Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam, Vadász Andinak hívnak, Veszprém megyében élek párommal és két gyermek édesanyja vagyok. Gyermekkoromban ismerkedtem meg először a horgászattal, mélyebben pedig hozzávetőleg 1 éve vetettem bele magam e hobbiba. Párom elég sokat horgászik, ezért eleinte - hogy többet lehessek vele - egy kicsit „kényszerből” csapódtam mellé a parton. Kezembe nyomott egy spiccbotot, hogy unaloműzés céljából fogdossak kishalakat a tóból…
Telt-múlt az idő, kezdtem megunni az apróbb halak „vadászatát” és kértem, hogy hadd próbáljak meg egy kicsit komolyabb felszereléssel elboldogulni. Kezdetben ez nem volt egyszerű feladat pedig laikus szemmel annak tűnt…
Elém került egy felszerelt mini feeder, ami már be volt élesítve. Vártam a kapást, amit igazából nem egészen értettem, hogy mi is fog jelezni. A horgon természetesen néhány darab csonti volt, amire párom elmondása és a hely adottságai szerint keszeget vártam. Egyszer csak rángatózni kezdett a bot narancssárga spicce, majd jött az instrukció: „mehet, Drágám!”… Kézbe vettem a botot és akkor szembesültem a ténnyel, hogy hirtelen mit is kellene tennem. Ekkor aztán csak úgy záporoztak az utasítások, hogy hogyan fogjam a botot, állítsak a féken, mikor húzzak, mikor tekerjek. Kisebb küzdelem után partra segítettem első halamat „orsós” bottal, ami egy méretesebb törpeharcsa személyében nyilvánult meg. A kezdeti sokkból magamhoz térve leakasztottam a horogról, újratömtem az etetőkosarat, ahogy azt már több ízben láttam, majd kisebb-nagyobb sikerrel visszahelyeztem a szereléket a vízbe az újabb kapás reményében.
A nap további részében csak azt hallgattam, hogy mit miért csinálok rosszul, vagy hogyan kéne másképpen, de az is elhangzott, hogy menni fog ez, csak idő kell hozzá, hiszen senki nem születik horgásznak. 15-20 darab törpe kifogása után eltelt az idő, és aznapra befejeztük a horgászatot.
Hazaérve este átbeszéltük a dolgokat, hogy miben hibáztam, mire figyeljek oda. Hirtelen túl sok dolog került elő, és egyre jobban „másztunk” bele a témába. Egy mondat megmaradt bennem elég pontosan: „ha ponty megy rá, akkor nem fog játszani vele, hanem derékba tekeri a botot”…
Néhány hét múlva újra a parton találtuk magunkat. Az etetőanyagot szokás szerint én kevertem be, majd jött a bot összeszerelése és a csalizás. Mit nekem csonti, kell nekem kukorica is rá, hátha sikerül valami határozottabb halat begyűjtenem! Párom válasza az ötletemre mindössze ennyi volt: „Hajrá!”… Bedobtam a magam módján és vártam a csodát.
Kapásra várva az utasításokat követve bizonyos időközönként kezembe vettem a csúzlit és kukoricát juttattam be az adott helyre. Kis idő múlva a bot hirtelen, minden előjel nélkül begörbült. Ekkor eszembe jutott az az ominózus mondat: „ha ponty megy rá, akkor nem fog játszani vele, hanem derékba tekeri a botot”. Azt hiszem, eljött az idő, elkaptam a botot. Kézbe véve éreztem, hogy ez nem apró hal lesz. Minden mozdulatát, rezdülését közvetítette számomra a felszerelés. Újabb instrukció hangzott el: „Nyugi, nem kell kapkodni, csak úgy csinálj mindent, ahogy megbeszéltük!”. Párom mellém állt és folyamatosan mondta, mikor mit csináljak. 5-6 perc eltelte után végre megmutatta magát az első igazi halam. Feljött a felszínre, ekkor nyugtáztuk, hogy bizony pontyot sikerült akasztanom. Még egy kicsit nyitottunk a féken, hátha nem egyezik az elképzelésünk a halacskával. Kedvesem óvatosan alámerített az önként jelentkezőnek, és már emeltük is ki a vízből.
Nem volt hatalmas, kapitális példány, de számomra annak tűnt, mivel ez volt az első, ami elég jól védekezett. Fényképezés és egy nagy puszi után visszaengedtem éltető közegébe.
Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor igazából beleszerettem ebbe a sportba. Mára már aktív résztvevője vagyok a közös horgászatoknak. Idővel szépen kezdem tanulni a kötéseket, valamint a mit, mivel, hogyan és miért már kezd világosabbá válni számomra is. Többféle módszert kipróbáltatott velem az én kedvesem. A hozzám legközelebb álló peca a feederbotos technika. Úgy érzem, ez rejti magában a legtöbb lehetőséget, mivel kevésbé van kiszolgáltatva az időjárás viszontagságainak, és a variációk száma szinte végtelen.
Több tavat is meglátogattunk már, de legtöbbet a saját egyesületünk 1,5 hektáros, akadókkal és torzsákkal tarkított vizén horgászunk. Felszerelésünk a finom pickertől a hardliner feederig szinte mindent magába foglal.
Következő képen egyik kedvenc végszerelékemet szeretném bemutatni:
Az összeállításhoz csupán egy gubancgátlós etetőkosár, egy gumigyöngy és egy pici forgó kell. Előkének előszeretettel használunk vékony fonott zsinórt, mert a hely adottságai, a torzsák és akadók ezt teszik indokolttá. A horogra egyszerűen egy szem kukorica kerül valamilyen formában, gondolok itt a csemege, főzött takarmány, esetleg ízesített stb. - attól függően, hogy éppen mit vélünk a legfogósabbnak. Az „i”- re a pontot a technopufi teszi fel, ha el akarom emelni a csalit a fenékről.
A szerelék működését mi sem bizonyítja jobban mint egy kettes potyka.....
Röviden és tömören ennyit szántam megosztani veletek. Így kerültem szorosabb kapcsolatba a horgászattal, minden kedves hölgy társamnak ajánlom, hogy próbálják ki, hisz a nőknek nem csak a konyhában a helye! Képesek vagyunk szép eredményeket elérni ezen a téren is.
Utoljára maradt eddigi legszebb kifogott halam, egy 5,7 kg pikkelyes:
További sok sikert, és GÖRBÜLJÖN, LÁNYOK!
Vadász Andrea
