Az elmúlt időszak esőzései miatt kedvenc folyómon, a Dunán és árterén túl magas volt a vízállás, ezért csak a környező tavakra tudtam járni. Május végére befejeződtek szóbeli érettségi vizsgáim is, így végre elég időm lett. Az egyhangú pontyozások után egy kis változatosságra vágytam, ezért úgy határoztam, hogy ellátogatok egy számomra eddig teljesen ismeretlen jellegű vízterületre, a Süli-tóra, melynek óriás dévérjeiről már évekkel ezelőtt is hallottam ismerőseimtől, horgászbarátaimtól. Tudatában voltam annak, hogy helyismeret hiányában kevés esélyem van egy igazán nagy dévér elejtésére, ennek ellenére mégis nekivágtam a túrának, mely nem várt eredményeket hozott…
Maga a tó egy volt kavicsbánya nem messze Bodak községtől (Szlovákia - Bodíky). Területe 70 hektár, a legmélyebb pontja pedig eléri a 20 m-t. Elsősorban üdülő jellegű terület, körülötte rengeteg hétvégi ház található. Viszonylag kevesen horgásszák, ami nagy előny. Viszont fürdőzőből és turistából van elég, ha jó az idő. A vize nagyon tiszta, szabad szemmel akár 5-6 m-es mélységbe is lelátni.
Mivel nagyon nagy a vízterület, már a horgászat előtt egy nappal ellátogattam oda helykeresés céljából. Egy hosszú délutánt töltöttem el a vízen csónakomban, miközben próbáltam olyan részt találni, ahol az én elképzeléseim alapján nagytestű dévérkeszegek tartózkodhatnak. A víz mélysége szinte mindenhol már partközelben elérte a tíz métert. Radarom nem volt, ezért egy pickerbotra kötött ólomsúllyal tapogattam a medret, kerestem a medertöréseket. Néhány óra elteltével ráakadtam egy a partról benyúló széles sódersávra, lehetett vagy 30 m széles és a víz mélysége itt csupán 2 m volt. Ezen a részen a parttól kb. 40 m-re volt egy törés, ahol a mélység hirtelen 3 m-re váltott, majd ezt követően 5-6 m-rel beljebb már 12 m-re mélyült. Amikor odaértem a csónakkal, a tiszta vízben jól láttam, ahogy ezen az 5-6 m széles sávon két darab gigantikus méretekkel rendelkező dévér húz el mellettem. Óriási élmény volt végignézni, ahogy a két matuzsálem nyugodt farkcsapásokkal elúszik. Ráadásul megtaláltam a helyet, ahol lehet esélyem álmaim dévérjének kifogására. Innentől kezdett meseszerűvé válni a történet. Kieveztem a partra és kiválasztottam horgászhelyem, valamint kinéztem a túloldalon a támpontot, hogy a következő nap pontosan ott tudjak horgászni, ahol a dévéreket láttam. Az éjszakát egyik barátom hétvégi házában töltöttem, így időt spóroltam, nem kellett abszolválni a kora reggeli hosszú autóutat. Persze aznap éjjel csak nagyon nehezen tudtam elaludni, mindvégig az a két dévér járt a fejemben.
Ahogy megszólalt az ébresztőóra és kinyitottam a szemem, még sötétség volt mindenütt. Azonnal arra gondoltam, hogy nemsokára már a vízparton leszek és kezdetét veheti a horgászat. Mire felöltöztem és rendeztem felszerelésem, már pirkadt. A partra úgy öt óra körül értem ki. Szétrakodtam, majd bekevertem az etetőanyagot, ami 1 kg Nagy Dévérből, a hozzá tartozó aromából, egy kevés csontiból és bábból, valamint egy marék kemény főtt kukoricából állt. Egy feedert és egy pickerbotot szereltem fel 20-as fő- és 16-os előkezsinórral, 30 g-os kosárral, valamint 8-as számú Gamakatsu 2260B típusú horoggal.
A csali mindkét bot esetében Red Tuning pellet volt Mandula Bomba ízesítésben. Csúzlival belőttem néhány csalogató gombócot az ínyenc halkajából.
Ezután kezdetét vette az örökkévalóságnak tűnő várakozás. Kapás órákon keresztül egyáltalán nem volt. Néha kihúztam valamelyik szereléket és újracsaliztam, de ezenkívül nem történt semmi mozgás. Ahogy teltek az órák, egyre bizonytalanabbnak éreztem, hogy van esélyem fogni.
Már délelőtt tíz óra is elmúlt, amikor a feeder spicce alig észrevehetően begörbült, majd néhány pillanattal később szaggatottan, de egyértelműen elindult a víz felé. Nem késlekedtem, a bevágás ült. Tompa, de nehéz súlyba ütköztem.
Néhány másodperc elteltével éreztem a lomha mozgást, így valószínűsítettem, nem ponty, hanem bizony dévér akadt a horogra, és a súlyából ítélve nem is akármekkora. Az elkövetkező percben csúcsosodott ki az elmúlt két nap összes munkája, én pedig a fárasztás minden pillanatát kiélveztem. A hal egyre közelebb került hozzám, az adrenalin-szintem pedig valahol az egekben járhatott. Csupán azt a pillanatot vártam, amikor megpillanthatom végre, hogy megbizonyosodjak róla, valóban dévér van a horgon. Még néhány pumpálás, és az áttetsző vízben teljes pompájában elém tárult álmaim hala, egy igazi, bronzszínű óriás. A lábaim citerázni kezdtek és gyomrom mind kisebbre húzódott a hal minden egyes vonaglása után. Már nem úszott semerre, csak dobálta magát tehetetlenül, minden pillanattal közelebb került merítőm felé. Már majdnem sikerült megmerítenem, amikor minden erejét összeszedve egy utolsó farkcsapással megfordult, de útját folytatni már nem tudta. Néhány pillanat múlva sikerült emelőhálóba terelni. Amit akkor éreztem, azt leírni nem tudom. Valami megmagyarázhatatlan boldogság öntötte el szívem, hiszen amióta horgászom, a dévér a kedvenc halam. És most ott pihegett előttem egy igazi aggastyán, fajának mintapéldánya. Azonban hamar felocsúdtam, hogy cselekedni kell, mert azt mégsem hagyhattam, hogy ez a gyönyörű állat elpusztuljon. Mérlegelés és fotózás után azonnal visszatettem éltető elemébe, a vízbe. Ahogy elúszott, éreztem, valami nem mindennapi dolognak voltam részese és tudatosult bennem, ezzel a közel 4 kg-os hallal bőven megdöntöttem eddigi egyéni csúcsomat. Már nem horgásztam tovább, szépen, lassan összerakodtam és boldogan indultam hazafelé a következő kitűzendő célon gondolkodva…
Rózsa Arnold (Dreezy91)
Fotók: Kázmér Miklós
