A Cralusso Torpedóval végzett próbahorgászat után még nagyobb várakozással vágtam bele a folyóvízi horgászatra szánt másik úszó, a Cralusso Bubble tesztelésébe. Ez az úszó a lapos és a dundi úszó ötvözetéből jött létre. A tesztpályának a Nagykunsági-főcsatornát szemeltük ki, hiszen főleg a lassúbb folyású csatornák az „úsztatós” horgászmódszer „mekkái”
A tímári horgászathoz hasonlóan ez a peca sem indult zökkenőmentesen. A hajnali indulás ellenére sem tudtunk elég korán érkezni Abádszalókra ahhoz, hogy egyáltalán horgászhelyünk legyen. Több kilométert autóztunk a csatorna mindkét partján, mégsem sikerült megfelelő helyet találnunk, ahol többen is elfértünk volna. Hiába volt meg a Tisza-tóra és a csatornára érvényes napijegyünk, a lezárt területtől eltekintve nem volt hol horgászni…
Hoppá, a lezárt terület! A Nagykunsági-főcsatorna egy gáton keresztül kapja a vizet a Tisza-tóból, ahonnan tulajdonképpen „ered”. Ez a terület a friss, oxigéndús víz miatt nagyon gazdag apró halban, az apró hal miatt ragadozókban és a ragadozók miatt csúcsragadozókban, azaz horgászokban is. Erre a szakaszra viszont a csatornára érvényestől függetlenül külön napijegyet kell váltani.
Ha már ennyit utaztunk és készültünk a mai horgászatra, ezen ne múljon a világbéke! Legfeljebb furcsán fognak ránk nézni a pergető, mártogató horgászok, hogy mi úszós módszerrel a keszegeket és az esetleges pontyokat vesszük célba a csukák, balinok és süllők helyett.
A csatorna két partja teljesen eltérő képet mutatott. A bal oldalon a nyitva lévő zsilipek miatt erős volt a sodrás, míg a jobb oldalon sokkal gyengébb. Mivel a ragadozó halak és a büfé szempontjából a bal part sokkal kedvezőbb volt a horgászok számára, ott nekünk nem jutott hely. Maradt a jobb oldal. Amikor átértünk, akkor vettük észre, hogy nemhogy lassan lefelé, hanem éppen ellenkezőleg: visszafelé, a zsilip felé folyik a víz. Egy hatalmas méretű visszaforgós rész tárult elénk. Újabb érdekes fordulat…
A szerelékeket már otthon elkészítettem, így gyors ládabeállítás után következhetett egypár próbaúsztatás, amivel kideríthettem, mekkora úszóra lesz szükség. Csak minimális, körülbelül 2 m-es eresztékkel úsztattam végig az előttem elterülő szakaszt, hogy gyorsan felmérjem, egyáltalán milyen is a sodrás ebben a hatalmas visszaforgóban. A próba alapján a 6 és 8 grammos Cralusso Bubble úszók mellett döntöttem.
A szerelékeket mindkét úszónál azonos alapelemekből készítettem:
16-os Gamakatsu Super G Line főzsinór és ugyanilyen, 12-es előke.
A főólmozás sörétekből egybehúzva, alatta kb. 30 cm-re 2 darab 0,1 g-os jelzőólom és egy miniforgó. A miniforgót a tímári horgászatból- ahol a kövek sok horgot marasztaltak benn - okulva iktattam a szerelékbe, a gyorsabb előkecsere miatt. Utólag kiderült, hogy itt teljesen felesleges volt, hiszen ugyanazzal a két szerelékkel horgásztam végig a napot úgy, hogy egy horgot sem veszítettem.
Az előttünk elterülő szakasz a parttól folyamatosan lejtett befelé körülbelül 20 m-ig, ahol egy hirtelen töréssel érte el a kb. 5 méteres mélységet. Ezt mind az ólmos, mind a Smartcast radaros mérésünk alátámasztotta. A 13 méteres rakós távon a vízmélység 3,5 méter körüli volt, egy méterrel közelebb 3 méter, egy méterrel beljebb 4 méter. Olyan volt, mintha egy domboldalon horgásznánk, és oda úgy próbálnánk etetőanyagot bedobni, hogy az ne guruljon le a mélybe.
Egy nagy előnye volt ennek az egyenletes, a partra merőleges lejtőnek, mégpedig az, hogy a tökéletesen bemért mélységnél az úszó pontos csalivezetést tett lehetővé. Nem kellett attól tartani, hogy egy kő, vagy a meder egy kiemelkedése megállítja a horgunkat, hiszen ezen a mesterségesen kialakított fenéken nem tudott hol elakadni.
A hatgrammos Cralusso Bubble úszónál az eresztéket úgy állítottuk be, hogy a horog folyamatos, a víz sebességével megegyező úsztatás esetén pontosan érintse a feneket. Ilyenkor, ha egy kis visszatartással csökkentettük az úszónk sebességét, akkor a csali fellibbent a fenékről, ami gyakran felkeltette a halak érdeklődését.
