Nemrég Szarajevóban jártam, így ellátogattam a Miljacka folyócska partján lévő utcasarokhoz, ahol 1914. június 28-án Gavrilo Princip leadta végzetes lövéseit, melyek Ferenc Ferdinánd halálát és közvetve az I. világháború kitörését okozták. Mivel horgászember vagyok, nem bírtam magammal és végigsétáltam a várost kettészelő folyó mellett, melynek lépcsősen kialakított medrében alig félméteres, méteres víz futott. Jó pár szép halat láttam az áttetsző vízben, és arra gondoltam, milyen jó lehet, hogy szinte a város szívében is lehetne horgászni. Másnap aztán, amikor a Petőfi hídon haladtam hazafelé és lepillantottam a Dunára, hirtelen nagyon hülyének éreztem magam, hiszen itt van a lábam alatt egy hallal teli folyam, és én azt a kis „patakot” csodáltam! Közhely ugyan, de gyakran észre sem vesszük azokat az értékeket, amiket nap mint nap látunk! De mivel én szeretek tisztán látni, irány a fővárosi Duna!
November elején végre beköszöntött a vénasszonyok nyara, egész héten gyönyörű napsütéses idő volt. Már a szürke hétköznapok alatt a szombati pecát terveztem. Végre horgászni megyek, méghozzá egy előre kinézett helyre, ahol biztos márnafogást ígértek a helyi specialisták. Pénteken délután nekiláttam az előkészületeknek. Szomorú tény, hogy az óraállítás miatt már 16 óra körül sötétedik, így szinte mindent szürkületben, illetve sötétben kellett összepakolnom.
A folyóvízi keverékek elkészítése különleges odafigyelést igényel, hiszen a rohanó, mély vízben egészben kell a gombócnak leérni a fenékre, de ott nem árt, ha gyorsan szétoldódik, mert az egészben maradt „narancsot” könnyedén elgörgeti a víz! Két kiló Sajtos Bajszos etetőanyaghoz négy kiló agyagot és három kiló sódert adtam, de hogy a sok ballasztanyagban ne vesszen el a kaja illata, feltuningoltam egy flakon Sajtos Bajszos aromával is keverékemet!
A halak fehérjeadagját egy liter forrázott csontival biztosítottam, melyet csak reggel adtam hozzá a mixtúrámhoz. Mivel etetőkosárral szándékoztam horgászni, bekevertem egy kilót a fent említett sajtos etetőből, melybe semmi mást nem tettem, csak pár szem csontit.
Első félidő
Szombaton hajnali ötkor már a kiszemelt helyen voltunk. Mint mindig, most is úgy gondoltam, hogy mindenre szükségem lesz, úgyhogy teljes felszereléssel érkeztem meg a rakpartra. Mire minden fölösleges dolgot áthordtam az úttesten, majd onnan le a kövezés közé, már igencsak lekívánkozott rólam a thermo pulcsi. Hát még mire felállítottam a ládámat a méteres kövek közt!
Szép lassan azért elkészültem mindennel és be is dobtam, hátha fogok egy márnát etetés előtt! Láss csodát, mindjárt első dobásra fogtam egy márnasihedert! Dunai mesterem, apósom is hasonlóképpen járt, így bizakodva vártam a napfelkeltét, hogy etethessek és még több bajszit húzzak a horgászhely közelébe!
Nem akarom hosszasan ecsetelni a dolgokat, délig egy megveszekedett kapást sem tudtunk kicsikarni. A dolog érdekessége, hogy tőlünk följebb 200 méterrel ültek a helyi erők, akik egyik halat húzták a másik után! Volt idő, mikor az ilyen kudarcok után világvége hangulatom volt, de most inkább azon törtem a fejem, mit rontottunk el? Végül a szenvedésünket végignéző spori átsétált, és megsemmisítő egyszerűséggel csak ennyi mondott. „Miért nem oda ültetek, ahol mi vagyunk? Ott sokkal mélyebb a víz. Ilyenkor már ott vannak a márnák!” „Aha, hát kösz szépen!”, gondoltam magamban, de inkább csak okosan néztem, már amennyire akkor ez tőlem tellett! Nem terveztem másnapra horgászatot, de mivel felidegesítettek a halak, elhatároztam, hogy másnap megnézzük azt a tuti helyet!
