A nemrég eltöltött sikeres hétvége után nem bírtam ki, és barátaimmal ismét két napot töltöttem a mocsai Király Ponty Horgásztavon. Nagyon vártam már az új horgászatot, hiszen a múltkori hétvégén kifogott gyönyörű halak életem egyik legjobb pecáját adták, kíváncsian vártam már a folytatást…
Érdekes időjárási körülmények fogadtak minket, volt úgy hogy szakadt az eső és még egy pulóver sem volt elég, később pedig - mikor kisütött a Nap - az embernek már egy pólóban is melege volt. Persze ez nem hátráltatott minket, és szerencsére a tó gyönyörű pontyait sem.
![Változékony idő fogadott minket Változékony idő fogadott minket](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Kora reggel érkeztünk. Az eső intenzíven esett, a nád levelein is sorakoztak a vízcseppek, így felvetem az esőruhát, felállítottam az ernyőt, aztán gyorsan kezdtem pakolni és összeszerelni a botokat, hogy minél előbb a vízben tudhassam szerelékem.
![Kora reggel az eső intenzíven esett… Kora reggel az eső intenzíven esett…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Egy hete nagyon ízlett a halaknak az Ördögűző etetőanyag, így nem volt kérdés, hogy ezt viszem magammal. Erejét fokoztam még egy kis Fluo Flavor aromával, egy kiló keverékhez egy fél flakont adagoltam.
![Ezúttal is az Ördögűző etetőanyagot használtam, amit Fluo Flavor aromával tuningoltam Ezúttal is az Ördögűző etetőanyagot használtam, amit Fluo Flavor aromával tuningoltam](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ezen a közeli fotón látszik milyen gazdag az etetőanyag, tele van értékes falatokkal! Hihetetlenül intenzív mandula és fokhagyma aromája nem kerüli el egyik ponty figyelmét sem Ezen a közeli fotón látszik milyen gazdag az etetőanyag, tele van értékes falatokkal! Hihetetlenül intenzív mandula és fokhagyma aromája nem kerüli el egyik ponty figyelmét sem](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Nem maradt otthon az fokhagymás SpéciCorn sem, két erjesztett kukorica mellé ezt fűztem a hajszálelőkére. Nem is próbálkoztam mással, mert ez a kombináció már sok szép nagytestű ponttyal örvendeztetett meg, többek között itt, Mocsán is. Persze bármely otthon készített erjesztett kukorica is nagyon jól működik nyáron, én a Haldorádóról rendeltem egyet kilós kiszerelésben, ami nagyon kedvező árú, nem kell vele foglalkozni otthon, és ha nem etetésre, hanem csak csalizásra használjuk, az 1 kilogramm egy egész nyári szezon alatt kitart.
![Az elmaradhatatlan fokhagymás SpéciCorn két erjesztett kukorica mellé került a hajszálelőkére Az elmaradhatatlan fokhagymás SpéciCorn két erjesztett kukorica mellé került a hajszálelőkére](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Szerencsére nem kellett sokat várni az első szebb pontyra. A szitáló esőben megérkezett ez a gyönyörű töves, amit izgalmas, hosszas fárasztás után sikerült a szákba terelni. Gyors fotó, mérlegelés és fertőtlenítés után hamar visszaengedtem a vízbe. A mérleg pár gramm híján 9 kilogrammot mutatott.
![Az első szebb ponty Az első szebb ponty](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Csodálatos, hibátlan, erőtől duzzadó, makkegészséges példány nagyon szép sárga úszókkal és hosszú bajusszal Csodálatos, hibátlan, erőtől duzzadó, makkegészséges példány nagyon szép sárga úszókkal és hosszú bajusszal](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Nem sokkal később húzós kapás érkezett, a hal szépen vitte az orsón a nyeletőféket. Fárasztás közben, úgy küzdött, hogy meg voltam győződve arról, hogy egy kisebb ponty, de mikor a parthoz ért, megláttam, hogy egy gyönyörű, hatalmas kárász. A mérlegen a 2 kg-nál is többet mutatott!
![Ilyen kapitális ezüstkárászok is élnek a tóban Ilyen kapitális ezüstkárászok is élnek a tóban](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Nem tudtam sokat pihenni a délelőtt folyamán: ismét nagyon erős kapás jött, és félóra fárasztás után sikerült is partra segíteni egy újabb csodás tőpontyot, ami pár gramm híján 10 kilogrammot nyomott - nap legnagyobb hala! Hibátlan volt ő is, szinte egy karcolás sem volt rajta. Lehet, hogy még meg sem fogták, a száján még egy piros pötty sem volt látható.
![A nap hala: pár gramm híján 10 kilogrammot nyomott A nap hala: pár gramm híján 10 kilogrammot nyomott](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Délután kicsit kiderült az idő, és Gyuri barátomnak is sikerült fognia egy nagyon szép tövest Délután kicsit kiderült az idő, és Gyuri barátomnak is sikerült fognia egy nagyon szép tövest](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A jó idő nem sokáig maradt, felhők jöttek ismét az égen, de szerencsére meghozták az újabb szép pontyomat A jó idő nem sokáig maradt, felhők jöttek ismét az égen, de szerencsére meghozták az újabb szép pontyomat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Közel 7 kg volt Közel 7 kg volt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Érdekes módon ez a ponty küzdött a legtovább ezen a napon, majdnem 40 perc fárasztás után sikerült megszákolni. Ez a nagyon szép, erőtől duzzadó, egészséges töves volt a nap utolsó hala, így szép búcsúajándéknak bizonyult.
![Gyorsan visszaadtam szabadságát, hadd gyarapodjon, így felszedhet pár kilót és néhány év múlva tán ismét a kezemben tarthatom majd egy fotó erejéig Gyorsan visszaadtam szabadságát, hadd gyarapodjon, így felszedhet pár kilót és néhány év múlva tán ismét a kezemben tarthatom majd egy fotó erejéig](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az a legfontosabb, hogy vigyázzunk a halra, ne sajnáljunk bemenni a vízbe minimum térdig és ott engedjük vízbe kedvenc pikkelyeseinket, ne a part széli sekély vízbe, ahol megsértheti, megütheti magát a köveken! És ne kézben vigyük be a halat, hanem egy megfelelő zárható mérlegelőben vagy egy nagyméretű lezárható pontymatraccal, amiben a teste nem görbül meg, amiből nem tud kiszökni, amíg elérjük vele a mélyebb vizet.
![Vigyázzunk a halra! Ne sajnáljunk bemenni a vízbe minimum térdig és ott engedjük el! Vigyázzunk a halra! Ne sajnáljunk bemenni a vízbe minimum térdig és ott engedjük el!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Érdekesség: a szomszédban a barátaimtól felém sodort a víz egy édes ananász pelletet, a molnárkák egyből rávetették magukat Érdekesség: a szomszédban a barátaimtól felém sodort a víz egy édes ananász pelletet, a molnárkák egyből rávetették magukat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ismét egy nagyon sikeres napot zártunk, nagyon örültünk a csodás halaknak és elhatároztuk, hogy rövidesen visszatérünk…