Sokszor motoszkál a fejemben egy hang, mely azt kérdi: „Megéri annyit variálni? Van-e értelme több tíz különféle előkevariációt tartani magamnál, nem beszélve a sok apró kiegészítőről, amikor horgászhatnék egyetlen eggyel is? Megér-e ez az egész dolog ennyi plusz pénzt és energiát, amennyit a sok különböző végszerelékre rászánok?” Ám ilyenkor eszembe jutnak a horgászatok, amikor ezek miatt jobb tudtam lenni másoknál, és míg én szebbnél szebb halakkal pózolhattam, addig a többi sporttárs jelzői hallgattak. Eszembe jut egyéni rekordom, melyet egy újonnan kipróbált előkével sikerült becsapnom, valamint megannyi hal, amiket elégedetten tarthattam a kezemben. A kételkedő hang kérdésére a válaszom egyértelműen IGEN…
Cikksorozatom első epizódjában egy kimondottan pop-up csalikhoz kifejlesztett előkével, a Withy Pool Riggel ismerkedhettek meg a tisztelt érdeklődők. Sokat törtem a fejem, hogy ebben a részben milyen újdonsággal rukkoljak elő, ami nem szerepel a szakkönyvek első oldalain, és elkészítését tekintve sem bonyolult. Végül egy olyan „nagyágyúra” esett a választásom, mely a legnehezebb körülmények között is - legyen az egy borotvaéles kagylókkal tarkított törés vagy egy víz alatti dzsungel - maximálisan megállja a helyét. Ez a nagyszerű végszerelék pedig nem más, mint a Leadcore-combi Rig. Be kell vallanom, nem ezt az előkét szántam a második epizód „alanyának”, ám az eredetileg tervezett előke az adott körülmények között sajnos nem váltotta be reményeimet. Nem lehetett mit tenni, gyorsan váltanom kellett. Sokáig nézelődtem az előketartómban, míg ráakadtam a már említett szerelékre. Akkor már tudtam, mi volt a gond. A változtatást követően hamar jelentkeztek is a kapások, és ismét bebizonyosodott számomra, hogy minden helyzetre fel kell készülnöm, ha egy több napos túra elé nézek.
A második rész forgatási helyszínéül egy olyan tavat szerettem volna választani, ahol igazán nagy, mondhatni kapitális halakon tudom bemutatni az előke működését, de semmiképp sem szerettem volna egy mindössze néhány hektáros tavacskához fordulni. Azt hiszem, Harsányban megtaláltam az ideális körülményeket. Ám nem szeretném tovább várakoztatni a kedves olvasókat, lássuk, hogyan célszerű elkészíteni a Leadcore-combi Riget!
Úgy gondolom, az előke megkötése csak az első lépés a sikeres halfogás felé, azt tudnunk is kell a megfelelő helyen, megfelelő időben használni. Hogy miért, mikor, milyen körülmények között használom előszeretettel a Leadcore-combi Riget? Először is, amikor a hal beszippantja a csalinkat, akkor az ólomszál súlya ellenállást gyakorol a horog hegyére, és a ponty nehezebben tudja kifújni a horgunkat így az sokkal hamarabb be tud akadni a hal szájába. Előszeretettel használom a dobálós horgászataimon, ugyanis a leadcore, valamint a bevonatos előkezsinór szinte teljesen meggátolja az előkénk gubancolódását. Nagy előnye továbbá, hogy nem kell attól tartanunk, milyen pozícióban érkezett az előkénk a mederfenékre, mert a merev alkatrészeknek köszönhetően az tökéletesen kiterül az aljzaton. Végül pedig azért vált nagy kedvencemmé, mert nem kell ólompasztát, esetleg más nehezéket használni az előkénk lesúlyozásához, mivel az ólombetétes zsinór teljes terjedelmében a fenékhez simulva fog elhelyezkedni, ezáltal kitűnő pozícióban várva a csalink iránt érdeklődőket.
Most pedig előző cikkemhez hasonlóan engedjétek meg, hogy egy kis élménybeszámolót tárjak elétek a hatnapos túrán történtekről. Egy augusztusi vasárnap délutánján érkeztünk a tározó partjára kis csapatunkkal, pontosabban Danival és Leventével. Foglalásunk a 6-os számú horgászhelyre szólt, ám azt kis késéssel tudtuk birtokba venni a napijegyes oldalon zajló finomszerelékes verseny miatt. Nem bántuk annyira a kis szünetet, sok időnk volt még péntek reggelig. Mindannyian elfáradtunk a hosszú út során, úgyhogy sétáltunk egyet a parton, kinyújtóztattuk elgémberedett tagjainkat.
Miután vége lett a versenynek, fáradságos munkával kipakoltuk a halomnyi cuccainkat, majd nekiálltunk a horgászfelszerelés összeállításának. „A sátor várhat” címszó alatt a botokkal és orsókkal, rod-podokkal kezdtük - ennek megfelelően Dani barátomnak csak hajnali 2-kor sikerült felállítania a sátrát, mert már nem bírta elviselni az orra hegyét előszeretettel csípő szúnyoghadat :). Summa summarum, beélesítettük a felszerelést, majd bójázni indultunk. 2 dőlőbóját helyeztünk el a parttól kb. 110 méterre, és a köztük elhelyezkedő sávot horgásztuk meg. Mivel már 19 óra körül járt az idő, alapozó esetést is végeztünk, mely bojliból és nagyméretű halibut pelletből állt. A partra érve ezt egy Spomb segítségével vegyes magmixszel bolondítottuk meg, természetesen a parittyába szánt gombócokon kívül. Az első jelentkezőre nem kellett sokat várni, egy 8 kiló körüli pikkelyes vette fel Dani jobbos botján felkínált 16-os Fire of Hell bojliját. „Jó kezdés, de lesz itt még nagyobb is!”, gondoltuk. Sejtésünk beigazolódott, az elkövetkező órákban Dani 2, Levente 1, én pedig szintén 2 db 10 kg feletti halat szákolhattunk.