Visszavágó
Szombaton ebéd után az volt az első dolgom, hogy redukáltam felszerelésemet. Ami maradt:
- botzsák, melyben két erősebb feederbot kapott helyet
- szerelékes táska, mely az előkéket, ólmokat, kosarakat rejti
- háromlábú feederbot-tartó
- egy vödör etetőanyag, doboz csontival és egy Sajtos Bajszos dippel kiegészítve
- egy ülőpárna
Vasárnap hajnalban ezt a kevés cuccot egy körre sikerült lepakolnom. Pillanatok alatt összeraktam a bottartómat, szétnyitottam egy botot és már etettem is. Folyásiránynak fölfelé dobtam a nehéz gombócokat, kb. 15 méterre.
A tegnapi horgásztársnak igaza volt, új helyünkön valóban mélyebb volt a víz, sőt sokkal jobban húzott is, így etetőkosár helyett egy 80 grammos tányérólommal próbáltam helyben tartani végszerelékemet. Bedobás után az áramlat könnyedén görgette a nehezékem, míg pár méterre alattam lepakolta azt a kövezés aljába!
Nos, ez a nap is hasonlóan indult, mint a tegnapi, egy pici márna volt az első jelentkező, majd nagy csönd! Mivel tegnapról maradt bőven etetőanyagom, utánpótlásként bátran dobáltam a tojásnyi gombócokat.
Éppen etetéshez készülődtem, mikor majdnem berántotta valami a feederemet a vízbe. Egy szép, másfeles körüli márna volt a tettes. A folyamatos etetés hatására szinte ötpercenként fogtuk felváltva a halakat. Bámulatos mennyiségű márna volt előttünk.
Sajnos folyóvízi zöldfülűségem miatt elég sok halat vesztettem, ennek egyik oka a túl vékony előkém volt, a másik pedig a nem megfelelő horog. Két szakítás után úgy döntöttem, nincs is szükségem előkére, úgyhogy a 20-as főzsinórra kötöttem direktbe a horgot. Az utóbbinál nagyon oda kell figyelni, hiszen az állandó igénybevétel miatt hamar kimegy a „tű” hegye, emiatt pedig sok kapást nem tudunk majd megfogni. Mikor pörgőssé vált a peca, félóránként új „vasat” kötöttem, mert pont ennyi idő kellett ahhoz, hogy használhatatlanná váljon a horog!
Az általam használt horgászbot most egy 3,60-as feeder volt, mely inkább az erősebb pálcák közé tartozik. Legalábbis állóvízen, a pontyoknál, keszegeknél erősnek tűnt ez a pálca, de itt, a rohanó vízben szinte karikába hajtották a márnák.
A nap elején szépen rázták a spiccet a torpedók, nem okozott gondot nekik a heavy spicc, sőt gyakran vágtam be visszalazítós kapásra, mely azt jelenti, hogy a 80 grammos ólmot lazán felemelték halaim!
Minden horgászvízen észlelhető, hogy a déli órákban gyengébben táplálkoznak a halak, de ez a jelenség élővizeken hatványozottan tapasztalható. Ez most sem volt másképpen, 11 óra után már nehezen volt észlelhető a kapás, de a horgot tízpercnyi áztatás után üresen vettem ki. Először gébekre gyanakodtam, majd gyanús volt, hogy öt ilyen eset után egyetlen kis ördög sem fűzte fel magát a horgomra. Végül lefinomítottam a szereléket, 14-es előkét és 12-es horgot tettem fel, de halat ez sem hozott.
Apósom javaslatára kipróbáltam, hogy kézben fogtam a botot. Az első két dobás nem hozott eredményt, de a harmadik próbálkozásra határozottan éreztem, hogy valami odaütött a csalinak.
Be is vágtam, majd egyperces fárasztás után ki is emeltem egy méretes (sajnos nem méTeres!) körüli márnát. Ezzel a módszerrel még három halat sikerült elcsípnem, majd délben gyors konzultációt tartottam a gyomrommal és úgy határoztam, mára elég volt a jóból. Jöhet az ebéd!
Különleges hangulata van a városi horgászatnak, amolyan kettős érzések támadtak bennem. Kevés embert ismerek, aki nálam „kevésbé szeretné” a fővárost, szabályosan haragszom magamra, ha be kell mennem a belvárosba. Viszont horgászni nagyon szeretek, és mint azt sok dunai pecás tudja, itt lehet halat fogni bőséggel. Egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni a rakparti horgászatot, jót lehet ott szórakozni. Szerintem én is még sokszor lemegyek! :-)
Írta: Ifj. Sipos Gábor
