Ez azon kevés nap egyike volt, amikor az idei évben horgászni lehetett a Dunán. Napok óta figyeltem a vízállásjelentést, hogy mikor jönnek elő a kövezések. Ehhez a budapesti vízmérce szerinti 300-asnál kisebb víz kell. Alapjában véve kuttyogatást terveztem, de vittem magammal a bolognai botomat is és néhány zacskóval az egyik új pontyos etetőnkből. A kuttyogatás ilyen összevissza mozgó víznél nem mindig eredményes, azonban a pontynak már eljött az ideje, hiszen augusztust írtunk.
Jól bevált pályáimon ütöttem a vizet egész délelőtt, sőt még a kora délutáni órákban is. Az eredmény elég siralmas volt, három kis harcsa, egyik sem érte el a két kilót. De kapásom sem volt több és a radar sem jelzett számottevő érdeklődést válogatott nadályokból készített csokromra. Ezért aztán kettő körül befejeztem ez irányú tevékenységemet és a pontyozás nyugodtabb műfajának szenteltem a délután visszalévő részét.
Több, általam biztosnak ítélt pontyozó helyem van. Ezek valamelyikén mindig megjön a hal és nem is túl közismertek, tehát mindig szabadok. Így nem kell azon bosszankodnom, hogy valaki ül rajtuk.
Most az egyik keresztgát ráfolyását céloztam meg, ez augusztusban mindig ad halat, néha szép példányokat is. Fogtam már rajta 15 kg fölötti pontyot is. Mindig a ráfolyást horgászom és a ráfolyáson is az elvágó vizet keresem, ahol a ráfolyó víz kétfelé válik. Egyik része a kövezés előtt a part felé fordul, míg másik része a nyílt vizet célozza meg. Mindig a kifelé induló víz elején horgászom pontyra. Tapasztalatom szerint a pontyok ezeket a részeket kedvelik. A ráfolyó víz táplálékot hoz és még nem olyan gyors, hogy egyből el is vigye. Az ott ólálkodó pontyok ott viszonylag könnyen, különösebb erőkifejtés nélkül jutnak táplálékhoz, ezért időnként sok ponty gyűlik össze ilyen helyeken.
A csónakom orrát kitettem a kövezésre és az oldalát is kirögzítettem, hogy a sodrás ne nyomja el. A hajók várható hullámai miatt egy motorgumit szoktam tenni a csónak orra alá, így az nem verődik a kövekhez.
A vízmélység és a sodrás bemérése a következő feladat. A hetes bolognai botomon közel hetes vizet regisztrálok, és itt még a sodrás sem túl nagy. Az ötvenes pálcaólomból kb. másfél centit vágok le, így kb. 40 g lesz, ami jól megáll a fenéken, de még nem túl durva a halnak sem. Kapásjelzőnek egy „ókori” műanyagúszó szolgál. Legalább tízévesek ezek az úszók, melyekből akkor 5 Ft-ért vettem egy csomót.
Az etetőanyag bekeverése előtt összeszedtem a kövezésen egy kis vödör tyúktojásnyi méretű, szabálytalan alakú követ. Ezek szolgálnak majd „szilvamagnak” az etetőanyagban.
Az etetőanyag, amit ki akarok próbálni az egyik új pontyos keverékünk, az Extra Ponty etető. Állóvízen már többször is bizonyított, most kíváncsi vagyok, a dunai pontyok mit szólnak hozzá, van-e olyan eredményes, mint a Sárga Ponty?
Az Extra Ponty kellően nagyszemcsés, pontycsemegékkel teletömött, pastoncino-panettone illatú etetőanyag, melynek ízét, zamatát az összetevők adják. Jól fölveszi a hozzáadott szemes anyagot is.
Most csak csemegekukoricát adok hozzá, mert tapasztalatom szerint a Dunán ennél hatékonyabb pontycsali nincsen. Többször próbáltam a pelletet, néhányszor a bojlit is, de halig egyikkel sem jutottam. Nem akarok e csalik dunai használatáról messzemenő következtetéseket levonni, mert valószínűleg én voltam a hibás. Nem voltam elég türelmes, hogy a kapást kivárjam.
Amíg az etető pihent, összeállítottam a szerelékemet is, mely egy 7 méteres SEVERE Bolognai botból, 2500-as DAIWA Certate orsóból és 20-as zsinórból állt. A horog 6-os aranyszínű OWNER. Ez is tapasztalat: kukorica csalinál az aranyszínű horog több kapást eredményez, mint a fekete. A hagyományos „kopogtatós” szereléket állítottam össze, ilyen mély víznél ez a legérzékenyebb.
