A naptárra tekintve azt látom, hogy még február van, de az időjárás-előrejelzést nézve és a szabadba kiérve azt érzem, hogy már elkezdődött a tavasz… A tavasz egyfajta új kezdést jelent a horgászatban - már akinek -, hisz egyes részeken az országban sokan már az újév napján horgászattal tölthették szabadidejüket. Irigykedve néztem a fogásokat, a beszámolókat olvasva bennem is egyre jobban égett a vágy, hogy menjek horgászni.
Egy héttel a nagy nap előtt azt láttam, hogy még egy hidegfront érkezik a hétvége előtt, ami akár meg is gátolhatja a terveimet. Most bejött az időjósok ígérete, megjött a hideg, olyannyira, hogy még havazott is, a reggeli hőmérséklet pedig -10 fok környékén járt. Ekkor megijedtem, hogy nem lesz semmi a tervemből, és el kell napolnom - jelen esetben egy héttel kellett volna tolni az időpontot.
Következő nap reggelén, mikor felkeltem, majd kiégette a szemem a felkelő nap látványa, hisz nem nagyon voltam hozzászokva, már régen láttam ilyen erős napfelkeltét. Ekkor már tudtam, hogy nagy esélyem van a hétvégi horgászatra, iskolából hazaérve szinte egyből kerékpároztam ki a tóra, hogy lássam, van-e jég a felületén. A tó - amit már 46 napja nem láttam -, ahol a lágy szellő gyengéd hullámokat kevert és fodroztatta a víz tükrét, amin a nap sugarai megtörtek, nagyon szép látvány volt. Már ez is nagy feltöltődés volt számomra, és nagy örömre adott okot, hisz a tó körbejárása után megbizonyosodhattam róla, hogy nincs jég a vízen, hétvégén lehet majd horgászni. Péntek délután, mikor az iskola véget ért, ismét elindultam az ősz végén abbahagyott, általam csak horgászbolt túrának nevezett körútra. A listámon inkább aprócikkek szerepeltek, illetve etetőanyag és hideg vízi aroma. Közben a boltosokkal beszélgettem, hogy milyen is volt a tavalyi év, illetve mik a terveim idénre. Sajnos egy fontos dolgot nem tudtam beszerezni, mégpedig élő anyagot: se csonti, se giliszta. Ezek nélkül nehezen tudok elképzelni horgászatot, még nyáron sem, hideg vízben még soha nem próbáltam nélkülük, hát ennek is eljött az ideje. Azért hazaérve feltúrtam a komposztot pár giliszta reményében, de a hideg miatt még ők sem jöttek fel a felsőbb rétegekbe. A horgászsarkomba siettem, ahol végszerelékeket, horogelőkéket kötözgettem és felcsévéltem az egyik orsóra a friss damilt. Ekkor már megszületett a döntés, vasárnap megyek horgászni, mivel szombaton fociedzés, és utána már nem sok erőm lenne kerékpározni a tóra teljes menetfelszereléssel a sáros úton…
Ám hamarosan egy hívás érkezett, mégpedig az edzőm kérdezte: „Nincs kedved eljönni szombaton az edzés után velem horgászni?” Habozás nélkül válaszoltam: „Van kedvem, mehetünk, de nincs semmi élő anyagom.” „Semmi baj, majd szedek, talán van a trágyakupacban.” „Renden, holnap találkozunk!”
Estére fel is készültem az első horgászatra, izgalommal telve vártam az edzést és az utána következő első idei pecát.
Reggel jött is az edző, bepakoltuk a horgászcuccot és mellé a meleg öltözetet, indultunk a tréningre. Közben újságolta, hogy nem sokat ugyan, de tudott gilisztát szedni. Viccelődve jegyezte meg, hogy legfeljebb addig fogjuk a halakat, amíg lesz giliszta, ez akkor 20 halat jelentene.
Az edzés gyorsan elszállt, hisz jó társaságban hamar megy az idő, még azt leszámítva, hogy a végén a játék közben olyan szépen megnéztem az orrommal társam könyökét, hogy hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok vagy mi a nemem. Könnyen megúsztam, hisz csak vérzett az orrom és nem törött, így ez nem veszélyeztette a pecát.
