A történet ott kezdődött, hogy a hétvégi versenyre készültem, mely számomra sokat jelentett, ugyanis tavaly én voltam a Szarvas-tó bajnoka, és e címet szerettem volna idén is elnyerni. Ennek érdekében próbáltam minél jobban felkészülni, hogy a vándorserleg ismét nálam maradjon újabb egy évig. Minden fordulóra az időjárásnak megfelelő ízkombinációval készültem, illetve erre a versenyre már egy sokkal finomabb, pörgősebb módszert szerettem volna alkalmazni, amelyet szerettem volna begyakorolni, illetve egy kicsit feltérképezni, hogy mi az, amire a halak kapnak.
Van egy olyan babonám, hogy amire a teszteléskor kapnak, vagy amivel a teszten nagyon jól fogok, arra a versenyen nem kapnak, és léphetek a B tervre, vagy egyszerűen semmivel se bírok egy halat fogni. Hogy most ez a teszt sikeres volt-e, és utána a versenyen is eredményt értem-e el, az a következő sorokban kiderül!
Horgászatunkat már előre terveztük barátommal, Domával, de a horgászat előtti két nappal úgy tűnt, mégsem megyünk… ekkor már a busz menetrendjét nézegettem, hogy miként tudnék kijutni. Végül úgy döntöttem, hogy nem megyek, de aztán a lemondott peca előtti este a közösségi portálon Doma üzenetében olvastam, hogy mégis mehetünk, gyorsan döntsem el és jelezzek. Természetesen jeleztem, hogy megyek, a cuccokat is gyorsan összepakolásztam, és mire minden elkészült, már este 11 volt, reggel fél 7-kor pedig indulás!
Hamar reggel lett, és mivel horgászatról volt szó, fáradtság egyáltalán nem is volt a szememben, teljesen fittnek éreztem magam. A kocsiba bepakoltunk mindent, el is indultunk, ám útközben jutott eszünkbe, hogy nincs giliszta és még csonti sem. Arra gondoltam, ez nem nagy probléma, mert a nyári horgászatokon én sokszor mellőzöm az élő anyagot. Végül úgy döntöttünk, hogy szedünk gilisztát. Szerencsére a tó közelében van egy szarvasmarhatartó telep, így annak környékén az érett trágyából hamar szedtünk pár szál gilisztát. Azt hiszem, manapság kevesen kezdik a horgászatot!
Már 7 óra volt, mire odaértünk a vízpartra, gyorsan megváltottuk a sportjegyet, felpakoltuk a kiskocsit, és már húztuk is a tervezett helyre. Olyan helyet választottunk, ahol a verseny napján is lesz szektor, és nem is a legjobb helyek egyikét, azaz nem szélső helyre próbáltunk ülni.
Domonkos ült közelebb a tervezett szektor széléhez, míg én ahhoz viszonyítva 3-4 hellyel odébb pakoltam le. Az etetőanyagom nem egy egyesületi vizekre való kaja, de mostanság kezdem megkedvelni a büdös-halas etetőanyagokat, főként a methodos horgászatban. Az etető a Top Method Total Fish volt. Ezt bekevertem, áttörtem, majd hagytam állni, míg végeztem a kipakolással, azután ismét áttörtem, így nagyon jó állagot tudtam elérni, ami elég sokáig ki is tartott rávizezés nélkül. Én ezeket a kajákat egyébként vizes kendővel takarom le, így sokkal jobban védve van a naptól és a párolgástól.
Mivel a verseny is kétbotos lesz, végig kétféle módszerrel fogok pecázni. Ezek egyike a fő módszerem, amelyben idén jelentősen tudtam gyarapítani tudásomat és eredményességemet is, míg a másik a nagyon közeli, 10 méteres távon végzett horgászat volt. Utóbbihoz alapozó etetést is csináltam, amelyre végig gilisztával, csemegekukoricával horgásztam. Ezt a módszert is régebb óta használom, de nem ennyire közel, és nem ennyire leszűkített csali arzenállal. Erről a módszerről egyébként az a megfigyelésem, hogy főként délelőtti és esti órákban működik, ezért a verseny feléig úgy terveztem, hogy főként ezzel a módszerrel fogom a halakat, míg a methoddal próbálok egy-egy halat elcsípni, és a verseny második felében. Mikor már nagyon meleg lesz, csak a tömény halas kajával és a parttól távolabbi részekről próbálom majd fogdosni a halakat. De mindez még terv, előtte tesztelgetni kell!
Az alapozó etetést elvégeztem - nem kézzel, hanem feederkosárral -, majd ezt már meg is horgásztam, de ahogy vártam, az elején nem nagyon volt hal. Az első hal az etetés után félórával érkezett, egy kis ponty személyében. Ezután sok csipkedős kapás volt, azaz inkább csak piszkálgatás, valószínűleg a giliszta horogról lelógó részeit keresték a kisebb halak.
A belső methodos horgászat egyelőre nem nagyon működött, egy-egy halat elcsíptem, de azért ezek inkább a véletlen művei voltak.
