Szó szerinti fordításban ennyit jelent a Spro legújabb Döme Gábor nevével fémjelzett Feeder Carp Fighter Boat botja - 2015 februárjában a FeHoVa-n jártunk kicsiny családommal. Bár a cél a nézelődés, kikapcsolódás, szórakozás, információ-gyűjtés volt, nekem nem titkolt vágyam volt egy bot beszerzése is, amit ha már a kezeim közé kaparintottam, ki is próbáltam - erről szól ez a kis élménybeszámoló, amit megosztok Veletek.
Sajnos olyan anyagias világot élünk, hogy eredményes pecához mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ezért mára már nemhogy profivá, de eredményes amatőrré válni is igen nehéz. Igaz az is, hogy ha az ember rááll egy bizonyos technikára, érdemes nem a legolcsóbb dolgokat megvenni, mert azok hosszú távon drágábbak. Én a saját hibámból tanultam, sajnos sokadikra. Ahelyett, hogy vettem volna egy legalább közepes minőségű botot, hagytam magam elcsábulni és beruháztam olyan olcsó felszerelésekre, melyek azóta is ott porosodnak valamelyik sarokban, mert igazán semmire sem jók. Akartam végre egy olyan pálcát, amivel folyóvízen, magas vízállásnál is könnyedén be tudok dobni a fák közül, és ami kibírja a nagy sodrás miatt indokolt nehezebb kosarak bejutatását is.
Így esett a választásom a Spro Team Feeder Carp Fighter Boat 270 extra heavy botra, amit szerintem nagyon baráti áron lehetett megszerezni, és mivel csónakból is szoktam horgászni, rövidsége miatt ott is hasznosíthatom.
Azóta már áprilisba léptünk, és mivel csak májusban volt randim a Dunával Ordason, úgy gondoltam, kipróbálom Bokodon, ahol van egy horgászhelyünk.
A tó maga 160 hektáron terül el, csodálatos élővilágával igazi horgászparadicsom, bár aki csak nekiindul, hogy fog itt egy-két kopoltyúst, az nagyon ráfázhat, ugyanis kevés a vízpartról meghorgászható hely, mindenképp érdemes előtte leegyeztetni egy stég tulajjal, hogy legyen hol pecáznia.
Na de ha már itt vagyunk, az valami varázslatos, ahogy az ember nézi a fodrozódó, hullámzó vizet, miközben a tükröződő napfény szemünkbe csillan, vagy amikor szélcsendes időben a sima vízfelületen visszaköszön a táj, a felhők - minden, ami áll, él és mozog. Mikor ott állsz a stégen és az összes érzékszerved pumpálja az információkat az agyadnak, az valami frenetikus! Az illatok, hangok, látvány egyszerre összemosódnak benned, és tudod, hogy jó helyen vagy.
Előre tudtam, hogy addig a cirka 80 méteres távolságig, ahol a tartásunk van, ezzel a bottal, ha nem is lehetetlen, de nagyon nehéz lenne bejutatni a szereléket. Ez a kis „harcos” nem erre van kitalálva, így a halakat kell közelebb csalogatni úgy 40 méterre. A tó gazdag halfaunájának köszönhetően sokféle faj lehet a vendégünk, arra azonban számítottam, hogy a nagyobb egyedek el fognak kerülni, mivel a meghorgászni tervezett terület eltér a vonulási, tartózkodási helyüktől. A meder sima, egyenletes, akadómentes, iszapos - törés nincs ezen a részen -, a vízmélység pedig 1,5 m körüli.
Methodozni fogok. Kap az új „csöppség” egy régebbi, ám számomra annál inkább becsesebb SPRO Passion LCS 730 nyeletőfékes orsót, ami árát tekintve nem egy csúcskategóriás darab, mégis a gyártó úgy alkotta meg, hogy maximálisan kiszolgálja a reá nehezedő feladatokat. Számomra a legfontosabb a tökéletes zsinórvezetés és a kiváló fékek, ezeket tökéletesen működnek vele évek óta. Az orsóra Nevis Xenon Fluo Green 20-as főzsinór került, majd 12-es fonott dobóelőke, 30 grammos method kosár, Korum gyorskapcsos gyöngy, végül 10-es fonott horogelőkén 8-as, szakáll nélküli szemes horog hajszálelőkével zárja a sort.
Az előkét eddig is használtam különböző ütközőkkel, de most a hajszálon csalitüske lesz, amivel kezdek megbarátkozni.
Az etetőanyag egy pénztárcabarát alap etetőkaja: fele mézes, fele pörköltes, egy marék lebegő angolmorzsa, csonti lefojtva és egy csipet fűszeres locsolóssal megbolondítva.
Előetetést ezekből nem gondoltam, inkább arra, hogy mivel van egy kis száraz kukoricám, rászórok a területre, ahonnan a halakat várom, hátha szerencsém lesz, és erre kóborol egy pár frissen telepített potyka. Addig áll a bekevert finomság, majd áttöröm, és hajrá, hadd szóljon! Legújabb szerzeményem méretét és súlyát tekintve játékosnak tűnik, de a látszat néha csal.