A nyolcgrammos Cralusso Bubble esetén az eresztéket pár centivel mélyebbre állítottuk, hogy az erősebb visszatartással jelentősen lelassított csali se emelkedjen el a fenékről, hanem csak az úszó megállításánál libbenjen fel anélkül, hogy az úszó kifeküdne a víz felszínére.
Majd a halak eldöntik, hogy melyik a számukra kedvező úsztatási sebesség: a vízzel azonos, a lassabb, vagy a tökéletesen megállított csali kell nekik?
,"s","75%","k"]Etetőanyagnak az alábbi keveréket állítottam össze
2 kg Maros Mix XXL
2 kg Maros Mix XXL Dévér
1 kg Van Den Eynde PV1 etetőanyag ragasztó
2 kg apró szemű kavics
1 csomag Sensas Super Bremix aromapor
főtt kender, búza, csemegekukorica.
kevés Top mix angolmorzsa és préselt főtt kukorica
½ liter csonti
Ráetetéshez
1 levél etetőszúnyog
4 kg Top Mix barna agyag[-doboz]
Az alapozó gombócok után a földes szúnyogot már nem mertem dobással bejuttatni, mert ha véletlenül túldobnám, azzal igazán nagy kárt tudnék tenni magamnak. A földet kicsit tocsogósabbra kevertem, hogy amikor talajt ér, úgy tapadjon oda a fenékhez, mint egy „sárcsomó”, amit még anno gyerekkorunkban dobáltunk a falhoz. A bejuttatásnál maradtam az etetőcsészés megoldásnál, és hogy a gombóc megfelelő sebességgel érjen vizet, és azért, hogy minél hamarabb feneket érjen, jó magasról ejtettem be a 250 ml-es csészében éppen elférő gombócokat. Elméletem szerint így függőlegesen érkezett be a gombóc, és remélhetőleg alig gurult csak lefelé. A végeredményt látva működött e taktika.
Horogra szúnyog, pinki, vékony giliszta, csonti és ezek kombinációja került.
A horgászatot a hatgrammos úszóval kezdtem, mégpedig úgy, hogy egyáltalán nem tartottam vissza. Folyásirányban egészen fent tettem be a csalit, és végigengedtem az egész etetési sávon. Az alapozó etetés után, a horgászat megkezdésekor gyakran megfigyelhető, hogy gyorsan össze lehet szedni pár halat, de ennek sikere később fokozatosan csökken.
Az áramlással azonos sebességű úsztatáskor az úszó antennája függőlegesen áll, miközben lefelé halad a vízzel. A kapást leggyakrabban az antenna szögének változása jelezte először, utána a halak rendszerint elhúzták a jelzőrészt. Az úsztatást tenyeres keszegek hálálták meg.
A tizedik keszeg után már vártam, hogy mikorra következik be a halstop, de szerencsére folyamatosan lehetett szedegetni az apróságokat. Ha az elengedett úsztatás nem hozott eredményt, akkor az etetés fölé ismét visszarakott csalit enyhén visszatartva, meg-megállítva mindig elvitte egy hasonló méretű keszeg. Ha lassabban engedtem az úszót, akkor az antennája egy picit a bot felé dőlt és a csali minden rezdülését pontosan jelezte. Ilyenkor gyakori volt a mindenféle billegéstől mentes, villámgyors kapás. A tenyeres keszegek pedig csak nem fogytak el… de hol vannak a nagyobbak?
Gyakran hallani, hogy a nagy keszegeket a megállított csalival a legkönnyebb horogra csalni, ezért elővettem a 8 grammos úszót, ami a helyi sodráshoz viszonyítva egy kicsit nagy volt. Ezzel a csalit szinte teljesen meg tudtam állítani, a csalira mégis ugyanazok a tenyeres keszegek kaptak. Valamiért nem lehetett igazán szép keszeget fogni. Egy-egy „bónuszhal” jelentkezett ugyan, de a merítő a halak 99 %-ánál felesleges volt. Egyszerűen nem voltak ott a nagy dévérek.
Mivel szinte minden úsztatás hozott halat, a közel 13 kilogrammos keszegzsákmánnyal igazán jó napot zártam. További érdekesség volt, hogy se sneci, se törpeharcsa nem volt a horogra csalt halak között, pedig a kunságiban sajnos a Tisza-tóhoz hasonlóan van bőven. Úgy látszik, hogy ezen a napon a keszegeknek csak az úsztatott csali kellett, a törpéknek pedig pont ez nem jött be…
A horgászatról készült videó:
Írta: Takács Péter (t_peti)
Fotók: Polyák Csaba (polyakcs)
Takács Péter (t_peti)
