Horgászpályafutásom kezdetén néhány évig csak olyan vizeken volt lehetőségem horgászni, ahol a dévérállomány nem túl jelentős. Csupán sóvárogva nézhettem a horgászfilmekben, újságokban megjelenő szebbnél szebb dévérfogásokat, s talán ennek köszönhetően vált kedvenc halammá. Mára a különféle tavakban és folyókban rengeteg kapitális dévérkeszeg megfogásán vagyok túl, azonban a most következő történet túltesz az eddigi összesen. Tartsatok velem és ismerkedjetek meg egy nem mindennapi dunai horgászat körülményeivel…
Augusztus vége felé végre nagydévéres hírek érkeztek a Dunáról, s elhatároztam, hogy magam is utánajárok. Egy hétfői napon barátommal, Attilával vágtunk neki a régóta esedékes horgászatnak. Attila kizárólag bojlival horgászik, ezért csak segítőként jött velem. Célunk a bősi vízi erőmű alvize volt, ahol sohasem tudhatja az ember, mire számíthat. Érkezésünkkor nagy meglepetés fogadott, hiszen az általam jónak vélt szakaszon rengeteg horgász próbálkozott. Az rögtön világossá vált, hogy jó helyen járok. Kerestem egy olyan részt, ahol viszonylag nagy távolságra nem ült senki és hozzáláttam a horgászat előkészítéséhez.
Elsőként az etetőanyagot kevertem be, hogy mire mindennel elkészülök, a nagyobb szemcsék is kellőképpen magukba szívják az aromás vizet. Etetőanyagomat a speciális helyi adottságokhoz alakítva készítettem el. A Duna e szakaszán elég nagy a hajóforgalom. A víz sodrása nem indokolja az etetőanyag súlyának nagymértékű növelését, azonban miután egy hajó áthalad az erőmű zsilipkamráján, az óriási vízmennyiséget kieresztik, s a Duna rövid időn belül akár 15-20 cm-t is árad, és a sodrás is rendkívül erősre vált. Az ilyen erős sodrásban 20-25 m-re horgászva is már elég nehéz megtartani a szereléket az általam használt 60 g-os kosárral. Ennél nagyobb súlyt nem szívesen rakok fel feederbotjaimra, mert csökkenti a fárasztás élményét, főként keszeghorgászatkor. A sodrás erősségének váltakozása viszonylag gyorsan történik, ezért azt a taktikát választottam, hogy egy jó minőségű intenzív kaját használok, és csak akkor etetek, amikor a sodrás gyenge. Ez mindenképpen egy szokatlan taktika, azonban fogásiam engem igazolnak. A használt etetőanyag az örök kedvenc Haldorádó Nagy Dévér, amiből 2 zacskónyit használtam, s ehhez a mennyiséghez 1 kg nehéz föld került nehezítő anyagként. Nedvesítéskor fél flakon Aroma Tuning Nagy Dévért adagoltam a vízhez. Az így bekevert és többszörösen átrostált etetőanyaghoz más adalékot egyelőre nem is tettem - a ráetetéskor, a halak kapókedvének függvényében akartam meghatározni, hogy mi és milyen mennyiségben kerüljön még hozzá.
Rezgőspicces botjaimon 0,20 mm-es főzsinórt és 0,16 mm-es előkét használtam egy nagyon egyszerű végszerelékkel, amely a következőképpen nézett ki: egy 10 cm-es gubancgátló 60 g-os kosárral, egy forgó ütközőként, 80 cm-es előke, melynek végére egy 14-es Gamakatsu 2260B típusú horog volt kötve. A horogra kizárólag egy helyen megtűzött vörös trágyagiliszta került, abból is három szál, melyet Haldorádó Magyar Betyár dipbe mártottam a dobás előtt. A horgászat kezdetekor 8-10 gombóc etetőanyagot juttattam a célterületre, amihez néhány marék magas halliszt-tartalmú olajos mikropellet került.
