A Duna eredményes meghorgászásának egyik legkézenfekvőbb eszköze a feederbot. A megfelelő orsóval, damillal és végszerelékkel ellátott botokkal sokkal távolabbra horgászhatunk, mint rakós bottal és jóval finomabb kapásokat is észrevehetünk, mint a klasszikus nehézfenekezőn. Fontos tényező még az etetőanyag és az etetés, azonban késő ősszel mindenekelőtt a helyválasztáson múlik, hogy egyáltalán van-e esélyünk halat fogni.
Késő ősszel nagyon nem mindegy, hogy hova ülünk le. Eddig főként tavakon, holtágakon horgásztam, a Dunára csak menyhalazás, süllőzés ürügyén látogattam ki néhanapján. Kénytelen voltam néhány ismerősömet telefonon felkeresni, hogy ki merre járt, mit fogott és mikor érne rá. Attila volt az, aki rögtön rendelkezésemre állt, ráadásul egyik ismerőse nemrégiben nagyon befogott dévérből a bősi szakaszon. Így már megvolt a horgásztársam, a kinézett hely, csupán az időpontot kellett egyeztetnünk. Egy fagyos őszi reggelen hajnali négykor indultunk el, hogy elsőként érjünk ki a vízre. Természetesen nem lettünk elsők, de még így is a jónak vélt helyre ülhettünk. Úgy gondoltuk, nem etetünk, hiszen a halak tartózkodási helyére horgászunk. Súlyos hiba volt, megúsztuk dévérfogás nélkül. Csupán barátom fogott egy közel másfél kilósat. A mellettem horgászók etettek és fogtak is szépen. Nem volt túl nagy eredmény, de így elsőre úgy éreztem, fontos információkhoz jutottam. Attilával abban maradtunk, hogy a következő héten ugyanitt megpróbáljuk.
Arra az alkalomra egy olyan keveréket kellett összeállítanom, ami elég nehéz ahhoz, hogy az erős sodrás ellenére a gombóc a beesési helyéhez közel érjen feneket. A 2 fő részére készített keverék 5 kg etetőanyag (Timár Mix River Plus Sajtos), 3 kg agyagos föld, néhány marék főtt búza és fejenként fél liter forrázott csonti volt. Úgy éreztem, ez a keverék elég fajsúlyos lett ahhoz, hogy ne vigye el rögtön a víz.
Ez a horgászat sem úgy sikeredett, ahogyan azt szerettem volna, de már legalább fogtam néhány értékelhető halat. A horgászat után sokat gondolkodtam rajta, mi lehetett a probléma. Végül arra jutottam, hogy talán túl messzire horgásztam. Ez így elsőre talán nem hangzik túl logikusan, de ha jobban belegondolok, a végszerelékem kosara 70 g volt, amit csak nehezen tudtam megállítani, így 100 g-os ólomra kellett, hogy váltsak. Talán az etetést is túl hamar elmosta a víz. Ráadásul az érintett szakaszon, a bősi vízi erőmű alvízén a vízszint szinte óránként ingadozik, és ha megnyitnak egy turbinát, a víznek olyan húzása lesz, hogy az etetőanyagot biztosan elmossa. Később, az aktuális szakirodalmat gondosan átböngészve gondoltam arra, hogy talán még egy dologban hibáztam. Túl nagy időközönként etettem, emiatt nem volt biztosítva az etetőanyag állandó pótlása. Én kb. óránként etettem nagyobb mennyiséget a gyakrabban etetett kevesebb mennyiség helyett.
Úgy éreztem, a harmadik horgászatra már összeállt a kép. Optimális szerelék, megfelelő etetőanyag, és - egy merészet gondolva - a mindenki által favorizált kb. 25 m-es távolság helyett én 15-18 m-re horgásztam, etettem annak érdekében, hogy az etetőanyag a becsapódás helyéhez a lehető legközelebb érjen a fenékre, ami lehetővé tette az etetés pontosabb meghorgászását. Az egyik bottal az etetőgombócok becsapódásának helyétől fél métert a folyás irányának lefelé dobtam, a másik bottal pedig két méterrel lejjebb.
