Az idei esztendő nem mondható szerencsésnek az éjszakai horgászataim szempontjából… No, persze nem az eredményességet, hanem a horgászatok gyakoriságát tekintve. Sajnos, hol bokros teendőim, hol az időjárás, hol valami egyéb körülmény hatására, de nem volt lehetőségem olyan gyakorisággal éjszakai (ponty)portyára menni, mint korábban. Az év legmelegebb időszakaiban, mikor a tikkasztó hőség sokszor komoly próba elé állítja szervezetünket, egyre több horgász hajlandó a szúnyogok elviselhetetlen aktivitásával is megbirkózva próbára tenni szerencséjét az éjjeli órákban. Nemrég - végre - sikerült találni egy időpontot, ami minden szempontból ideálisnak bizonyult, és sort keríthettem a horgászatra. Ha érdekel Titeket, milyen eredménnyel zárult az éjszaka, tartsatok ismét velem!
Számos alkalommal bebizonyosodott már, hogy a sötétedés beállta után „megpezsdül” a víz, és a nappali passzivitásukból „feléledő” halak intenzív táplálkozásba kezdenek. Különös tekintettel igaz ez a testesebb, kapitális példányokra. Meggyőződésem, hogy az éjszaka leple alatt, mikor minden elcsendesül, sokkal bátrabban táplálkoznak és mozognak, így nagyobb eséllyel számíthatunk termetesebb halak fogására. E horgászati stílusnak - mondhatni - saját miliője van. Az éjszaka misztikuma minden horgászban furcsa, ám magával ragadó vonzalmat ébreszt. Régóta megfogott már engem is ez a varázs, és amikor csak tehetem - főleg nyáron, néhány kivételtől eltekintve - az éjszakákat preferálom.
A kényelmes éjszakai horgászat komoly előkészületeket igényel. A gondosan megtervezett részletek, az előre elkészített szerelékek, előkék és csalogatóanyagok mellett számos, ilyen alkalmakkor létjogosultságot nyerő felszerelést kell magunkkal vinnünk, amik nagymértékben megkönnyítik a dolgunkat.
A horgászat „napján”, a délután nagy részét e tevékenységek, előkészületek töltötték ki. Az igazat megvallva, bizony már több hónapja annak, mikor legutóbb lehetőségem adódott egy éjszakai horgászatra, így még a máskor végtelennek tűnő összepakolás is kellemesen telt. Ahogyan közeledett az indulás pillanata, úgy lett úrrá rajtam a leírhatatlan izgatottság. Nyughatatlanságomat tovább fokozta, hogy az indulás előtti órában a tó honlapjának galériáját nézegetve megláttam egy kedves barátom, Nagy László bő 10 kilós tőpontyának fotóját, amit a délelőtt folyamán kerített horogra.
Végre elérkezett az indulás pillanata! Állandó horgásztársam, Józsi ezúttal is velem tartott, és mint kiderült, ő sem volt kevésbé lelkes. A kiválasztott helyszín ezúttal is a már számos alkalommal kellemes, felejthetetlen élményekkel megajándékozó, Eldorádó horgásztó volt. A tavat sújtó árvíz után akkor látogattunk el oda először, és nagyon kíváncsiak voltunk, mi változott meg. Megérkezésünkkor nagy örömmel konstatáltuk, hogy a tó környezete ugyanolyan gyönyörű, mint korábban, ráadásul a kiszemelt horgászhelyeink még szabadon álltak. A szóban forgó állások (22-es, illetve 20-as állás) kapcsán említést érdemel, hogy ez alkalommal horgásztunk ott elsőként, továbbá hogy - a többi hellyel ellentétben - ezek előtt a víz akadókat rejt. A 22-es horgászhelyről tudni érdemes, hogy a tó legutolsó, legszélső állása. A szemközti nádas előtt egy terebélyes víz alatti akadó található, ami kiváló haltartó helyként szolgál. A hely meghorgászásának ugyan van némi kockázata, de bizonyított tény, hogy minél közelebb sikerül dobnunk ehhez a frekventált pihenő-, és búvóhelyhez, valamint a nádfal tövéhez, annál előbb számíthatunk kapásra.
Korábban sok jót láttam/hallottam ezekről a helyekről, ezért úgy véltem, megéri elszakadni a jól bevált, megszokott régiótól, ami gyakorlatilag a tó másik vége. A gyors kipakolást és összeszerelést követően alapozó etetés gyanánt 20-at dobtam az etetőkosárral ellátott botommal.
