Csúz (Dubník) Szlovákiában, a Dunamenti-dombvidék nyugati lábánál, a Párizs-patak völgyében fekszik. A település határában a 80-as évek elején, a Párizs-patak felduzzasztásával keletkezett az a vadregényes völgyzárógátas tározó, amely partján egy csodálatos napot tölthettem el feederbotjaim spiccét figyelve. Egy igazán mozgalmas és változatos horgászatban lehetett részem, miközben szebbnél szebb pontyok és ezüstkárászok akadtak horgomra.
A tározó híres legendásan nagy ezüstkárászairól és gyönyörű pontyairól, így hát egy finom apróhalas és egy durvább pontyosabb taktikát választottam. A 2,7 m hosszú pickerbottal egy közelebbre, 25 m-re horgásztam, miközben a pontyos bottal 50 m-es távon alakítottam ki az etetésemet.
Na de haladjunk időrendi sorrendben, kezdjük a délelőttel! Reggel elvégeztem a pontyos alapozó etetést, majd megkezdtem a horgászatot. A sokáig tartó etetés hatására hosszú időre eltűntek a halak, így a délelőtt folyamán nem is fogtam pontyot. A közelebbi, 25 m-re lévő helyen - ahol egy édes etetőanyagot, a Haldorádó Nagy Dévért és kevés csontkukacot használtam - az első dobástól fogva voltak kapásaim. Ebben az esetben egy 20 g-os Haldorádó Special Round Feeder etetőkosarat használtam, amelyen a 20 g-os súlyt 30 g-osra cseréltem.
A horgászat elején minden úgy alakult, ahogy elképzeltem. A belső etetésről sokáig még csak kapásom sem volt, viszont a közelebbi helyen, amelyet nem etettem meg, nagyon szépen ott volt a hal. A hőn áhított termetes dévérek elkerültek, viszont szép számban portyáztak a pályán ezüstkárászok. A gyakori dobásokkal kialakuló etetésemen folyamatosan tartózkodott valamilyen hal. Amikor beúsztak az óvatos kárászok, viszonylag sokat kellett várni a kapásra, de amikor kifogtam közülük egyet és egy rövid időre szétugrottak, bevették az etetést a bodorkák. Közvetlenül a dobás után megkezdték bohókás játékukat a csalival, melyet a spicc folyamatos, finom rezgése jelzett. Miután az egyikük rajtavesztett, a spicc egyértelmű görbüléssel tudatta, ideje kihúzni a halat és újat dobni.
Általánosságban elmondható, hogy minél kevesebb előttünk a hal, annál óvatosabbak, annál nehezebb túljárni az eszükön. Igaz ez a mohó ezüstkárászok esetében is. Az én helyzetem viszont kiváltságos volt, hiszen bár viszonylag kevés és finoman táplálkozó kárászra kellett horgásznom, az átlagsúlyuk a kilóhoz közelített. Ezek a nagytestű kárászok nagyon könnyen megriadtak és sosem jelentek meg tömegesen az etetésen. Mindig csak néhány egyed úszott be elém, amelyet a bodorkák eltűnése jelzett számomra. Miután sikerült akasztanom egyet közülük, a többiek azonnal elriadtak, és rövidesen ismét a bodorkák is jelentek meg. Ez így ment egész délelőtt, mígnem egyik pillanatról a másikra eltűntek az ezüstkárászok. A dolog érdekessége, hogy a délután folyamán már egyetlen kárászt sem sikerült fognom, kizárólag bodorkát és vörösszárnyút.
Amikor a kárászok eltűntek a közelebbi etetésről, egy hosszabb szünet következett. A pickerbot onnantól kezdve gyakorlatilag nem adott értékelhető halat, viszont ebéd után a belső etetésről is megérkezett az első kapás. A tettes egy gyönyörű színekben pompázó tükörponty volt.
Az 50 m-es távolságon egy pontyos etetést alakítottam ki. A keverékhez két zacskó Haldorádó Junior Carp Halibut és Tonhal ízesítésű etetőanyagot használtam fel, amelyhez egy flakon Haldorádó Junior Carp Flavor Halibut és Tonhal aroma került. Az alaposan megnedvesített kajához az etetés megkezdése előtt egy doboz csemegekukoricát tettem, melynek a nagyobb halak helyben tartásánál van szerepe. Sekély víz esetén mindig nagy kérdés az alapozó etetés mikéntje. Alapvetően két lehetőségünk adódik. Az egyik, hogy nagy alappal szétriasztjuk a horgászhelyünk környékén tartózkodó halakat, a másik, hogy elkezdünk horgászni és annak a néhány kosárnyi kajának a helyben tartó hatásában bízunk. Ez utóbbihoz alapfeltétel, hogy kivétel nélkül minden egyes dobásnak pontosnak kell lennie. Az 50 m-es táv esetében ez megoldható, én azonban mégis a nagy alap mellett döntöttem. Amennyiben alapozó etetés nélkül kezdünk horgászni, ugyanazt a folyamatot indítjuk be, mint nagy alappal, de könnyen belefuthatunk egy hibába. Ahogy telik az idő, a néhány dobásnyi kaján egyre több és több hal áll meg falatozni. Viszont a pontyok miatt elhúzódó fárasztások és az etetőkosár kapacitása miatt (legyen szó bármilyen nagy tárolókapacitású kosárról) egyszerűen nem tudunk megfelelő mennyiségű etetőanyagot bejuttatni, és előbb-utóbb elérkezik az a pillanat, amikor az etetésre összeállt halraj egyszerűen feleszi a teljes etetést és odébbáll. Kis halsűrűségű vizeken emiatt szükségtelen alapozó etetést végezni, de az ilyen halban gazdag vízen, mint amilyen a Csúzi-tározó, jobban járunk, ha betesszük a nagy alapot.
A pontyos boton egy 25 g-os Haldorádó Pellet Feeder etetőkosarat használtam rövid előkével. Az előke típusa monofil, átmérője pedig 0,16 mm volt, melyre egy meglehetősen kicsi, 16-os számú vastaghúsú horog került. Azért e finomkodás, mert a pontyon kívül nagyobb dévérekben és kárászokban is bíztam, de mindhiába. Maradt a papírforma, a nagy alapozó etetést nagy várakozás követte, majd szépen beállt a ponty és a délután folyamán 9 megakasztott halból 8 partra is került. Soha rosszabb horgászatot!
