Bizonyára nagyon sok férfi horgásztársam töri azon a fejét, miképpen tudná párját, barátnőjét a vízpartra csábítani. Ahhoz, hogy a horgászatot megkedveltessük velük, általában sok-sok türelem és segítőkészség szükséges. Ha a horgászat egyfajta „kötelező” programmá válik, és netán még kudarcba is fullad az első alkalom, melyeken csak rossz tapasztalatokat, kellemetlen emlékeket szereznek, könnyen egy életre elvehetjük tőle a kedvüket. Azon szerencsések közé tartozom, akiknek sikerült már jó néhány hölgyet a vízpartra csábítani, de természetesen itt most a horgászatról van szó…
Egy kora nyári hajnalon horgászni indultam, melyre ezúttal párom, Evelin is elkísért. Ha már így alakult, elhatároztam, hogy megpróbálom beavatni a method feeder horgászat rejtelmeibe, hiszen amellett, hogy napjaink egyik legnépszerűbb módszere, rendkívül hatékony és gyors halfogást tesz lehetővé. Horgászatunk helyszíne a Szakmár településen található Dzsindzsa Horgásztó. A tavaszi, illetve kora nyári horgászataim gyakran látogatott és kedvelt helyszíne, mely egy könnyen megközelíthető, igazi család barát hely. A part rendezett, a nádfalak közt horgászhelyek vannak kialakítva, de ami igazán meghitté teszi, az a tó közepén található kis sziget. Ide egyébként egy fahídon át juthatunk be, ahol egy kis kilátó is található, a fiatal szerelmespárok előszeretettel látogatják a tavaszi és a nyári időszakban. A szigeten található stégekről kényelmesen horgászhatunk. Az átlagosan 1,5 méter mély vízben a meder gyakorlatilag akadómentes, csupán egy-egy karó nehezítheti a horgászatot, melyek a halak rendszeres etetésének helyét jelzik.
Evelin munkájából kifolyólag rendkívül elfoglalt, így nagyon ritkán adódik lehetősége elkísérni, bár a sokszor embert próbáló körülményekkel tarkított horgászataimon nem is várom el tőle, hogy velem tartson. Ezúttal viszont minden adott volt ahhoz, hogy végre horgászbotot ragadjon a kezébe és megismerkedjen a method feeder horgászat fortélyaival. Természetesen ehhez minden lehetséges segítséget megadtam neki, így gördülékenyen tudta megoldani az egyre összetettebb feladatokat. Segítségemre volt többek közt a kipakolás vagy az etetőanyagok összeállításánál is. Horgászhelyünket a tó északi partján választottam ki, annak is a keleti sarkában. Ezen a helyen egyébként még sohasem horgásztam korábban, azonban itt elsősorban a kényelmi szempontokat kellett figyelembe vennem, hogy Evelin számára is megfelelő legyen. A meghorgászandó távolság mintegy 40 méter, melyet előzőleg egy közepes méretű spomb segítségével alaposan megszórtam főtt magvakkal.
Nem bonyolítottam túl a végszerelékeimet sem, mondhatni a szokásos összeállítást alkalmaztam: a módszerhez igazodva egy 30 grammos Method Flat kosár, egy Guru Speed Bead, illetve a jól bevált 12-es Gardner Covert Mugga horog egy 10 mm-es csalitüske társaságában és 8- 10 cm-es fonott horogelőkén. Utóbbi egy Haldorádó Braxx Pro típus volt 0,10 mm-es átmérőben. Etetőanyagunk egy-egy csomag FermentX - Tejsavas Betainos, illetve az Édes - fűszeres. Csaliként oldódó-lebegő fluo pelleteket alkalmaztunk elsősorban.
Evelin a fotók nézegetésébe annyira belemerült, hogy az első húzós kapásáról le is maradt, így ez a fárasztás nekem jutott, melynek végén egy szép tőponty társaságában kerülhettem lencsevégre.
Evelin a második kapásnál viszont sokkal éberebb volt, a botot határozottan megemelve rövidesen kezébe is vette az irányítást. A fárasztást mindvégig figyelemmel kísértem, igyekeztem tanácsokkal is ellátni. Semmiképpen nem akartam a botot kivenni a kezéből, „várj, majd én megmutatom, hogyan csináld, ez így nem lesz jó…” címszóval. Ha ezt teszem, minden bizonnyal azt éreztettem volna vele, hogy alkalmatlan a feladat megoldására, így önbizalmát elveszítve elmenne a kedve az egésztől. Gyakorlat teszi a mestert, szól a mondás, és ez a mai napon tökéletesen helytálló volt. Evelin végül a türelmes fárasztás után, rövidesen matracra emelte első fogását, majd hagytam teljesen kibontakozni.
