen az apróságon múlik a siker!
![Számomra ezek az apróságok azok, melyekkel most már magabiztosan járom a vízpartokat! Számomra ezek az apróságok azok, melyekkel most már magabiztosan járom a vízpartokat!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Szöveg és fotó: Kubuk Dániel
EnergoTeam