Chod rig, a legsokoldalúbb végszerelék

Chod rig, a legsokoldalúbb végszerelék

A Chod végszerelék eredetileg Angliából származik, ahol a tavakat főképp partról, dobva horgásszák meg. Az ilyen helyeken nem tudjuk kellően felmérni az előttünk fekvő terület aljzatát, ezért szerelékünknek minden esetre felkészülve kell vízbe érkeznie. A pontyhorgászoknak a Chod rig egy nagyon hatásos előke lehet, főként azért, mert azokon a területeken is horgászhatunk vele, ahol a megszokott végszerelékekkel ezt nem lehetne sikerrel megoldani, például növényzetben, hínárban, mély iszapban, törmeléken és hordalékon.

Változatos terepen is tökéletes szerelék

A hagyományos előkékkel soha nem lehetett a csalit ilyen szépen prezentálni. Ennek eredményeként halakat nem is igazán fogtak ezekről a területekről. Ez a szerelék minden bedobás után tökéletesen áll az aljzaton.

A Chod talán a leguniverzálisabb végszerelék, amely mindenhol megállja a helyét. Ha egy olyan vízre készülünk menni, amit nem ismerünk, akkor ez egy gyors és hatásos megoldás, amit mindenhol magabiztosan lehet használni télen, tavasszal, nyáron, esőben, napsütésben, nagy vagy kis halra.

A hínármező közepén egy finom csemege

A végszerelék alapja, hogy az ólom és a horogelőke közötti távolság nem rögzített, így előkénk, bár fixre kötött, szabadon variálhatjuk az ólomtól való távolságát. Mély iszapban akár 1-2 métert is felhúzhatjuk előkénket, hogy a nagy becsapódást követően a csali semmiképpen se merüljön el az iszapban. A Chod különlegessége, hogy a többi végszereléktől eltérően akár a hínár tetején is használhatjuk: ilyenkor a kifeszített előtétünk felfekszik a hínárra, lenyomja azt, csalink pedig az így kialakult járat közepén kínálja fel magát.

Nem akad bele a növényzetbe a végzetes fegyver

A másik fontos és szembetűnő dolog, hogy az ólom és az előke helyzete fordított, így dobásnál vagy épp csónakos bányatavi horgászatnál, ahol 10 méter feletti mélységekbe engedjük le az előkénket, az ólom nem cserél helyet az előkével, tehát a gubancolódás kizárt!

A gubancolódás kizárt!

Az első végszerelékek hibáit kijavítva a Nash tökéletesítette a Chod elrendezést. Két irányban elindulva születtek meg ezek a kiegészítő újítások. Az egyik irány a hal megakasztása utáni ólomelhagyás, a másik pedig az ólom megtartása. Ez utóbbi variációra három különböző készlet készült. A három Chod Heli Kit az ólmon és az előkén kívül mindent tartalmaz, ami egy tökéletes szerelékhez szükséges.

Az új fejlesztések
Chod végszerelékek minden zsinórhoz

Ez a három készlet külsőleg nagyon hasonlít egymásra, első ránézésre nem is látszik a különbség. A készletekben található egy gumiharang, mely az ólom forgóját rejti magába, így javítja az álcázottságot. A következő igen feltűnő újítás egy erős szilikon darab, mely távol tartja az előkét az ólomtól a fárasztás alatt, emellett - az anyag természeténél fogva - lengéscsillapítóként is dolgozik. Ennek köszönhetően a hal fejrázásai közben is biztosítja a horog megfelelő tartását, így csökkenti a fárasztás közbeni halvesztéseket. A másik fontos szerepe a dobásnál van, mert távol tartja a horgot az ólomtól, így nincs esélyük összeérni, gubancolódni.

A halvesztés minimalizálva

Végül a készlet utolsó, legkisebb darabja egy kombinált gumigyöngy, mely az előke forgójának a pozicionálására szolgál.

Trükkös, de remek megoldás

Mindegyik helikopter szereléknél ott van a veszély, hogy ha a szerelék nem biztonságos, akkor szakítás esetén a hal nem képes megszabadulni tőle. Nagyon fontos, hogy ha beszakad a felszerelésünk, a rövid előke szabadon tudjon mozogni a zsinóron és ennek köszönhetően könnyen le is tudjon csúszni, hogy a hal ne a teljes szereléket húzza tovább magával.

Ez az apróság sok mindenben segít

A kombinált gumigyöngy két részből tevődik össze. Egy kicsi és egy nagy furatú gyöngy biztosítja, hogy az előkénk könnyen tudjon mozogni a zsinóron. Ebben a gumigyöngyben van a különbség, mivel ennek belső furatmérete eltérő, ezért alapvetően három zsinórtípuson lehet felhasználni.