Felszerelésemet tekintve, két 3,60 m-es heavy feederbotot élesítettem be, rajtuk 50-es orsókkal és az akadók miatt indokoltnak tartott 25-ös monofil zsinórral. A megszokottal ellentétben ezúttal két szerelési metodikát alkalmaztam. Az egyik a már jól bevált 25 grammos gubancgátló csöves, távdobó, bordás etetőkosaras összeállítás volt, ami egy 8 mm-es gumigolyóban, illetve egy 10-es méretű gyorskapocsban végződött. A másik, kissé markánsabb, durvább szerelék lelke egy 75 grammos, szilikon csővel ellátott, belső zsinórvezetésű (ún. „In Line”) bojlis ólom volt, ami szintén az említett gumigyöngy-gyorskapocs kombináción ütközött meg. Horogelőkém mindkét esetben 16-os fonott előkezsinórból készült, kb. 20 cm-es kivitelben. Az etetőkosaras szereléken egy 6-os méretű Gamakatsu Specialist Hook kapott helyet, míg az ólmoson egy hasonló kiképzésű Hayabusa K1-es, szintén 6-os (méretéből kiindulva inkább 4-es :-)) méretű horog helyezkedett el. Ami a taktikámat illeti, elhatároztam, hogy horgászatomat a büdös, meglehetősen magas proteintartalmú, fűszeres jellegű, hallisztes etetőanyagokra építem, melynek beltartalmát próbáltam a lehetőségekhez mérten minél jobban gazdagítani.
Az alkalmazott etetőanyag-keverékem a következő alkotóelemekből tevődött össze:
- 1 kg Haldorádó Fűszeres Hal (egymagában, vízzel keverve - kizárólag az alapozó etetése szolgált)
- 1 kg Haldorádó Pelletes Fekete
- 1 kg Haldorádó Fűszeres Hal
- 1 doboz csemegekukorica
- 0,5 kg főtt magmix (kukorica, búza, napraforgó, vörös, valamint fehér köles)
- 1 dl Haldorádó Aroma Tuning Tenger Kincse
Két szerelékemnek különböző célpontokat néztem ki. Az etetőkosaras összeállítással az akadó mellett megetetett terület peremét horgásztam meg, míg a másik, ólommal ellátott összeállítás dolga az úgynevezett „keresőhorgászat” volt. Ezt az etetéstől 5-10-15 méterre, a „hal bárhol lehet” alapon dobtam be.
Hely megetetve, szerelékek a vízben, kezdődhetett a horgászat! A dobások után még a pontymatrac és a merítő szák előkészítésével foglalatoskodtam, mikor a bal oldali szerelésem fékje megszólalt, és őrült tempóban kezdte adagolni a zsinórt. A hal vehemens, határozott kapását egy jól irányzott, „biztos” bevágással honoráltam. A következő pillanatban rugalmas gerincű feederbotom bőszen görbült, és az orsóm fékjének intenzív működése is szép uszonyost sejtetett a túloldalon. Pikkelyes barátom az akadó szélén felkínált falatokat részesítette előnyben, így a fárasztás elején igyekeztem a lehető leghamarabb elhúzni a veszélyt rejtő zónától. A fárasztás következő szakasza lassan, megfontolt mozdulatokkal telt, mivel nagyon szerettem volna megfogni a nap első pontyát. 5-6 perc elteltével már túl voltunk az első pipáltatáson, és pár másodperc múlva szákba terelhettem a horgászatunk első halát. Szép, három kilogramm körüli tőponty volt az első jelentkező, amit egy gyors fotó után szabadon engedtem. Biztatóan indult a peca, hiszen még nem is érintettük a szürkületet, és máris halszagú kezekkel nézhettem a továbbiak elé.
Az újracsalizásnál minden az előzővel megegyező módon történt. Horgom hajszálelőkéjét ismét egy szem 12 mm-es Magyar betyár Oldódó pellettel és egy szem azonos ízesítésű lebegő Hybrid pellet kombinációjával láttam el, amit a csalogatóhatás növelése érdekében 2-3 percig áztattam a pelletekkel megegyező ízvilágú, intenzív aromájú Magyar betyár dipben. Sikerült szinte ugyanoda visszajuttatnom a végszereléket, mint a kapás előtt. A következő kolbászos ízt választó jelentkező a bedobás után majd egy óra elteltével meg is érkezett, egy szép, egészséges, az előzőnél egy-másfél kg-mal nagyobb ponty személyében.
