Szeretnék egy kis visszatekintéssel és időutazással kezdeni, onnan indulva, amikor gyerekkorunk egyik kedvenc időtöltéséhez a horgászathoz próbáltuk beszerezni eszközeinket. Emlékszem, futótűzként terjedt a hír a focipályán, ha horgok, úszók érkeztek a helyi játékboltba, és ha nem siettünk, lemaradtunk ezekről az akkor kincsnek számító apróságokról. Már kiskoromban motoszkálhatott bennem valami, ugyanis édesanyám újonnan vásárolt lúdtoll seprűiből a leghosszabb tollak valahogy mindig eltűntek. A tollak kis átalakítás után, piros körömlakkal megfestve, máris új életre keltek.
![Még a 70-es évekből származó, saját készítésű úszóim egyike és a legújabb fejlesztésű HELIO waggler úszó. Látszik a fejlődés? :) Még a 70-es évekből származó, saját készítésű úszóim egyike és a legújabb fejlesztésű HELIO waggler úszó. Látszik a fejlődés? :)](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Amikor elkezdtem az ötleteim megvalósítását, csak a legmerészebb álmaimban szerepelt, hogy termékeimet a világ élmezőnye és az ötszörös világbajnok Alan Scotthorne is használni fogja Amikor elkezdtem az ötleteim megvalósítását, csak a legmerészebb álmaimban szerepelt, hogy termékeimet a világ élmezőnye és az ötszörös világbajnok Alan Scotthorne is használni fogja](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A tavalyi horgász világbajnokságokon a teljes angol és sok más csapat, valamit a féfi világbajnokságot megnyerő holland válogatott, a magyar mozgássérült csapat, valamint a vb-bronzérmes veteránjaink is termékeinkkel jeleskedtek A tavalyi horgász világbajnokságokon a teljes angol és sok más csapat, valamit a féfi világbajnokságot megnyerő holland válogatott, a magyar mozgássérült csapat, valamint a vb-bronzérmes veteránjaink is termékeinkkel jeleskedtek](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A világbajnokságon nemcsak úszóink, hanem japán gyártású horgaink is jeleskedtek: a Dráva vad márnáinak megfogásához a pontyhorgászok által is kedvelt 2445-ös normál vastagságú, mégis rendkívül erős Chinu horgunkat használták, mellyel a vb egyik legnagyobb, 4,6 kg-os márnáját sikerült kifognia az egyéni bronzérmes Arjan Klopnak A világbajnokságon nemcsak úszóink, hanem japán gyártású horgaink is jeleskedtek: a Dráva vad márnáinak megfogásához a pontyhorgászok által is kedvelt 2445-ös normál vastagságú, mégis rendkívül erős Chinu horgunkat használták, mellyel a vb egyik legnagyobb, 4,6 kg-os márnáját sikerült kifognia az egyéni bronzérmes Arjan Klopnak](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Cralusso legújabb innovációjának, a HELIO waggler megépítésénél a célom nem más volt, mint egy professzionális wagglerúszó megalkotása A Cralusso legújabb innovációjának, a HELIO waggler megépítésénél a célom nem más volt, mint egy professzionális wagglerúszó megalkotása](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A nagyméretű 18-20-25-30 grammos Hélió úszóknál szintén egy vadonatúj megoldás, a fejbe épített nagy teherbírású, csapágyazott forgók bíztosítják, hogy a legnagyobb igénybevételnél vagy leejtésnél se károsodjanak az úszók A nagyméretű 18-20-25-30 grammos Hélió úszóknál szintén egy vadonatúj megoldás, a fejbe épített nagy teherbírású, csapágyazott forgók bíztosítják, hogy a legnagyobb igénybevételnél vagy leejtésnél se károsodjanak az úszók](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Mint a neve is utal rá, az új testformát és szárát nagyon könnyű gázzal, héliummal töltöttük meg, súlyozást az ólom-wolfram kombinált súlyrendszer biztosítja. A szabadalmazott és közkedvelt kalibrációs megoldást, valamint a cserélhető antennarendszert is beépítettük az úszóba. Fenti fejlesztések eredményeképp a horgászúszó működése még precízebbé vált. A kalibráció segítségével - egyedülálló finomsággal - a legérzékenyebben (akár 0,01 grammos lépésekkel) súlyozhatjuk úszónkat, emellett a leggyorsabb antenna-beállítást érhetjük el vele!
![A horgászok kérésének eleget téve került kínálatunkba ez a könnyen kezelhető, jól dobható, sokféleképpen, súlyozható Slider horgászúszó, mely a hobbi- és versenyhorgászok legmagasabb igényeit is kielégíti A horgászok kérésének eleget téve került kínálatunkba ez a könnyen kezelhető, jól dobható, sokféleképpen, súlyozható Slider horgászúszó, mely a hobbi- és versenyhorgászok legmagasabb igényeit is kielégíti](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Sokan kedvelik a Cralusso úszók strapabíróságát, melyet a legjobban talán a, vízinövényekkel benőtt részeken, nádasban horgászók tudnak kihasználni Nekik készültek az új pontyozó úszók önsúlyos és feltolós változatban Sokan kedvelik a Cralusso úszók strapabíróságát, melyet a legjobban talán a, vízinövényekkel benőtt részeken, nádasban horgászók tudnak kihasználni Nekik készültek az új pontyozó úszók önsúlyos és feltolós változatban](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Hasznos kiegészítőkkel bővítettük aprócikk-választékunkat, ezek közül több is a kiállításokon kapott javaslatok alapján került kínálatunkba Hasznos kiegészítőkkel bővítettük aprócikk-választékunkat, ezek közül több is a kiállításokon kapott javaslatok alapján került kínálatunkba](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ponty- és feederhorgászoknak készült magas minőségű merülő előkezsinórjaink között lágyságban, színben, erősségben, kopásállóságban találunk különbséget A KevLine zsinórunk például 50% kevlár szálat tartalmaz, mely növeli a zsinór erejét és a sérülésekkel szembeni ellenállóságát Ponty- és feederhorgászoknak készült magas minőségű merülő előkezsinórjaink között lágyságban, színben, erősségben, kopásállóságban találunk különbséget A KevLine zsinórunk például 50% kevlár szálat tartalmaz, mely növeli a zsinór erejét és a sérülésekkel szembeni ellenállóságát](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Finomszerelékes horgászoknak ajánljuk új ólomkészleteinket: az ólmok lágysága és központossága remélhetőleg elnyeri tetszésüket Finomszerelékes horgászoknak ajánljuk új ólomkészleteinket: az ólmok lágysága és központossága remélhetőleg elnyeri tetszésüket](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az idei évben megjelentek kínálatunkban a horogra való különböző csali utánzatok, melyek formája, ízesítése és színválasztéka ad lehetőséget a halak horogra csábítására Az idei évben megjelentek kínálatunkban a horogra való különböző csali utánzatok, melyek formája, ízesítése és színválasztéka ad lehetőséget a halak horogra csábítására](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Remélem, sikerült egy kis ízelítőt adni újdonságainkból, melyeket kívánom, tudjatok mihamarabb kipróbálni a vízparton is.