A magyar horgászok döntő többsége (akárcsak én) köztudottan elsősorban a pontyokat veszi üldözőbe, ha éppen kedvenc hobbijának hódol. Úgy döntöttem, hogy némileg kiszakadok ebből a világból és más, számomra addig teljesen ismeretlen halfajra is céltudatosan fogok horgászni...!
Ez első hallásra talán nem tűnik nagy kunsztnak, elvégre békés halakra horgászva szinte bármilyen járulékos hal megfogható a pontyok mellett, azonban az általam kiszemelt halfajt szabályosan, horoggal szájba megakasztva mégsem ennyire egyszerű megfogni. Ez a hal nem más, mint a BUSA!
Talán nem állítok valótlant azzal, hogy napjainkban szinte tombol a busaláz a horgászok körében, ugyanis sokan rákaptak e Magyarországon inváziósnak számító hal igazi sportértékére, na és persze jól elkészítve akár gasztronómiai élményt is nyújthat az egész család számára. Amikor a fejembe vettem, hogy én bizony busát szeretnék fogni, mindenekelőtt próbáltam beszerezni a legszükségesebb információkat a horgászatáról és legmegfelelőbb horgászhelyekről.
A horgászhely kiválasztásának tekintetében, mondhatni, könnyű dolgom volt, mivel a hozzám közel eső Pilismaróti-öböl vagy Visegrádi-öböl köztudottan jó állománnyal rendelkezik, azonban a horgászata közel sem jár minden esetben sikerrel!
Mivel ezek a gülüszemű, bamba tekintetű halak kizárólag planktont fogyasztanak, amelyet a víz folyamatos szűrésével szívnak magukba, a csaliválasztás tekintetében busázásnál semmi más nem jöhet szóba, kizárólag az, ami erős, nehéz horgokkal együtt is lebegni képes. A teljesen egyszerű és talán legolcsóbb csali busa esetében a TECHNOPUFI, így ezt a részt én sem variáltam túl, bár a horogra tűzött mennyiségét tekintve akadt egy apró észrevételem, amire a későbbiekben még visszatérek egy gondolat erejéig.
Kezdők szerencséje, avagy az első busám elejtése
A 2020-as év tavaszán gondoltam egy merészet és egyik reggel nekiindultam a Pilismaróti-öbölbe az esélytelenek legnagyobb nyugalmával, mondván, megpróbálok busát fogni. Az öböl egy nyugodt részén foglaltam helyet és kb. 10-15 narancsméretű gombóc bealapozása után már kezdtem is a horgászatot.
A horgászbottal kimért távolság 17 méter volt, ahová még az igazán testesre sikerült, kosárba gyúrt gombócot is problémamentesen el tudtam dobni.
Mint írtam, az esélytelenek legnagyobb nyugalmával ültem egymagamban a parton, így kifejezetten meglepődtem, mikor az idő múlásával megmutatta magát a víz felszínén néhány busa. „Ez most tényleg összejöhet?”, gondoltam magamban, és kis idővel később már a korábban mozdulatlan spicc is apró pöccintésekkel tudatta velem, hogy valami történik a víz alatt.
A szerelék már jó ideje bent volt, így azon kezdtem dilemmázni, vajon van-e még elegendő „anyag” és felhő a kosár körül, mert ha nem, akkor igen kis eséllyel szippantják majd be a kikönnyített horgomat. Újradobjak vagy kivárjak? Kezdő busázóként erre a kérdésre nehéz rögtön választ találni… Végül úgy döntöttem, hogy újat dobok egy visszafogottabb méretű gombóccal, bízva benne, hogy nem riasztom el a környék „busmanjait” :)
És láss csodát, alig töltött bent a szerelékem 3 percet, a Big River 360 RXH kemény terepre termett spicce egyértelmű bólogatással jelezte, hogy akcióba léphetek. Amint egy igazán embereset odaütöttem az „ismeretlennek”, a játszma elkezdődött! A hal talán az amuroknál korábban megtapasztalt elemi erővel indult meg a nyílt víz irányába, és az első pár pillanatban közöm nem volt hozzá. Amikor lendülete alábbhagyott, csak akkor tudtam hosszas, de annál élvezetesebb huzavona után magamhoz terelni és megszákolni a fenevadat.
Örömöm határtalan és leírhatatlan volt, első próbálkozásomat rögtön egy busa koronázta meg. Mivel a busák csapatokban róják köreiket, gyorsan új pufit tűztem a horogra, és már repült is vissza az óriás gombóc. Innentől az események felpörögtek és több kapást is elkönyvelhettem, de egyetlen megakasztott busán kívül többet már nem tudtam partra segíteni. A kapást okozó halak zöme meg sem akadt, vagy a fárasztás során pattant ki a horog a szájukból.
Már az első busát szemügyre véve láttam, hogy a szája rendkívül csontos, amelybe a 8-as horgom épphogy belefúródott, így a következő peca alkalmával ezt (is) módosítanom kellett a rendszerben.
Az élményen fellelkesülve arra gondoltam, hogy innen már nyert ügyem van, pofonegyszerű a busa céltudatos horgászata, és legközelebb is akció akciót követ, sorban fogom majd a szebbnél szebb busákat. Nos, ez cseppet sem így volt!
