Az emberek jelentős része hisz abban, hogy ha egy hónap tizenharmadik napja péntekre esik, az balszerencsét jelent. Felmérések szerint ez a világ egyik legismertebb és legelterjedtebb babonája. Mit tehet a magamfajta horgász, ha a szabadnapja is pont erre a napra esik? Otthon marad? Esetleg elmegy horgászni? Én ez utóbbi változat mellett döntöttem. Hogy horgászatom garantáltan emlékezetes legyen, egy olyan helyszínt választottam ki, ahol azelőtt még soha nem horgásztam, viszont hallottam róla eleget ahhoz, hogy igazi kihívásnak tartsam. Ezért választottam a Csővár község mellett található Sinkár-tavat aktuális horgászatom célpontjául.
A Sinkár-tó meglátogatásának gondolata nem új keletű számomra. Korábban is többször terveztem itt horgászatot, azonban ez idáig a tervek csak álmok maradtak. Most eljött végre az idő, végre eljutottam ide is. Választásomat három dolog erősítette meg. Péntek 13. lévén mindenképpen olyan tavat akartam választani, ahol korábban még nem jártam; fontos volt, hogy rendkívüli környezettel és halállománnyal rendelkező igazi vadvízi dzsungel legyen, még véletlenül se kockató; és - a legfontosabb - szempont, hogy az esetleges betlivel végződő horgászat eredményét rá tudjam fogni a balszerencsés dátumra. A sikertelen horgászatot könnyebben viselem el egy olyan tavon, ahol korábban még nem volt sikerélményem és se a helyszínt, se a pontyok ízlését nem ismerem, ahol horgászhelyem kiválasztása is csak amolyan hasra ütés-szerűen, spontán, minden helyismeret nélkül születik.
Természetesen a horgászatot megelőző időszakban igyekeztem minél több információt begyűjteni, ötleteket és tanácsokat kérni olyan horgászismerősemtől, akik már szerencsét próbáltak a tavon. A legérdekesebb ilyen témájú beszélgetésem végén kaptam a tanácsot, hogy vigyek melles csizmát. Nos, e számomra nem túl fontos információt figyelmen kívül hagytam, én profi feederes vagyok, simán kiveszem partról is a halat. A másik hasznos információ szerint kössem fel a gatyát, mert ha belenyúlok a jóba, akkor gőzmozdonyokkal fogok küzdeni. Ugyan már, mitől lenne más ez a tó, mint a többi? Az érvényes horgászrendnek is utánanéztem a tó honlapján, majd ezután annak rendje és módja szerint időpontot egyeztettem a tó kezelőivel.
Aludni nem sokat tudtam csütörtök este, mint egy kisgyerek, úgy vártam a reggelt, hogy indulhassak végre. Mikor megláttam a tavat, a szavam is elállt. Úr Isten! Itt fogok horgászni, Úr Isten! Fantasztikus, tényleg óriási, 88 hektáros vízterület. Jó, nem a Balaton, de tényleg nagy. A tó tele akadóval, egy része látszik is, nem könnyű pálya, az biztos. A horgászatom napját egyébként három részre bontottam, az odautazás, a horgászat és a visszaút. Gond nélkül odaértem, nem ért balszerencse, így a nap egyharmadát már megúsztam probléma nélkül.
Megtaláltam kiválasztott helyemet, és végre rákészültem a horgászatra. Ami már itt nagyon tetszett, hogy nem ültek a nyakamon. Az egyik legrosszabb dolog, amikor ötméterenként ülnek a pecások, és az ember nem tud a saját gondolataiba elmerülni, mert mindig megzavarja valaki. Na, ez nem az a hely. Kicsit féltem is ott egyedül, eszembe jutottak azok a jó kis „ZS” kategóriás amerikai filmek, ahol péntek 13-án különböző lények szedik áldozataikat a nagy, sötét erdőben. Gyorsan megnéztem a mobilomat: térerő van, nagy baj nem lehet.
Az etetési stratégiám gondolatban már a horgászat előtti napokban eldőlt. Szokásomtól eltérően most nem kevertem be a halak ízlésének tesztelésére többféle etetőanyagot, elhatároztam, hogy mindenképpen és csak a fűszeres irányt fogom erőltetni. Etetésem két részből állt. Első körben bekevertem az alapozó (kiakasztott zsinórklipszes) etetéshez szánt másfél doboz Fekete Gyémánt Pellet Packot, melyhez egy doboz csemegekukoricát, valamint egy-egy nagy marék 6 mm-es SBS Premium M1-es és Maros Mix Extra Ponty pelletet adtam.
Második körben kevertem be az etetőkosárba szánt keveréket. Ez egy kiló Magyar Betyár etetőanyagból, pelletekből, csemegekukoricából és az alapozó etetésből megmaradt Fekete Gyémánt pelletekből állt össze.
