A kezdetben enyhe tél januárra bekeményített, így nehezen indult az idei horgászszezon. Olykor hetekig jég borítja kedvenc vizeinket, horgászhatatlanná téve ezzel azokat, majd egy hirtelen felmelegedésnek köszönhetően kiolvadnak, de már ekkor számíthatunk rá, hogy hamarosan újra befagynak…
Tavaly egészen az év végéig lehetőségem nyílt a horgászatra, ugyanis itt a Dél-Alföldön rendkívül enyhe volt az idő. December 30-án azonban - szezonzáró horgászatom alkalmával - már napközben is keményen fagyott, és az előrejelzések is folyamatos fagyot jósoltak a következő hetekre is. Egyértelmű volt, hogy, csak idő kérdése, mikor fagynak be a vizek, ám bíztam benne, hogy a január 3-ra tervezett szezonnyitó horgászatom ettől még nincs veszélyben. Sajnos tévedtem, a horgászatot megelőző nap értesítettek telefonon, hogy ne is menjek, ugyanis befagyott a tó. Felvettem a kapcsolatot a többi közelben lévő vízterület tulajdonosával is, de mindenhonnan ugyanazt a választ kaptam. Mit tehet ilyenkor az ember?! Igazából semmit, nagy duzzogva kipakoltam a kocsiból a felszerelésemet és a meleg szobában töprengve, be kellett látnom, hogy tél van, nincs mit tenni.
Ez az időszak tökéletesen alkalmas arra, hogy a felszereléseket rendbe rakja az ember, ilyenkor „sajnos” van rá idő. Így tettem én is, az orsóimat „atomjaira” szétszedtem és bezsíroztam őket, a botjaim is csillogtak már, olyan tiszták voltak. Mindent rendbe raktam, minden felszerelés az év első horgászatát várta velem együtt, de az idő csak nem javult. Szinte napi rendszerességgel érdeklődtem a tógazdáknál, hogy lehet-e már horgászni, van-e esetleg valahol egy „zsebkendőnyi” terület, ami kiolvadt már, ahová be tudnék „lógatni”. De sajnos nem volt.
Január 12-én reggel egy nagyon várt hívásra ébredtem: egy izgatott, vidám hang szólt bele a telefonba: „Gyere, gyere, kiolvadt a tó teljesen!”. Erre vártam már mióta, most mégis nagyon szomorú lettem, hisz 38 fokos lázzal, betegen feküdtem az ágyamban, és nemhogy horgászni, a mosdóig alig tudtam elmenni önállóan. Szerencsére nagyon ritkán vagyok beteg, de akkor általában nagyon, és ahogy a példa is mutatja, a létező legrosszabbkor. A következő napokban megenyhült az idő, száz ágra sütött a nap, a télből hírtelen tavasz lett. Én is kezdtem jobban lenni, ám az előrejelzések ismét azt mutatták, hogy ez a hirtelen jött „tavasz”, ahogy jött, úgy megy is, és megint kemény, fagyos napok várnak ránk. Négy napig tartott a jó idő, az ötödiken már ismét fagyott, a hatodikra pedig megérkezett egy markáns hidegfront, amit viharos erejű, közel 10 m/s szél kísért. Gondolom, kitaláljátok, hogy melyik volt az a nap, amelyiken végre kijutottam a vízpartra… Igen, bizony ez a „hatodik nap” volt, január 17-ére esett az idei év első horgászata.
A helyszín kedvenc nagyhalas vízterületem, a Szénás Carp Horgásztó volt. Miért pont ez? A válasz egyszerű, nem volt nagy választási lehetőségem, a közelben lévő többi tó már újra befagyott ekkora, ez a tó állta még a „sarat” egyedül. Mivel senki nem horgászott rajtam kívül ezen a napon, szabadon választhattam horgászhelyet. A viharos erejű szél, amely gyakorta olyan erővel fújt, hogy az embermagas nádast egészen a földig nyomta, folyamatosan változtatta az irányát, így tisztában voltam vele, hogy távoli, pontos dobásokra képtelen leszek, bárhová is ülök. Sokat horgásztam ezen a tavon december hónapban és szinte kivétel nélkül az összes halamat a tó mély részén sikerült horogra csalnom, amely a 6-os helyről kb. 100 méteres dobásokkal érhető el. A tó e része már lényegesen közelebb van a túloldalhoz, ám ezen az oldalon nincsenek horgászhelyek kialakítva, illetve csak egy, a 10-es hely, a tó sarkában. A 10-es helyről a 6-os hely szektorának parttól távol eső részét meghorgászva könnyebben elérhető ez a mély rész. Egy adott szektorból egy másikat meghorgászni abban az esetben lehetséges, ha senki nem horgászik a másik szektorban, különben tilos. A lényeg, hogy a fent említett okok miatt a 10-es helyet választottam.
