A versenyhorgászok két fő fegyveréről van szó. Majdnem minden verseny előtt felmerül a címben lévő kérdés az indulók fejében. Természetesen mindkét módszernek megvannak az előnyei, hátrányai. A rakós botnak ugyebár hátrány az, hogy maximum 13 méteres távot tudunk vele meghorgászni, míg a waggleres horgászatnál ez a távolság extrém helyzetben az 50 métert is meghaladhatja. A rakós botos technikát viszont a pontosság és a gyorsaság teszi utánozhatatlanná. Azt, hogy mikor melyik előnye nagyobb vagy melyik hátránya okoz nagyobb gondot, érdemes verseny előtt mérlegelni. Bár ahogy az lenni szokott, versenyen minden borul!
Ahhoz, hogy összemérjük a két módszer eredményességét, először is olyan helyszínt kell választanunk, ahol nem vadászni kell a halakra, hanem van mit fogni. Bodnár Sanyi barátommal, mi most is az Izsáki Horgász- és Pihenőpark nagy tavát néztük ki tesztünk célpontjának. Míg társam matchbottal, addig én egy 13 méteres rakós bottal horgásztam.
Már a nap elején tudtam, hogy nem lesz hétköznapi peca, ugyanis egyetlen egy felhő sem volt az égen és a szél sem fújt. Idén még nem volt olyan horgászat, amikor ne tréfált volna meg az időjárás. Komolyan mondom, fura volt tökéletes körülmények közt horgászni.
Na de lássuk a lényeget! Etetőanyag terén én kicsit megvariáltam a dolgokat. Először is átszitáltam egy Piros Pontyot és egy Nagy Ponty etetőanyagot, majd a fent maradt darabos részeket (pellet, préselt kukorica, TTX darabok, tigrismogyoró, mogyoró stb.) összekevertem két doboz csemegekukoricával, majd meglocsoltam Mézes Pálinka aromával.
Ezt az egyveleget zárható dobozba tettem, majd egy napig állni hagytam. Az etetőanyagot Nagy Ponty aromával készre kevertem, majd szintén állni hagytam. Ezt a két mixet már csak gombócolás előtt dolgoztam össze. Finoman szólva erős illata volt, és mivel a nagyobb darabok addigra jól felszívták a mézes aromát, folyamatosan bocsátották ki magukból azt.
Sanyi nem bonyolította a dolgokat ennyire, kedvenc etetőanyagát, a Maros mix XXL-t keverte össze csemegekukoricával. Mindketten tojásnyi gombócokat formáztunk, majd etettünk. Nem titkolt szándékunk volt, hogy a pontyok megfogására összpontosítsunk, így ráetetéssel nem nagyon akartuk csapkodni a vizet. Csak ritkán csobogtunk horgászat közben. Itt kell megemlítenem a rakós bot egyik előnyét: etetőcsészével szinte hangtalanul lehet végezni a ráetetést.
Ahogy számítottuk, a benti horgászat hozta meg előbb a sikert, már az alapozó etetéstől számított ötödik percben kapást jelzett a 14 grammos úszó, melyet két részben elosztott 1,5 grammnyi hasznos terhelés húzott le antennatőig a vízbe. A jelzőólom kb. 20 centire, a főólom pedig kicsit messzebb helyezkedett el a 0,14 mm-es előkezsinórra kötött 12-es számú horogtól. Sanyi eleinte kárászokat fogdosott, majd egy-egy compót is sikeresen szákba terelt. Néhány látványos pontyfordulást követően megpróbálkozott nagyobb csalival, mely kukorica-csonti volt. Ötpercnyi tétlenség után a bevágást követően karikában maradt a botja, majd szép lassan elkezdett ciripelni a fék. Sajnos a nap első potykája pár percnyi fárasztás után meglógott.
Rakós boton eléggé leegyszerűsítettem a dolgokat, 0,5 grammos tömzsi pontyozó úszó volt hivatott jelezni a kapást. A 16-os főzsinóron osztott ólmozást alkalmaztam, mégpedig úgy, hogy 5 részletre osztottam a súlyokat, melyeket az előkerögzítő fültől szépen, 2-3 centinként húztam szét. A horgom 12-es méretű Gamakatsu 2260 B volt, melyet 14-es előkére kötöttem.
Rakós botos horgászatnál azonban mindennél fontosabb a gumizás. Ezt mindenki a saját maga kedve szerint tudja variálni, én pontyozásnál leginkább megfelelő erősségű csőgumit használok. Kedvelem azt a tulajdonságát, hogy a hal megakasztása után azonnal lehet rövidíteni, mert nem keményedik fel annyira, hogy a tempós horgászat halvesztéssel, szakadással járjon. Nem kell 13 méteres bottal kalimpálni, azonban érdemes az aktuális top szett mögötti tagnál bontani, mert úgy sokkal könnyebben megy a merítés a több méterre kinyúló gumi miatt.
Visszatérve a horgászatra; nálam csak 20 perc után jelentkezett az első kapás, de utána szinte nem volt megállás. Folyamatosan húztam a kárászt, ami roppant örvendetes, de eközben mellettem Sanyi szintén állandóan fárasztott, méghozzá pontyokat is!
Gondoltam megpróbálkozom én is valami nagyobb csalival, feltűztem egy szem Vörös Démon Finom Pontypelletet két csontival. E pellet kiemelkedő tulajdonsága, hogy kitűnően tart a horgon, megfelelően feltűzve egyáltalán nem gátolja a horog akadását. Meglepően nem ütötte el azonnal az apróhal, hanem pár perc után lomhán elindult balra az úszóm. Bevágás után kint maradt a gumim, azonnal rövidítettem, majd… de a többit inkább nézzétek meg képekben:
Eközben társam is folyamatosan meregette a szebbnél szebb halakat, csakúgy, mint jómagam. Annyi különbség volt, hogy míg ő egy pontyot fogott, addig én is fogtam egy bajszost, de mellé 8-10 kárászt - igaz, matchbottal sokkal testesebb potyeszok jöttek.
Kellemes meglepetés volt, hogy mindketten fogtunk jó pár gyönyörű compót. Sajnos egyre ritkábban lehet látni ezt az őshonos halat, igazán örömteli, hogy vannak még olyan vizek, ahol gondoskodnak e színpompás és érdekes hal telepítéséről.
Igazi örömpeca volt ez a szép tavaszi nap. A végső elszámolásnál kicsit slendriánok voltunk, ugyanis nem akartuk már tovább törni a halakat, főleg nem a „doktorokat”! Az amúgy is elhúzódó fotózás és mérlegelés után inkább gyorsan visszaengedtük őket.
Sanyi matchbottal közel 16 kilót, míg én rakós bottal 18 kilót fogtam. Szemmel látható, hogy a „tekerős” peca sokkal darabosabb halakat, míg a rakós botos módszer darabra sokkal több uszonyost adott.
Egy biztos, mi mindketten jól szórakoztunk, na de akkor melyik a nyerő? Melyik ad többször halat, vagy melyikkel lehet versenyen jól szerepelni? Ezekre a válaszokra nehéz felelni… véleményem szerint a matchbotos pecában mindig jobban benne van a termetes hal, de a rakós bot gyorsasága verhetetlen, ha odaáll a hal. Ha ugyan oda áll…