Alig félóra elteltével jött az első kapás, egy tenyeres méretű karikakeszeg. Nem sokkal utána megérkezett az első dévér, amelyet úgy 1 kg-osra saccoltam. Egy igazán élvezetes és eseménydús keszeghorgászat vette kezdetét. Szebbnél szebb példányok kerültek horogvégre egészen addig, amíg el nem kezdték ereszteni a vizet. Onnantól kezdve nem volt kapásom. A víz megáradt vagy 20 cm-t. Úgy háromnegyed óra elteltével érezhetően csökkenni kezdett a sodrás, ezért ráetettem. Alig telt el 10 perc, máris újra kapásom lett. Ezúttal egy 2,5 kg-os, gyönyörű, kapitális dunai dévérkeszeg került a horogra. Ismét voltak kapások, ráadásul a halak átlagsúlya nőni kezdett. A háromórás intenzív horgászat végén a legszebb halakkal készítettem egy fotót, majd szabadon engedtem őket. Elhatároztam, hogy a következő napon is ellátogatok kedvenc folyómra, a Dunára, s akkor még nem is sejtettem, hogy mit tartogat számomra az a horgászat. Az eseményeket otthon kielemezve arra a következtetésre jutottam, hogy a szokatlan taktikám kiválóan működik, ezért mindent ugyanúgy fogok csinálni.
Másnap kora hajnalban indultam útnak, hogy az elsők között érjek a vízre. Amikor leértem a partra, nem mindennapi látvány fogadott. Nagyon élt a víz, s szebbnél szebb kapitális dévérek fordultak a víz felszínén mindenütt. Óriási izgalom fogott el, s sietve láttam neki a készülődésnek. Miután minden a helyére került, beetettem és bedobtam végszerelékeimet. Hamarosan kapásom lett, és sikerült partra segítenem egy 80 dkg-os dévért. Kezdésnek tökéletes, újracsaliztam és bedobtam. Innentől egy hosszabb várakozás vette kezdetét.
Ahogy a nap egyre magasabbra hágott, a dévérek tánca a víztetőn egyre lankadt. Horgászatra már nem is vágytam, csupán érezni szerettem volna a kapitális dévér-tömeg közelségét. Némelyik keszeg egész testével kiugrott a vízből, így annak teljes pompáját megcsodálhattam. Akadtak 2-3 kg-os egyedek is. Már akkor úgy érzetem, ma többet adott a Duna, mint amennyit reméltem, pedig a legutolsó kapás még hátra volt. A spicc erőteljesen begörbült, majd kiegyenesedett, de még mielőtt bármit is tehettem volna, újra görbülni kezdett. Bevágtam. Éreztem egy nehéz, tompa, de élő súlyt. A hal nagyon erős volt, de lomha. Felcsillant a remény, hogy végre egy igazán nagy dévérkeszeg került a horogra. Partközelben folyással szembe fordult, és a parttól úgy 6-8 m-re egy óriási farokúszó emelkedett ki a habok közül. Térdeim citerázni kezdtek, hisz - bár magát a halat még nem láttam - ekkora farokúszóhoz arányosan nagy hal dukál. Néhány pillanattal később sikerült megmerítenem. Amikor kiemeltem és láttam, hogy mekkora, nem akartam hinni a szememnek. Ekkora dévér márpedig nincs! A pontymatracot bevizeztem, majd megszabadítottam a halat kellemetlen testékszerétől. Biztos voltam benne, hogy ezúttal sikerült túllépnem a 4 kg-os álomhatárt. És valóban, hiszen a hal pontos súlya 4.180 grammnak bizonyult. Boldogságom leírhatatlan volt, ezért meg sem próbálkozom vele. :-) A fotózás után óvatosan visszahelyeztem a Dunába, Ő pedig ereje teljében elúszott. Gyorsan újracsaliztam és visszadobtam a szerelékem. Leültem, de csak a nagy dévért láttam magam előtt. Még egy kicsit próbálkoztam, de nem bírtam egy helyben ülni. Szép lassan összepakoltam és hazamentem.
Nagyon elégedett voltam, hiszen három hónap leforgása alatt ez volt a második ilyen gyönyörű dévérkeszeg, amelyet sikerült becsapnom. Eddigi általam kifogott legnagyobb dévért 2010. június 6-án fogtam a Süli-tóban 3,9 kg-os súllyal, de legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a rekordomat ilyen hamar sikerül megdönteni. Ismét bebizonyosodott: a horgászatban semmi sem lehetetlen!
Írta: Rózsa Arnold (dreezy91)
Fotók: Bíró Attila, Bíró György