A külső etetésen már-már sok halat fogtam, de itt volt dél, kezdtem megéhezni. Kicsit hátrébb mentem a bottól, megcsináltam a szendvicsemet és mentem vissza is a botokhoz. Amit láttam, nem volt meglepő: a bot spicce kiegyenesedett. Rátekertem, ekkor azonban a damilon látszott, hogy a hal úszik a part felé, de a damilt végig feszesen tartva. Ekkor bevágtam. Gondoltam, egy szokásos hal, azonban mikor már majd negyedórája fárasztottam, és még nem kezdte rázni a fejét, már kezdtem sejteni, hogy nagyobb lesz. Ez félóra múlva be is bizonyosodott, ugyanis ekkor láttuk meg először a halat, pontosabban a hátát, amely hatalmas volt. Ekkor olyan 8 kg körülire tippeltük. Innentől kezdve sokkal finomabban, de próbáltam az irányítást átvenni, ami egy light pálcával nem nagyon egyszerű, sőt fogalmazhatunk úgy is, hogy itt nem a horgász az úr. Szerencsére hétköznap volt, így nem volt sok horgász, így hely volt, illetve ezen a részen akadó sincs a közelben. Egyszer betört a víz közepe felé, ekkor a visszaforgásgátlót kikapcsolva folyamatosan adagoltam a zsinórt, utána visszahúztam. Így minden egyes kirohanás egyre rövidebb lett. Már 1 órája tartott a fárasztás, de még a fejét nem láttuk, a kirohanásokat sorra folytatta, mikor már azt hittük ez volt az utolsó, erőt vett magán, és indult is újból befele. Mire meg tudtam pipáltatni, már majdnem másfél óra eltelt, de ekkor már tudtam, hogy van esély, hogy egy fotó készül vele a kezemben. Közben az a kevés horgász is, aki a vízen volt és látta, hogy már hosszú idők óta küzdök egy hallal, odajött hozzám. Talán 20 ember is szorított értem és a halért. Sikerült! Már mérlegelés nélkül is tudtuk, hogy ez bizony pontyrekord lesz számomra. Ráadásul hihetetlen finom cuccal tudtam megfogni a hal méreteihez képest: 18-as főzsinór, 50 centiméteres 14-es előke, 14-es Gamakatsu Special Feeder horog.
Ezután kellett minimum félóra, mire magamhoz tértem, hogy ekkora halat tudtam fogni, ráadásul ilyen rövid távra horgászva. Abban hittem, hogy a halak sokszor a lábunk alatt vannak, de hogy a nagyok is? Úgy néz ki, igen! Igaz, hogy ettől kezdve inkább csak a belső boton tudtam halakat fogni, kintről nem nagyon, de nem is csodáltam, hisz nagy felfordulást okozhattam a fárasztással az etetésen. Hiába etettem újból, úgy nem tudtam már fogni onnan a halakat, mint a nagy előtt.
Sok-sok halon túl voltam, de Doma barátom se panaszkodhatott, neki is jöttek halak. Azonban egyszer neki is érdekes kapása volt a 10 méteres távon. Bevágott, és neki is egy nagy hala volt a horgon, ugyanúgy szinte a lábunk alatt. Közben a másik botja is elsült, így rám hárult, hogy a botjával kifogjam a halat.
Nem is tétlenkedtem, a nyeletőféket erősen húzó halra csak ráemeltem, és már tereltem is a part felé. Egy ideig könnyen is jött, aztán nagy ellenállást mutatott… talán ez is nagy lesz? Doma már félórája fárasztotta nagy halát, ami aztán sajnos valamilyen okból elment… most már nem tudjuk meg, valójában mekkora is lehetett. Sajnáltam Domát, de ezután ő szurkolt, hogy nekem meglegyen a nagy hal! Meg is lett, igaz, nem akkora, mint az előző, de nekem ez is nagynak számít. Doma foghatott volna két nagy halat, míg én csak egyet, ennek ellenére én fogtam kettőt, Doma egyet se. Ilyen a szerencse, vagy épp a pech, minden csak nézőpont kérdése.
Azt hiszem, a tesztpecával nagyon elégedett lehettem, de volt egy kis félelmem, hogy akkor a versenyen ez nem fog működni. Előre szeretném leszögezni, hogy ez amatőr szintű verseny, mindenkinek el kell kezdeni valahol, de nekem egy ilyen versenyre való készülődés is nagyon fontos és nagyon szeretem ezt az érzést. A tervek között van, hogy majd magasabb szinten is versenyezhessek, de addig sok dolgot fel kell mutatnom!
A versenyen egyébként minden a tervem szerint alakult, még a helysorsolásnál is, ugyanis a teszthorgászat helyszínéhez képest egy hellyel arrébb tudtam leülni. 4 liternyi édes etetőt kevertem be, ami szinte teljes mértékben el is fogyott, cserébe rengeteg halat fogtam partszélről körülbelül 11-ig. Utána a várt módon megritkultak a kapások a közeli etetésen, de a method technikával ahova dobtam, mindenhonnan jött a hal. Szóval, az egész verseny alatt folyamatosan fogtam a halat. Nem panaszkodhattam, minden rendben volt, a giliszta pedig kulcsfontosságú volt, az összes halat azzal fogtam. A verseny végén a szektoromból mindenki jött oda kérdezgetni, mivel fogtam a halakat, és nem hittek a szemüknek, hogy gilisztával. Megmutattam nekik a keverékeket, köztük a halas a Premium Halibut volt, míg az édes EA Ponty-Kárász és Haldorádó Mézes Pálinka. Közben jött a mérlegelés, kiderült, hogy a szektoromban levők összesen nem fogtak annyi halat, mint én egyedül. Ezzel a győzelemmel a végső elszámolásban már 2. helynél rosszabb nem lehetek, de az 1. helyhez nekem nagyobb beleszólásom van, mint annak, akinek van esélye leszorítani. Remélem is, hogy a Szarvas-tó bajnoka idén is én leszek. Egyébként rengeteg tapasztalatot tudtam idén is szerezni, már csak ezért is szeretek ilyen rendezvényekre elmenni!
Írta: Szakács Krisztián (krinya97)
Fotók: Kaufmann Domonkos, Krisztián
