Az emberek bejárják a világot százezrekért vagy kacsalábon forgó nyaralókra költenek milliókat. Persze mi is így tennénk, ha lehetne, de nem nyertünk a lottón, nincs gazdag nagybácsi és még sorolhatnám, miért nem tesszük. De nem is kell, mert a csoda ott van a lábuk előtt, csak körül kell nézni. Bizonyára mindenki mellett van még egy fel nem fedezett paradicsom, ám kell, hogy más nyissa fel a szemünket.
Az elmúlt pár évet azzal töltöttem, hogy megismerjek minél több vizet, legyen az természetes vagy mesterséges tó, illetve folyó. Volt, amelyik kedvéért akár 100-150 kilométert is utaztam. Nagyon sok esetben az állóvíz diadalmaskodott a folyók felett. A változást számomra egy szakszervezeti házi horgászverseny okozta, ahol megismerkedtem egyik kollegámmal, aki a Duna szerelmese gyermekkora óta. Az Ő invitálására mentem le egyik kedvenc horgászhelyére, a Pilismarót - Basaharcnál lévő Duna-szakaszra. Első pillanatban magával ragadott a táj és a környezet - erről és az itt fellelt halakról írok nektek.
Az asztali naptár június utolsó hetéhez volt már forgatva, mikor végül is találkozni tudtunk a folyó partján Ákosékkal egy verőfényes, szép szombati nap délutánján. Előtte egy irreálisan drága napijegyet vettem, mert akkor még nem volt éves területi engedélyem. A part apró kavicsos és egyben meglepően tiszta. Látszik, akik ide járnak pecázni, szeretik ezt a részt. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy itt ne lennének trógerek, de ahhoz képest, amilyen helyeken már jártam a Duna partján, itt tényleg elhanyagolható a szemét mennyisége. A víz áttetsző, a táj káprázatos, a hegyek vonulata magával ragadó. Szemben az Ipoly mosolyog ránk, mint aki örül, hogy végre a Dunához ért a Börzsönybe vájt medrén keresztül. Ahogy lépkedtem a parton, kicsit süppedt a talaj a lábam alatt, az apró kövek bebujkáltak a papucsomba, de nem érdekelt, hívott a folyó, hogy faggassam.
Kicsiny családom is nagyon meg volt elégedve a pazar panorámával és a pompás környezettel. Még egy darab halat nem fogtam, de megbeszéltük, hogy egész szezonban kijárunk, ha tehetjük, és éves engedélyt veszünk. Fel sem szerelkeztünk, mikor az invitáló „házigazda” már halat fárasztott, és kisfiam, Bebe már ment is szákolni. Az eredmény egy kis márna, ám a pillanat így is örömteli.
Gyorsan informálódok és hadra fogom a botot. A sodrás nem elhanyagolható, de nem is vészes, a 100-130 grammos kosarak simán megállnak. A meder előttünk enyhén lejt, majd van benne egy medertörés és utána teljesen egyenletes, így a távolság adott, kb. 25 méter. Szinte akadómentes egy-két követ leszámítva.
Etetőanyagom törzsét egy teljesen pénztárcabarát Haldorádós Bázis Mix folyóvízi alap képezi. Szerephez jutnak még a csalimban különböző főtt magvak: kukorica, búza és köles. Egy kevés átrostált apró kaviccsal lenehezítem az egészet, valamint csontival dúsítom, ami még a kosár belsejébe is kerül, illetve a horgon is ezt kínálom fel.
Azt mondják, ha valami jó, azon nem kell változtatni. Én sem teszem, már csak azért sem, mert nem tehetem meg. Így kerül elő egyik kis kedvenc botom, a SproTeam Feeder Carp Fighter Boat 270 EH. Zenghetnék ódákat, mennyire strapabíró, erős kis pálca, hogy bánt el 8 kg feletti ponttyal és milyen hatékony a csónakos horgászatnál, milyen jó magas vízállásnál, mikor rövid készségre van szükség a fák miatt, de most nem teszem. Egyszerűen jó, bevált, és szeretem. Már rég a kis SPRO Passion LCS 730 nyeletőfékes orsóm van rajta, ami számomra már sokszor bizonyított az évek során, többek közt tökéletes zsinórvezetése és kiváló fékhatása miatt. Nevis Xenon Fluogreen 20-as főzsinór pihen rajta (egyelőre). 12-es fonott Nevis Technology zsinór a dobóelőke a súly és az esetleges kagylók miatt. A fonott előkén két Nevis gumistopper fogja közre a csúszó úszórögzítőt, ami egy 130 grammos kosarat tart. Majd a dobóelőke végén egy forgókapcsos karabiner, ami egy 60 cm hosszú 16-os Haldorádó Visitor horogelőkét rögzít, melynek a végén egy 8-as EnergoTeam Excalibur Carp D-Killer horog található.
Pár etető dobás horogelőke nélkül, beakasztott klipsszel, majd előke vissza, csonti fel, indul a peca. 10 percenként újracsalizok és megtömöm a kosarat. Nem akarom, hogy a sodrás telepakolja a zsinóromat apró szeméttel, szöszökkel, és az etetőanyag is hamar kimosódik a kosárból. Egyszer csak egy hirtelen rántás: bevágok, és megvan az első kedves keszegvendégem.
Gyors újracsalizás. Nemsokára be is kopogtatott egy nem várt vendég, egy nászruhába öltözött feketeszájú géb formájában. Az apró csipkelődő kapás miatt sejtettem, hogy géb lesz, és a kitekerést követően be is bizonyosodott, valahogy mégis örültem neki, mert ilyet még nem láttam a horgomon.
Őkelmét is a keszeg után engedem, hadd lubickoljanak, növekedjenek még. Egy jó félóra eredménytelenség után ismét rám mosolyog a szerencse, horogra akad valami. Érzem, hogy nem nagy, de játékos: egy kölyök márna érkezett, ugyancsak csontira. Némi küzdelem után könnyedén a szákba tereltem.
A továbbiakban már nem sok piszkálás, rárántás volt megfigyelhető, a táj szépsége valahogy mégis feledtette a kudarcot. A nap lenyugvóban van, lassan hazaindulunk, de amint tudunk, visszatérünk.
Bár nem egy eredményes pecán vagyunk túl, ez a hely megmutatta, van miért visszatérni hozzá, és mi egész nyáron így tettünk: horgásztuk, sátoroztunk, tábortüzet raktunk. Tökéletes kikapcsolódás az egész családnak, nem beszélve, arról, hogy 15 km-re és kb. 20 percre van tőlünk. Ha nem is hemzsegnek a kopoltyúsok, de márna, dévérkeszeg, szilvaorrú van benne jócskán. Nyár végére sikerült is egy-egy szebb példányt a „prédáim” között tudni. Remélem, később még újból megfogom őket. Mindenkinek azt ajánlom, üljön le egy folyóvíz partján, ha nem is itt, de bárhol széles e hazában és tapasztalja meg, mennyi csodát rejt a folyton mozgó víz, a part, a táj!
Basaharcot meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt, és ez a szerelem elkíséri az embert nagyon hosszú ideig. Ki ide beteszi lábát, az nem szabadul, örökre magával ragadja.
Írta: Keller Csaba (Kecsa)
Fényképezte: Keller-Koller Szilvia és Keller Csaba
