Tavaszkezdő methodozás

Tavaszkezdő methodozás

Elérkezett a tavasz. Egyre gyakoribbak a 8-12 fokos, napsütéses napok, és ezzel együtt egyre nő a halak kapókedve is. Pont egy ilyen ígéretes nap volt a mai, így kilátogattam a Palotavárosi Felső-tó partjára egy jó peca reményében. Szerencsére gyönyörű időben tudtam éhes halakra horgászni, szóval, nem lehetett unatkozni egy percig sem.

Minden készen áll!

Ebben az időszakban úgy gondolom, már mindenképpen érdemes lehet egy kisebb alapozó etetést készíteni, főleg egy olyan nagy halsűrűségű tavon, mint amilyen a Palotavárosi Felső-tó is. A mai horgászatot két gombóc pellet bedobásával kezdtem. A horgászat elején nem akartam sokat etetni, inkább csak egy minimális adagot, aztán ha ez tetszik a halaknak, legfeljebb etetek még.

Két ilyen gombócot dobtam be elsőre

Kész az etetés, kezdődhet is a horgászat! Nem kellett sokat várnom az első kapásra, már az első dobás után perceken belül elhúzta valami a csalit.

A nap első hala

Egy szép kárász volt a horgon. Gyorsan megszabadítottam a horogtól, és már repült is vissza a felcsalizott végszerelék. Sajnos ezt követően jó pár dobásra mozdításom se volt. Próbálkoztam többféle csalival, de semmi se tetszett a halaknak, így úgy döntöttem, változtatok a távolságon és kicsit túlhúzom a botot az etetésen. 72 méterre dobtam a horgászat elején azt a két gombócot, erre 3 métert húztam rá, szóval, 75 méterre kezdtem pecázni. Szerencsére ez a trükk bejött és alig 3 percen belül már egy ponty csavarta a feeder spiccét.

Végre egy ponty!
Még a csalit is visszahozta

E halat követően végre elkezdett összeállni a horgászat. Kisebb kihagyásokkal ugyan, de tulajdonképpen majdnem minden dobásra ponty jött, baromi jó peca volt.
Ezt a horgászatot egyébként kifejezetten arra szántam, hogy próbálgassak néhány 2022-es újdonságot, elsősorban a Tintahal-Barack ízesítésű Tornado termékeket.

A mai tesztalanyok

Érdekes tapasztalat volt, hogy a horgászat elején az első pár halat csak úgy tudtam megfogni, ha a kosárban volt a tintahal-barackos etetőanyagból is, viszont az azonos ízesítésű csali nem működött. De ahogy telt az idő, ez gyakorlatilag megfordult. Az etetőanyagot már egyáltalán nem komálták a halak, csak a pellet kellett nekik, viszont ez a pink-narancs színű csali mindent vitt. Sőt, az is nagyon jól működött, ha bőségesen meg volt aromázva a kosár.

A nap csalija
A töltőbe belehelyeztem a csalit, erre kis adag pelletet tettem, majd jöhetett a Tornado Gel
Megtöltöttem a kosarat, majd a tetejét még megfújkáltam a Tornado Spray-vel
Ennek a halnak is megtetszett

Ez a túlaromásított kombináció főleg a délután folyamán baromi jól működött. Nemegyszer fordult elő, hogy 1 percen belül már kapásom volt.

Ez bizony elcsavarta!
Szépen dolgozik a bot
Íme, a virgonc potyó

Nagyon jól alakult ez a horgászat. Gyönyörű időben, sok halra lehetett pecázni, mit kívánhatna még a horgász?! Nos, talán azt, hogy fogjon nagyobbat, de azért nem szabad telhetetlennek lenni! Én teljesen elégedett voltam, de a nap utolsó hala pont valami termetesebb egyed volt.

A Gold Serie 390MH bot nagyon szépen megbirkózott ezzel a hallal is
Alig fért bele a merítőbe…
… de sikerült!
Micsoda hal!

Ez a 8 kiló körüli ponty feltette a pontot az i-re. Úgy gondolom, ennél jobb pecát nem is kívánhattam volna így, március elejére.
Végül egész nap az etetés mögött horgásztam, minden pontyot kivétel nélkül 75 méterről fogtam. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az etetést elhanyagoltam volna, sőt. Rendszeresen etettem rá kis mennyiségben. Egy erősebb óra után rádobtam kettő vagy akár három gombócot is, viszont, ha volt egy szünet a kapások között, akkor csak egy-egy gombóccal pótoltam az etetést.
Úgy vélem, ahogy jönnek a melegebb napok, egyre több lehetőségünk lesz majd ilyen vagy ehhez hasonló aktív pecákra. A halak kapókedve egyre csak nőni fog, és végre beindul az igazi horgászszezon.

Írta: Bank Bálint
Fotók: Sipos Gábor, Bank Bálint

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.