A busa úszós technikával történő horgászata mára komoly népszerűségre tett szert. Sok olyan öbölben jártam az elmúlt időszakban, ahol már többen horgásznak a planktonevő halakra, mint mondjuk pontyra. Tetszik, nem tetszik, ez a hal mára meghatározó lett ezeken a vízterületeken, és mivel megfelelő technikával jól fogható is, horgászatának fejlődése a továbbiakban sem fog megállni. Ebben az írásban és filmben az úszós busahorgászat egy újabb változatát szeretném bemutatni.
Az úszós busahorgászat alaptézise az, hogy a vízközt mozgó planktonevő halakat ott fogjuk meg, ahol tartózkodnak. A jól felhőző csalogatóanyag valahol a vízréteg felső rétegeiben oldódik, ott felhősödik, és a busa szívogatás közben a horgot is felhörpöli. Ehhez kell egy megfelelő végszerelék, és kell egy olyan úszó, amely azt a megfelelő pozícióban tartja. Eddig is voltak már erre szakosodott szerelékek, melyek a Busahorgászat az alapoktól 2. és 3. részében is bemutatásra kerültek.
![A Busahorgászat az alapoktól című sorozat 2. részében az etetőanyagos vízközti úszós szerelék került bemutatásra A Busahorgászat az alapoktól című sorozat 2. részében az etetőanyagos vízközti úszós szerelék került bemutatásra](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A 3. részben a tablettás úszós szerelék került górcső alá A 3. részben a tablettás úszós szerelék került górcső alá](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az említett kétféle vízközti busázó szerelék között mindössze az a különbség, hogy az egyik etetőanyaggal, míg a másik oldódó busa tablettával működik. Ebben a részben pedig megismerkedünk a „Dupla esély” elnevezésű szerelékkel, mely kombinálja az etetőanyagos és tablettás horgászat előnyeit. No de lássuk, hogyan is néz ki ez a kombinált technika!
![A „Dupla esély” elnevezésű szerelék kombinálja az etetőanyagos és tablettás horgászat előnyeit A „Dupla esély” elnevezésű szerelék kombinálja az etetőanyagos és tablettás horgászat előnyeit](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Busázó úszó dupla esély - vízközti
A Haldorádó dupla esély - busázó úszó a fehér és a pettyes busa céltudatos horgászatára kifejlesztett, bivalyerős, nagy teherbírású úszós szerelék, amellyel minden vízrétegben lehetőség nyílik a halak megfogására. E szerkezet különlegessége, hogy etetőanyag és tabletta egyidejű használatát teszi lehetővé. Így aztán, a gyorsan bontó, felhősödő etetőanyag a szerelékünk közelébe csalja busát, amely végül már csak a tablettát találja ott és miközben megpróbálja azt bekebelezni, óhatatlanul a horgot is felszívja.
![A már megszokott, biztonságos csomagolásban kerül forgalomba ez a végszerelék is A már megszokott, biztonságos csomagolásban kerül forgalomba ez a végszerelék is](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Már a neve is biztató ennek a változatnak Már a neve is biztató ennek a változatnak](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A csomagolás hátulján szerelési útmutató grafikát is találunk A csomagolás hátulján szerelési útmutató grafikát is találunk](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Profi, igényes, minőségi kivitelezés Profi, igényes, minőségi kivitelezés](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A szerelék így, rendezetten található a csomagolásban A szerelék így, rendezetten található a csomagolásban](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az úszó megnövelt méretű és felhajtóerejű változat Az úszó megnövelt méretű és felhajtóerejű változat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az etetőanyagot ebbe a spirál kosárba kell tölteni Az etetőanyagot ebbe a spirál kosárba kell tölteni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Íme, a végszerelék elemeinek illeszkedése Íme, a végszerelék elemeinek illeszkedése](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Használati útmutató
• Elsőként az erős fonott főzsinórra fel kell húzni egy cérnaütközőt (fontos, hogy ez a vízmélység minimum 1,5-szeresére legyen felhúzva az úszót megütköztető stoppertól), majd egy karabineres forgót, melybe egy 30-40 grammos cseppólom van akasztva, illetve alternatívaként közvetlenül is a felfűzhetünk a zsinórra egy megfelelő méretű csúszó ólmot. Ez hivatott stabilizálni az úszót. Ezt követően egy újabb cérnaütközőt vagy gumiütközőt kell a főzsinórra felhúzni. Ez utóbbival lehet majd állítani, hogy milyen mélységben kínáljuk fel a tablettát.
