Amióta ismét a fővárosban lakom, azon szerencsések közé tartozom, akiknek nem szükséges több tíz vagy akár több száz kilométert utazni azért, hogy igazán különleges horgászélményekben részesüljenek. A Duna folyó fővárosi szakasza számomra jól ismert, hiszen gyermek- és ifjúsági horgászként a legemlékezetesebb, legszebb élményeimet itt szereztem. De hogyan is zajlik nálam egy átlagos dunai horgászat itt, a város közepén? Erről szeretnék most nektek írásomban és rövid kis filmemben beszámolni.
A dunai horgászat általában nehezen tervezhető, hiszen a vízállás és az időjárás is nagyban befolyásolja, hogy mi is fog az előre tervezett horgásznapon történni. Ha napokig tartó intenzív esőzés zajlik a Duna vízgyűjtő-területén, vagy ha a hirtelen felmelegedés miatt az Alpok hótakarója gyorsan olvadni kezd, akkor rendszerint komolyabb árhullámra lehet számítani az azt követő napokban. A gyors és zavaros áradás teljesen keresztülhúzhatja a számításainkat, sokszor gyakorlatilag ellehetetlenítve a horgászatot. A hirtelen áradó folyó zavarossá válik, hatalmas fákat, ágakat, hordalékot hord magával, és gyakran az előzetesen kiszemelt horgászhelyünk is víz alá kerül. Aszályos időben viszont annyira lecsökkenthet a folyó vízszintje, hogy gyakorlatilag teljesen kiszáradhatnak azok a részek, melyek korábban bővizűek és jó haltartó helyek voltak. Jó példa erre az Újpesti vasúti összekötő híd pesti oldalán az ún. „büdös” elnevezésű terület. A mai modern időjárási, illetve vízállási előrejelzéseknek köszönhetően azonban néhány napra még nyugodtan tervezhetünk előre. Horgászataim megkezdése előtt mindig tájékozódom az aktuális vízállásról, és annak függvényében választom ki a helyszínt. A vízszint növekedésével egyenes arányban csökkennek a meghorgászható területek a fővárosban, így indulás előtt korántsem mindegy, hogy hova tervezem az adott napi horgászatot.
A fővárosi Duna legnagyobb része tömegközlekedéssel jól megközelíthető, így el lehet kerülni a bosszantó várakozást a dugókban, illetve a méregdrága parkolási díjakat. Általában az egynapos vagy néhány órás dunai horgászathoz minimális felszerelés is elegendő, ha nem ragaszkodunk az extra kényelemhez. Teljesen feleslegesnek tartom a nehéz és drága horgászládákat, foteleket a dunai kövezésre lehurcolni, hiszen semmivel sem lesz hatékonyabb a horgászatunk. Egy botzsák, melyben elfér két bot két orsóval, egy merítő nyél, egy törölköző és egy egyszerű pontymatrac összetekerve. A táskában az adott napra szánt etetőanyagok, csalogatóanyagok, tartalék ólmok és kosarak, előkötött horgok, apróságok, kiegészítők, merítő fej, illetve némi ennivaló és ivóvíz. A zsebeinkben meg elférnek az engedélyek, egyéb irataink. Általában törekszem arra, hogy minél könnyebb legyen a felszerelés, amit magammal viszek, de végül mindig odáig jutok, hogy a hatalmas és nehéz táskákkal barangolom végig a fél várost, majd szinte megváltásként élem meg, mikor végre megérkezem és letehetem azokat.
Horgászataimat lehetőség szerint úgy tervezem, hogy még hajnalban vagy kora reggel útnak indulhassak. Reggel 6 óra, ébredés, gyors tisztálkodás, öltözés és indulás. Pár száz méterre van a villamosmegálló, alig 10 perc gyaloglással kiérek. Rövidesen megérkezik a villamos, az első kocsi középső ajtaját választom a felszálláshoz, hiszen itt nincsen kapaszkodó korlát, ami a nagy táskákkal, botzsákkal megnehezítené a felszállást. Botzsákot, táskát stabilan támasztom, majd helyet foglalok. Alig néhány megálló, Újpest-központ következik. Itt átszállás kedvenc tömegközlekedési eszközömre, a hármas metróra. Gyors, kényelmes, sűrűn közlekedik, sokoldalú csatlakozási lehetőséggel. Pár perc alatt megérkezem a Göncz Árpád városközponthoz, bár ez nekem valószínűleg örökre Árpád híd megálló marad. Az 1-es villamossal kell továbbmenni, de csak egyetlen megállót, és megérkezem a Népfürdő utcához. Innen már csak pár száz métert gyalogolok, mire megérkezem a Moszkva sétányon keresztül a Mártír emlékműnél található lépcsőhöz, majd onnan egyenesen a Duna partjára. Ez a szakasz a nagyjából 170 cm-es budapesti vízállásnál gyakorlatilag tökéletes helyszín. A vízpart itt sóderral borított, csak elvétve találni egy-egy nagyobb követ. A Duna e része elég erős sodrású, a mederfenék mérsékelten akadós, bár a közeli patakból azért jócskán kerül különféle uszadék a folyóba, a horgászok nem is bosszúságára. Korábban szép márnákat sikerült itt fognom, így ezen a horgászatomon is elsősorban ezek voltak a célhalaim.
