Az év első halai

Az év első halai

Úgy gondolom, sokan együtt éreznek velem, ha azt mondom, már hetek óta bizsergett a kezem, hogy végre horgászbotot foghassak és a halak nyomába eredhessek a vízparton. Habár januárban már voltam egyszer horgászni, sajnos a spiccek mozdulatlanok maradtak, így most, január végén különösen elszántan vágtam neki a horgászatnak. Mindenképpen pontyot akartam fogni még ebben a hónapban. Nem volt egyszerű peca, de ilyen hidegben mit is vár az ember, minden hal ajándék. Lényeg a lényeg: görbült a bot!

A nap még alig kelt fel, már indultam a vízpartra
Kajászóra, a Keve Horgászparkba látogattam el a mai horgászaton

Ahogy említettem, ma mindenképpen halat akartam fogni, ezért konkrét stratégiával készültem a horgászatra. Két bottal pecáztam egyszerre. Az egyiket kiakasztottam 50 méterre és próbáltam nagyjából mindig ugyan oda dobni vele 10 perces ütemben. A másik bottal abszolút keresőhorgászatot végeztem, 30 percenként egy teljesen új helyre dobtam.

Minden élesítve!

3 órán át erőltettem a taktikát, amit kitaláltam, mire feladtam a próbálkozást és váltottam.

A spiccek, mintha megfagytak volna, nem mozdultak

3 teljesen különböző jellegű etetőanyag volt nálam, illetve 22 féle különböző csali. Ezeket váltogattam egész délelőtt, mire elegem lett. Több mint 20 féle kombinációval dobtam a vízbe szerelékeimet újra és újra egy hal reményében, de sajnos eredménytelenül.

Hatalmas választék

Ekkor döntöttem úgy, hogy abbahagyom a rendszeres újradobásokat és megpróbálok minél távolabbra bedobni, majd bent hagyni a szerelékeket ezúttal legalább 30 percig.

Kitartóan próbálkoztam
Zöld-sárga kombó

Jó idő volt, de azért kifejezetten jólesett a meleg tea a várakozás közepette. Ennél jobban semmi sem melegíthette volna át kezeimet, ráadásul nagyon finom is volt!

Télen alap kiegészítő a forró tea számomra

Már közel 40 perce volt bent az egyik szerelék, amikor végre finom mozdításokat vettem észre a spiccen. Alig-alig rángatta valami a zsinór másik végét, de azért csak bevágtam – és milyen jól tettem! Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy egy termetesebb hal van a horgomon. Sőt, először azt hittem, elakadtam, annyira nem akart mozdulni ellenfelem. Tulajdonképpen olyan érzés volt, mintha egy követ vonszoltam volna ki a vízből. Szinte egyáltalán nem tanúsított ellenállást a hal.

Pro Method pálca nyélből görbülve

Mivel nem volt ellenállás, a fárasztás alig tartott 5-6 percig. Tulajdonképpen nem is volt fárasztás, hisz alapból alig mozgott a hal. Annyira meg volt dermedve, le volt lassulva a hideg víztől, hogy tulajdonképpen magától a szákba úszott. Nagyon örültem, mikor végre kiemeltem a vízből, mert lássuk be: januárban ilyen halat fogni nem mindennapi dolog.

Gyönyörű tükrös
Még a csalit is visszahozta, nem volt kérdés, hogy visszadobok ezzel

Nagyon boldog voltam, hogy megtört a jég, sikerült végre halat fognom. Itt már látszódott, hogy ma nem megy az ütemes peca, muszáj minden kapást kivárni. Nos, a továbbiakban is így tettem, 45 percenként frissítettem a csalikat.

Türelmesen vártam a következő kapásra

Már kezdtem azt hinni, hogy csak szerencsém volt azzal az egy ponttyal, mikor újra meggörbült a spiccem, de ezúttal igencsak látványosan. Sikerült egy újabb szép halat fogni.

Immár a második januári pontyom
Ő is visszahozta a csalit

Ez már több mint meggyőző volt. Kétszer húzták el ugyanazt a csalit, pedig nem ugyanazzal a bottal fogtam a halakat. Véletlen lenne? Talán, de ettől még egyértelmű volt, hogy újradobok ezzel a csalival.
Már pakoltam össze az asztalkámon, amikor újra meggörbült az egyik botom spicce. Megint ugyanaz a kombináció tetszett meg az érdeklődőnek. Ezek után azt gondolom, hogy ez egyértelműen nem lehet véletlen. Sajnos az utolsó pontyról készült kép homályos lett, de a visszaengedését megörökítettem.

Komótosan úszott ki a merítőmből

Ezek után jogos a kérdés: mi volt az a csali, ami ennyire tetszett a halaknak? Magam se gondoltam, hogy ez lesz a nap megoldása, de a mangós Tornado Wafter mentette meg a pecát. Ez a csali kifejezetten jó nyáron, meleg vízben, illetve imádják az amurok, de ma hideg vízben is bizonyított. Csak ezt húzták.

Mázli, hogy magammal hoztam

Újabb ékes példa, hogy érdemes próbálkozni és addig-addig keresgélni, amíg valami meg nem tetszik a halaknak.
Már kezdett lemenni a nap, mikor hazaindultam. Nagyon jó és tapasztalatokban gazdag horgászatot zártam, illetve külön öröm, hogy sikerült egy bakancslistás pontot kipipálni: sikerült januárban pontyot fognom, ráadásul nem is egyet. Ne feledjétek, soha nem szabad feladni. A kitartó munka előbb-utóbb úgyis meghozza az eredményt!

Írta: Bank Bálint
Fényképek: Bank Bálint

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.