Következő alkalommal elsőként kiiktattam a szerelékemből a kosár feletti oldalsó horgot. Hogy miért? Mert teljesen feleslegesnek és indokolatlannak éreztem használatát, ugyanis ha a hal ott szürcsöli a vizet a kosár körül a hatalmas szájával, akkor az alsó horgot (amely nyilván a kosár felett lebeg) is ugyan akkora eséllyel szippantja be, mint a felsőt. És persze az sem mellékes, hogy így horogszabadításkor sem a hálóba, sem a kezünkbe nem akadhat bele a szabadon lógó horog. Második lépésként a horog méretét és típusát is megváltoztattam: lényegesen erősebbre és nagyobbra módosítottam, bízva a hatásosabb akadásban.
Szerettem volna az etetőanyag terén is alkotni valami „különlegességet”, bízva benne, hogy az extra nagy felhősítéssel még nagyobb mennyiségben tudom a busákat magam elé csalni.
A horgászat metódusa minden tekintetben a korábbihoz hasonló volt, így igen gyorsan, mondhatni, menetrend szerint 9 óra után néhány perccel és dél körül meg is jelentek a vízfelszínen célhalaim, de kapásig nem jutottam el. Pontosítva, összepakolásnál egy igen harcias hal úsztatta meg kis híján a botot, mivel éppen akkor kívánta meg a csalit, amikor a víznek háttal állva rendezgettem soraimat. A váratlan jövevény a busázás egyik járulékos hala volt, ezúttal egy vadvízi tőponty személyében.
Némileg elszomorodva tértem aznap haza, a halak „étvágytalanságára” és a frontra a fogtam kapástalanságot. Igen ám, de ugyanígy jártam az ezt követő alkalommal is, így kezdtem nagyon nem érteni a helyzetet. A halak előttem vannak, egyértelműen a szerelékem környékén bóklásznak, mivel a spicc olykor meg-megmozdult, de a „csalit” csak nem akarták behörpinteni. Mi lehet a gond?
A technopufi nagyon könnyű, így nem gondoltam volna, hogy a horog kikönnyítésével probléma lenne, de azért a soron következő dobás előtt a szereléket ezúttal a sekély vízben leteszteltem. Legnagyobb döbbenetemre a horog teljesen elfeküdt a fenéken. Ekkor esett csak le a tantusz nálam, hogy az 1 szem közepes méretű pufi a legelső horgászatom alkalmával használt 8-as méretű horgot teljesen felemelte, de a vastagabbra cserélt és némileg nehezebb 4-es méretű Korda Choddy B horgot már nem!
A biztonság kedvéért innentől már 2-3 szem pufit is feltűzök a horogra és akár dobásonként ellenőrzöm, hogy a felhajtóerő elegendő-e a lebegtetéshez. Nem véletlenül mondják, hogy saját hibájából tanul az ember! Ha minden elem tökéletesen összeállt, már lényegesen nagyobb százalékban segíthetjük partra a horog közelében szívogató planktonfaló ellenfeleinket.
Ahogy azt a korábbiakban már írtam, szeretek kísérletezgetni különféle etetőanyag és adalék kombinációkkal, de be kellett látnom, hogy a busa horgászatánál ez teljesen felesleges, időigényes és csak extra költségeket jelent. A Haldorádó kínálatában 2021-től megjelent, kifejezetten busa horgászatára kifejlesztett etetőanyag nemcsak nekem, de minden olyan vállalkozó szellemű horgásznak jelent tökéletes választást, aki egyszerűen és eredményesen szeretne busára horgászni. Ezt a kaját csak annyival szoktam kiegészíteni, hogy az alapozásra szánt gombócokhoz teszek még 1 zacskónyi vegyes magmixet, így az esetlegesen etetésre tévedő testesebb amurokból is el lehet csípni olykor egyet-egyet.
Mióta ez a termék megjelent, már én sem bonyolítom túl a csalogatóanyag bekeverését, bár horgászat közben be szoktam vetni még egy aprócska trükköt. Ahhoz, hogy a meghorgászott területen minél gyorsabban és minél nagyobb „mű” planktonfelhő jöjjön létre, egy mini etetőrakétával 15-20 percenként 2-3 adag híg anyagot juttatok be. Ehhez elegendő csupán a meglévő etetőanyagunknak egy részét külön tálba tenni és túlvizezni, így meg is kaptuk az extrán felhősítő anyagot.
Hasonlóan eredményesek lehetünk akkor is, ha az etetőkosárba töltött anyagot vonjuk be egy extra adag, „tejfölös” állagúra vizezett réteggel, amely lényegesen nagyobb „füstcsíkot” húz le maga után a mélybe, mint szimplán a kosárba töltött gombóc.
Mint bármely más horgászmódszer esetében, itt sem lehetünk mindig biztosak a fogásban, de kellő kitartással a busás jutalmunk nem marad el! A fentiekben leírtakat nyilván nem a „busaspecialistáknak” szántam, hanem azoknak, akik még csak kacsintgatnak ezen adrenalin-dús horgászmódszer irányába.
Titkon ugyan minden egyes vízparton töltött alkalommal várom egy igazán méretes 15-20 kg feletti pettyes busa érkezését, aki feltehetné az „i”-re azt a bizonyos pontot, de ezeknek a testesebb egyedeknek a hatékony becserkészéséhez némileg más módszer dukál.
Ez azonban már egy másik történet lesz, amiről remélem, hamarosan bővebben is beszámolhatok majd :)
Írta és fényképezte: Bodnár Zsolt