Az alapozó etetést követően több mint egy óra csend következett. Próbálgattam többféle ízesítésű csalit, az édesekre sok esetben kárászok akaszkodtak rá. „Végül is ráérek, majd csak ideérnek a pontyok is egyszer… Vagy az is lehet, hogy rossz helyen próbálkozom és egy marha nagy betli lesz a vége. Elvégre péntek 13. van.”
Délelőtt 10 óráig nem történt semmi említésre méltó. Kezdtem kicsit magam alá kerülni, azonban ekkor elemi erővel kezdte letépni valami a damilt az orsómról. „Ennek a fele sem tréfa!”, gondoltam, „ez nem kárász lesz”. A sikeres akasztást követően a halam erősen kitört balra, komoly erőfeszítéseket követelt megállítása. Megfékeztem, majd sikeresen nyertem vissza métereket a lehúzott damilból. Keményen, mondhatni az életéért küzdött a hal. A fárasztás utolsó szakaszában egy cselt vetett be, megpróbálta a tőlem balra fekvő nádasba beverekedni magát. Kicsin múlt csak, hogy ez nem sikerült neki. Itt azonban világossá vált számomra, hogy ez így nagyon nem lesz jó, ha ezt a következő hal is megteszi, akkor komoly gondban leszek.
Persze, a következő hal is megpróbálta a nádasos trükköt, annyi különbséggel, hogy sikerült is neki. Pillanatok alatt elszaladt oldalra, és már a nádszálakon hajlott a főzsinórom. Pár másodperc alatt született meg a gondolat, csizmából ki, gatyából ki és irány a víz. Szerencsére volt a hosszúnadrág alatt egy rövid is, így nekivágtam a hal megmentésének. Nem fúrta be magát a nádba, ezért a nád előtt már elértem feederbotommal és sikeresen magam elé tudtam erőltetni.
A horgászatot rövidnadrágban és mezítláb folytattam tovább. Kapás után, ha ment a nád felé a hal, ha nem, inkább begyalogoltam a nád vonaláig, hogy könnyebben tudjam kontrollálni halaim esetleges kirohanásait. Nem akartam kockáztatni, és a víz sem volt olyan hideg. Azért egy melles csizma jól jött volna.
Rutinosan fárasztottam. Kezdtem belejönni, és szerencsére a halak sem hagytak kizökkenni. Még meg sem száradtam, de már megint mehettem be. Ahogy jött a kapás, kézbe kaptam a szákot, elfoglaltam a vízben a pozíciómat és elkezdtem a fárasztást.
A pontyok kapás terén nem finomkodtak. Lecsavarták a feederbotot az állványról úgy, ahogy az elő van írva. Szinte füstöltek, sírtak az orsók is az erőtől, amivel szembekerültek. Sportos horgászat volt, bizony! És nem volt külső akadás, beleúszás. Mindegyik szabályosan felvette a csalit, majd megcélozta az akadót. Erőre erővel kellett válaszolni, ez nem játék volt.
Nem ejtettem szót még a csaliról, amivel sikerült ezeket a gyönyörű pontyokat horogra csalnom. Nyerő csalikombinációm egy ízből és kétféle pelletből állt. A Haldorádó Magyar Betyár oldódó süllyedő és Magyar Betyár Hibrid Pop-Up Maxi pelletek legnagyobb méretű tagjainak köszönhetem ezt a - most már bátran mondhatom - sikeres és eredményes horgászatot. A csali méretét tovább növeltem egy alapos Magyar Betyár Pordip panírral. Mágnesként vonzotta a halakat az alapozó etetés környékéről.
A horgászatra szánt idő - csakúgy, mint az etetőanyag - elfogyott. A nap folyamán kilenc pontyot akasztottam, egy (szerintem a legnagyobb) leakadt, nyolc ponty került sikeresen szákba. Egy halat sem vesztettem el akadó vagy szakítás miatt. Így elsőre azt gondolom, hogy eredményes és élményekkel teli horgászaton vagyok túl. A Haldorádó etetőanyagok ismét bizonyították fogósságukat. Egy számomra teljesen ismeretlen helyen is olyan élményhez juttattak, amit sokáig - lehet, hogy soha - nem felejtek el. A tó halállományát is dicséret illeti, lehet, hogy sokak számára ezek a halak kicsik, de nekem élményszámba mennek. Átlagosan 4-5 kilós halakat fogtam, és a legkisebb is ütötte a 3,5 kilót. Az igazi sikert azonban a két 7 kiló fölötti hal adta. Úgy gondolom, hogy ha akár egyszer is, de ezt a tavat érdemes minden feederesnek meglátogatnia.
Mind a horgászat, mind a visszaút szerencsésen telt, a péntek 13. nem hozott balszerencsét és a sok vízben állástól sem változtam „Swamp Thing”-é.
Írta: Lacházi István (lachazii)
Fotók: Istihorgász