![Első lépésként a cérnaütköző(ke)t kell felhelyezni Első lépésként a cérnaütköző(ke)t kell felhelyezni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Második lépés, hogy felfűzzük a „talpaló ólmot” Második lépés, hogy felfűzzük a „talpaló ólmot”](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az eresztéket állító gumiütközők felhelyezése a harmadik lépés Az eresztéket állító gumiütközők felhelyezése a harmadik lépés](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ezt követően jöhet az úszó teste. A gumiütközők és az úszó közé célszerű egy megfelelő méretű, a főzsinóron könnyen csúszó gyöngyöt is tenni, így az úszó biztosan megakad a gumiütközőkön Ezt követően jöhet az úszó teste. A gumiütközők és az úszó közé célszerű egy megfelelő méretű, a főzsinóron könnyen csúszó gyöngyöt is tenni, így az úszó biztosan megakad a gumiütközőkön](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
• Az úszótest közepén lévő zsinórvezető csőbe kell belefűzni a zsinórt, majd ez alá kell kötni a „kosarat”, méghozzá úgy, hogy a távtartók lefelé nézzenek.
• A „kosár” rész ennél az úszónál egy spirál kosár és egy acélszár, utóbbi felső végét le lehet tekerni, így felhelyezhető a tabletta. Ezt követően a végszereléket jó erősen vissza kell tekerni!
![A távtartót jó erősen, egy biztonsági Clinch-csomóval érdemes felkötni A távtartót jó erősen, egy biztonsági Clinch-csomóval érdemes felkötni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
• A horgokra célszerű technopufit tűzni, ezzel is kikönnyítve azokat. Ezek pont akkorák legyenek, hogy „súlytalanná” tegyék a horgokat, de semmiképpen se emeljék el a tabletta mellől.
![A végső mozzanat az, hogy feltekerjük az acélszárra a spirálkosarat A végső mozzanat az, hogy feltekerjük az acélszárra a spirálkosarat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
• Az úszó használata a 2 tűhegyes horog miatt rendkívüli körültekintést igényel, nehogy a kezünkbe akadjanak. Gyermekek kizárólag felnőtt felügyelete mellett használhatják.
Szükséges csalogatóanyagok és csalik
Annak érdekében, hogy a szerelékünket megfelelő módon tudjuk használni, szükség van etetőanyagra és busa tablettára is. Etetőanyag tekintetében a legfontosabb, hogy jó felhőző képességű, finomszemcsés, tapadós keverékről legyen, mely azért 10-15 percig a kosarunkban marad és utat mutat a busáknak. Mire kioldódik a kaja, addigra a planktonevők már nagy valószínűséggel a szerelékünk körül dézsmálnak. Ahogy fogy a kaja, úgy kell nekik egyre közelebb és közelebb úszniuk a folyamatosan oldódó tablettához, míg végül a horog is a szájukba kerül, és kezdődhet a fárasztás.
![A Big River - Busa kifejezetten a planktonevők horgászatára való keverék A Big River - Busa kifejezetten a planktonevők horgászatára való keverék](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Finomszemcsés, jól felhősödő, sárga etetőanyag Finomszemcsés, jól felhősödő, sárga etetőanyag](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ezúttal a gyorsan oldódó, tehát a Quick tablettákat vetettem be Ezúttal a gyorsan oldódó, tehát a Quick tablettákat vetettem be](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Erre a horgászatra a már jól bevált Big River - Busa etetőanyagot kevertem be, melyet áttörtem egy sűrű rostán, így lett homogén és egyenletesen oldódó. A gyorsan oldódó Busa tablettáink közül mindből hoztam, hiszen ezek felhőző képessége és színe, íze mind más és más, így csak horgászat közben derül ki, hogy melyik aznap a nyerő!
![Mindegyik változat kissé máshogy oldódik, más színű és ízű, így érdemes őket variálni Mindegyik változat kissé máshogy oldódik, más színű és ízű, így érdemes őket variálni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Nem kötelező, de szerintem érdemes a horogra egy kicsi technopufit szúrni,a mely nem emeli meg a horgot, csupán kikönnyíti azt Nem kötelező, de szerintem érdemes a horogra egy kicsi technopufit szúrni,a mely nem emeli meg a horgot, csupán kikönnyíti azt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Horgászat menete
Ez a fajta horgászat nem a kapkodásról szól. Elsősorban azoknak javaslom, akik szeretnek békességben, nyugalomban pecázni, és nem szeretik a mozgalmas horgászatokat. Emellett a módszer mellett lehet a családdal foglalkozni, lehet sütögetni, lehet pihenni.
