A szürke hétköznapokból mindig jó kicsit elszakadni egy jó horgászattal. Ismerőseimet kérdezve mindig jön a válasz, hogy „Á, a horgászat unalmas, csak ülni és nézni a botokat.”. Ezen elmosolyodva és az emlékeket felidézve válaszolom, hogy „A Lencsésen nem ez a helyzet, itt ha nem figyelsz, a botodat viszik!”. :)
Egész évben szoktam látogatni a Szegeden, a napfény városában található Lencsés horgásztavat. Ez a víz egész évben napkeltétől napnyugtáig látogatható napijegy megváltása ellenében. A közeli vasútvonal töltésének anyagát bányászták itt valaha. A tó ennek köszönhetően nem akadós, alja viszonylag egyenletes. Bár Szeged közepén található a vízterület, pihentető kikapcsolódást nyújt az itteni horgászoknak, köszönhetően a sok halnak és a vízpart ápoltságának.
Nagyon könnyen megközelíthető, ami nagyon fontos számomra, mert egyetemista lévén a tömegközlekedést veszem igénybe. Nem tehetem meg, hogy mindent magammal viszek, így ügyelni kell a pakolásnál. Szerencsére széket nem kell vinni (bár nem lenne probléma egy kis összecsukható széket hozzácsapni a táska aljához), mert ülőhelyet biztosít a horgásztó.
Többségében két feederbotommal üldözöm a halakat.
1) bot: Shimano Catana BX H Feeder 3,96
orsó: Spro Incognito Pro 965 ICT
damil: CarpMaxx 0,20 mm
2) bot: Shimano Alivio BX M Feeder 3,66
orsó: Shimano Baitrunner DL 6000 RA / Spro Passion 740
damil: CarpMaxx 0,18 mm
Május 27-én eldöntöttem, hogy másnap elmegyek egy jót horgászni. Este összepakoltam mindenre ügyelve, nehogy valami otthon maradjon, mert nagyon bosszantó tud lenni, ha az nincs, ami kellene (később sajnos bebizonyosodott). Pakolás közben mindig eszembe jutnak a korábbi élmények és egyre jobban izgulok, hogy ezúttal mi vár rám. Nem szoktam variálni a dolgokat. Ha eldöntöttem, hogy megyek, akkor szinte bármi van, ott vagyok a parton! :) Lehet akár eső, akár kánikula!
Jönnek kisebbek és nagyobbak egyaránt. Az itteni pontyok nagyon jó erőben vannak, segítségükkel szépen lehet tesztelni a felszerelést.
Persze nem csak tükrös jön, van itt pikkelyes is :)
A halak mellett eszembe jutnak a bevált etetőanyagok receptje is.
Ezek után alig bírok elaludni. Gyakran megesik, hogy 3-4 óra alvással pattanok ki az ágyból, majd gyors reggeli és irány a buszmegálló.
Azon a bizonyos 28-án nem teljesen így volt. Reggel ugyanis elaludtam. 4:30 helyett 5:06-kor keltem. Kissé idegesen elkezdtem összepakolni és mérgelődtem, hogy miért nyomtam ki az ébresztőt. Már elfogadtam, hogy lekéstem a szokásos buszomat, amivel kevesebbet kell gyalogolni. Úgy voltam vele, hogy most nem eszem, hanem egyből indulok, majd a boltban veszek valamit. Nem is foglalkoztam az idővel. Gyorsan bementem a boltba és összeszedtem, ami kell és mentem fizetni. Valamiért úgy éreztem, hogy sietni kell, így rohantam ki. Amint befordultam a sarkon, látom, hogy a busz picit késve áll meg a megállóban. Rendes volt a sofőr és megvárt. :) Ekkor mondtam már magamban, hogy ez egy jó jel.
Így időben, háromnegyed 6-ra odaértem a tóhoz. A tó 6-kor nyit, de aznap a halőr korábban nyitott 10 perccel. Itt ismét mondtam, hogy ez is egy jó jel. A szokásos teendők után elindultam a kiszemelt horgászhelyhez. Előző nap volt egy kis eső, ezért a felső 5-7 cm por, föld átázott, elég nagy sár volt ott, így másikat kellett választanom. Ez nem annyira tetszett, de semmi se ronthatja el a mai napot! Végre kint vagyok és csak peca egész nap, erre vártam. A gyors szétpakolás után bekevertem egy etetőanyagot és felszereltem a botokat. A szokásosnak mondható halas etetőanyagomat kevertem és egy édes epres, mézest.
