A bányatavakon történő pontyozás mindig vegyes érzéseket kelt bennem. Sajnos nem sikerült még olyan horgászvizet találnom, ami külsőségeivel és hangulatával magával ragadott volna. Szinte védjegyük a sivárság, a buja növényzet hiánya és sok esetben még a munkagépek zaja is. Azonban sosem felejtkezem el arról, hogy egy-egy több 10 éve létesült tó halfogás szempontjából kivételes hely lehet. A számunkra kopár vidék a vízfelszín alatt teljesen más képet fest. A változatos mederalakulatoknak és a kristálytiszta víznek köszönhetően ezek a tavak rengeteg kapitális halnak adhatnak otthont. Ezért is fogadtam el István barátom invitálását egy közös horgászatra a Pest megyei 8 hektáros Bázis horgásztóra. Bíztam benne, hogy sikerül néhány szebb pontyot is matracra fektetni a nap során.
Istvánnal immár 2 évtizede együtt kergetjük a halakat. Mindketten szeretünk kísérletezni a módszerekkel, szerelékekkel vagy épp a csalikkal, és ha az egyikünk próbálkozását siker koronázza, akkor azt a technikát hamarosan a másik fél is hajlamos magáévá tenni. Az évek során nagyon sokat tanultunk egymástól, és biztos vagyok benne, hogy fele ennyire sem lennénk eredményes horgászok, ha nem ismernénk egymást.
A reggeli találkozó után félóra autózással, reggel 6 előtt pár perccel érkeztünk a tóhoz, ahová természetesen ismét elkísért barátnőm is. Az engedély kiváltását követően nagyjából a tó közepénél álltunk meg az autóval. Egyikünk sem horgászott még itt, így szinte „vakon” tapogatóztunk a horgászhely kiválasztását illetően. A tavat látva kellemesen csalódtunk, az átlagnál sokkal „zöldebb” volt a környezet, a túlpart fás, ligetes részeit fűszőnyeg borította, és rengeteg pontyugrást lehetett látni a tó felszínén.
Az etetőanyag elkészítése ezen a horgászaton az én feladatom volt. Egy új keverékkel készültem, amit leginkább a nagyobb pontyoknak szántam, és a következő összetevőből állt:
Mire végeztem az etetőanyaggal, Kata és István kipakolták az autóból a cuccokat, jöhetett a felszerelés összeállítása. Mindketten pontyozó botokat hoztunk magunkkal, és szerelékünket a korábbi írásomból már ismert módon készítettük el. A 2,75 és 3 librás botokra FOX biztonsági ólomkapcsos szerelékek kerültek pasztaólommal, a bevonatos előkére 8-as FOX SSSP horgokat kötöttünk zsugorcsővel kiegészítve. Az etetőanyagot természetesen a pasztaólomra gyúrtuk rá.
A legtöbb pontyugrást 50 méteres távolságban láttuk, így logikusan ez lett a meghorgászandó terület. Nem akartuk a kisebb pontyokat is az etetésre csábítani, így alapozó etetés helyett csak a szerelékkel juttatunk be etetőanyagot. A 4 bottal nagyjából egy 10 méter széles sávot horgásztunk meg, ezért szinte mindig volt valami ehető a pontyoknak ezen a területen.
Csalinak a már jól bevált Red Tuning Pelleteket alkalmaztuk különböző ízekben, amit minden esetben kikönnyítettük pop-up műkukoricával, vagy műpellettel. Ez a csali-összeállítás eddig szinte minden vízen tökéletesen működött.
Az első kapásra nem kellett sokat várni, bedobás után 30 perccel megkívánta valaki a Fűszeres Halas pelletet. Bevágás után éreztem, hogy nem kapitális hal van a horgomon, de a botspicc lomha bólogatása azért jelezte, hogy nem is egy retúrponty a tettes.
Az óvatos fárasztás ellenére 5 perc alatt a merítőbe került a ponty, ami a mérlegelés és a fotózás procedúráját is nyugodtan tűrte, mintha tudta volna, hogy csak pár percet rabolok el az életéből.
Számomra a következő 1 óra eseménytelenül telt, ellenben István barátom megmutatta, ki a profi pontyozó a gáton. Épp dobtam volna vissza a szerelékemet, amikor az egyik swingere felcsapódott a botig, majd megakadva az elektromos kapásjelzőben lerepült a zsinórról, közben az orsó őrült tempóban engedte a zsinórt. Mindketten ledermedtünk egy pillanatra, nem sűrűn láttunk még ilyen vehemens kapást idén. Bevágás után a botja gyönyörű ívben kezdett görbülni, sejtettük, hogy ez már jobb hal lesz. Miután sikerült partközelbe húzni a halat, a kristálytiszta vízben egy gyönyörű nyurgaponty körvonalai bontakoznak ki. A kiváló vízminőségnek köszönhetően nagyon jó erőben volt, és csak a sokadik kísérletre hagyta magát megszákolni. A matracon egy igazi harcos feküdt, aki minden erejét beleadta a küzdelembe. Siettünk a fotóval és a mérlegeléssel, hogy mielőbb visszakerülhessen az éltető elemébe.
