A Cralusso wagglerek zászlóshajója, avagy bemutatkozik a Helio waggler

A Cralusso wagglerek zászlóshajója, avagy bemutatkozik a Helio waggler

A Cralusso első waggler úszói, az Ufo és a Rocket 2006-ban mutatkoztak be, és rákövetkező években sem állt le a cég a wagglerek finomításával, újabb típusok és modellek bevezetésével. Az eltelt közel 9 év alatt sok-sok elégedett horgász, köztük neves külföldi és hazai versenyzők is elismerték a márka innovációit. A horgászok a könnyű kezelhetőséget, a körülményekhez való gyors és hatékony alkalmazkodást, és természetesen elpusztíthatatlanságát kedvelték meg bennük. A Cralusso wagglerek evolúciója azonban nem állt meg. A széles modellpalettán még volt egy hely a csúcson, ahová egy olyan wagglert kellett ültetni, ami mint a Cralusso zászlóshajója, minden korábbi innovációt egyesít és valami pluszt is képes nyújtani a horgászoknak. Így született meg a Cralusso Helio waggler család, amelynek ha nem is az első, de mindenképp nagyobb nyilvánosságot érdemlő bemutatására kísértem el Králik Karcsit, az úszó szülőatyját, a diósjenői horgásztóra.

A matchbotos horgászat technikájának születése felett a szél bábáskodott. Pont a szél zavaró hatásának kiküszöbölése volt az, ami gondolkodásra késztette az angol versenyzőket. Megszületett a waggler úszó, ami azóta is töretlen népszerűségnek örvend, sokak szerint az egyik legszebb horgászmódszer a finomszerelékes palettáról. A szél, ha már szóba hoztam, ezen a bemutató horgászaton is jelen volt, nagy erővel, néha viharos erejű lökésekkel tarkítva igyekezett ellehetetleníteni a horgászatot, így „csak” kívánni lehetett volna jobb alkalmat a Helio bemutatkozásához. Lássuk azonban, miben is rejlik ennek az új waggler nagyszerűsége!

A Cralusso Helio waggler

„Az új úszó kifejlesztésénél a cél az volt, hogy egy tökéletes wagglert alkossunk meg”, kezdte Karcsi a történetet. „Ennek érdekében az úszóba beépítettük azokat a régóta bizonyított alapanyagokat és megoldásokat, amelyek közkedveltté tették a korábbi Cralusso wagglereket is, de néhány területen újításokkal is találkozhatnak a horgászok, ha kézbe vesznek egy Cralusso Helio wagglert. Kezdjük talán azokkal a megoldásokkal, amelyek már ismerősek lehetnek a horgászoknak! A Cralusso Helio waggler testének alapanyaga a már jól bevált, törhetetlen, és még sérülés esetén sem beázó poliuretán hab. Ez az alapanyag azonban új testet kapott, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy a Helio wagglerek formájukban is különböztethetőek a többi Cralusso wagglertől. Az úszó formája egy nyújtott rögbi labdához hasonlítható, ami által nagyon szépen repül, és természetesen a test felületén itt is megtalálhatjuk a korábbi modellekről már ismerős golf aerodinamikai felületet.

A Cralusso Helio waggler új testet is öltött

Az úszó szára is közel 10 éve bizonyít már az úszóinkon, így nem volt kérdés, hogy a polikarbonát cső mellett tettem le a voksomat, azonban itt már egy újításról is szót kell ejtenem, ami a waggler testénél is jelen van.

A legfontosabb ismertetőjegyek

Ez nem más, mint a hélium gáz, amivel mind az úszó testét, mind pedig a waggler szárát megtöltöttem. Ez a levegőnél könnyebb gáz még érzékenyebbé, még pontosabbá tette ezt az úszót, és az újdonság nevének megválasztásánál sem kellett sokat gondolkodni, így kapta a Helio nevet a keresztségben. A tökéletes dobhatóság és a minél kedvezőbb repülési tulajdonság érdekében az úszó elejébe ólom-wolfram kombinált súlyrendszer került, amibe egy csapágyas forgót építettem. Ezzel sikerült elérni azt is, hogy ha az úszót leejtik a horgászok, annak forgója nem fog elhajolni, eltörni.