Evelin korábban sokszor nekem szegezte a kérdést, hogy miért van szükség ilyen bánásmódra? Miért használunk matracot, szájfertőtlenítőt, mikor simán a földre lehetne tenni? „Kiszabadítjuk a horgot, aztán simán visszadobjuk a vízbe, mert a szomszéd horgász is úgy csinálta…” Az ide járó horgászok nagy része az idősebb korosztályból kerül ki. Ők még – kevés kivétellel – a szerintük jól bevált, régi és ormótlan módszerükhöz ragaszkodnak, a modern eszközökhöz nem tudnak vagy inkább nem is akarnak alkalmazkodni, így szinte nem is látni sehol egy matracot vagy szájfertőtlenítőt, amelyek manapság alapvető és szinte filléres dolgok. A legtöbb esetben még a sűrű szövésű merítő is hiányzik, a helyettük használt változatok a halvédelemmel köszönő viszonyban sincsenek. Az általuk megfogott hal rendszerint úgyis a konyhaasztalon vagy a fagyasztóban végzi. Szerencsére egyáltalán nem mondható rossznak a valamivel több, mint 2 hektáros tó halállománya, melyet időszakos telepítésekkel pótolnak. Általában a nagyobb halakat nem viszik el, így ha nem is észrevétlen, de egyelőre nem számottevő a halállomány csökkenése. Sajnos viszont gyakran találkozom meggyötört vagy horog által széttépett ajkú halakkal. A kíméletes bánásmód horgászatom egyik alappillére. A pontymatrac használata, valamint az óvatos és türelmes fárasztás is nagyban hozzájárul a halvédelemhez. Az esetleges horog ütötte kisebb sérülések, illetve a hal testén különböző helyeken fellelhető sebek fertőtlenítésére már számos gyártó kínál megoldást. Vannak csúcsminőségi termékek, melyek hatékony és tartós megoldást nyújtanak, azonban erre viszonylag kevesen áldoznak, de elérhető már ezer forint alatt is jó minőségű sebfertőtlenítő, ilyen többek közt a Haldorádó Doctor Blue, mely akár egy teljes szezonra elegendő. Alig ezer forint a halak védelméért. Ezen tényleg ne spóroljunk!
A délelőtt folyamán egy kicsit alábbhagyott a halak kapókedve, csupán egy-egy kárászt sikerült horogra csalnunk. Etetőanyagunk is fogyatkozott, így egy előző horgászatról megmaradt fél csomag Kék Fúziót hozzákevertük, majd újra átrostáltuk, és beállítottuk a legmegfelelőbb állagúra, hogy a method kosárba tölthető legyen. A csalizást és a kosár megtöltését ezúttal Evelinre bíztam, aki lelkesen neki is látott az újabb kihívásnak. A végszerelék bevetését magam akartam elvégezni, ám inkább úgy döntöttem, ezt is Evelinre bízom. Egy kicsit bátortalan volt, de lépésről lépésre elmondtam neki, mit és hogyan csináljon, így ha elsőre egy kicsit pontatlanul, de végül sikeresen megoldotta ezt is.
A déli órákhoz közeledve egyre gyakoribb halmozgást figyeltem meg a tó sarkában, így elhatároztam, hogy az egyik készséggel rá is próbálok. A tavon egyébként rendszerint ezt a helyet szoktam meghorgászni, amely a „legkapástalanabb” időszakban is tartogathat meglepetéseket, így ennek reményében meg is etettem a helyet. Az alig 1 méteres vízben nem lett volna előnyös zajt csapni, mert az ott tartózkodó halak minden bizonnyal odébbálltak volna huzamosabb időre. Így hát maradt a csúzli, mellyel nagyjából fél kg magmixet juttattam a vízbe, a nádfaltól alig egy méterre, majd rövidesen a végszerelék is a helyére került. A tó e része meglehetősen iszapos, tapasztalataim szerint ide a kárászok járnak előszeretettel táplálék után. A célhalaim viszont elsősorban a pontyok voltak, de olykor egy-egy amurra is számítani lehet. A meghorgászandó távolság alig 12-15 méter, így a rövid táv és a várható vehemens kapások miatt a nyeletőféket is készenlétbe helyeztem. A nagy melegben alaposan megszomjaztam, amit a táskában lévő hideg ásványvízzel igyekeztem csillapítani. Amikor visszanéztem, csak annyit láttam, hogy Evelin halat fáraszt, és hallottam, hogy az orsó fékje éktelenül visít. Egy picit szorítottunk rajta, hogy ellenfelünk is érezze a törődést, amely perceken belül matracra került. Öröm volt látni, hogy Evelin milyen óvatosan bánt a hallal, a horogszabadítástól egészen a visszaengedésig.
