Szinte mindenkinek van egy kedvenc horgászvize, ahová mindig szeret visszatérni. Lehet ez egy kis csatorna vagy akár egy nagy bányató, igazából lényegtelen. A fontos az, ami odaköti a horgászt, egy szép fogás emléke, a gyönyörű környezet, de a szerencsésebbeket akár mindkettő. Számunkra ez a víz a Csővár melletti Sinkár-tó. Katával, a barátnőmmel megpróbálunk minden hónapban legalább egy horgászatot ide szervezni. Nem tudjuk, mi fogott meg minket ennyire ebben a vízben, talán a természetes vadsága, a gyönyörű, egészséges pontyok, esetleg a nyugalom, amit itt találunk meg, és ami nélkül a horgászat vajmi keveset ér.
Áprilisban újra ellátogattunk ide, bízva abban, hogy ismét ránk mosolyog a szerencse és összehoz minket pár harcias ponttyal. Még sötétben indultunk otthonról és már a közeli falvak között autóztunk, mikor a nap megjelent a dombok mögött. A tóhoz érve gyorsan megváltottam az engedélyt, majd elindultunk az előzetesen lefoglalt horgászhelyre. Pár nappal korábban, a foglalásnál egy, a tó sekélyebb részénél található helyet választottam, remélve, hogy ez előbb felmelegszik, mint a mélyebb részek, de sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk. A parton elképesztő szél fogadott, ami teljesen felkavarta a tó vizét, így már teljesen mindegy volt, hogy milyen sekély részen horgászom, mert a hőmérő a partnál is csak 8 fokos vizet mutatott.
Kipakoltuk a cuccokat, majd felállítottam az ernyőt, háttal a szélnek és a víznek, merthogy ismét pont szemből kaptuk az áldást. Múltkori horgászatomat majdnem tönkretette a szél, fél napot ültünk miatta tétlenül… nagyon bíztam benne, hogy ez nem ismétlődik meg újra. Mire végeztem az ernyővel, legalább a nap kisütött, ezért megpróbáltam elhessegetni az aggályaimat és inkább hozzáfogtam az etetőanyag bekeveréséhez. 1 kg Haldorádó Pelletes Feketét és 1 kg Hadorádó Magyar Betyár etetőanyagot hoztam magammal. Külön-külön mindkettő bizonyított már - reméltem, hogy így, együtt sem hagynak cserben. Az etetőanyaghoz adtam egy fél zacskó magmixet és az egészre ráöntöttem egy negyed üveg Magyar Betyár CSL Hideg vízi aromát. Már csak a víz hiányzott, első körben kb. 6-7 decit öntöttem hozzá és jól összekevertem, majd félreraktam.
Jöhetett a leszúrók, a merítő és a pontymatrac elhelyezése, majd a botok felszerelése. Egy 2,5 librás és egy 3 librás Shimano Alivio bojlis botot hoztam magammal, Shimano Baitrunner ST6000RA orsókkal és 25-ös illetve 28-as Spro Carp Maxx főzsinórral. Mindkét botra egyforma szerelék került. Felhúztam a főzsinórra egy 50 cm-es gubancgátló csövet, majd egy biztonsági ólomkapcsot, végül felkötöttem egy gyorskapcsot. Az ólomkapocsba egy 42 grammos Fox pasztaólom került, a gyorskapocsba pedig egy 15 cm hosszú 15 librás Sufix Heavy Skin előke 6-os méretű Prologic C4, illetve Gamakatsu G-CARP A1 Specialist horoggal. Az előkéket még otthon elkészítettem, és zsugorcsővel tettem őket még fogósabbá. Felcsaliztam a horgokat is, hogy teljen az idő, amíg az etetőanyag felszívja a vizet és használható lesz. Az egyik botra 2 darab Fűszeres Hal ízesítésű Red Tuning Pellet került, a másik botra 1 darab Magyar Betyár Red Tuning Pellet 1 darab Enterprise Tackle Pop-up kukoricával kikönnyítve.
Mire mindezzel végeztem, az etetőanyag is megfelelő állagú lett. A bekevert mennyiség felét felhasználva két etetést csináltam. Az egyik a horgászhely előtt kb. 50 méterre volt, ennél messzebb a szél miatt nem akartam és nem is tudtam csúzlival bejuttatni az etetőanyagot. A másik etetés a partközelben, tőlem balra 30 méterre elhelyezkedő akadók elé került. Mindkét helyre 8-8 kisebb gombócot lőttem be, majd a pasztaólmokra is rágyúrtam az etetőanyagot és bedobtam a szerelékeket.
A swingerek is a helyükre kerültek, bekapcsoltam a kapásjelzőket is, kezdődhetett a várakozás, ami nem tartott túl sokáig. Épp meg tudtam inni a reggeli kávémat, mikor az akadó mellé dobott botomon folyamatos húzós kapással jelentkezett a nap első hala. Bevágás után még lehúzott pár métert és megpróbált az akadóig eljutni, de éreztem, hogy nem nagy, így gyorsan elhúztam onnan és pár perc alatt a merítőbe tereltem.