Sajnos az orkán erejű szél társa volt a rendkívüli hideg is, -5 fokot mutatott a hőmérő. Mire minden a helyére került reggel, a botjaim is a kapásokat várhatták végre. Én összefagyott „jégkockaként” próbáltam valami szélcsendesebb helyet keresni, de akárhová is bújtam, sehol nem volt jó. Ahogy eltelt az első félóra, már nem éreztem a lábaimat, nem éreztem a kezeimet és az ujjaimat, a fejemen úgy fújt át a dermesztő, fagyos szél, mintha csak egy rongylabda lett volna. Be kellett látnom, hogy ez így nem fog menni, egyszerűen képtelenség volt megmaradni a parton. Hazamenni csak nem kellene…
Soha nem csináltam még ilyet, de a szükség törvényt bont, nem volt jobb ötletem, a kocsival közelebb álltam a botjaimhoz, majd onnan figyeltem őket tovább. Itt sem volt sokkal melegebb, ám a szél nem fújt, ami nagyon sokat jelentett, így rövid idő után újra éreztem a végtagjaimat. Egy kis „melegedés” után úgy döntöttem, kimerészkedek ismét és készítek egy másik etetőanyag keveréket is. A hideg időben egy etetőanyag van, ami nélkül soha nem indulok el horgászni, ez a Becherovkával kevert Fagyos Pontyos ízvilágú Pellet Pack. Számtalanszor bizonyított már, most is ezt töltöttem reggel mindkét végszerelékem kosarába. Ahogy említettem már, decemberben sokat horgásztam ezen a tavon, sokat kísérleteztem is, így sikerült egy másik, nagyon jól működő alkoholos keverék receptjét megalkotnom. Ezt kevertem be ezen a napon is, amely a következőkből áll össze:
- 1 kg Nagy Ponty etetőanyag (a darabos szemcsék nélkül)
- 100 ml Finlandia vodka Cranberry ízesítésben
- 100 ml CSL Tuning Fagyos Ponty aroma
Rendkívüli módon leegyszerűsítettem a csali kérdést is, csak egy-két félével próbálkoztam, amik általában jól működnek még ilyenkor is. Ebben az időszakban sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy megtaláljam a halakat, mintsem, hogy valami „csodacsaliban” bízva órákat áztassam a végszereléket egy olyan helyen, ahol egy darab hal sem tartózkodik.
Sok időt nem tudtam a parton tölteni, így ha minden a helyén volt, a kocsi menedékébe húzódva, annak ablakából figyeltem, mikor mozdul meg valamelyik spiccem. Sok idő eltelt, már majdnem dél volt, és bár próbálkoztam mindennel, semmi nem történt. Egyszer csak hirtelen meggörbült az egyik botom spicce, majd ugyanolyan hirtelenséggel ismét mozdulatlanná dermedt. „Beleúszott csak…”, gondoltam magamban, ám ez jó jel volt, hisz ha beleúszott, akkor biztosan van azon a helyen hal. Ezt a végszerelékemet nem is vettem ki erről a helyről, ám a másik botommal tovább kerestem a halakat. Ismét elég sok idő eltelt, ám az előző beleúszás után, ismét ugyanazon a botomon látszott apró mozdítás, majd óvatosan elkezdte kiengedni a spiccet. Tipikus „ejtős” kapásnak tűnt. Ahogy tovább figyeltem, egyértelművé vált, hogy ez tényleg kapás! Úgy ugrottam ki a kocsiból, mint a szöcske. Mire a bothoz értem, a spicc már teljesen egyenes volt. Megfeszítettem a zsinórt, majd berántottam. A bot egyből karikába hajlott a kezemben, ám örömöm nem tartott sokáig. Kb. 10 másodperc után a hal „lefordult” a horogról, én pedig ellenállás nélkül tekerhettem ki a végszerelékemet a vízből. Szomorú voltam, hiszen az új szezon első lehetséges halát veszítettem el… Megmondom őszintén, kezdett elmenni a kedvem az egésztől, ám tovább folytattam a pecát, hátha sikerül fognom valamit még sötétedés előtt.
Ahogy közeledett az este, még hidegebb lett, már csak a szerencsében bízhattam. A horgászatban a szerencse mint tényező véleményem szerint mindig közrejátszik, ám csak a kitartó horgásznak van (lehet) sűrűn „szerencséje”. Nekem ezen a napon nem volt. Ahogy besötétedett, mindkét végszerelékemet kivettem a vízből, majd visszapakoltam az egész nap menedéket adó kocsiba és elindultam haza. E sorokat olvasva felmerülhet bennetek a kérdés, hogy miért osztottam meg veletek mindezt, miért írtam egy látszólag sikertelen horgásznapomról?!
Azért, mert az ilyen horgászatok viszik előre az embert leginkább, az ilyen napok világítanak rá a legjobban, hogy milyen hosszú út áll még előttem, milyen sokat kell még tanulnom ahhoz, hogy mindig, minden helyzetet sikeresen meg tudjak oldani. Biztos vagyok benne, hogy a zord idő ellenére ezen a napon is lehetett volna hala(ka)t fogni, ám ezúttal nem sikerült megtalálnom a „titok” nyitját. „Olyan nincs, hogy nem eszik a hal”, soha ne a külső körülményekben keressétek a hibát, egy-egy kevésbé sikeres vagy éppen sikertelen horgászat után. A „vereségből” tanulni kell, hogy legközelebb már elkerülhessük azt.
Írta: Borbiró Ádám
Fényképek: Libor Erika
