Milyen zsinór kerüljön az orsó dobjára?

Milyen zsinór kerüljön az orsó dobjára?

Ez az egyszerűnek tűnő probléma valójában mégsem olyan egyszerű! Elég csak abba belegondolni, hogy már annak eldöntése sem könnyű, hogy monofil vagy fonott zsinórt csévéljünk orsónk dobjára? Ráadásul milyen a jó zsinór, amelyik kemény és rugalmatlan, vagy amelyik lágy és nyúlékony? A választék ezekből olyan nagy már egy átlagosan felszerelt horgászboltban is, hogy szinte lehetetlen kiigazodni közöttük. Ebben próbálok most segítséget nyújtani.

Be kell azonban vallanom, hogy én sem ismerek minden hazánkban kapható zsinórt. Sokat horgászom, sok mindent ki tudok próbálni, de felelősségteljesen rányomni a „kipróbált és bevált” bélyegzőt kevés termékre merem. A most bemutatásra váró zsinórok azonban ezek közé tartoznak!

Nézzük, mit rejt a feederbotos horgász táskája?

Monofil vagy fonott

Vizsgáljuk meg elsőként, hogy milyen szempontoknak kell megfelelni a feeder- vagy pickerbotos horgászatnál használt főzsinórunknak. Az első és legfontosabb kérdés, hogy van-e értelme (vékony, de nagy szakítószilárdságú) fonott zsinórt használni? Saját eddigi tapasztalataimat összegezve, röviden és egyértelműen válaszolva kijelenthetem, hogy nincs! Ez nem jelenti azt, hogy soha, de soha nem lehet rá szükségünk. Felhasználásának arányait tekintve 10:1 arányban a normál monofil zsinór a befutó. Mitől ennyire egyértelmű a dolog? Gondoljuk végig… a rezgőspicces botok a normál fenekező szerszámok finomított változatai. Mitől válnak finomabbá, érzékenyebbé? Elsősorban attól, hogy vékonyabb zsinórt és kisebb horgokat használunk. Ha a szerelékünkön semmit nem finomítunk, csupán a botot cseréljük ki egy feederre, attól még nem lesz több kapásunk! A vékonyabb zsinórok (kisebb terhelhetőségük miatt) nem valók akadós, vízi növényzettel sűrűn benőtt, nehéz területre, mert itt egy átlagos méretű hal megfogása is problémát jelenthet.

Mi kerüljön az orsók dobjára, monofil vagy fonott zsinór?

Nem véletlen, hogy az akadómentes tavak, csatornák és folyóvizek a feeder és picker technika igazi tesztpályái, ahol a finomítást akár végletekig is fokozhatjuk. De botunk rugalmasságában és finoman beállított orsónk fékjében bízva, akár kapitális halakat is szákba terelhetünk hajszálvékony horogelőkét használva!

Optimális méret

A feederbotos horgászatnál ajánlott legvastagabb főzsinór átmérő 0,22-0,25 mm, míg a legvékonyabb 0,14 mm. A pickerbotnál 0,12-14 mm a legjobban bevált. A főzsinór és a horogelőke között minimum 0,02 mm különbség legyen (a főzsinór javára!). Tehát ha például a főzsinórunk 0,16 mm, akkor horogelőkénk 0,14 mm legyen. Természetesen a különbség mértéke lehet ennél lényegesen nagyobb is, de akkor már célszerű a Feeder Gum vagy Power Gum alkalmazása (erről részletesen egy későbbi számban írok majd).

A jól összehangolt szereléknek köszönhetően hamarosan szákban a hal

Milyen legyen zsinórunk?

Én azokat a damilokat tartom jó főzsinórnak, amelyek viszonylag nagy szakítószilárdsági érték mellett a szokásosnál kicsit keményebbek, sprődebbek. Ezek általában kevésbé rugalmas, de jól süllyedő zsinórok. Tudni kell azt is, hogy egy damil minél erősebb, annál kényesebb a megfelelő csomóra. A lágy zsinórok sokkal jobban csomózhatók, de lényegesen kisebb szakítóértékkel bírnak. Ennek függvényében a saját készletemet eléggé leszűkítettem, három-négy cég termékeire összpontosítottam.

A „kipróbált és bevált” monofil zsinórok szűk tábora

Ajánlott főzsinórok

Tubertini Special English Line: Amíg a hazai választékban nem voltak speciális „feeder zsinórok”, ezt használtam feederezéshez is, de vékonyabb (12-14-es) méretben nem találtam mind a mai napig jobbat. Különösen ajánlom a pickerezéshez. (Matchbotos horgászataim során is mind a mai napig kizárólag ezt nyúzom!) Rendkívül strapabíró, hosszú élettartamú, erős, kemény zsinór. Nagyon jól süllyed!