Újracsaliztam, majd visszadobtam a szereléket, miközben Kata feljegyezte a halat a fogási lapra. A következő közel egy óra kapás nélkül telt, majd ismét az akadó melletti szerelék adott életjelet magáról egy ejtős kapás formájában. Ez a hal az előző ikertestvére lehetett, ugyanúgy próbált szabadulni, mint az első ponty, de neki sem volt esélye. Kata elsőre megmerítette, egy gyors fénykép és a mérlegelés után pedig engedtük is vissza.
Újabb dobás következett, bízva abban, hogy most már egy kicsit nagyobb halat sikerül átverni. Mivel a magam elé bedobott szerelékre nem volt jelentkező, újracsaliztam dupla Kék Villám pellettel. Sajnos az időjárás nem akart változni, a szél úgy fújt, mintha sose akarná abbahagyni. Az égen őrült sebességgel száguldoztak a felhők rövid időszakokra eltakarva a napot, aminek az lett az eredménye, hogy 10 percenként hol levettük a kabátot, hol felöltöztünk, és még a kapucnit is a fejünkre húztuk.
Ismét eltelt egy óra a második hal óta, amikor a dupla pelletes bot kapásjelzőjén két apró húzással jelentkezett egy hal. Bevágás után hol balra, hol jobbra próbált menekülni, de szerencsére nem talált akadót, így 10 perces fárasztás után meg tudtuk meríteni. Kicsit elcsodálkoztam, mert a védekezése alapján nagyobb halra számítottam, súlya alig érte el a 3 kilót, de az előző halakhoz képest sokkal jobb erőben volt.
A hal visszaengedése után megállapítottuk, hogy a Magyar Betyár Red Tuning pellet mellett a dupla Kék Villám Red Tuning pellet lesz a nap favoritja.
Visszadobtam a botot, majd Katára hagytam a felszerelést, mert engem pár percre elszólított a természet. Mikor visszaértem, döbbenten láttam, hogy Kata kezében ott az előbb bedobott bot, és hogy épp egy halat fáraszt.
Ahhoz képest, hogy egy hónapja még azt sem tudta, hogy mit kezdjen egy bottal, nagyon jól belejött a fárasztásba. A hal már a part mellett volt, ezért nem akartam kivenni a botot a kezéből, ha idáig kihúzta, legyen teljes az öröme. Egyébként is büszke voltam rá, hiszen én tanítottam meg erre pont az ilyen esetek miatt. Mosolyogva a merítő után nyúltam és a hal alá toltam. Mikor a hal a matracra került, büszkeségem gyorsan átment irigységbe. Ez a hal nagyobb volt az eddig fogottaknál, és a mérleg is ezt mutatta: 5,2 kiló. Kata büszkén tartotta a fényképezés alatt, majd visszaengedésnél halkan megjegyezte, hogy én is foghatnék végre egy rendes halat.
Kata felvetette, hogy versenyezzünk, Ő figyel az egyik botra, én a másikra. Persze a csalizás és bedobás az Ő botján is az én feladatom volt, de bevágni és fárasztani már Ő akart. Beleegyeztem, gondoltam, úgysem lesz esélye, persze a fair-play szellemében minden feladatomat lelkiismeretesen elvégeztem. Egy óra feszült várakozás következett, mire végre kapásom volt. Bevágás után kicsit furcsán védekezett a hal, de méretesnek tűnt. Reméltem, hogy túlszárnyalom a nap halát és végre kiköszörülöm az önérzetemen esett csorbát. Szákolás után jött a hidegzuhany, ugyanis még a természet is gúnyt űzött belőlem aznap: sikerült kifognom a pontyok Quasimodóját. Természetesen erre Kata is rátett egy lapáttal és onnantól kezdve kénytelen voltam elviselni a folyamatos ugratását.
Hiába próbáltam ki minden csalit, nekem valahogy nem akart több hal jönni, de persze Kata fogott 2 halat egymás után. Az első hal egy közel 4 kilós tőponty volt.
Majd, hogy bizonyítsa hozzáértését, fogott még egy 2 kilós tükröst is, aminek különösen örült, mert ez volt a nap egyetlen tükörpontya.
Lassan kezdtem beletörődni az elkerülhetetlenbe, mikor swingerem a botig emelkedett, és megszólalt az elektromos kapásjelző is. Kapásnak ennyire már rég örültem. Nagyon finoman fárasztottam a halat, hagytam, hadd körözzön nyugodtan, amíg engedte magát megpipáltatni, és végül a szákot is alá tudtuk tolni. A mérleg 5 kilót mutatott, ezzel már elégedett lehettem, megúsztam a délutáni nullázást és Kata is végre békén hagyott Quasimodóval.
Már nem dobtunk be többet aznap, viharfelhők közeledtek. Ha itt elkezd esni az eső, akkor percek alatt járhatatlan lesz az út, és nem tudunk kocsival kijutni. Gyorsan összepakoltunk, majd elbúcsúztunk ettől a csodás helytől, persze nem végleg.
Hazafelé már a következő horgászat volt a téma. Mikor és hova menjünk horgászni, milyen etetőanyaggal és milyen csalival horgásszunk? Az időben és a helyben nem voltam biztos, de a két utolsó kérdésre már akkor tudtam a választ, de ez már egy másik történet…
Írta: Németh Antal (Pickerman)
Fotók: Kokas Katalin
