Néha, amikor a harmadszorra fordulok a kocsim és a horgászhely között, elgondolkodom, hogy mégis minek hordok magammal ennyi cuccot? Tulajdonképpen, ha akarom, akkor mindre ráfoghatom, a „szükség van rá”, és a „jobb, ha van, mintha nem lenne” szlogent, de szívem mélyén tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb holmi csak a helyet foglalja. Egy szép őszi délután lehetőségem támadt, hogy kiugorjak horgászni a Duna óbudai szakaszára, ám sem időm, sem kedvem nem volt pakolni, úgyhogy egy botot, néhány etetőkosarat, a szerelékes táskámat, némi maradék kaját és egy kevés csontit dobtam be mindössze a kocsiba.
Ennyi felszerelés kevésnek tűnhet, ám akármennyire is felületesen pakoltam, az eszem a helyén volt, és csak olyan felszerelést dobáltam össze, amelyekről tudom, hogy megbízhatóak és működnek a dunai horgászatok során. Sajnos az az idő, amit megspóroltam a pakoláson, a budai rakparton való araszolás felemésztette. Nehezen érthető számomra, hogy Buda déli részéről közel 1,5 óra alatt lehet átérni Óbudára. A hosszú és idegtépő utazás alatt folyton azon járt az eszem, hogy megéri-e átszelni a fővárost egy új hely megismerésének izgalmáért? Ez a kétség azonnal szertefoszlott, amikor kiszálltam a kocsiból, és rápillantottam a Hajógyári-sziget és Óbuda közé szorított vékonyka ágra, amely sebesen robog, hogy a Margit-sziget alatt újra egyesülhessen a főággal. Igazán csábító horgászhelynek tűnt a hosszú kövezés, ahová egyetlen körben sikerült lepakolni, és nagyjából további 10 percbe telt, mire be is dobtam a végszerelékemet. Simon Zoli barátom kísért el erre a kirándulásra is, akivel kiszemeltünk két nagyobb követ és kényelmesen letelepedtünk. Egy előző horgászatból maradt Bázis Mix - Folyóvízi alap és Sajtos Bajszos keveréke szolgált alapozó etetésként, amelyet kaviccsal megnehezítve, tojás méretű gombócok formájában hajigáltunk be kb. 15 méterre a parttól. Mivel a víz itt elég erősen folyik, a 100 grammos Haldorádó Maggot River kosarat helyeztem fel a végszerelékre, ami rövid pattogás után stabilan megállt a fenéken.
Szerencsére a kapásra sem kellett néhány percnél többet várni, ugyanis a kis márnák nagyon elemükben voltak. A 15-25 centi közti kis halacskák úgy vetették rá magukat a csonticsokorra, mintha sosem ettek volna azelőtt. Meglepő és örömteli, hogy milyen mennyiségű „utánpótlás” van a folyóban. Egy órát, ha tarthatott a kicsik rohama, mikor is kezdtek elfogyni, és helyüket a termetesebb egyedek vették át. Ezek sem voltak kapitálisak, de az egy és két kiló közötti márnák nagyon jól elszórakoztattak bennünket. Nem sok olyan horgászatban van részem, ami ennyire egyszerű és eredményes egyszerre. Az ilyen élmények azonban csak akkor jöhetnek létre, ha az a kevés felszerelés, ami rendelkezésre áll, megfelel a folyó követelményeinek.
A horgászbot nem jelent újdonságot, hiszen dunai horgászataim alatt már számtalanszor bemutattam. A Nevis Motive Carp Feeder XXH a maga egyszerűségével, erejével, és elpusztíthatatlanságával azok közé a botok közé tartozik, amelyeket elég egyszer megvenni, és évekig nincs gond a folyóvízi horgászbottal.
Ennek a gladiátornak hű társa nálam a már szintén jól ismert Nevis Cayman Feeder orsó. Ez is egy robosztus szerkezet, ami nem igényel túlzott gondoskodást. Ez az orsó azért van, hogy használják. A dunai kövezéseknek ütődés, felborulás, és persze a nehéz kosarak húzgálása, küzdelem a torpedókkal mind olyan külső hatás, amely a gyengébb orsókat egyetlen nap alatt képes leselejtezni.
A végszerelék legfontosabb eleme az etetőkosár, amely ebben az esetben nem etetőanyag, hanem ragasztott csonti befogadására volt alkalmas. Akik még nem próbálták ezt a technikát folyóvízen, azoknak bátran ajánlom, ugyanis a márnafogás egyik legjobb eszköze ez. Alkalmazása egyébként gazdaságosnak is mondható, hiszen 1 liter légylárva összeragasztva 4-5 órányi horgászatra bőven elegendő.
Az etetőkosarat egyből a 20-as főzsinórba kötöttem, míg horogelőkének a 16-os Visitor vált be leginkább. Ennek a végére kötöttem a márna horgászatának egyik leghatékonyabb horgát. Eredetileg ponty horgászatához készült horogról van szó, ám alakjának, széles öblének és minimális súlyának köszönhetően a folyóvízi horgászatokra is alkalmas. Ez nem más, mint a Gamakatsu A1 Team Feeder Fine Carp.
Akadóktól mentes terepen, ahol van idő és hely kifárasztani a halakat, ez a horog rendre a legjobbnak bizonyult. Akadása biztos, és a 12-es méretűre olyan sok csontit lehet felhúzni, amely már a nagyobb halak számára is csábító falatot jelent.
A kellemes délutáni horgászat után ismét a rakpart felé vitt az utam, ám azok után, hogy ilyen bőségesen megajándékozott a Duna, már nem mérgelődtem. Néztem a vizet és gondolkodtam, hogy milyen mennyiségű hal élhet itt, velünk szomszédságban. Láttam is néhány sporit, akik a vacsorára valót kergették még a kövek között, ám nagy mennyiségű pecást sehol nem tapasztaltam, holott ilyen rövid idő alatt, kevés költséggel annyi kapást lehet itt kicsikarni, ami a legjobban telepített tavakon is csak ritkán adatik meg.
Nem olyan rég a fővárosi szakaszon összemérte az erejét egy profikkal teletűzdelt úszós mezőny, ami örvendetes abból a szempontból, hogy a hazai folyóvízi versenyhorgászat is megveti a lábát Budapesten belül. Remélhetőleg nemsokára a feederes mezőny is talál megfelelő pályát magának, így már nemcsak a néhány órás horgászatok vagy hétvégi pecák színtere lesz a budapesti Duna, hanem igazi horgászünnepeknek is otthont ad majd. Egy biztos, hely van rá bőven!
Írta és fényképezte: Sipos Gábor
