Szeszélyes nádi method

Szeszélyes nádi method

Sokszor lehet hallani, hogy frontos időben nem eszik a hal, ezért a horgászok nagy része ilyenkor nem pecázik. Én ezekben nem szoktam hinni és makacsul próbálok halat fogni ezekben az időszakokban is. Ezek a napok általában engem igazolnak, ha az ember azt adja a halaknak, amit szívesen fogyasztanak, lám, lehet néhányat zsákmányolni! Ez a mai napon sem történt másként, sőt, meglepetésemre beugrott egy nem várt vendég is.

Reggel, a tóra kiérve felhős idő fogadott, lógott az eső lába. Már öt órakor elfoglaltam a horgászhelyemet, amit a patkó alakú tó egyik végében választottam ki.

Fél órával a megérkezés után már el is kezdett esni az eső

Amint említettem, frontos időben nem szeretnek kimerészkedni a horgászok a tóra, hiszen azt gondolják, ilyenkor nem lehet halat fogni. Részben igazuk van, olyan sokat valóban nem lehet horogra csalni, ha ugyanúgy és ugyanott próbálunk szerencsét, mint ahogy azt alapesetben tennénk. Én ilyen időjárási körülmények közepette egy kisebb mennyiségű alapozó etetéssel kezdem a napot, nem történt ez máshogy a most sem. A nádas első nagyobb kiugró csücskét csúzliztam meg, kezdésnek öt gombóc kaját jutattam be. A későbbiek folyamán szintén ezzel az etetőanyaggal horgásztam, viszont az etetőgombócokba került némi általam főzött kukorica is. A bedobást követően, talán húsz perc várakozás után kapás jelentkezett. Nem is akartam hinni a szememnek, ugyanis ez a tó nem az erős halállományáról híres, így minden halat nagyra kell értékelni. A bevágás, majd néhány perc fárasztás után szákba is került az első hal, ami egy kisebb méretű nyurgaponty volt.

Ez a szép nyurga ugrott rá az etetésre elsőként

Mivel is sikerült horogra csalni ezt a pontyot, és mi került a kosárba? Az etetőanyag alapja a Haldorádó Bázis Mix Fokhagymás hal volt. Ebből fél zacskót használtam fel. Ehhez kevertem még Haldorádó Vad Ponty etetőanyagot, ebből is fél zacskót. Továbbá ezt egészítettem ki némi Haldorádó Top Method Total Fish nevű kajával. Ebből csupán negyed zacskóra volt szükség, mivel megfigyeltem, hogy ezen a tavon a hallisztre nagyon jól reagálnak a halak, mind a kárászok, keszegek, mind a pontyok. A keverék két utolsó komponense fél kiló natúr kukoricadara – ez a beltartalom növelését szolgálta –, valamint fél doboz turmixolt csemegekukorica volt. Semmiféle aromát nem adtam ehhez a kajához. Természetesen minden fogott hal után lőttem egy-egy gombócot az etetésre. A csali az első ponty esetében Rokfort Sajt ízesítésű Tornado Wafter volt. Később, amikor csak keszeget tudtam fogni ezzel a csalival, feltettem a BlendeX Hydro termékcsalád Tintahal - Polip ízű, 10 mm-es méretű golyócskáját.

Ezekkel az etetőanyagokkal és csalikkal sikerült becsapnom mai nap a halakat

Ez a változtatás meghozta a várt eredményt, sőt többet is annál! Egy igen vehemens kapás jelentkezett. Bevágást követően azt hittem, csak egy méretesebb keszeg, hiszen eddig is hasonlóan erős kapásaim voltak. Viszont amikor megpillantottam a halat, egy hatalmas mosoly ugrott az arcomra, ugyanis sikerült akasztani egy ugyan kicsi, de számomra hatalmas örömet okozó amurt. Amikor először próbálkoztam a megszákolásával, gondolván, hogy kiadta minden erejét, kiugrott a merítőből. Viszont másodjára sikerült elkapni ezt a csodás halat.

Az idei év első amurja. Hihetetlen boldoggá tett!

Amint a címben is szerepel, a mai napon method feeder horgászatot folytattam. Az ehhez használt bot egy By Döme TEAM FEEDER Master Carp Pro 330M volt egy nyeletőfékes Caperlan orsóval felszerelve. Az orsó dobjára 25-ös zsinórt csévéltem, dobóelőkét nem használtam, hisz indokolatlan volt. A távolság, amit meghorgásztam, talán húsz méter lehetett. A kosár egy 30 grammos method kosár volt. Horogelőkém 12-es Braxx Pro volt, melynek végén egy 10-es méretű horog kapott helyet. A végszerelékem utolsó eleme egy 7 mm-es Fine csalitüske. Az amur után ismét csak néhány keszeg akadt a horgomra, aminek ugyan örültem, viszont nem értük jöttem.

A mai napon method feeder horgászatot folytattam, így ennek a kosárnak jutott a főszerep
Remekül működtek a By Döme TEAM FEEDER Master Carp Pro botjaim
A 360-as botra egy 4500-as TEAM FEEDER Long Cast orsó került 22-es Long Cast zsinórral
A rövidebbik boton egy nyeletőfékes orsót használtam

A szemközti oldalon található nádfal előtt látható volt a pontyok jelenléte, ezt a távolságot viszont nem tudtam megdobni ezzel felszereléssel. Ennek fényében került elő a nagy testvér, egy 360H bot ugyanabból a botcsaládból. Ezt egy By Döme TEAM FEEDER Long Cast 4500-as orsóval társítottam.

Ilyen gyönyörű keszegeket tudtam fogni szép sorjában, viszont pontyot szerettem volna

Az orsó dobján már vékonyabb, 22-es Long Cast Line volt. Itt természetesen szükség volt dobóelőkére, ami 18-as Braxx Long Cast volt. Ennél az összeállításnál egy 35 grammos TEAM FEEDER Long Cast Method Feeder kosarat használtam. A horogelőke megegyezett az előzővel, viszont az itt használt horog egy 10-es Gardner Mugga volt egy 10 mm-es normál csalitüskével kiegészülve. Ezzel a felszereléssel már sikerült megdobni a kívánt távolságot, ami nagyjából 90 méter volt.
Sajnos itt nem tudtam elérni kapást, így néhány eredménytelen dobás után visszatértem a közeli nádfalhoz. Ez idő alatt úgy tűnt, elmentek az etetésről (amit folyamatosan gondoztam) a fehérhalak, mivel a következő dobásokat sikerült pontyra váltani!

Ez a szép tükörponty csábult el ismét a Tintahal - Polip ízű BlendeX Hydro csalira, majd a tükrös után beugrott ez a töves is

Ezután sikerült még néhány kárászt fognom, viszont erre a napra lejárt a horgászatra szánt idő. Remélem, sikerült eloszlatnom néhány ember kétségét: front idején is lehet halat fogni, hiszen – mint ahogy e beszámoló is mutatja –, igenis lehetséges, ha jó helyen és megfelelő taktikával horgászunk. Semmit nem szabad a véletlenre bízni, ez biztos, ugyanis a tavon a többi sporttársnak sajnos nemigen volt szüksége a merítőjére a nap folyamán. Remélem, tetszett az írásom, és sikerült néhány hasznos információval szolgálnom.

Írta: Kovács Kristóf

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.