Kezdjük az etetőanyaggal. Eddigi horgászataim is 4-5 órásak voltak, ennyi időre 3 kg etetőanyagot elégnek éreztem. Alkotóelemei a következők: Timár Mix River+ Sajtos 3 kg; 2 kg agyagos föld; 0,5 liter búza; 0,5 liter csontkukac; 2 kg vágott kő. A megfelelő állagra kevert etetőanyag gombóccá formálva nagyon nehéz lett, most már biztos lehettem benne, hogy ahova bedobom, az ott vagy maximum 1 m-es távolságon belül ér feneket.
A víz szintje elég alacsony volt ahhoz, hogy a ládámat sóderen tudjam elhelyezni, így egy nagyon kényelmes horgászatnak nézhettem elébe. A bottartóm egy háromlábas billenthető rod-pod volt, amit magam elé, a Dunába helyeztem. A teljesen kihúzott lábak megemelték annyira, hogy kapáskor kényelmesen le tudtam érte nyúlni, ráadásul így az állandó hajóforgalom által keltett hullámok sem jelentettek problémát. Egy feeder- és egy pickerbotot használtam. A feeder 3,6 m-es MH bot, amire egy 40-es nyeletőfékes orsót raktam 0,20 mm-es főzsinórral. Az én kedvenc kis botocskám a Balzer Diabolo winklepicker, ami nem egy átlagos lágy picker. Kifejezetten nagyhalas bot, nem gond vele 60-80 g eldobása sem. 2,7 m-es és - bár nincs ráírva - én a heavy kategóriába sorolnám. A főzsinór itt 0,18 mm-es volt szintén egy 40-es nyeletőfékes orsón. A végszerelék mindkét esetben szinte megegyezett. 60 g-os folyóvízi kosár, 10 cm-es tört gubancgátlón, 8-as számú forgó és kb. 50 cm-es előkén egy 14-es erős horog. A csali 2-3 szál vékony trágyagiliszta volt.
Horgászni reggel héttől lehet, de mi már fél hatkor a parton voltunk. Odacipeltem a ládámat és az egyéb kiegészítőket a kiszemelt helyhez, majd raktunk egy tábortüzet, hogy legalább ne fázzunk annyira. Félórával a kezdés előtt már világosodott. Felállítottam a ládámat és helyére került minden. Reggel hét óra, mindenki bevetette készségét. Hozzáfogtam az alapozó etetés gombócainak gyúrásához. A keveréket már előző este elkészítettem, hogy minden szemcse kellően felázzon, hogy ne legyenek felszálló részecskék. Kb. 15 gombóc képezte az alapot, amit minden 20 percben újabb néggyel pótoltam. Az etetés után 2-3 perccel bólintott a pickerspicc, és máris akasztottam. A hal nem tanúsított nagy ellenállást, de éreztem, nem tenyeres keszegecske lesz. Egy háromnegyed kilós dévér csúszott engedelmesen a merítőmbe. Örültem, mert ez azt jelentette, hogy már az etetéskor is a közelben voltak és valószínűleg még fogok belőlük. Nem túl gyakran, de folyamatosan jöttek a halak, kb. 20 percenként volt kapásom. 6-7 halat elvesztettem el a kagylók miatt (ezeknél az előkéből csak egy kb. 20 cm-es darab maradt meg), de még így is sikerült 10 darab dévért fognom 12 kg összsúlyban. A legnagyobb verte a 2 kg-ot. Egy még komolyabb dévért sikerült kihúznom a partig, az - becsléseim szerint - közel járhatott a három kilóhoz, de a szákolás előtti pillanatokban lefordult a horogról. Néhány másodpercig sodortatta magát, majd eltűnt a habok között. Nem bántam, örültem annak, hogy sikeresen horgásztam a Dunán, örültem, hogy végre sikerült olyan szereléket és etetőanyagot összeállítanom, ami alkalmas volt az itteni horgászatra.
A horgászat után már másként tekintettem a Dunára.
Rózsa Arnold (Dreezy91)
Fotók: Lapos Attila, Póda András