Tetszik a fehére festett spiccvég, így jobban látható. Az orsó klipszébe akasztott zsinór biztosítja majd számomra az egyforma távolságra történő pontos etetést, a kosár bejutatását, így koncentráltabb körbe tudom odacsalogatni és ott tartani a tólakókat.
Az égiek ma kegyesek voltak hozzám, a Nap rám nevetett és ez mosoly egész estig kint ült az orcáján, néha kis szél jött s eltakarta a napsugarakat pár felhő segítségével, de összességében pompázatos, verőfényes időnk volt.
Még a kocsiban a pontymatrac, a haltartó szák és sok minden egyéb, ami a hétvégére kell, de hát mi lenne fontosabb, mint a peca? Még szinte be sem dobtam, a spiccen már látom is az első óvatos maszatolást, majd egy határozott bevágás és a bot még görbül befelé, így nem tétlenkedem, rárántok. Érzem, nem kárász, hanem annál valami picit nagyobb. A pálca nem kérdez, teszi a dolgát, még az orsó fékje sincs kiengedve, mégis úgy fárasztja kedves vendégemet, hogy könnyedén a szákba tudom terelni pár percen belül, és mivel vendégről beszélünk, egy fotó erejéig ülőpárnával kínáljuk, mert még csak az van kéznél.
Őkelme egy ananászos lebegő pelletre jött és rövid időn belül távozott, így ezt fogom erőltetni, illetve élő csalit és száraz kukoricát próbálok meg felkínálni a továbbiakban. Kisvártatva be is kopogtatott a következő torkos hal: a határozott rántást a bot hegye ismét szépen lereagálta, most az orsó is dolgozott, és itt is hamar miénk lett a dicsőség. Valószínűleg szerencsémet az is fokozza, hogy a stég mögötti nádasba jönnek ki a tartás felől a potykák ívni a felmelegedett víz és jó idő miatt.
Aztán kezdeti sikerek után gyors visszaesés, majd egy óra csend. Áttérek a fehérjedús, még mozgó táplálékra, csontit és gilisztát veszek a lajstromba, na meg a jó öreg tengerit. A hatás nem marad el, megjelennek karcsikáék.
Agresszív, húzós kapásokat produkáltak, fárasztáskor pontyokat meghazudtoló kirohanásokkal. A bot, mint egy jó pásztorkutya, könnyedén terelte a „jószágokat”.
Elkezdődik az élménypeca. Minden dobás után egy kárász. Már ötpercenként fogom őket, de mint egy telhetetlen feleségnek, nekem ez sem jó. Hol vannak a keszegek? Még a végén nem lesz nyálkás a kezem? Aztán hogy el ne menjen a „péterkém” azt is fogok csontival, kettőt egész nap. Egyet a kisfiam örömére, egyet a sajátoméra.
Hála istennek még nincs vége a napnak. Újabb turisták érkeznek tóország iszapfenékéről, két retúrjeggyel.
Most először görbült be annyira a bot, hogy bizakodással várjam a horogra akadt hallal a találkozást. Mint utólag kiderült, mérete ellenére küzdött úgy, mint a nagyok, már-már igénybe is vette a botot, de a kis „harcos” ismét felülkerekedett, hiába volt számtalan kirohanás és irányváltás, ez a hal erejét végképp felőrölte, és a szákba terelés már gyerekjáték volt.
A második hal először visszaegyenesítette a spiccet, majd mint aki jól végezte a dolgát, szép lassan, komótosan elkezdte a szereléket a tó közepe felé húzni. Bevágás után meglepően csekély ellenállást tanúsított, csak a súlya jelezte, hogy nem is olyan pici halról van szó. Végül, mint egy kis keszeg, olyan könnyen kijött.
Délután négy óra, készülödünk haza, mára leteszem a lantot. Teríték képpel nem tudok és nem is akarok szolgálni, mert a megtartani nem kívánt halakat haladéktalanul és kiméletessen vissza kell engedni.
Zárszóként mit is írhatnék? A puding próbája az evés, és nagyon jóllaktam.
A Spro Feeder Carp Fighter Boat bot kifogástalanul szerepelt, igaz a legnagyobb pontyom is csak három kiló körüli volt, de azt úgy irányítottam, ahogy csak akartam, és a pálca olyan módon fárasztotta le a delikvensét, hogy még én is meglepődtem. A „Kicsi a bors, de erős” mondás itt 100%-ban megállta a helyét. Kíváncsi leszek egy méretesebb ponttyal, amurral vagy egy izmosabb márnával miként bánik el. Úgy érzem, ebben a botban ennél sokkal több van, és ezt igyekszem is kideríteni.
Matula bácsi szavaival élve: „a jót is szokni kell” - én még nagyon sokáig szokni szeretném és bizakodva várom a vén Dunát, ahol a nyugodt tavat felváltja a nyughatatlan, vad folyó, ahol pontyot, kárászt az ember nagy ritkán lát, helyette a márnát, a keszeget kergeti. Ezek után azt gondolom, hogy ez a bot ott is megállja méltóképpen a helyét, még sok sikert és boldogságot tartogat számomra.
Köszönöm, hogy figyelmetekkel megtiszteltetek.
Írta: Keller Csaba (Kecsa)
Fényképezte: Keller-Koller Szilvia és Keller Csaba