Alig hogy gratuláltam az újabb fogáshoz, a nádfal elé bevetett készségem nyeletőfékjének hangjára lettem figyelmes. A ránézésre jó 5 kiló körüli töves alaposan megtréfált, a nyílt víz felé vette az irányt. Próbáltam valahogy magam felé terelni, de ravasz kis halam a tóban található egyetlen akadót is megtalálta. Egy stég maradványai rejtőztek a víz alatt, melynek lábát megkerülve még azelőtt meglépett, mielőtt egy fotó erejéig lencsevégre kaphattam volna. Ritkán fordul elő velem ilyesmi, de most tehetetlen voltam. Horgászataim során kivétel nélkül elhagyó szereléket használok, azaz a kosár felülről nincs megütközetve. Egy ilyen jellegű halvesztés során a kosarat így is, úgy is „elbuktam” volna, de legalább a hal nem vonszolja magával a koloncot.
A következő halnál már szerencsével jártam, bár ez is nagy erőket mozgósított, hogy a nyílt víz felé vegye az irányt, de végül sikerült felülkerekednem rajta.
Valamennyi megfogott pontyot a horogszabadítás során folyamatosan locsoltuk, melynek a nyári melegben kiemelt jelentősége volt. Természetesen mindezt matracon, majd a fertőtlenítést követően óvatosan engedjük vissza őket. Úgy gondolom, hogy manapság ez a szemlélet minden horgásznak alapvető kötelessége lenne. Sajnálattal tapasztalom azonban, és senkit nem megbántva ezzel, de jellemzően – kevés kivétellel – az idősebb korosztály ehhez nem képes, vagy nem is akar alkalmazkodni. Általában ragaszkodnak a régi módszereikhez, mondván „régen is jó volt így, én nem költök mindenféle drága modern dolgokra, ha fogok, úgyis hazaviszem a halat, nem mindegy az annak?”… Számtalanszor láttam többek közt a parton percekig a homokban vergődő halat, vagy a fotózás során a kopoltyúba nyúlást, nem beszélve a merítő szák által okozott sérülésekről. Véleményem szerint némi odafigyeléssel és akarattal megőrizhető lenne a tó halállománya, és a horgászati élmények minőségét is nagyban feljavítaná, ha egészséges és szép halak kerülnének horogra. A tavat egyébként elsősorban a nyári időszakban gyakran keresik fel a gyermekekkel horgászni járó családok, így nekik sem mindegy, milyen példát mutatunk. Jó néhány horgásztársam azonban megfeledkezik magáról és a horgászat alapvető etikai szabályairól, amely többek közt a szemetelésben vagy a vízparti növényzet károsításában mutatkozik meg, nem beszélve a sokszor túlzott alkoholfogyasztás által keltett botrányos magatartásról vagy a közönséges, vulgáris kifejezésekről. A tógazda rendszeresen karban tartja a vízpartot és környékét, a nádfalak között számos horgász hely került kialakításra, amiért teljes mértékben szükségtelen a növényzet, a nádas további ritkítása. Bízunk benne, hogy a jövőben a horgászok kiemelt figyelmet fordítanak a rend betartására és a kulturált magatartásra…
Összességében remekül éreztük magunkat, izgalmas és nagyszerű horgásznapot tudhattunk magunk mögött, melyhez az időjárás mellett szerencsére a halak is asszisztáltak. A mai nap legfőbb célja teljesült. Sikerült Evelint számos új élményhez hozzásegíteni elszántságának és akaratának köszönhetően. Bízom benne, hogy a jövőben egyre gyakrabban ragad majd horgászbotot a kezébe és megkedveli ezt a hazánkban is oly népszerű, páratlan kikapcsolódást nyújtó szórakozást. Mert horgászni jó!
Írta: Holler Imre
Fotók: Holler Imre, Bagó Evelin
