A válasz erre a kérdésre nagyon egyszerű: „nagyon sok munka, kitartás és persze nagy adag szerencse kellett hozzá, hogy megszerezzem az idei Magyar Method Feeder Bajnoki trófeát.” Ezzel le is tudhatnám a beszélgetést, és örülhetnék annak, amit elértem, de akkor a nevem nem Sipos Gábor lenne, és nem a Haldorádó Feeder Team tagja lennék. A siker pont annyira a Tiétek, mint az enyém, úgyhogy a következő írásban megtudhatjátok, milyen hosszú út vezetett a dobogó legfelső fokáig, lépésről lépésre haladva!
Method Feeder Országos Bajnokság
Az Országos Versenyhorgász Bizottság (OVHB) a 2018. évi, III. Method Feeder Országos Bajnokságot egy új rendszerben írta ki. Mivel megnőtt az érdeklődés e szakág iránt, a nevezők megnövekedett létszáma indokolta, hogy előselejtezők eredménye döntse el, ki vehet részt a döntőben, ahol majd eldől a Magyar Bajnoki cím sorsa. Először kettő, majd a rekord számú – közel 180! – nevező miatt három előselejtezőt hirdettek meg. Ezek 60 fős versenyek voltak, és minden fordulóban az első 20 szerezte meg a jogot arra, hogy a döntőben is horgászhasson. Mind az elődöntőknek, mind pedig a döntőnek a székesfehérvári Palotavárosi Felső-tó biztosította a helyszínt.
Felkészülés
Ahogy tavasszal megjelent a végleges versenykiírás, el is kezdtük a felkészülést az eddigi legtöbb nevezőt felsorakoztató Magyar Bajnokságra. A helyszín teljesen ismeretlen volt számunkra, hiszen még egyikünk sem járt ott soha, holott az elmúlt években számos feeder verseny helyszínéül szolgált a tó. Mindenhonnan az az infó „ömlött”, hogy a víz nagyon sok halat rejt, nem ritkák az 5 órás versenyeken a 60-80 kilós fogások sem. Az elődöntő előtt részt vettünk néhány felkészülési versenyen, amelyeken két dolog bebizonyosodott. Az egyik, hogy tényleg sok hal van a vízben, míg a másik, hogy a pálya (ahogy a legtöbb pontyos pálya) helyfüggő. Akik járnak pontyos versenyekre, azok tudják, hogy képtelenség egységes pályát kijelölni az ilyen jellegű versenyekre. Ehhez kell alkalmazkodni, ezt kell megoldani!
A felkészülés során már jól látszódott, hogy a standard method technika itt nem vezet eredményre. Túlságosan sok hal van a vízben ahhoz, hogy egyetlen kosár finomsággal lehessen evésre motiválni és helyben tartani a halakat. Az egyetlen megoldásnak az tűnt, hogy egy helyre, lehetőleg minél kisebb helyre kell összegyűjteni nagy mennyiségű halat, azokat ott kell tartani és minél többet meg kell belőlük fogni. Egyszerűen hangzik, de a kivitelezés korántsem az!
Elődöntő
Az elődöntőre készülve már szűkült azon csalogatóanyagok, csalik sora, amelyekkel a legjobban lehetett a pontyokat motiválni, ám ezek fogóssága nagyban múlt azon, miként is használtuk fel ezeket. A versenyszabályzatban engedélyezett etetőkosarak között is sokat válogattunk, mire összeálltak a megfelelő végszerelékek, és nagyon sok időbe telt, mire sikerült azt a horogtípust megtalálni, amelyről viszonylag kevés volt a halvesztés. A Palotavárosi-tó lakói rendkívül nagy nyomásnak vannak kitéve, hiszen hétről hétre több verseny is van a tavon. Sajnos nagyon sok hal szája sebes, alig van hely, ahová a horog még beakadhat, emiatt fárasztás közben sok a leakadás.
Június 23-24-én zajlott a második elődöntő, amelyen Döme Gáborral mi is megmérettettünk. Mind az etetőanyagunk, mind a technikánk nagyon összeállt erre a versenyre, és bizony a szerencsével sem álltunk hadilábon. Végül ezt a kétnapos elődöntőt Gábor is, és én is 2-2 ponttal zártuk, és első, valamint a második helyen jutottunk tovább a döntőbe. Bíztunk benne, hogy „dominanciánk” a döntőre is megmarad, és valamelyikünk végül dobogón tud végezni.
