„Minden időszaknak megvannak a saját ízei, amikor csak és kizárólag azzal lehet halat fogni.” No, ez egy nagy badarság! Az intenzíven telepített és még intenzívebben meghorgászott tavakon a pontyok egész évben a könnyen megszerezhető és sok energiát adó, fehérjedús, hallisztes táplálékot keresik, ez tény. Sokat ellenkeztem vele jómagam is, de be kellett látnom, hogy a halas kajáknak január 1-től december 31-ig van létjogosultsága. Sisa Józsi már régóta tudja ezt és eredményesen alkalmazza a büdös kajákat kora tavasszal is. Most a Villantó Horgásztavon próbálkoztunk, ahol a technikánk teljesen más volt, ám az, amit a kosárba tömtünk, mindkettőnknél magas halliszttartalommal bírt.
Józsival mindig versenyzünk, hiszen az visz előre, ha megtaláljuk a kihívást a hétköznapi horgászatokban is. Most arra voltunk kíváncsiak, hogy azonos távolságon horgászva vajon a method technika vagy a hosszú előkés módszer hatékonyabb-e hideg vízben.
Hogy ne legyen köztünk túl nagy szakadék, mindketten fűszeres-halas kaját kevertünk, amit szándékosan nem bonyolítottunk túl. Én egy szimpla Pelletes Feketét nedvesítettem be a tó vizével, míg társam a Top Method Maximum Green etetőanyagot kutyulta be. Mindkettő keverék bizonyította már a fogósságát, tudjuk jól, hogy ezekkel nehéz mellélőni.
A szerelékek a következők voltak: mindketten Nevis Solution feederbottal terveztük a horgászatot, ami tökéletesen alkalmas középtávú finom pontyhorgászatra. 60 méterre klipszeltük ki a zsinórokat, így a távolság mindkettőnknél adott volt. Én 25 grammos Long Cast Round feederrel igyekeztem pontosan megdobni a távot, míg Józsi 30 grammos Flat kosárral operált.
Az előkénk vastagsága is megegyezett, mindketten 16-os Visitort használtunk. Az én szerelékemre 50 centiméteres, míg Józsiéra mindössze 20 centis zsinórra kötöttük a 10-es horgokat. Csali tekintetében sem volt köztünk vita, mert mindketten az élő csalira szavaztunk, leginkább a csontira.
Nagy alapozó etetést egyikünk sem csinált, én mindössze ötöt dobtam horog nélküli szerelékkel, míg barátom egyből felcsalizott szereléket juttatott a vízbe. Már az első dobásoknál látszott, hogy a Flat kosárral könnyebb lesz pontosan dobni a néha viharossá fokozódó szélben. A gyönyörű napsütés csalókának bizonyult, hiszen a hideg, csontig hatoló szél nagyon kellemetlen volt.
A halas etetőanyagok nagyon attraktívak önmagukban is, de egy kis fortéllyal még hatékonyabbá tehetjük azokat! Az aromázás műveletét sokan megoldják annyival, hogy a száraz etetőanyagra ráöntik az aromát, elkeverik, és kész is! Ez is egy megoldás, de lehet sokkal jobban is koncentrálni az aroma hatékonyságát.
Én azon a napon az Ördögűző fantázianevű, rettenetesen szúrós szagú „katalizátort” vetettem be. Egy kis pumpás flakon nagy segítséget nyújt az aromák adagolásában. A kosár megtöltése után egy nyomással az etetőanyagra juttathatjuk az aromát. Persze lehet a tömés közben a kosár közepébe is nyomni a tuningot, ami mély vízben még jobb is lehet, mint a „felületi kezelés”.
Józsi is aromázott, mégpedig a Zöld Afrika nevű készítményt használta. Ő a flakon tartalmának egy részét kiöntötte egy edénykébe, és ebbe egész egyszerűen beleforgatta a megtömött Flat kosarát. Az, hogy a zöld lötty már így is komoly látványt nyújt, elhanyagolható ahhoz képest, amilyen vizuális hatást kelt a fluo aroma a vízben. Nem csoda, hogy a pontyok kíváncsiságát is felkelti ez a látvány.
A viharos szembeszél erős hullámokat generált, amiben nehéz volt észrevenni a kapást. A szél és az áramló víz együttes hatása szép nagy „hasat” adott a főzsinórnak, ami még jobban lassította a kapás észlelését. Bevágáskor is tekintettel kellett lenni a plusz zsinórra, éppen ezért akkorákat vagdostam be, hogy majd leestem a ládáról. Kellett is a határozottság, mert eszeveszett mohósággal azért nem kápráztattak el minket a halak.
Az ezüstkárászok szokásukhoz hűen csak rángatták a csalit, és a potykák is csak egy ideig voltak képesek meghajlítani a spiccet. A horgászat első felében sokkal több kapást tudtam elérni a hosszú előkével, mint Józsi a method szerelékkel. Látványosan odaállt nekem a hal az etetésre, míg társam horgászhelyén csak nagy sokára jelentek meg.
A várakozása azonban megtérülni látszott, mert nála a pontyok voltak többségben. A rövid előke azért csak szelektálja a halak méretét, de az is lehet, hogy a neonzöld szín miatt nem mertek a kárászok ott lábatlankodni.
Halaink mérete nem volt nagy, csak a „napijegyes” pontyok voltak aznap étvágyuknál, viszont belőlük fogtunk bőven. Természetesen a peca hevében már egyikünk sem számolta, ki fogott többet. Ezek a dolgok mindig csak a nap elején fontosak. Az viszont fontos tanulságként szolgálhat, hogy a hosszú előkén sokkal több kárász vesztett rajta, míg a method cuccot jobbára csak potykák húzogatták el, igaz ritkábban, mint nálam.
Halvesztések tekintetében nagyon visszafogott volt a nap. Én nem emlékszem arra, hogy bármelyikünknek ment volna el hala. Ez a jól megválasztott horog és a rugalmas bot kombinációjának köszönhető. Hideg vízi horgászatoknál mindkettőnek felértékelődik a szerepe.
Kora délutánra már mindkettőnk arcát szép pirosra fújta a szél, de ami fontos, hogy mosoly fagyott az arcunkra, nem pedig vicsor. Kora tavasszal is sok halat tudtunk fogni, és még több olyan tapasztalattal gazdagodtunk, ami remélhetőleg a jövőben a Ti horgászataitokat fogja megkönnyíteni vagy sikeresebbé tenni.
A végére hagytam az összegzést: mindkettőnknek szépen odaállt a hal, számolatlanul meregettük a potykákat, így kiegyeztünk egy döntetlenben. Azt kell mondanom, hogy egyikünknek sem lejtett jobban a pálya, és mivel mindketten idegenben voltunk, jó az egy pont is… bár szerintem én nyertem! :)
Írta: Sipos Gábor