Gyors öltözés után siettünk is a tóra. Meglepődtünk az oda vezető út állapota miatt, mivel az út melletti terület régen szemétlerakóként működött, amit most elbontanak és megtisztítanak a káros anyagtól, és az ott dolgozó-közlekedő nagy gépjárművek az eddigi jó murvás utat szétnyomva hatalmas sártengert hoztak létre, amin kocsival is nehézkes áthajtani. A most útnak nevezett szakaszon 10 centi mélyre besüllyed a kocsi kereke, és kellett a lendület, hogy át lehessen jutni a mintegy 100 méteres szakaszon. Sikerült kijutni sárból, oda is értünk a tóhoz, ahol a kocsiból kiszállva hatalmas szél lökdösött minket. Gyorsan elfoglaltuk az általunk jónak vélt helyet, ami jelen esetben a tó középső része volt, ahol ismereteim szerint 1,5-2 méteres mélység lehet, és ettől számítva a tó egyik irányban sekélyedik, míg a gáti szakasz felé mélyül 3-3,5 méterre. Emiatt esett e részre a választás, hisz innen egy távoli dobással elérhető mindkét rész, de bíztunk benne, hogy előttünk tartózkodnak a halak, és elég lesz 30-40 méterre horgászni. Mivel egész nap nem horgászott senki, minden irányban próbálkoztunk, alapozó etetést nem végeztünk, inkább kereső horgászatot végeztünk aromázott, minőségi etetőanyaggal. Végszerelékemet Sipos Gábor A gyűszű című cikke alapján készítettem 14-es monofil horogelőkével, 14-es Gamakatsu horoggal. Edzőm hagyományos gubancgátolós végszereléket használt. Az etetőanyagot hideg vízi aromával és csemegekukoricával dúsítottuk.
Miután bevetettük a szerelékeket, Krisztián - az edző - már szinte egyből bevágott és fárasztani kezdett egy halat. Nagyon jó látvány volt, jó volt megmeríteni és horogszabadítás után visszaengedni, még ha nem is én fogtam. Krisztián már a 3. halnál járt, mikor én még egy kapást sem tudtam felmutatni. Ekkor egy nagyon erőteljes kapás kerekedett, örömmel vágtam be az év első halának. A fárasztás minden percét élveztem és nagyon vigyáztam rá, hogy meglegyen. Sikerült is szákba terelni és egy fotó után visszaengedni. Az év első hala megvan, nincs is ennél jobb!
De itt még nem volt vége! Nem is kellett sokat várni, és ismét meggörbült a spicc - igaz, most egy kicsit óvatosabb kapással, de újra hallal küzdöttem. Eközben edzőm már a 6. halnál járt, meg is jegyezte, „Gyengén teljesítesz, ha pályán lennél, akkor már rég lecseréltelek volna…” :)
Közben ő megfogta a nap legnagyobb halát, mint utólag kiderült. Ezt is - mint mindegyik halunkat - giliszta + csemegekukorica kombinációval sikerült fogni. A sima csemegekukorica nem volt eredményes, nem is tudom, mi lett volna giliszta nélkül. Talán betli? Ezt már nem tudom meg.
Amíg a halát fotóztam, visszapillantottam a botomra és úgy láttam, hogy bólogat a spiccem a víz felé. Egyből szaladtam oda, de bevágás után semmit nem éreztem. Hát, ilyen előfordul, hogy míg másnak segítünk, akkor biztos, hogy kapásunk lesz - legalábbis nekem ilyen esetekben mindig ez van -, és legtöbbször lemaradunk róla. Sebaj, újracsaliztam, bedobtam… és rövid várakozás után ismét cibálni kezdték a spiccem! Természetesen bevágtam és sikeres fárasztás után megérkezett a nap utolsó hala, mert a mai rövid horgászatra szánt idő letelt, és pakolni kezdtünk.
A mai nap számomra nagyon jól sikeredett, és az év első horgászatán halat fogni nekem nagyon sokat jelent. Bebizonyosodott az is, hogy itt hideg vízben nem nagyon van értelme élő csali nélkül pecázni - szerencse, hogy sikerült pár szál gilisztát szerezni. Egy ilyen évkezdés nagyon jó alapot ad a szezonra, ad egy kis magabiztosságot, és főként újra másként nézem a napokat, felvidít, főleg, hogy az idő miatt a sok letört fejű, szinte már-már letargiába esett ember látványa nem tudja az én kedvem letörni, hanem minden nap vidáman és könnyebben kelek. A hétvégéket már nemcsak azért várom, hogy egy kis pihenő legyen a suli napjai között, hanem hogy végre mehessek horgászni, és ez nagyon jó dolog!
Készítette:Szakács Krisztián
Fotózta: Nagy Krisztián, Szakács Krisztián
Ábrák: http://www.haldorado.hu