A botot a motorra támasztottam és 10 gombócot szórtam alapnak. A gombócok közepébe a korábban szedett kövek kerültek ballasztnak.
Az így, szilvamagként az etető belsejébe gyúrt kő nagyon gyorsan fenékre juttatja a gombócot. Az etető viszonylag gyorsan leoldódik róla, és a kő sem zavarja a halat, hiszen neki ez természetes.
Az etetést követően rendet raktam a csónakban és előkészítettem a merítőhálót is. Ezután két szem csemegekukorica került a horogra és elkezdtem a horgászatot.
Ekkor ért a meglepetés. Már az első berakásra kapásom volt, pedig még tíz perc sem telt el az etetés óta!
A kettes nyurgát gyorsan a szákba tereltem, majd vissza is engedtem, hiszen a fényképezőgépem még valahol a cuccaim között volt. Mérges is voltam, hiszen egyáltalán nem volt biztos, hogy lesz még egy fotóalany a nap folyamán. De azért elővettem a masinát és magam mellé helyeztem.
Aztán újra belógattam a kukoricát. Szép beleúszások jelezték, hogy van hal a mélyben, majd egy határozott kapást követően jelentősebb ellenállásba ütköztem. Éreztem, hogy ez nem kétkilós játékos. Némi közelharc után elindult kifelé, a Dunára. Mire kiléptem a csónakból és elindultam a kövezés végére, már megkerülte azt és valami akadóba úszva elszakította a zsinórt.
Közben egy spori érkezett valahonnét az erdőből és kiült a kövezés végére harcsázni. Váltottam vele néhány szót és mondtam neki, hogy eddig ütöttem a vizet eredmény nélkül. Csak annyit mondott, a nadályt mostanság nem eszi a harcsa, lótetű kell neki. Mondtam neki, hogy amióta a lótetűs emberemet közmunkára kötelezték, nem jutok hozzá. Ennyi beszélgetés után bedobta a cuccot, és mire újraszereltem, már húzta is ki első harcsáját. Onnét, ahol előtte többször is lecsorogtam. Hát ez a lótetű tudománya!
A következő berakásra ismét kapásom volt. Éreztem, hogy ez is jó hal, ezért szigorúbbra vettem a figurát. A felszerelésemet a maximumig terhelve a pontyot szinte „spiccen” fárasztottam ki.
A sporit - aki éppen második harcsáját akasztotta bilincsre - megkértem, készítsen egy képet a halról.
Egy későbbi terítékfotó erejéig eltettem a halat, majd folytattam a horgászatot. Néhány gombócot bedobtam, ám utána még a kezemet sem tudtam megmosni, jött a következő ponty.
Ez a hal annak ellenére, hogy éreztem a súlyán, hogy termetesebb példány, viszonylag gyorsan megadta magát. Szákolás után az okát is megláttam. Valami nagyon régi sérülése miatt olyan volt, mintha két pontyból rakták volna össze. Az eleje alapján akár 10 kilós is lehetett volna, a hátsó része alapján pedig talán ötkilós. Sérülése szépen meggyógyult, de a szabálytalan forma megmaradt.
A sporit megkértem, készítsen egy képet erről is, mert éppen nem horgászott. A harmadik harcsáját tette bilincsre.
Készítettem a két halról egy fotót, majd elengedtem azokat.
A spori megjegyezte, hogy most már tudja, ki vagyok. Híre van annak a szép csónakkal járó horgásznak, aki megfogja a halat, lefényképezi, majd visszaengedi.
Ami eddig történt, az engem is meglepett, álmomban sem gondoltam volna, hogy egy helyen ennyi ponty lesz. De evés közben jön meg az étvágy… bíztam benne, hogy még nagyobbat is sikerül fognom, ezért folytattam a horgászatot. Ponty jött még, délután hatig összesen 12 db, de nagyobb már nem.
Elmondhattam, hogy jót horgásztam és az etetőanyag is jól működött. Az elején is gyorsan volt kapásom, és amikor rádobtam, szinte azonnal kapás követte az etetést. Tehát a hal jól reagált rá.
Másnap ugyan ezen a helyen 11 db ponty jött, de a három kilót egyik sem haladta meg. Ekkor már áradt a víz, amíg horgásztam legalább 30 centit. Másnapra bukott a kövezés, és azóta sem lehet megközelíteni.
