Mióta horgászom - nagyjából mióta az eszemet tudom - nagy becsben tartom az év első halát. Ez amolyan babona, amit édesapámtól vettem át. Akkor indul el a szezon, ha már halszagú a kezem. Érthető módon erre minél előbb sort szoktunk keríteni az Időssel, hiszen onnantól kezdve már vége a „téli szünetnek”. Mikor lehetne ezt legelőször megejteni? Január elején. Természetesen a jég pont aznap tért vissza a tóra, mikor mi is oda látogattunk. A fagy csak egy kevés helyet hagyott nekünk csupaszon, s mi próbálkoztunk is, de hiába. Illatos maradt a kezünk, de már nem sokáig…
Kellemes idő van, kicsit fújdogál a szél, de elviselhető. Három napja még keményen fagyott, két napja már plusz volt, tegnap meg viharos erejű szél tombolt. Ha ez nem olvasztotta ki a közelünkben lévő tavat, akkor semmi. Ráadásul a tavacska egy huzatos völgyben van, és a patak is keresztülfolyik rajta, így a „jég veszte” elvileg adott! Múlt héten is ott voltunk, de mint azt a bevezetőben írtam, árnyékra vetődtünk.
Kérdőn nézek édesapámra, menjünk, van értelme? A választ már a kérdés feltétele előtt tudtam! Hamar bedobáltuk a legszükségesebb cuccokat a csomagtartóba és nekivágtunk a majdnem öt perces útnak. Ez az egy előnye van ennek a tónak, hogy közel van - legalábbis nekünk. A víz egyébként nem a halbőségéről vagy kapitális lakóiról híres, sőt, igazából nem híres semmiről sem. Viszont hamar kiolvad és úszkál benne pár keszeg és kárász. Na meg a tógazda szerint sok-sok ponty, ám ezt most sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom.
Egyébként meg nem is igazán érdekelnek most a nagy halak, csak egyetlen egy hal érdekel, mégpedig az első! Az, amelyik végre halszagúvá teszi 2013-ra a kezemet.
Ezeknek a szedett-vedett téli horgászatoknak is megvan a bája. Mindössze pár pillanat, és készen is állok a bevetésre. „Komoly bázisom” két bottartóból és egy vödörből áll. Ezenkívül két pecát hoztam magammal. Egy rövid light botot a keszegek kedvéért és egy médiumot a potykáknak. Ez utóbbin természetesen egy method szerelék vár bevetésre, hiszen sok megválaszolatlan kérdés van még erre a technikára vonatkozóan. Egy szó, mint száz, kevertem egy Sisa Józsitól eltanult kaját és horgászni is fogok vele, ám nem tudok hazudni magamnak, sok esélyt nem látok pontyfogásra.
Nézzük inkább a keszeges motyót! Erre gyorsan összeütök egy nagyhurkos szerkót. Egy csomó, egy vágás, és már köthetem is a helyére a round feederkosarat és a horogelőkét. Már csak némi etetőanyagra lenne szükségem. Mivel a horgászat kitalálásától a partra érésig mindössze 15 perc telt el, nem volt alkalmam előre keszeges kaját keverni. Egy kiló Mézes Pálinka hever mindössze a vödröm mélyén, na meg egy fél flakon CSL ugyanebből az ízből.
A nagy sietségben szerencsére nem felejtettem el betenni az apró lyukú rostákat, amik arra hivatottak, hogy a darabos, nagyszemcsés pontyos etetőanyagot pár pillanat alatt egy finomszemcsés, illatos, aromás „all round” kajává alakítsam. A rostált darát felnedvesítem kevés aromával és vízzel. Már csak annyi dolgom maradt, hogy ötpercnyi állás után nedvesen is átnyomom egy nagyobb lukú rostán, és máris kész a hideg vízi etetőanyag.