Az idő teltével szép lassan beesteledett, és a máskor madárdaltól hangos tájra néma sötétség borult. Illetve csak hittem, hogy néma… Az éjszaka folyamán 10-15 percenként folyamatosan legalább egy pontyugrást lehetett hallani, vagy olykor épp egy-egy sejtelmes, egyértelműen beazonosítható „buffanás”jelezte, hogy újabb keszegféle vagy kisponty lelte szörnyű halálát a gerebenfogak közt. Apropó, éjszakai hangok… A szúnyogok máskor egész éjszakás és a johannesburgi döntőt is megszégyenítő vuvuzelakoncertje a rendszeres irtás hatására elmaradt! Jómagam szorgalmasan ültem a botjaim mögött, vártam, hogy újból kapást jelezzenek. Érdekes, hogy ez a mondat akkor épp így fogalmazódott meg a gondolataimban, mert abban a pillanatban, ahogy ezen eszmefuttatás „napvilágot látott”, mindkét feederbotom rezgőspicce szinte másodpercre azonos idővel határozott görbülésbe kezdett, és mindkét orsóm fékje egyszerre törte meg az éji csendet. Nem akartam elhinni, amit láttam. Meglepettségemben a máskor reflexszerű ugrás-bevágás mozdulatsor helyett a szememet dörzsöltem, hogy megbizonyosodjak a látottak valósságáról. „Nem csupán illúzió, valóság!”, tudatosult bennem, és mindkét botomat felkapva dupla fárasztásba kezdtem. Józsi szerencsére épp a pár méterre lévő asztalkánál szerelt, így gyorsan a segítségemre siethetett. Átadtam neki az egyik pálcát, mindketten teljes odaadással koncentrálhattunk a küzdelemre. Az én halam kissé gyengébben védekezett, aminek köszönhetően gyorsabban kifáraszthattam és megmeríthettem a kb. 2,5 kg-os „egyenpontyot”. Egy vizes pontyzsákkal gyorsan letakartam a matracon fekvő halat és Józsihoz siettem, hogy megmeríthessem az időközben erejével elkészült halát. 2-3 perc elteltével már mindkét hal a matracon pihent, majd némi fertőtlenítés és egy közös fotó elkészítése után szabadon úszhattak tovább.
A következő órák némiképp nyugodtabban teltek, de korántsem eseménytelenül! Józsi az egész napos munka okozta fáradtság miatt kiment az autóhoz, hogy egy pár órára lepihenjen. „Egyedüllétem” intervalluma alatt sikerült horogra csalnom egy gyönyörű, kb. 5-6 kilogrammos tőpontyot, valamint egy hasonló súlyú tükörpontyot is.
Sajnos csak a matracon tudtam róluk fotót készíteni, segítőtárs és állvány hiányában nem volt más lehetőségem. Érdekes, hogy mindkét hal az idáig kevés eredményt adó ólmos végszerelék horgát vette fel, melynek hajszálelőkéjén két szem 16 mm-es Magyar Betyár Oldódó pellet volt a csali. Épphogy visszadobtam és a rod-podra helyeztem az utóbbi tükörpontyhoz hozzásegítő feederemet, máris kapás jelentkezett rajta! Még a zsinór feszességének beállításával bíbelődtem, mikor szinte már-már kihúzta valaki a botot a kezemből. Az események gyorsasága miatt még bevágni is elfelejtettem, de szerencsére - mint ez később kiderült - jól akadt az aprócska pontyozó horog. A hal meglepően vehemens, agresszív kirohanásokat produkált már a fárasztás első fázisaiban. Korábban ilyesmit csak amuroknál tapasztaltam, ám ezúttal az etetőanyagból, valamit a csaliból kiindulva nem tartottam túl valószínűnek, hogy egy növényevő küzdene a horgon. Bő 5-10 percbe is beletelt, mire a part közelébe tudtam kormányozni a halat. Az első pipáltatás során sejtésem beigazolódott, miszerint egy ponttyal van dolgom, ám jóval kisebbel, mint amire számítottam. A merítést követően alaposan szemügyre vettem és rájöttem, miért is volt olyan harcias. Feltűnően nagy, hosszúkás farokúszóval rendelkezett, ami egyfajta „extra hajtóműként” funkcionálhatott nála. Gyorsan visszahelyeztem a vízbe, a szereléket pedig ismét visszadobtam a jól bevált helyre.
Időközben Józsi is visszatért a pihenőből. Mintha megérezte volna, hogy mikor kell visszajönnie, mivel szinte abban a pillanatban, ahogy megérkezett, az eddig némán hallgató elektromos jelzői közül a jobb oldali őrült, éktelen sípolásba kezdett. Józsi még fel sem eszmélt igazán álmából, mikor a hang hirtelen futásra késztette. Ennél kellemesebb ébresztőt aligha kívánhatott volna… :-) A fárasztás kb. 10 percig tartott, melynek végén egy gyönyörű, 4 kg körüli nyurgát tarthatott a fényképezőgépem objektívje elé.