Döntő
Augusztus 3-4-5. volt a Method Feeder Országos Bajnokság döntője. A legtöbben már a versenyt megelőző kedden a pályát vallatták, mi „csak” szerdán kezdtünk neki a felkészülésnek. Örömmel konstatáltuk, hogy az előzőekben összeállított technika működik, és tulajdonképpen a csütörtöki kötelező edzésen kísérletezni már nem kellett, mindössze a technika begyakorlására koncentráltunk.
Augusztus 3. – Péntek
Mint azt már említettem, a Palotavárosi-tavon a jó sorsolás már fél siker. A szektorokban történő egységes elhelyezkedést sorsolási rács biztosította, amely azért fontos, hogy a versenyzők ne ülhessenek ugyanabba a szektorba kétszer. Első napon én a „D” szektorba kerültem, amely a sokhalas szektorok közé tartozott. Apropó, szektorok! Ez a verseny 6 db 10 fős szektorban került lebonyolításra. A 10 ember azonban itt nem egymás mellett foglalt helyet, hanem 5 fő ült a város, míg 5 fő az erdő oldalán, nagyjából egymással szemben. A versenybizottság így határozta meg a szektorkiosztást, alapul véve az előző versenyek eredményeit.
Reggel Fortuna a kegyeibe fogadott, ugyanis a pálya egyik legjobb helyét sikerült kihúznom, a 48-ast. A nap egyetlen szépséghibája az volt, hogy a szintén prémium 47-es helyre Kiss Péter ült, aki elismert methodos hírében áll. Tovább nehezítette a dolgomat, hogy Peti ugyanarra a távolságra pecázott, mint én, így szépen megosztottuk a halat. Nem igazán ment jól a peca, és soha nem látott mennyiségű halam akadt le, amit nem igazán a technikának vagy a horognak, sokkal inkább saját idegességemnek tulajdonítok. Végül alulmaradtam. Peti 75.300, míg én 71.880 grammot mérlegeltem. Szektor kettessel kezdeni egy OB-t, nem rossz, mégis úgy éreztem, hogy elment a hajó, hisz a prémium helyemet nem 100%-ban használtam ki, amelyet a sors meg szokott bosszulni!
Augusztus 4. – Szombat
Ezen a napon az „E” szektor jutott nekem. Az előző napi lőlapot böngészve egyetlen fohászom volt csupán a sorsolás előtt, mégpedig az, hogy ne az erdő felőli oldalra kerüljek. A máskor favoritnak számító helyek a pénteki napon nem a megszokott módon adták a halat. Szerencsére a 39. helyet húztam, ami ugyan a város felőli oldalon van, de a szektor legvégén, ami nem túl előnyös. A helyemet nézve, reggel a szektor 3-4. hely tűnt megszerezhetőnek. A délelőtt folyamán a háttérben nekem segítő Zoli meglepő módon nem számolt be arról, hogy az előnyösebb pozícióban horgászók nagyon elhúztak volna, így nyugodtan építgettem a helyem, és biztos voltam benne, hogy a verseny második felére összeáll előttem a hal, és akkor lehet nagyokat ugrani előre a szektorban. Ez így is történt! A benti, 55-60 méteres etetés mellett nagy hangsúlyt fektettem a közelebbi, 15 méteres helyemnek is, ami a sekély víz ellenére igazán szép halakat adott. Többek közt egy 6-os amurral és egy közel ekkora ponttyal sikerült délután 2-re felzárkóznom az addig vezető Pető Gábor mellé. Az utolsó órában, még ha nyögvenyelősen is, de tudtam fogni néhány pontyot, és végül 39.190 grammal megnyertem a szektorom a 29.090 grammot fogó Krár Imre előtt. Örömöm határtalan volt, kicsit úgy éreztem, hogy visszajött az, ami előző nap elment! Összesítésben felugrottam a második helyre!
Augusztus 5. – Vasárnap
Már a pénteki sorsolás után tudtam, tudtuk, hogy ez a napi szektorbeosztás lesz a legnehezebb. Ezen a napon ugyanis az „A” szektorba került többek között Bakó Peti, Bodnár Sándor, Döme Gábor, Sisa Józsi, Varga János és jómagam. Vasárnapra az is körvonalazódott, hogy reális esélye a dobogóra Döme Gábornak és nekem van a felsoroltak közül. Amikor megláttam a 60-as számot, nagy kő esett le a szívemről, ez ugyanis a lehető legjobb volt, amit csak húzhattam. Ezzel szemben Gábor a 4-es helyre ült, ami egész héten a mumus helyek közé tartozott. Sisa Józsit kaptam magam mellé, ami jó is, meg rossz is, hiszen pont ugyanazzal a technikával és etetőanyaggal horgásztunk mindketten, így biztos volt, hogy megosztjuk a halakat előttünk.
