Horgász bakancslista. Számomra ez egy létező, fontos fogalom, és a listámra kizárólag vágyott halak, emlékezetes és különleges helyszínek, speciális időjárási körülmények közötti sikeres horgászatok kerülhetnek fel. Ebben a cikkben horgász bakancslistám két tényezőjének beteljesülését ismerhetitek meg, miszerint egy keskeny, eldugott, csendes kis csatornán eredtem a hőn áhított pontyok után, finomszerelékes módszerrel! Ha érdekel, milyen emlékezetes horgászatokat lehet megejteni egy ilyen vízterületen, akkor ezt az írást semmiképpen ne hagyd ki!
Immár 24 éve horgászom folyamatosan, úgy gondolom, hogy számtalan helyen és igazán extrém körülmények között sikerült nagytestű pontyokat, amurokat fognom, éppen ezért elérkezettnek láttam az idejét annak, hogy ebben az írásban egy merőben más témakört és technikát mutassak be az Olvasóknak.
A csatornahorgászatot mint témakört fogom körbejárni alaposan a mások és saját magam által is sokszor feltett kérdésenként haladva, a sikeres horgászatig eljutva.
A kiszemelt vízterület megismerése, felderítése:
A lakóhelyemen, Tótkomlóson keresztül folyó szűk, sok helyen náddal benőtt csatorna, a Száraz-ér valahogy mindig vonzott mint potenciális horgászhely, de mindezidáig sosem vettem rá magam, hogy komolyan foglalkozzam vele. Ennek most jött el az ideje. A Száraz-ér borszigeti szakasza (a helyiek így ismerik) a Tótkomlósi Horgász Egyesületnek köszönhetően kapott egy esélyt arra, hogy aki ide ellátogat, az csodálatos, már-már meseszerű környezetben hódolhasson szenvedélyének. Rendezett a környezet, az utóbbi években történt haltelepítések és az áldozatos munka kifizetődött, a végeredmény pedig elképesztően szép. De a szavak helyett inkább beszéljenek a képek!
Vízterület felfedezése, nehezítő körülmények:
Makacs horgász vagyok, szeretem saját magam megoldani a kiszemelt vízterületek feladványait, sok esetben nem szeretek másokra hagyatkozni. Itt sem történt ez másképpen. Mi tagadás, kipróbáltam többféle csalit, etetőanyagot, technikát. Minden egyes befejezett horgászat után az volt a magamnak megfogalmazott konklúzió, hogy „túlbonyolítom?”… A konklúzió mellett, ami állandó volt, az a végeredmény…
Látogatásaim alkalmával az tisztán kirajzolódott, hogy a helyi, rutinos horgászok úszóval kergetik a halakat, és a legtöbben azonos helyen horgászták a csatornát, nem is eredménytelenül. Nem volt tehát más hátra, mint elővenni a matchbotokat és megpróbálni ezzel a technikával horogra csalni a pontyokat.
Még egy említésre méltó esemény, hogy a horgászok egyöntetűen a hajnali, valamint a késő délutáni időszakra esküsznek. A munkával töltött hétköznapok számomra nem teszik lehetővé a hajnali órákban való próbálkozást, tehát a horgászataim 2, maximum 2,5 órásak voltak minden esetben a késő délutáni, esti órákban.
Hol érdemes keresni a halakat?
A technika tehát adott, a halak vélhető táplálkozási ideje is, a következő lépés a „hol érdemes próbálkozni?” A vízpartot járva többször feltűnt, hogy a rutinos horgászok rendre szinte a talpuk alá horgásznak, egy-egy torzsás, nádas terület elé. Nem makacskodtam, én is így tettem, csak megpróbáltam finomabban csinálni, maximalizálni a horgászat koncentráltságát. Két apró, de fontos szabálya van ennek a parthoz nagyon közeli horgászatnak: engedjük ki az orsónk fékjét (a kapások drasztikusak lesznek!), valamint a lehető legnagyobb csendben kell lennünk.
Horgászataim stratégiája, etetés fontossága, koncentráltsága:
Jó helyen, koncentráltan, csendben, türelmesen, egyszerűen! Röviden ennyi a siker titka. Részletesebben kifejtve: a vízparton töltött horgászatok tapasztalatai alapján egyértelműen értelmet nyer a rutinos helyiek technikája, ugyanis a nagytestű halak a parthoz közel keresik a táplálékot. Horgászataim rendszerint 1 marék natúr csemegekukoricával és 1 marék 6 mm-es halibut pellettel indulnak. Ez kellő alap lehet arra az esetre, hogy ha nagyobb testű hal téved elénk, akkor tud csemegézni, meg tud állni előttem. Nincs értelme a túlzott, nagy mennyiségű etetésnek egy rövid horgászat alkalmával, ezzel éppen ellenkező hatást válthatunk ki!
Csalizási technika, ami újfent egy aprócska, de fogós plusz…
Az egyszerűség ezen a területen is érvényesül. Mi mással is csalizhatnék, mint az etetésre szánt csemegekukoricával – 1-2 szem, közvetlenül a horogra. A csatorna komoly apróhal-állományát már így is szelektálhatjuk megvárva a pontyok, compók megérkezését. De hogy mi is az az apró, de igazán eredményes plusz? Mutatom:
A csatorna hangulata, a horgászatok folytatása?
A témakörben feltett kérdés első felére a válasz: elképesztő, egyedülálló, megunhatatlan. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ilyen hangulata van az itteni horgászatoknak, megannyi kudarc után a siker annál édesebb!
Szeretnék egy komplett sorozatot indítani az itteni horgászataimról, amelyekben különböző módszereket, technikákat mutatnék be, sőt, feltett szándékom, hogy igazán nagytestű halat is tudjak mutatni erről a számomra nagyon különleges vízterületről.
Zárszóként mindenkit csak buzdítani tudok arra, hogy ha van a lakóhelyéhez közel egy hasonló, sokak által talán lenézett csatorna, mindenképpen járjon utána, szánjon rá időt, hogy milyen halakat is rejt a víz, mert olyan élményekkel, fogásokkal lehetünk gazdagabbak, amelyekre korábban talán gondolni sem mertünk volna…
Írta: Bugyinszki Gábor