Február huszonhetedikét ír a naptár. Jókora havazásban érkezem a vízpartra. Az agyonhorgászott, tuti haltartó helyek rendre befagytak, egy szál horgásszal sem találkozom, csupán néhány korcsolyázót látok a szomszédos egyesületi tó jegén. Felteszem magamnak a kérdést: normális vagyok? A kérdés adott, a válasz pedig meglehetősen egyértelmű…
A hónap végére megmutatta arcát az igazi tél. Megérkeztek a kőkemény éjjeli fagyok, és a nappali hőmérséklet sem csúszott plusz fölé. Nem az első peca lesz idén, amikor jeget kell törnöm a feederbotom gyűrűiből. Varázslatos, ahogy egyre fehéredik körülöttem a táj. Keresek egy takart, védettebb helyet, ahová kevésbé fúj be a szél és a hó sem okoz különösebb problémát. Örömmel tolom össze az egyik kedvenc pálcám, amit már otthon készre szereltem, a kaját pedig szintén előre bekevertem a ház melegében. A magammal hozott kevés holmit hamar kirámolom a kocsiból, elrendezkedek, végül minden a helyére kerül. Kezdődhet a horgászat!
Izgatottan töltöm az etetőkosaram, majd dobom az elsőt. Csak egy botot hoztam magammal: ha megtalálom a halakat, kapás kapást ér, viszont ha egy árva hal sincs a környéken, akkor teljesen mindegy, hány készségem van bevetve. Ezek saját tapasztalatok, melyeket jómagam a tél folyamán gyűjtöttem össze. Gyakran fogok halat még csalogatás (etetőanyag) nélkül is, pusztán a csalit kell eléjük tenni. Teljesen más a helyzet nyáron, amikor a vízben pezseg az élet, rengeteg a természetes táplálék, a halak pedig esznek, mint a sáskák.
Ma nem váltja be a method a hozzá fűzött reményeket. Szerelésre adom a fejem, tüstént váltok hosszú előkére. Egy tizenöt grammos cseppkosár kerül a kapocs végébe, ebbe töltöm az igencsak finom illatú etetőanyagot. A csontkukacok alig mozognak a dobozban, ők is érzik a hideget, már-már azt hiszem, elpusztultak, de nem. Két szemet tűzök a tizennégyes horogra, majd töltöm a kosarat és lendítem a helyére, azaz a vízbe. Próbálom megkeresni a halakat, folyamatosan agyalok, és szükség szerint variálok is.
Talán az ötödiket dobhattam, amikor fél perc után bólogatni kezd a spiccem. „Nocsak, érdeklődőm akadt!”, szisszenek fel. A bevágást követően rögtön érzem, nem egy-két dekás hal akadt a horgomra. A hideg víz ellenére egész jól küzd, valószínűleg egy ezüstkárász lesz. Jól sejtettem, kisvártatva merítőbe terelem a kilósforma vendéget. Szép, sötét színe van, kis ideig gyönyörködöm benne, azonban sokáig nem tétlenkedem: gyorsan újracsalizok, megtöltöm a kosaram, majd lendítem a következő adagot. Szinte ugyanott ér vizet a szerelék, bízom benne, hogy beköszön még néhány szép fajtársa.
Míg kapásra várok, a vizet kémlelem. Egy szárcsapár úszik a távolban, közben néhány ökörszem is megjelenik az előttem lévő bozótosban. Billegetik magukat jobbra-balra, majd tovaröppennek. A nagy nézelődés közepette a spiccem bólogatására eszmélek fel, azonnal ráemelek egy határozottat. Lüktet a pálca kezemben, egy újabb szép kárászt terelek a merítőmbe. Szép, sötét és vaskos darab. Nyáron még véletlenül sem kívánnám a horgomra, most azonban kincset érnek az ilyen halak. Az elmúlt hetekben a nagy hideg ellenére fogtam bodorkát és dévért bőséggel, míg a víz be nem fagyott, most pedig ez felteszi arra a bizonyos i-re a pontot. Nyilván nagyobb örömöt okozna egy hosszabb küzdelem, egy pontyfogás, no de ne legyek ennyire mohó, hiszen tél van.
Folytatom a pecát – ez nem is kérdés –, hiszen még jócskán van időm sötétedésig. Nem vagyok rest keresni a halakat ebben a hidegben, sorra töltöm újra kosaram és dobok, amerre jónak vélem. Egy ejtős kapásra figyelek fel, bebólint hármat, majd kiegyenesedik a botom spicce. Újfent a merítőben pihen egy koma. Gyorsan megszabadítom a horogtól és csodálgatom hibátlan, ezüstös pikkelyeit. Az időjárás enyhülni látszik, egyik percről a másikra megáll a havazás, a halak azonban továbbra sem csüggednek, szívesen veszik magukhoz a horgomon felkínált, virgoncnak cseppet sem mondható csontkukacot.
Gyorsan telik az idő, ha jól szórakozik az ember, a nap már lassan lenyugvóban. Végül is nem volt olyan rossz peca ez a mai, hiszen hat szép ezüstkárásszal zárom a napot. Örülök ennek a pár halnak, jó kedvre derítettek és az időjárásra sem haragszom. A havazás ugyan kitett magáért, ám a halak ezt nem bánták, nem panaszkodhatok. Kevés a cucc, hamar összepakolok. Tekintetem a vízre mered, miközben a meleg teát kortyolgatom. Sokadszorra, de ismét mondhatom: köszönöm, Zsitva!
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