![Ez nem a kapkodó pecások műfaja Ez nem a kapkodó pecások műfaja](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Itt lehet pihenni, heverészni Itt lehet pihenni, heverészni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Kicsit lehet a természettel foglalkozni Kicsit lehet a természettel foglalkozni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Bármelyik percben eltűnhet az úszó! Bármelyik percben eltűnhet az úszó!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Előbb-utóbb megérkezik a kapás is Előbb-utóbb megérkezik a kapás is](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A tabletta oldódási idejétől függően az újradobások üteme akár 40 percre is lassulhat. Igazából még azt sem mondanám, hogy nagyon „rajta kell lenni” a kapáson, hiszen ezzel a technikával általában önakasztás történik. Célszerű az úszó eltűnését követően várni néhány másodpercet, majd rátekerni az orsóra. Ez azért szükséges, mert először a talpaló ólmot kell megemelnünk a fenékről, csak ezt követően tudjuk felvenni a kontaktust a hallal. Ha ez megvan, a fonott zsinór és a kemény bot nem kegyelmez, rendesen beakad a horog. Ezt követően lehet engedni a féken és szépen kifárasztani a halat.
![Elsőként a tablettát kell felhelyezni a végszerelékre Elsőként a tablettát kell felhelyezni a végszerelékre](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ezt követően vissza kell tekerni a helyére a spirálkosarat Ezt követően vissza kell tekerni a helyére a spirálkosarat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A kosárba először jól tömörített etetőanyagot kell gyömöszölni A kosárba először jól tömörített etetőanyagot kell gyömöszölni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A gombóc többi része lehet kicsit lágyabban gyúrva, hogy gyorsan bontson A gombóc többi része lehet kicsit lágyabban gyúrva, hogy gyorsan bontson](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Bevetésre készen Bevetésre készen](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A közös öröm a legnagyobb öröm A közös öröm a legnagyobb öröm](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Újabb fehér busa Újabb fehér busa](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Felszerelés
Nagyon nem fogom ezt részletezni, mert csak ugyanazt tudnám leírni, amiket az előző írásokban. A By Döme TEAM FEEDER Silver Carp botcsalád ugyanis a fenekező és a busázó horgászok számára tartogat megfelelő alternatívát, melyet mindkét esetben remekül kiegészít a Big River orsó. Ezen természetesen vastag, 0,24 mm-es fonott főzsinór van, mely bírja a gyűrődést.
![A Silver Carp Float 360 SXC szigorú, de rugalmas horgászbot A Silver Carp Float 360 SXC szigorú, de rugalmas horgászbot](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ezzel a bottal mindent be lehet dobni Ezzel a bottal mindent be lehet dobni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Big River orsó és a fonott főzsinór már megszokott a busázások során A Big River orsó és a fonott főzsinór már megszokott a busázások során](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![„Mert horgászni jó!” „Mert horgászni jó!”](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A busafogás még sokadszorra is nagy élmény A busafogás még sokadszorra is nagy élmény](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Helyszín
Pont a módszer lassúsága miatt elsősorban olyan helyeken javaslom ennek alkalmazását, ahol igazán nyugis pecában lehet részünk. Ha ilyet szeretnék, akkor nálam a TOP 3-ban van a Visegrádi-öböl. Fantasztikusan szép a környezet, szinte körbeölelik a dombok ezt a szép vizet, miközben a távolban ott díszeleg a fellegvár. Gyerekkel, családdal, kutyával is remek kirándulóhely, egyetlen szépséghibája, hogy borzasztó rossz a bevezető út. Száraz időben nagy nehezen be lehet kommandózni, de esőben lehetetlen küldetés a bejutás.
![Jól látható, ahogy a Duna betolja az öbölbe a zavaros vizét Jól látható, ahogy a Duna betolja az öbölbe a zavaros vizét](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ez a nagy vízfelszín rengeteg busát rejt Ez a nagy vízfelszín rengeteg busát rejt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ámulatba ejtően szép ez a hely Ámulatba ejtően szép ez a hely](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Közhelyesen „vadvíz”-nek lehetne mondani, pedig ezt is ugyanúgy telepítik, mint egy kockatavat Közhelyesen „vadvíz”-nek lehetne mondani, pedig ezt is ugyanúgy telepítik, mint egy kockatavat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Relaxáláshoz ideális ez a környezet Relaxáláshoz ideális ez a környezet](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy kis bolondozásra is jó lehetőségeket tartogat az öböl Egy kis bolondozásra is jó lehetőségeket tartogat az öböl](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Mindent egybevetve ez a technika is jól alkalmazható a busa célzott, sportszerű horgászata során, és eredményessége bizonyítja, hogy ennek is megvan a maga helye és ideje. Ahogy már megszokhattátok, e módszer részletes bemutatásából is készült film, melyet alább tudtok megtekinteni. Jó szórakozást kívánok hozzá!
![Természetesen forgott a kamera is! Természetesen forgott a kamera is!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Írta: Sipos Gábor
Fotó, videó: Bank Bálint