Tubertini Special English Line: univerzális damil match, feeder és picker horgászathoz

Tubertini Feeder Line: Ez talán hazánk legkedveltebb monofil feeder damilja. Népszerűségének elsőszámú oka, hogy gyorsan süllyed. Főleg kisebb súlyú kosarak alkalmazása során fontos ez, mert a hullámzás, a tartalmától megszabadult kosarat a felszínen lebegő zsinórral együtt néhány méterrel arrébb sodorja, ha nincs a damil elmerítve. Ekkor már hiába várjuk a kapást. A Feeder Line olyan minimális nyúlású, nagy szakítószilárdságú süllyedő damil, amely kiválóan alkalmas a módszerhez.

Tubertini Feeder Line, talán a legnépszerűbb speciális feeder damil

Spro Carp Feeder: A legmodernebb technológiával készült Japán zsinór, amelyet a Spro forgalmaz. A speciális „Anti-Floating” bevonata miatt, a damil süllyedő képessége a többszörösére növekedett. Ez a bevonat 100%-ig UV-álló is, ezért meggátolja, hogy a napsugárzás a zsinórt hamar tönkretegye. Csekély nyúlása révén bevágáskor késedelem nélküli akadást eredményez, különösen sima felületének köszönhetően nagyon jól dobható és rendkívül kopásálló.

Spro Carp Feeder, a legmodernebb technológiával készült Japán zsinór, amely különösen sima felületének köszönhetően nagyon jól dobható és rendkívül kopásálló

A fonott zsinórt végleg felejtsük el?

Azért ne feledkezzünk meg teljes mértékben a fonott zsinórokról sem, még ha sok jót nem is írtam eddig róluk. Egyik kétségtelenül nagy előnyük, hogy a rugalmasságuk és a nyúlásuk 0! Ez távoli (60-70 méter feletti) dobásoknál kezd érdekes lenni. Ugyanis lényegesen előbb látunk így kapást a bot spiccén, mint amikor a damil nyúlását (is) leküzdve kell azt a halnak megmozdítani. Másik óriási előnyük a vékony átmérőhöz párosuló nagy szakítószilárdsági érték. Szembesülni kell azonban két-három visszatartó tényezővel is. A valóban vékony, jól dobható fonottak (Power Pro, Spidewire Stealth, FireLine) speciális bevonattal kezelt, nagy kopásállóságú zsinórok. Nem vesznek fel vizet, de éppen ezért nem is süllyednek, kis súlyú kosár használata mellett képtelenség elmeríteni őket.

Azért a fonottakról se feledkezzünk meg! Csak nem mindegy, hogy mikor és melyiket használjuk

A felületkezelés nélküli hagyományos fonottak vízbe kerülve kicsit megdagadnak. Tartósságuk nem vetekszik a bevonatos (pergető módszerhez ajánlott) fonottakkal, de legalább merülnek. További hátrányuk, hogy rendkívüli lágyságuknak köszönhetően könnyen gubancolódnak. Ha pedig egyszer a fonott összegabalyodott, azon már csak ez ecetes olló segíthet… Azon ritka esetekben, amikor mégis fonottat rakok orsóm dobjára, horogelőkének akkor is damilt használok. Számos alkalommal megtapasztaltam, hogy a fonott hihetetlen lágysága ellenére, a halak mégis a damilra kötött horgot és csalit választották. Ez nem lehet véletlen!

Ajánlott fonott főzsinórok

Hemingway Dyneema: Hagyományos technológiával készült, rendkívül lágy és erős fonott zsinór. Szerényen és biztosan annyit tud, amennyi rá van írva. Néhány dobás után remekül süllyed.

Hemingway Dyneema egy gyorsan süllyedő univerzális fonott

Sufix Herculine: A legmodernebb technológiával készült, tökéletesen kör keresztmetszetű, bevonat nélküli, „hagyományos” amerikai fonott zsinór. Minden méret feltűnően vékony és megdöbbentően erős. Mérettartó is ráadásul, ami ugye fonott zsinóroknál elég ritka jelenség. A világoszöld színű zsinór, néhány dobás után már jól merül.

Sufix Herculine rendkívül vékony és nagyon erős fonott, amely néhány dobás után remekül merül

Ajánlott horogelőke zsinórok

Tubertini Dragon: A legerősebb, a vízben láthatatlan, teljesen áttetsző (fluor-carbon), előkezsinór. Nagy méretválasztékának köszönhetőn minden módszerhez és technikához tartogat megfelelő méretet. Ha finomítani kell, ezzel a zsinórral bátran megteheti!

Tubertini Dragon a legerősebb monofil előkezsinór
Gamakatsu Super G-Line az egyik leglágyabb damil, amely kiváló horogelőke is egyben

Gamakatsu Super G-Line: A leglágyabb, nagyon jól csomózható, rendkívül rugalmas előkezsinór. Precíz méret és valós (csomózottan értendő) szakítószilárdsági érték jellemzi.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.