A csúszó szerelékhez

A Sliding Chod Bead Kit a „csúszó” szerelék, amely akár a leadcore előtéten is könnyen mozog, mivel a kombinált gumigyöngy furata ebben a szettben a legnagyobb. Ellenállás nélkül csúszik a zsinórokon. Praktikus megoldás, de ha kis kúpos gumiütközőket is szerelünk a végszerelékünkre, akkor be tudunk állítani egy „tól-ig” intervallumot a legtökéletesebb csali felkínáláshoz.

Vastagabb zsinórokra

A Leadcore Gripping Chod Kit változatot a süllyesztett előtétekre specializálták. A kombinált gumigyöngy furata szűkebb, mint az előző szetté, ezért a kívánt távolságot fixen be tudjuk állítani a leadcore, illetve a belső ólomszál nélküli leader zsinórokon.

Ha monofil zsinórral horgászol

A Naked Gripping Chod Kitben található kombinált gumigyöngynek van a legkisebb belső furata, így e szett használatával monofil vagy fluorocarbon főzsinóron is fixálni tudjuk az előkénk távolságát az ólomtól. Annyira szűk a furat, hogy külön ráfűző szálon található a csomagoláson belül, hogy egyszerű legyen a felhelyezése.

Ólomelhagyás? Csak ha kell!

A második irány sokkal izgalmasabb, a Chod Ejector Kit. Ez egy olyan szerkezet, amihez az ólmot lehet kapcsolni. Ezt a szerkezetet azzal a szándékkal készítették, hogy azonnal el lehessen veszíteni az ólmot, ahogy megakasztottuk a halat, amikor sűrű hínárban vagy nagy akadókhoz közel horgászunk. Természetesen nem azért tervezték, hogy akkor is elveszítsük az ólmot, amikor szükségtelen! Senki nem akarja a tómedret ólmokkal megtölteni, és értelemszerűen senki nem akar sérülést okozni a pontyoknak sem. Akárhogy is, vannak olyan esetek, amikor nagyon lényeges, hogy az ólmot elveszítsük, például, amikor sűrű hínárban horgászunk. A halak érdekeit figyelembe véve egyszerűen nem lenne helyes, ha másképpen cselekednénk. Számtalan kapásra támaszkodó tapasztalataink alapján ezt a szerkezetet nagy biztonsággal használhatjuk erősen akadós helyek közelében. Az ólom elhagyása után a hal megnyugszik és a felszín közelébe úszik, nem tör az akadó felé.

Könnyű összeszerelés

Intenzíven telepített tavakon például, ahol jó pár kapásra számíthatunk, bizonyosan nem akarunk egy csomag ólmot veszíteni, de akkor sem, ha nagy halra horgászunk olyan helyen, ami egyáltalán nem hínáros, akadós. Ezekben az esetben nem kell feleslegesen ólmot veszíteni, egyszerűen csak a józan eszünkre kell hallgatnunk! Azonban ha egy fontos kapásra várunk vagy egy bizonyos nagy halra, amire sok időt szántunk már, és azt egy hínáros, akadós terepen kell megfognunk, akkor egy ólom elhagyós szereléket kell használni. Szóval, eljött az idő, amikor ezt kell bevetni. Vannak környezetbarát megoldások súlyokra, például forgóval szerelt kavicsok, vagy saját nehezéket is lehet csinálni ötletes megoldásokkal.

Az apró részletektől tökéletes

Használata praktikus, megkötése egyszerű. Csak egy 10-es méretű forgóra van szükségünk, hogy végszerelékünk zsinórját fixálni tudjuk a Chod Ejector Kitben. A készletben megtalálható a Chod Ejectoron kívül egy ütköző gumi és a kombinált gumigyöngy, mely az előke rögzítésére szolgál.

A felépített végszerelék

A Chod Ejectorban egy rugós retesz rögzíti az ólmot, és ez a retesz csak akkor old ki, ha a kapás után kezünkbe vesszük a botot és ráfeszítünk a zsinórra. A kombinált gumigyöngy, mely az előkét pozícionálja, a zsinór mentén lecsúszik a hal húzására és a gumiütköző segítségével megnyomja a retesz kioldót, mely működésbe lép, az ólom pedig leesik.

A kioldás pillanata

Halunk a súlyos ólom elvesztése után megnyugszik, nem tör az akadó irányába, hanem a vízfelszín közelébe úszik, megszűnik a fejrázása, mindezek következtében horgunk a szájában sokkal stabilabban ül és nem okoz nagy sebet. Már csak élveznünk kell a fárasztás örömeit és a szákolás pillanatát. Fotózás és visszaengedés után pedig tudhatjuk, hogy a halnak a legkisebb sebet okozva szereztünk egy újabb horgászkalandot.

Nash Trade Kft.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.