Igazi kihívással néztem szembe nem is oly túl rég, mikor egy családi peca alkalmával ellátogattunk a Bogácsi Horgásztóra. Mivel az előző idényben kisebb gondok akadtak a gáttal és egyéb munkálatok is folytak a területen, a tó felső része a part részévé vált, ahol az őszi és tavaszi időben egyaránt elkezdett burjánzani a fű és egyéb növények. Ezekkel a körülményekkel néztem tehát szembe feederbotjaimmal és próbáltam alkalmazkodni a környezethez.
Napijegyek beszerezve, lássuk hát, mivel állunk szemben! A pünkösd közeledtével az átlagosnál több horgász látogatott ki a partra, így a több etetés miatt csökkentek az egyéni eredmények. Szerencsére még akadt szabad horgászállás, bár nem a legkönnyebb terepen, de az egyik legizgalmasabbnak tűnőn… :)
Még előző nap összeállítottam az etetőanyagokat és kimértem a botokon a távolságot távolságmérő pálcák segítségével, amiről meg kell jegyeznem, igencsak praktikus eszközök, és annál is egyszerűbbek. A két pontyozó felszerelést 60 méteres távolságban gondoltam ideálisnak, emellett összeraktam egy könnyű feederes változatot is egy hagyományos zárt kosaras végszerelékkel, amit 30 méteres távolságon akasztottam ki - remélve, hogy a parthoz közelebb is sikerül becserkészni néhány pontyot, mivel már ott is 1,5 méteres a mélység.
Már alig vártam a másnap reggelt! Amint a vízpartra értem, már kezdtem is az alapozó etetést a távolabbi ponton.
Majd elvégeztem a közelebbi alapozó etetést is, ezek után pedig bevetettem a szerelékeket. A távolabbi etetésről fogtam először egy törpeharcsát, majd a közelebbiről többet is, majd a lebegtetett csalival sikerült két dévérkeszeget horogra keríteni. Szinte majd minden kapásnál beleragadt a kosár a fűcsomókba, először onnan kellett kiszabadítanom a felszerelést, csak utána - ha még ficánkolt a hal a horgon - kezdődhetett a fárasztás. Sajnos emiatt sok halvesztésem volt, a távolabbi helyre bevetett szereléken kínált kikönnyített kukoricára pedig nem akadt jelentkező. Persze nem adtam fel, és ami jelentkezett hal, azt is magasra tartott bottal fárasztottam rögtön a bevágást követően. Arra gondoltam, hogy a nyitott cseppkosár kevésbé akad el a fűben, ezért lecseréltem, de ez sem hozott jelentősebb áttörést.
Az idő gyorsan telt, közeledett már az este, mikor késő délután elkezdték fogdosni a mellettem ülő állásokon is a halakat. Gondolom, a lehűlő levegő jó hatással volt a halak étvágyára a verőfényes nap után. Aztán nekem is jött egy kapás a fűzött csalira, de még bevágásig sem jutottam, amikor abbamaradt. No lám, nyugtáztam a helyzetet, felém is mozog a hal. Már csak valahogy horogra kéne csábítani őket. Még a nap elején próbált egyetlen szem pop-up csalit kissé átalakítva 10 cm-es előkén ismét felkínáltam, remélve, hogy ez jobban szemet szúr a fű borította mederfenéken, mint a közötte elbújó kukoricaszemek. Láss csodát, alig dobtam be, máris kapásom lett!
Ugyanazzal a 10 mm es pop-uppal egy órán belül sikerült 3 pontyot fognom, amíg a másik szereléken csak könnyített csali volt, viszont az megúszta kapás nélkül. Az este folyamán intenzív horgászat helyett a pihenést választottam és szunyókáltam cseppet, csak egy szöszmötölős kapás zavart meg. A környékemen sem fogtak halat, csak a feljebb lévő mélyebb vizekben elvétve, így utólag sem bántam meg a lazítást. Ezért korábban tudtam felkelni és a hajnali fényváltás időszakában teljes erőbedobással kezdtem meg a horgászatot. A reggeli etetést elhalasztottam, remélve, hogy a késő délutániból maradt még egy kevéske a meghorgászott helyen, így próbáltam nem zavarni fölösleges pocsolással a halakat. Alig fél óra telt el a bedobás után, és máris kapásom lett. Immár mind a két szereléken a pop-uppal csaliztam, viszont különböző ízesítésekben.
Úgy éreztem, eljött az ideje egy kis változtatásnak, megpróbáltam szelektálni: egy balanszírozott 14 mm-es csalit választottam, ezzel küldtem vissza a végszereléket a meghorgászott helyre. Sokat nem kellett időznöm, ugyanis menetrendszerűen érkezett a következő kapás. Nocsak, határozós botgörbítős és - meglepetésemre - a nagyobb csalira! Reagáltam nyomban, a hal pedig a bevágást követően meg is szólította a féket. „Végre! Ő az, akire vágytam az elmúlt napokban!”, mondtam magam. Éreztem, hogy ilyen körülmények között ez egy izgalmas fárasztás lesz. Határozottan tört jobb oldalra a hal, és mire a partközelbe ért, már a mellettem lévő sásfal mellett járt, így hát gyorsan ledobva a cipőt csobbantam is, hogy legalább előtte el tudjam húzni, de így is meg-megcsípte a növényzet szélét.
Alig engedtem útjára a tükröst, máris kapás jelentkezett a másik botomon.
Végül - az előző napi nehézkes kezdés ellenére - igazán pörgős peca alakult ki. Bár ahogy jött fel a nap és egyre melegebb lett, egyre inkább alábbhagyott a kapás. Még pár órával később sikerült egy kisebb tükröst fogni, majd az egész tavon csend honolt.
Végezetül úgy érzem, sikerült jól zárni a horgászatot. Sikerült kihozni egy-két pörgősebb időszakot is, aminek köszönhetően 10 pontyot sikerült fognom, ebből 9-et egy szem pop-uppal. Ezzel a csalival természeténél fogva sikerült elkerülnöm a törpeharcsákat (csak egyet fogtam vele). Fárasztásnál viszont kötelező volt a magasra tartott bot, mert az egész medret fű borította. Csak remélni merem, hogy a következő alkalommal is legalább ennyit sikerül majd kihoznom az adott helyzetből. Addig is folytatódik a fejtörés, hogy min tudok még változtatni a jelentősebb sikerek elérése érdekében.
Írta: Dénes Richárd
Fotók: Gáti Sándor, Dénes Richárd