A következő halra sem kellett sokat várnunk, alighogy bedobtuk a parton lévő szerelékeket, hatalmas ejtős kapással jelentkezett István másik botján egy újabb ponty. A gőzmozdony megállíthatatlanul elindult a tó közepe felé, és legalább 20 méter zsinórt lehúzott, mielőtt sikerült megfordítani. Ekkor már sejteni lehetett, hogy ez akár a nap hala is lehet. Istvánnak apránként sikerült visszanyerni a zsinórt, és szép lassan elkezdte pumpálni kifelé a súlyos terhet. A hal partközelben még leírt pár kört, de végül hagyta magát megszákolni. Reméltük, hogy ezzel a ponttyal sikerül átlépni a mágikus 10 kg-os határt, de sajnos pár dekával alatta maradt.
Mint utóbb kiderült, István mindkét botját Kék Villám pellettel csalizta, ezért én is ezeket fűztem a hajszálelőkére. Az eredmény nem maradt el, bedobás után pár perccel mindkét boton szinte egyszerre volt kapás. Kata legnagyobb örömére végre Ő is fáraszthatott. Nekem aránylag gyorsan sikerült matracra fektetni a 4,8 kg-os tükörpontyot, de Kata hala még messze volt a szákolástól.
A hal komótosan körözött előttünk, de Katának minden kör során sikerült pár méter zsinórt nyernie, így pár perccel később megláthattuk végre a halat.
A szákolás elsőre sikerült, és Kata arcán megjelent az az őszinte öröm, amit én a sokadik „átlagos” ponty kifogása után már nem is tudok átélni. Pedig minden halat értékelni kell, hiszen nekünk ez csak egy hobbi, de a halaknak élet-halál harc.
A nap legmelegebb részében a nagyobb halak eltűntek az etetésről, és a következő pár órában pelletre nem volt több kapásunk. Próbáltuk a csalikat variálni, aminek meg is lett az eredménye.
Ezek után feladtuk a kukoricával történő csalizást, ismét pelletek kerültek a horgokra, és türelmesen vártuk a nagyobb halak visszatérését. A délutáni órákban kelet felől esőfelhők közeledtek, és a szél is felélénkült. A közelgő hidegfront meghozta a halak kapókedvét, 3 óra körül újra megszólalt az elektromos kapásjelző. Bevágás után a hal jobbra indult. Mivel nem akartam, hogy nagyon elmenjen oldalra, próbáltam balra húzni, eleinte nem sok sikerrel.
Már épp sikerült megfordítanom, amikor taktikát váltott és a partot vette célba, alig győztem feszesen tartani a zsinórt. Mikor végre utolértem és próbáltam húzni a damilt, akkor ért a hidegzuhany, éreztem, hogy a zsinórom a víz alatt valamin súrlódik, majd egyszer csak elakadt az egész szerelék. A boton apró rezgések formájában még érezhető volt a hal, de egy centit sem tudtam mozdítani rajta. Épp mikor már kezdtem feladni a dolgot, valami majdnem kitépte a kezemből a botot. Szerencsére a hal kiszabadította magát és folytatódott a küzdelem. A rövid zsinóron óvatosan fárasztottam tovább, ezek után kár lett volna elveszíteni. Mire a szák fölé húztam, már minden erejét kiadta, a matracon is csak komótosan pihegett. Horogszabadítás után vettem csak észre, hogy hiányzott az ólom a szerelékről. Valószínűleg az akadhatott el, és az ólomkapocsnak köszönhetően a ponty ki tudta magát szabadítani.
A délután hátralévő részét egy kiadós vihar szakította félbe. Eleinte reméltük, hogy csak egy futó zápor kapott el minket, de miután hatalmas villámlások közepette egy óriási sötét felhő ért fölénk, jobbnak láttuk kivenni a szerelékeket, és a kocsiban kerestünk menedéket. Már majdnem 5 óra volt, mire tisztulni kezdett az ég, és folytathattuk a horgászatot. Egy óránk maradt zárásig, reméltük, hogy valamit még sikerül fogni addig. Újracsaliztunk, majd bevettettük a szerelékeket a szokott helyre. Nem sokkal később az egyik boton apró, maszatolós kapással jelentkezett egy hal. Bevágás után eleinte egy kisebb pontyra vagy kárászra gyanakodtam, majd a part előtt vettem észre, hogy a tettes egy tekintélyes dévérkeszeg volt, ami 2 szem Fűszeres Red Tuning pelletre éhezett meg.
Közeledett a 6 óra, ezért elkezdtünk pakolni, amikor a még bent lévő szerelékem kapásjelzője folyamatos sípolásba kezdett, az orsóról pedig gyorsan fogyott a zsinór. Tekertem egyet a hajtókaron, majd megemeltem a botot. Legnagyobb meglepetésemre a bot karikába hajlott és az orsó ugyanúgy engedte a zsinórt, mintha még mindig a nyeletőfék lenne használatban. A hal nem nagyon akart megállni, ezért finoman ráfogtam a dobra és oldalra tartottam a botot, aminek következtében a hal is irányt váltott, majd hol jobbra, hol balra próbált menekülni. Végre elkezdhettem pumpálni magam felé. Nem tudom, mennyi idő telt el, amíg a partközelbe tudtam húzni, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt. István segített megszákolni a halat, és végre a matracon feküdt a gyönyörű ponty.
A pakolással sietnünk kellett, nagyon elment az idő és nem akartunk szabálytalankodni. A hazaút során természetesen átbeszéltük az élményeket, mindhármunknak nagyon tetszett ez a kis tó és a benne élő csodálatos halak. Bár igazán kapitális pontyot nem sikerült fogni, biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra ellátogatunk ide…
Írta: Németh Antal
Fotók: Kokas Kata, Németh Antal