Masszív, csapágyas forgó került a Cralusso Helio waggler elejébe

Az úszó szára a már jól ismert kalibrációs rendszert is tartalmazza, aminek segítségével könnyen, gyorsan tudjuk wagglerünket finomra hangolni, besúlyozni, vagy az időközben megváltozott körülményekhez igazítani. Ebbe a modellbe is közel 30 különböző antenna illeszthető, így mindig a látási viszonyokhoz és a halak kapókedvéhez tudunk igazodni. Sokan nem tudják még, ezért most is kiemelem, hogy az úszóra 1 év garanciát vállalok!

A bevált kalibrációs megoldás sem hiányozhat
Rengeteg antenna variáció közül választhatunk

Ha már szóba került az imént a halak kapókedve, ideje kicsit velük is foglalkozni, elvégre ők a mai nap „statisztái”. A tavat nagyon szép dévér állomány lakja, közülük szeretnék néhányat merítőbe vezetni. Az etetőanyagomat is az ő szájuk íze szerint hangoltam, a horogra pedig egy kis csontit és egy szintén idei újdonságot, a Cralusso Gelastic Worm csalit (műgilisztát) hoztam magammal. A szél erőssége miatt egy olyan szereléket kell készítenem, ami jól dobható és stabilan a horgászhelyen tartja a felcsalizott horgot. A dévérek ugyanis szeretik az ilyen szeles időjárást, de nem szeretik, ha a csali ide-oda vándorol az orruk előtt. Ezt úgy tudom megoldani, hogy a Cralusso Helio wagglerből egy 14 grammost csúszóra szerelek úgy, hogy az 8,5 grammnyi cserélhető súlyból 7,5 grammot, azaz kicsivel több, mint az úszó terhelhetőségének 50%-át a zsinórra helyezem át. Mindezt megosztva teszem, azaz 5 grammot helyezek fel főólomnak, ami alá kerül további 2,5 gramm, majd ez alá egy No. 6-os sörét, közvetlenül a match gyorskapocs fölé. Ez a végszerelék jól dobható és az erős szél ellenére is stabilan a horgászhelyemen tartja a fenékre fektetett csalit.

A szerelék alkotóelemei

Ha szükséges, az úszó kalibrációs rendszerének segítségével könnyen tudok változtatni az úszó „láthatóságán”. Ebben a hullámzásban erre lehet, szükségem is lesz. A matchbotos horgászatnál kulcsfontosságú, hogy lássuk az úszónkat, különben nem vennénk észre a kapást. Ezért is van ilyen sok antenna variáció az úszóimhoz. Mindenki megtalálja benne azt, ami a szemének megfelel, és ami a halak érzékeny kapásaihoz is alkalmazkodik. A Cralusso számára fontos, hogy fejlesztéseink mind könnyebbé és eredményesebbé tegyék a halfogást a horgászok számára. Az orsómon található Navigátor match zsinór is ebben a szellemben született. Használatával pontosan fogom tudni azt, hogy milyen távolságban horgászom, és ha szükséges, akár két etetést is pontosan meg tudok oldani segítségével.

Az orsókra a Cralusso Navigator Match zsinórok kerültek

Ez a zsinór a mederalakulatok feltérképezésénél is jó szolgálatot tehet, de ez egy külön történet lesz majd. Lássunk most munkához!”

A szélhez igazodó szerelék került a matchbotra

A horgászat is munka, amit valakinek el kell végezni, és végül ez olyan jól sikerült, hogy a fenékre letett csonti-műgiliszta szendvics osztatlan sikert aratott a dévérek körében, amik szemmel láthatóan már a nászra készülődtek.

Nászba öltözött dévérkeszeg
A Gelastic Worm két szem csontival megtámogatva volt a nyerő csali
Egy balin is elcsábult

Egy bónusz ponty is beköszönt, ő is kíváncsi volt a Cralusso Helio waggler bemutatójára. A zord időjárási körülmények ellenére is jól működött a szerelék, kitűnően közvetítette a halak minden rezdülését. A Cralusso Helio waggler tehát most jól vizsgázott, de a végső osztályzatot majd a horgászok adják.

Minőségellenőrzés élesben. A fotózáskor megugró ponty meghajlította az úszó szárát…
… de ez meg sem kottyant neki

A most kiépülő partnerbolt-hálózatnak köszönhetően egyre több horgászboltban lesznek elérhetőek a Cralusso innovációi, és a továbbiakban is igyekszünk minden fórumot kihasználni annak érdekében, hogy a termékeinket választó horgászok minden támogatást megkaphassanak a még eredményesebb halfogás érdekében. Kísérjenek bennünket figyelemmel ezután is!

Cralusso Team

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.