Mire mindennel végeztem 6:40 volt. Végre leülhettem pihenni és várni a halakat. Csalódottan tapasztaltam, hogy egy árva kapás sincs. Eltelt 1 óra és semmi… eltelt még 1 és még mindig semmi. Az első hal egy dévérkeszeg volt, ami majdnem 10-kor jött. Már kicsit szomorkodtam, hogy a reggeli busz és korábbi tónyitás mégsem jó jel volt, de mit tud csinálni ilyenkor az ember?! Újabb csalikkal próbálkoztam! Hamarosan mintha minden felpörgött volna… fél 11-kor mintha minden hal enni akarna, egymás után jöttek sorban! Volt egy óra, amikor az egyik botra már szándékosan olyan csalit raktam, amire tudom, hogy ritkán jön hal, de ez sem segített. :) Az egyik botot be se tudtam dobni. Ahogy néztem az órámat és írogattam, hogy mikor fogtam a halakat, csak az tűnt fel, hogy kb. 7 perc telik el két hal fogása között. Olykor kevesebb.
Utána viszont amilyen nagy roham volt, olyan hirtelen lett csend úgy 30 percre. Ekkor gondoltam, hogy megvagyunk mára… azonban a java csak ekkor kezdődött! Folyamatosan jöttek a szebbnél szebb pontyok. Szinte mindegyik tükörponty volt, ezért arra gondoltam, milyen jó lenne pikkelyest is fogni ma. Mintha a halak gondolatolvasók lennének: a távolabbra dobott szerelékem botja - amivel halas etetőanyagot kínáltam egy szem oldódó-lebegő Magyar Betyáros és egy szem M1-es pellettel -, majdnem lerepült a tartóról. Már a bevágásnál éreztem, hogy egy nem 3 kg-os lesz. 10 perc fárasztás után egy szép, kb. 6 kg-os tőponty feküdt a matracon. Ekkor vettem észre, hogy lemerült az elem a fényképezőgépben - az új elemet az íróasztalra kikészítve otthon hagytam :( -, ezért és nem tudom lefotózni ezt a szépséget. Ám gondoltam, sebaj, hisz nem kell minden szép halat lefotózni. Gyors fertőtlenítés, és mehetett is vissza. Utána ugyan azon a boton újra jött egy pikkelyes. „Csak” 4,2 kg volt… :)
Dél után felhívott a barátnőm, hogy kijön hozzám kicsit. 14 órára ki is ért. Örömmel meséltem neki a fogásokról, és hogy milyen jól telik a nap. Éppen ebédelni készültünk az ernyő árnyékában, amikor arra kaptam fel a fejem, hogy ismét ugrani készül a botom. Az akciót gyors bevágás követte. Felálltam és néhány méterrel arrébb mentem, hogy ne zavarjam a másik botot. Rita elővette a telefonját, hogy fényképezzen.
A hal nem akart megállni, csak vitte a damilt. Már azon viccelődtünk, hogy kiderül, egy kis 3 kg-os lesz rajta. Miközben beszélgettünk egyre messzebb jutott a hal, és feltűnt, hogy annyi damilt levitt már, hogy ezt a részét még nem is használtam. Próbáltam fékezni, de nem engedett semmit. Itt vette kezdetét egy 30 perces fárasztás. Fél távon már kezdett fájni a karom. Mondom, ennek a fele se tréfa, most már igazán jöhetne visszafelé. Jó 10 percre rá el tudtam kezdeni visszafele húzni. Ez is úgy sikerült, hogy sétáltam a parton úgy 10-15 métert nagyjából a hal irányába.
És melyik helyen kötöttem ki a séta végén? Azon, ahol reggel horgászni szerettem volna. :) Mikor a hal a parthoz ért, szóltam Ritának, jöjjön meríteni. Nem hittem a szememnek, mikor a ponty először feljött. „Te jó ég! Ez nem mehet el, most már meg kell, hogy legyen!” Rita próbált alámeríteni, de nem ért be odáig a merítővel, kifelé meg nem akart jönni a hal. Mondtam gyorsan, hogy majd én merítek, mert jobban beérek. Ez jó ötlet volt. Szépen alá is merítettem, DE valamit nem vettem számításba. Még volt benne erő! Megugrott és szétszedte a merítőt a nyél közepénél. Így csak néztem megfagyva, ahogy úszik a hal a fél merítő nyéllel és a merítő fejjel. Hirtelen megfordult a fejemben, hogy utána ugrok. Erősen visszahúztuk a botot, benyúltam a fél merítőért, ami közben süllyedni kezdett, mert kifordult belőle a hal. Elkaptam és gyorsan újra merítettem. Ekkor már nem volt menekvés. Leírhatatlan volt az örömöm. Gyorsan mérlegre került a hal, én meg ámultam-bámultam: 11,5 kg-on állt meg a mérleg. Pontban 11,5.
Elköszöntünk ettől a szépségtől, majd megnéztem: ez a 20. ponty volt aznap. Nagyon elfáradtam a horgászat végére, de mindent pillanata megérte. Aznap este bezuhantam az ágyba és elégedetten pihentem. :) Szerencsém volt abban is, hogy Rita hozott „fényképezőt” és meg tudtuk örökíteni ezt a csodálatos pontyot.
Rózsás Ákos (wish)
Fotó: Kertész Rita
