A legutóbbi hácsi peca után elhatároztam, hogy visszatérek még a tóra, hogy fogjak esetleg egy-két nagyobb halat is. Nos, a visszatérésnek most jött el az ideje a már hagyománynak számító, nyári sátrazás alkalmával. Mind a taktikát, mind a felszerelést úgy alakítottam ki, hogy elsősorban a termetesebb halakat céloztam meg. Kereken egy napot töltöttünk a tavon, ez idő alatt sikerült újfent szép halakat fogni. Hogy volt e köztük igazán nagy hal is? Az írás végén kiderül!
Miután két kiskocsinyi felszerelést sikeresen kihúztunk a horgászhelyhez, az első dolgom az volt, hogy elkészítettem az etetésre szánt keverékeket. Igen, többes szám, ugyanis kettő, habár összetevőiben megegyező, de ízben eltérő anyaggal végeztem el az alapozó etetést két különböző helyen. Készítettem egy tintahalas keveréket, illetve egy fűszeres-kolbászosat. Mindkét mix alapját 21 mm-es bojli és 6 mm-es pellet adta.
Miután bekevertem az összetevőket, hagytam őket kicsit pihenni, addig pedig a többi felszerelés kipakolásával foglalkoztam.
Körülbelül 15 percig hagytam állni az etetőanyagot, majd elvégeztem az etetést. A halas keveréket a part elé szórtam mindössze 1 méterrel néhány nagyobb tokhal reményében, a kolbászos mixet pedig a legutóbb jól bevált helyre, a gát oldalához.
Az etetést követően a kosárba szánt etetőanyagot kevertem be, pontosabban csak összeráztam, ugyanis kizárólag mikropelletet készítettem, ezzel is próbálkoztam kiszűrni a kisebb halakat.
Mindezek után megkezdtem a horgászatot, sokáig sajnos eredménytelenül. A partszéli etetés nem mutatott aktivitást, nem volt se kapás, se beleúszás, és halmozgást is alig lehetett látni. A gát menti etetésen volt egy rontott kapásom sötétedés előtt, de utána semmi. Az egész este hal nélkül telt el. Próbálkoztam ezzel is, azzal is. Dobtam jobbra, dobtam balra, messze, közelre, mindenhova. Egyszerűen nem tudtam kapást elérni.
Sötétedés után úgy voltam vele, hogy nincs értelme a viszonylag rendszeres újradobásoknak, így lefekvés előtt mindkét szereléket 1-1 órára a vízben hagytam. És láss csodát… Nem, sajnos nem történt változás, szóval 11-kor úgy döntöttem, lepihenek és kora reggel, napfelkeltekor újra próbálkozom.
Reggel 5 körül ébredtem, a napfelkeltét már bevetett végszerelékekkel vártam.
Sokáig reggel sem volt kapás, őszintén szólva már egészen el voltam keseredve, mikor végre elhúzta valami az egyik botot. Nagyon boldog és izgatott voltam, hogy halat fáraszthatok.
Nagyon boldog voltam, hogy sikerült hosszú várakozás után egy halat fogni. Azt vettem észre, hogy ez a hal egészen a part alól jött, sikerült a végszereléket mindössze legfeljebb 30 centire a gát elé dobnom. Ezen felbuzdulva próbáltam a lehető legközelebb dobni a parthoz. A következő dobás még jobban, már-már veszélyesen sikerült, kicsit aggódtam is, nem ment-e túl közel a gáthoz, de amikor alig 5 perc elteltével eltekerte valami a botspiccet, akkor megbizonyosodtam, hogy így kell folytatni a horgászatot. Minél közelebb kell dobni a parthoz!
Ezek után nem volt kérdés, hogy hol kell keresni a halakat. Habár így se táplálkoztak túl aktívan, a part alól sikerült idővel néhány szebbet megfogni.
És végül, a 24. órához közeledve beköszönt egy halacska, ami nem maradhat el Hácson…
Nos, letelt a 24 óra. Sok szép halat sikerült fogni, de a várva várt öregekkel most sem sikerült találkozni. Ennek ellenére nem vagyok elkeseredett, hisz a halacskák gyenge kapókedve ellenére sikerült megtalálni azt a módot, amivel végül horogra tudtam őket csalni. Ami biztos, hogy az elsődleges célomat most nem sikerült elérnem, így kénytelen leszek még visszajönni ide. De hát ez legyen a legnagyobb gondom!
Írta: Bank Bálint
Fotók: Bank Bálint, Lévay Viktória, Magyar Kata