Mielőtt kosárba kerülne az eledel, keverek bele jó sok csontit és pinkit. Mivel nem hoztam semmilyen csalitartó állványt, kénytelen voltam letérdelni a csalizáshoz. Éppen egy pinkin próbáltam meg átbújtatni a horgot, mikor kellemes melegség öntötte el a tarkómat. Hátranézve egy hatalmas eb nyálas szájába bámultam. Egyáltalán nem félek a kutyáktól, de majdnem a hátsó felemre estem. A gazdája ötven méterről kiabált, hogy „Nem bánt a Buksi, csak barátkozik”! „Hát, jó nagy buksija van ennek a Buksinak”, mondtam. Mindenesetre Buksi olyan barátságos volt, hogy édesapám zsinórján átvágtatva és ezzel magára tekervén azt, megsétáltatta az Öreg pickerbotját. Nem szívesen írnám le azokat a jelzőket, amelyeket szegény blöki gazdája kapott. Hiába próbáltam feldobni a hangulatot azzal, hogy „Megvolt az év első botvivős kapása”, Fater nem igazán értékelte a poént.
Felkapókar átcsap, kosár hátralendül, majd előre! Még leírni is jó, hát még csinálni. A kosár ott esett le, ahová szántam, valahol a tóban. Ilyenkor nincs értelme előre meghatározni a horgászat helyét, hiszen ebben a hideg vízben csak akkor tudunk halat fogni, ha oda dobunk, ahol éppen a pikkelyesek tartózkodnak.
Így aztán várok öt percet, majd újra próbálkozom. Csalinak mindössze két apró pinki kerül a 18-as számú horogra. Most kicsit beljebb dobok és kiakasztom a klipszet. Erre azért van szükség, hogy ha véletlenül ott fogok halat, akkor visszataláljak arra a helyre. Télen egy dolog biztos, ahol egy halat fogunk, ott fogunk többet is.
Mivel nem hoztam ülőalkalmatosságot, állva várom a csodát, de egyik botom spicce sem mozdul. Merthogy közben a method szerelékemet is bevetettem már. Na de mintha… csak a szél, vagy mégsem? Bevágok, de nem akadt meg a horog, már ha egyáltalán kapásom volt. Az volt, ugyanis az egyik pinki félig meg volt rágva. Ez jó hír, hiszen legalább van ott hal! Megpróbálok kicsit figyelmesebben csalizni, talán úgy megakad. Az egyik lárvát hosszában ráhúztam a horogra, a másikat pedig a felénél tűztem meg.
Ugyanoda dobok vissza, majd jöhet a várakozás. Két perc múlva látom ám, hogy valami pöcögteti a spiccemet. Üt egyet, kettőt… majd karikába tekeri a spiccet. Mi a csuda! Bevágok, ül a horog, kicsit még élvezkedek vele, hiszen csak Ő az első idén. Nem túl nagy keszeg, így kézzel emelem ki a hideg vízből. Hagyja magát! Lehet, neki is én vagyok idén az első. Érdekes a pecás élet! Nyáron tucatszám fogunk ilyen tenyeres keszegeket, ám száznak sem örülök annyira, mint ilyenkor ennek az egynek! Halszagú kézre vágytam, hát most ezt megkaptam némi dévérnyálkába burkolva. Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a szezon!
Biztosra vettem, hogy ha visszadobok az előző helyre, lesz még több kapásom is, és így is lett, öt - tíz percenként elhúzta egy-egy dévér a spiccet. A tűzoltásnak induló pecából egy egész jó kis örömhorgászat kerekedett ki.
Leszámítva azt, hogy tízpercenként elrobogott mögöttünk a 41-es villamos, negyedóránként kérdezték meg a járókelők, hogy „van-e valami?” és kb. 32 futóba akasztottam bele majdnem a horgomat, igen jól éreztem magamat.
E körülmények sajnos rombolják azt az illúziót, hogy a horgászat = csend és nyugalom. Na de ne legyek telhetetlen! Január elején horgásztam és fogtam egy csomó halat! Már így is sokkal több minden jött ki ebből a pecából, mint amit beletettem! Ja, és amíg el nem felejtem megemlíteni, fogtam halat a method szerelékkel is, de csak keveset, és bár a pellet csali igazából pontyszájra várt, de arra még várnia kell kicsit, azt hiszem.
Végezetül Tél tábornok még megmutatta, hogy csak átmeneti szabin volt az elmúlt pár napban. Délutánra hatalmas hófelhők lepték el az eget, és utolsó halamat már havazásban merítettem meg! Hiába, messze van még a tavasz, de az élet ettől szép, hiszen a reggeli napfény sem érne semmit, ha előtte nem lenne sötét!
Írta: Sipos Gábor ifj.