Gyorsan ellátta a horog ütötte sérülést, útjára engedte a megfáradt halat, majd megkérdezte: „Egyébként volt valami, amíg aludtam?”… Épp a történteket meséltem Józsinak, mikor észrevettem, hogy az etetőkosaras végszerelékkel ellátott feederbotom spicce ismételten meggörbült. Mivel a bedobás után Józsinak segítettem, elfelejtettem kilazítani az orsóm fékjét, így a hal kis híján felborította az állványt. Fél kézzel a bot után kaptam és bevágtam. A ponty olyan erővel indult meg, hogy már-már teljesen kicsavarta a kezemből a pattanásig feszülő pálcát. „Ez komolyabb hal lesz!”, mondtam Józsinak és felállva tovább folytattam a fárasztást. A hal mindvégig erősen, határozottan húzott. Az első másodpercekben sajnos nem rajtam múlott, hogy nem érte el az akasztás helyéhez közeli akadót. Szép lassan sikerült kikényszerítenem a part menti régióba, ám ekkor még a fáradtság legkisebb jelét sem mutatta. Több kirohanást is produkált még, melyeket remekül sikerült parírozni a rugalmas feederbottal. Semmi sem tarthat örökké, ez sem. Elérkezett az első pipáltatás pillanata, mikor először megláttam a halat. Meglepettségemben talán kissé a szám is tátva maradt, mert a minimálisan 10 kilogrammosra saccolt hal helyett, egy „csupán” 5 kg körüli tőponty törte át a burványló felszínt. „Elképesztő! Hogy tudott így megtéveszteni?!”, fogalmazódott meg bennem a kérdés, és tovább folytattam a küzdelmünket. Néhány gyengécske kísérlete volt még a menekülésre, de a sorsát nem kerülhette el. Pár másodperc elteltével magatehetetlenül, legyőzötten siklott a merítőhálómba. Rendkívül élvezetes „csata” volt egy tiszteletreméltó ellenféllel. Szép emlék marad. A horogszabadítás során szembesültem vele, hogy pikkelyes barátom miért is volt annyira vehemens és erőteljes. Teljesen egészséges, „hibátlan” volt még a szája! Az én horgom volt az első, amivel találkozott, én fáraszthattam ki elsőként. A procedúra következő lépéseként fertőtlenítettem a sebet, amit a horgom okozott, és néhány - kötelező - fénykép elkészítését követően visszahelyeztem éltető elemébe, az Eldorádó horgásztó vizébe.
Észre sem vettem, hogy elszállt az idő. Hiába, ha az ember jól érzi magát… :-) Már belenyúltunk a pirkadatba, mikor elhatároztuk, hogy nekiállunk pakolni. Az egyik botom már a vászontokjában és a táskában pihent, míg a másik szorgalmasan várt, hátha elhúzza még egy afféle „búcsúhal” Így is lett. Az utolsó percekben épp a csalis ládámat rendezgettem, mikor meghallottam a vadul „zizegő” fékem hangját. Gyorsan bevágtam és megkezdtem a horgászat utolsó fárasztását. Óvatosan, apránként nyertem vissza a zsinórt, igyekeztem a fárasztás minden percét kiélvezni. Nekem is, és a halnak is sokkal jobb így, mivel kevésbé tágítom a száján ejtett sebet, nem beszélve az élményről. 5-6 perc elegendőnek bizonyult, hogy a halam kifáradjon, és „rábeszélhessem” egy közös fotó elkészítésére. Ennek megtörténte után útjára engedtem, búcsút intettem a 3 kg körüli pontyocskának.
Összepakoltuk a maradék felszerelést és elbúcsúztunk a tógazdáktól. A hazafelé tartó úton összegeztem magamban a történteket. Az éjszaka folyamán az etetőkosaras szerelék bizonyult eredményesebbnek. Összesen 16 db pontyot sikerült kifognom több mint 50 kilogramm összsúlyban! A halak mindegyike a Magyar Betyár ízesítésű pelletekből készített kombinációk egyikét választotta. Mi tagadás, kellemesen elfáradtam. A horgászat elején nem titkolt szándékom volt, egy 10 feletti példány elejtése; noha ez nem sikerült, boldogan gondolok vissza a horgászatra, hiszen a kisebb súlyú, harcias halak nem mindennapi élményben részesítettek, különös tekintettel az utolsó előtti pontyomra. Összegezve, egy eredményes horgászatot tudhatok a hátam mögött. Köszönöm, Eldorádó!
Írta: Putz Tamás (tomi9206)
Fotók: Farsang József, Putz Tamás
