Mióta elterjedt a kiakasztott zsinórklipszes technika, a pontos horgászat mindenki számára elérhetővé és viszonylag könnyen elsajátíthatóvá vált. De valóban annyira pontos ez, mint azt mi gondoljuk? Az oldalirányú eltérést általában szabad szemmel is látni, de azt már nem, ha a távolságban is tévesztünk. De hogyan fordulhat elő, hogy hosszabbat vagy rövidebbet dobunk, ha ki van akasztva a zsinór? Ebből az írásból és kisfilmből kiderül.
Valójában a kiakasztott zsinórklipszes technika akkor pontos, ha mellé egy állandó, betanult mozdulatsor is párosul. Még versenyeken is gyakran látom, hogy a dobástávolság igényéhez szükséges erő kétszeresével dob a pecás, emiatt a zsinór megakadása után a végszereléket kb. 20 méterre visszarántja a bot. De olyan is van, aki éppen csak eldob a klipszig. Mégis a leggyakoribb, hogy látszólag egy helyre dobál a kolléga, természetesen kiakasztott klipsszel, és büszkén újságolja, mutogatja, hogy ő milyen pontosan dobál, sőt, olyannal is találkoztam, aki megmagyarázta nekem, hogy ő a 90 méterre lévő etetésének most éppen a belső szélére dobott. Én racionális ember vagyok, nem szeretek önámításba bocsátkozni, és belátom, hogy messze vagyok még attól a pontosságtól, amit egyszer szeretnék elérni. Gyakorlás közben pont akadt időm arra, hogy megvizsgáljam, hányszor is tudok beletalálni a célpontba. Ez a próbálkozás csak és kizárólag akkor sikerült, még kiakasztott klipsszel is, ha a botot mindig azonos pozícióban tartva engedtem rá a végszereléket a vízre vagy épp a földre. Hogy mire is gondolok?
Az utóbbi időben nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy begyakoroljak egy állandó mozdulatsort. Ez abból áll, hogy a távolságnak megfelelő erővel (ezt is gyakorolni kell) megdobom a végszereléket. Mikor már majdnem elérte a kiakasztást a lepergő zsinór, akkor a botot a fejem fölé tartom, és a bottal lassítom a végszereléket. Amint elérte a klipszet a zsinór, a bottal szépen leteszem a kosarat a vízre és eközben a botot már teszem is le a bottartóra, ami egy biztos pont. Ezután már csak az orsóval feszítem be a zsinórt és vigyázok, nehogy elmozdítsam a kosarat a becsapódás helyétől. Amennyiben ezt minden dobásnál jól csinálom, elképesztő pontosságot lehet elérni. Azonban ezt 5 órán keresztül, koncentrálva művelni nem egyszerű, de mindennek ára van.
Abban az esetben, ha a végszereléket a vízbe csapódás előtt nem a fejem fölött lévő bottal fogom meg, hanem hátra tartom, akkor a végszerelék az eredeti célponttól legalább 1-1,5 méterrel visszább ér a vízbe. Egy-egy ilyen rontott dobás elegendő ahhoz, hogy az etetésünket széthúzzuk, a halat pedig szétszórjuk, ezáltal a kapás kialakulásának idejét megnöveljük.
Abban az esetben, ha előrenyújtott bottal akad meg a klipsz, akkor az eredeti etetéstől legalább 1,5 méterrel beljebb fog beesni a gombócunk. Ez még nagyobb hiba, ugyanis így a horgászhelyünkre érkező halat feltartjuk az oda dobott kajával, így később fog beállni egy helyre a raj.
Tulajdonképpen az, hogy melyik pozícióban van a bot, mikor kiakad a klipsz, a pontosságot tekintve mindegy, feltéve, ha minden egyes dobásunknál ugyanaz. Én azért tartom a botot függőlegesen, mert így ha az etetés mögé szeretnék nyúlni, akkor előre nyújtva teszem a végszereléket a vízre, ha pedig picivel rövidebbet akarok dobni, akkor a hátam mögé tartom a botot. Van még egy oka, ami miatt a fej fölötti lassítást tartom a legjobbnak, az pedig az, hogy így a megakadás pillanatában van még lehetőség a kisebb mértékű, oldalirányú tévesztéseket korrigálni a bottal. Ezt sok-sok gyakorlással lehet mesteri szintre csiszolni és elérni azt, hogy akár több órán keresztül is akár egy asztallapnyi területre tudjunk horgászni.
A pontos dobás gyakorlása, bár nagyon hasznos, legalább annyira unalmas is, éppen ezért olyan helyen érdemes ezt művelni, ahol sok a hal, és szórakoztató a peca. Jómagam a lakóhelyemhez közeli Törökbálint Horgásztóra járok edzeni, mert ez egy nagy víz bőséges halállománnyal és szinte állandóan erős légmozgással. Itt lehet dobni 15 métert, de akár 100 métert is, így tökéletes gyakorló- és versenypálya akár methoddal, akár hosszú előkével.
A gyakorlás azonban fabatkát sem ér, ha nem ugyanazzal a felszereléssel történik, mint ami versenyen is kézbe kerül. A By Döme TEAM FEEDER Fine Carp 390L botot én akkor használom, ha a meghorgászandó távolság 40 méter fölötti. Ezzel a bottal határozottan lehet dobni és halat fárasztani is. A botra kerülő orsó – ami egyébként a pontos horgászatban majdnem olyan fontos, mint a bot – egy 4500-as By Döme TEAM FEEDER Long Cast. Amennyiben method horgászatról van szó, a kosár 25 vagy 35 grammos Long Cast Method Feeder kosár. Ezekkel a kosarakkal viszonylag könnyű a pontos dobások gyakorlása, mert nagyon jó a repülési tulajdonságuk.
Akik versenyzésen törik a fejüket vagy esetleg már aktívan járnak is versenyekre, azok tudják, hogy hiába a legdrágább felszerelés, hiába a csillogó versenyláda, hiába a lábon betolt merítőnyél, ha az alapok hiányoznak. A versenyszerű horgászat pont olyan sport, mint a többi, hiszen, ha technikailag képezzük magunkat, jobbak lehetünk, folyamatosan fejlődhetünk. És hogy mikor nevezheti magát profinak valaki? Akkor, amikor már nem a méregdrága felszerelésekben, nem a külföldi csoda etetőanyagokban, nem a láda lábvastagsága által nyújtott stabilitásban vagy a pólójára írt márkanévben bízik az eredmény elérése érdekében, hanem saját magában és a képességeiben, amelyeket nála jobb horgászoktól lesett el vagy éppen a vízparton saját maga sajátított el. Gyakorlás-gyakorlás és egymástól tanulás! Ez visz előre.
Írta: Sipos Gábor
Fotók: Simon Zoltán