A forduló eleje nagyon nehezen indult, ugyanis a szektorban többen is fogtak amurokat és 10-15 kilós előnyre tettek ezzel szert. Kénytelen voltam én is kockáztatni és az eddigieknél jóval előbb elkezdeni a külső táv etetését, hátha nekem is beakad valami termetes hal, amivel fel tudok zárkózni. Ez nemcsak az elvesztegetett idő miatt volt rizikós, hanem azért is, mert a 12 liter kaját okosan kellett beosztani, hogy mindkét távon végig ott tudjam tartani a halat. Délre kezdett normalizálódni a helyzet, és bentről fogott pontyokkal sikerült felzárkóznom. A verseny közepe tájékán pedig sikerült kintről és bentről is nagy halakat fognom, amivel átvettem a vezetést. Végül 52.670 grammal megnyertem a szektort.
Ezzel biztossá vált a dobogó, de a bajnoki cím még nem! Az a hír jött, hogy a szintén 3 pontos Debrődi Attila is megnyerte a szektorát, de zsákmányát még nem mérték le. A pontazonosság már biztos volt, már csak a súly döntötte el, ki az idei Magyar Bajnok. Az elmúlt 4 évben 5 alkalommal szorultam le a dobogó valamelyik fokáról a Magyar Bajnokságon, így izgultam rendesen, nehogy megint így járjak. Végül a mérlegelést követő gyors számolások után biztossá vált, hogy MEGVAN!!!!! 163.740 grammos fogásom pont 440 grammal volt több, mint Debrődi Attila 163.300 grammja! Kimondhatatlanul boldog voltam! Végre sikerült! Magyar Bajnok lettem. Annyi megszívott bajnokság után most végre kijött a lépés!
Az eredményhirdetés és a dobogó legfelső fokán meghallgatott Himnusz olyan maradandó élményt jelentett, amely erőt ad a következő versenyek nehéz pillanataiban is. Csodálatos dolog megélni egy ilyet!
Persze ez az eredmény nem csak az enyém. A Haldorádó Feeder Team minden tagja hozzátette ehhez a magáét, sőt, néha többet is. A felkészülés során tapasztalt rendkívül jól összehangolt csapatmunka, a versenyek alatti gördülékeny információáramlás mind kell egy ilyen eredményhez. Köszönettel tartozom Döme Gábornak és Sisa Józsinak, hogy mind a felkészülésben, mind a versenyen olyan csapatként dolgozunk, amely nélkül NEM LEHET már labdába rúgni idehaza sem! Csapi Károly és Vincze Márk, Döme Gabi és Sisa Józsi háttereként tették a dolgukat, és nem csak őket segítették, hanem gyors, precíz, pontos információkkal engem is! És, hát óriási köszönettel tartozom Simon Zolinak, aki mint mindig, most is ott volt mögöttem! Nem tudnám megmondani, hogy a három forduló alatt hányszor vesztünk össze, ahogy azt sem, hányszor öntött lelket belém, vagy éppen hányszor szólt rám erélyesen, hogy koncentráljak jobban, vagy éppen hányszor adott sorsfordító tanácsot. Az ő szeme és feje nélkül elveszve ültem volna a ládán, mint ahogy sokan ezt is tették. Egy ilyen versenyen helyt állni olyan koncentrációt igényel a versenyző részéről, amiben nagyon gyorsan el lehet merülni, ha nincs, aki percről percre felráz, figyelmeztet, vagy éppen bedob egy banánt, ha arról van szó.
Ez a cikk csupán egy élménybeszámoló, amely annak a krónikája, hogyan is lettem Magyar Bajnok. Azonban a java még hátra van! Azt szeretném, ha az én sikeremből Ti, hétköznapi pecások is tudnátok olyat tanulni, ellesni, amellyel eredményesebbé válhattok. Éppen ezért terveim közt szerepel, hogy az OB-n használt felszereléseket, taktikát, és nem utolsósorban a csalogatóanyagot és csalit is tüzetesen bemutatom majd. Folytatás következik, kis türelmet kérek!
Fotók: MOHOSZ, Simon Zoltán