Az esti roham csendesedett, az éjszakai „pangást” Levente egyetlen kapása szakította félbe, de a hal sajnos akadót talált és elment. A túránk második napján betörő melegfront hatására a halak étvágya igencsak alábbhagyott, forogtak-ugráltak az etetésen, de napközben egyet sem sikerült kapásra bírni. Az este közeledtével ismét csónakból, illetve partról is megetettük a pályát, hogy a szürkülettel érkező halakat terített asztal várja.
Éppen vacsorát készítettem táborunk számára, amikor jobbos botom kapásjelzője gyors, húzós kapással érdeklődőt jelzett. A rotyogó lecsót majd felrúgva siettem a bothoz, és megemelve azt éreztem, hogy ismét jobb hallal van dolgom. Rövid fárasztást követően egy 13,30-as tövest sikerült matracra fektetnem. Éppen a horog kiakasztásán dolgoztam, mely ismét tökéletesen akadt, amikor másik botom jelzője majd felrobbanva értesített újabb ügyfelemről. A forgatókönyv ugyanaz, a part közelében néhány kirohanás, majd szákolás. Néhány fotó, és már mehettek is a dolgukra. Az éjszaka többi része (sajnos) megint nyugodtan telt, a halak továbbálltak etetésünkről. A héten végig jellemző volt, hogy a kapások időszakosan jelentkeztek. Volt, hogy fél napot töltöttem kapás nélkül, majd váratlanul mindegyik botom gazdára talált - fél órán belül - majd ismét halotti csend.
Túránk harmadik napján délután 5 óra körül, a legnagyobb forróságban Leventével a büfébe indultunk egy kis hűsítőért. Kb. félórát töltöttünk ott, és amikor visszaértünk, megdöbbenve láttuk, hogy Dani a vízben ücsörög és nagy megelégedéssel ölelget valamit. Nem leplezte örömét, rögtön tájékoztatott, egy 18,9 kg-os tövest sikerült pontyzsákba tennie távollétünkben. Készítettünk néhány fényképet, majd visszaengedtük a tározóba. A délután megint nagyon forró volt, a filagória árnyékában találtunk csak menedéket. Még ugyanezen a napon délután a halőrtől kaptuk az információt, hogy az etetésben korlátozásokat vezetnek be a kánikulai hőmérséklet és a halak épsége érdekében. Eszerint napi 2 alkalommal lehetett etetni, akkor is maximum 5 kg-ot, valamint csak bojlit, lassan oldódó pelletet és némi magmixet. Az etetést csónakból végezhetjük, melyet ellenőrizni is fognak. Ezt mi annyira nem bántuk, hiszen jórészt a csónakos etetésekre és a dobócsövezésre alapoztuk horgászatunkat. Az este beálltával ismét aktívabbak lettek a halak, és szabályszerűen elsült ismét két botom. Az eredmény egy valamivel 12 kg feletti és egy 14 kg-ot elérő ponty volt.
A negyedik nap eseményeit nem szeretném ecsetelni, mivel erről Dani barátom egy későbbi cikkében részletesen be fog számolni. Azonban mindenképp említést érdemel az a kiváló omlett, melyet reggelire készítettem „éhenkórász bandánknak.”
Túránk utolsó napján a délutáni kapástalanságot egy minden előjel nélküli füstölős kapás szakította félbe, mely a balos botomon jelentkezett. A hal addig nem tapasztalt ellenállást tanúsított, ezért azt gondoltam, ő lesz az, akiért jöttem. 40 perces fárasztás során - miközben mindhárman a vízben álltunk egyrészt a nád, másrészt az elviselhetetlen forróság miatt - kb. ötször produkált 20-30 méteres kirohanásokat, mire végre megpillantottuk és meg tudtuk szákolni. A mérlegelésnél „mindössze” 13,90 kg-osnak bizonyult. Még ha nem is volt kapitális, fárasztása hatalmas élményt nyújtott. Nem is emlékszem, védekezett-e ilyen vehemensen akármelyik korábbi halam, mely hasonló méretekkel rendelkezett.
Az este szintén sikerült 2 kapást kicsikarnom, egyik nyomán egy 9,80 kg-os amur került partra. Elképzelésem sincs, mi tetszett neki a májas-véres-chilipaprikás bojliban.
A túrát összegezve abszolút elégedett vagyok, szerintem kihoztuk a helyből és az időből a maximumot. A rádióban többször hallottunk 41 Celsius-fokokkal megdőlő melegrekordokat, mely úgy gondolom, a pontyok táplálkozására már igencsak kedvezőtlen. A kapások jórészt az esti órákban jelentkeztek, amikor kissé hűlni kezdett a levegő, és mint említettem, abszolút időszakosság volt jellemző rájuk. Sajnos nem tudtuk kellőképpen beállítani a halakat az etetésünkre, bárhogyan próbálkoztunk, azok mindig csak átvonultak a meghorgászott helyen, ilyenkor lehetett (és kellett) a lehető legtöbbet kicsippenteni közülük. Bízom benne, hogy hasznos dolgokkal tudtalak gazdagítani titeket, és kívánom, hogy alkalmazzátok a bemutatott Leadcore-combi Riget nagy eredménnyel! Görbüljön!
Írta: Abiotic Carp Baits Team, Tranker Balázs
Fotók: Molnár Levente, Jávorka Dániel, Tranker Balázs
A videót készítette: Dani és Balázs