A hulladékok összeszedése után gyors terepszemle, majd a rutinfeladatok következnek. Stabil bottartó állás elkészítése, a botok ellenőrzése és összerakása, majd az etetőanyagok előkészítése a sorrend. Mivel előre tervezett a meghorgászandó táv és a célhalak is, így nem volt nehéz eldönteni, milyen összeállítást alkalmazok ezen a napon. Egy jól aromásított, tartalmas keverék készült, melynek alapja Haldorádó Bázis Mix - Scobar, ezt kissé feldúsítom egy nagyobb szemcseméretű, Big River - Fürge Márna etetőanyaggal, valamint főtt csemegekukoricával, és ezt jól meglocsolom egy markáns aromával. Végtelenül egyszerű, ám annál hatékonyabb keverék lesz a végeredmény. A gyakran megjelenő gébek, illetve egyéb apróhalak elkerülése végett ezúttal az élő anyagot teljesen száműztem az összeállításból, és most csaliként sem alkalmazom azokat. Mindenképpen márnát szeretnék fogni, ezért olyan csalit kellett választanom, melyet vélhetően szívesen felvesznek, de a kisebb halak nem marcangolják szét idő előtt. A Tornado Wafter csalik között található egy rokfort sajtos ízvilágú változat is, mely visszafogott narancssárga színével, viszont annál intenzívebb aromájával igencsak csábító falatnak bizonyult a márnák számára. Masszív, rugalmas állaga miatt kiválóan alkalmazható folyóvízi horgászatokon is. Egy fűzőtű segítségével hajszálelőkén kínálom fel egy 10-es méretű Gardner Dark Mugga horog társaságában. Az előke 0,12 mm-es fonott zsinór, melynek hossza mintegy 60 cm. Az erős sodrás miatt akár 240 grammos kosarakat is használtam, hogy a végszerelék a kiszemelt helyen stabilan megálljon anélkül, hogy akadóba sodródna. A jó minőségű, de drágább árfekvésű kosarakat általában csak az általam jól kiismert helyeken alkalmazom, így sokkal kisebb a veszteség esélye. Aki dunai horgászatra szánja el magát, annak mindenképpen számolnia kell azzal, hogy a horgászat több-kevesebb szerelékvesztéssel járhat. A mederfenéken kagylók, fák, hatalmas kövek mellett, a legkülönfélébb tárgyak lelhetők fel, mely az évtizedek során néhol valóságos szereléktemetővé változtatták a folyót. Mindezen nehézségekkel együtt egy olyan sajátos varázsa van a dunai, ezen belül a fővárosi horgászatnak, mely semmihez sem hasonlítható. Kiterítem a matracot, összerakom a merítőt, és kezdődhet a horgászat.
Az etetőanyagot igyekszem a kosárban a lehető legjobban tömöríteni, hogy a kioldódási idő megnövekedjen. A meghorgászandó táv legfeljebb 25 méter, odáig vetem be a szereléket, mert beljebb dobva a kosár csak kisodródik, így megnövekszik az elakadás veszélye is. A használt botokat korábbi cikkeimben már említettem, így részletesen nem is térek ki erre. Kifejezetten folyóvízi feederbotok extra dobósúly-tartománnyal, rendkívüli erőtartalékkal, melyek évek óta kitűnően szolgálnak a legnehezebb körülmények között is. Ha egy adott helyen elkezdem a horgászatot, általában kitartok mellette mindvégig, és csak a legritkább esetben váltok. Ha gyakori a szerelékvesztés, vagy ha értelmetlenné, lehetetlenné válik a horgászat, akkor próbálok csak új helyet keresni. A dobások üteme általában nem több mint öt-tíz perc, de maximum negyedóra, kapásoktól függően. Az orsók nyeletőfékjét – ha rendelkezésre áll – gyakran használom a Dunán is, különösen akkor, ha két készséggel horgászom, vagy ha nem tudok folyamatosan a botokra koncentrálni. Mindig akad valami érdekesség, látnivaló a parton, ami elvonhatja a figyelmemet, és egy vadul kapó márna pillanatok alatt a vízbe ránthatja a botot. Külön figyelmet fordítok még a hajóforgalomra, mely meglehetősen sűrű a fővárosban, különösen a nyári, kora őszi időszakban. A nagy sebességgel közlekedő motorcsónakok, szárnyashajók komoly hullámzást generálnak, így a parton gyanútlanul ücsörögve könnyen csuromvizes lehetne a ruhám, ha nem lennék elég körültekintő. A táskákat, merítőt és a matracot is megfelelő távolságban helyezem el a parton, nehogy a hullámzás elsodorja azokat.
Az első halra való várakozás mindig komoly izgalmakat tartogat. Megkönnyebbültség, felszabadult érzés tölt el, mikor végre matracra kerül és az első fotók elkészülhetnek.
Önmagában már az is felemelő élmény, hogy megérkezem a vízpartra, ez egy teljesen más dimenzióba repít szinte kizárva a külvilágot. Szabadnak érzem magam és csak az élményekre koncentrálhatok. Ilyenkor a hétköznapok problémái is némiképpen feledésbe merülnek. Természetesen a hal fárasztása során, az addig ismeretlennel való találkozás egy újabb izgalmas történetet hordoz magában, hiszen sohasem tudhatom, hogy a kapástól a merítésig mi fog történni, vagy egyáltalán eljutok-e odáig. Gyakorta előfordult, hogy egy erőteljes kapás vehemens kirohanás következik, majd a megkönnyebbült szerelék után csak az üresen maradt horgot csévéltem ki a vízből. Újabb gondolatok járnak a fejemben… „Vajon milyen és mekkora hal lehetett? De jó lett volna megpillantani…” Mindezekkel együtt valamennyi dunai horgászatom alkalmával sikerül feltöltődni és új élményekkel gazdagodni. Ha egy adott napom kevésbé sikeres, vagy kudarcokkal végződik, akkor is folyamatosan keresem a megoldást, miben lehetne változtatni vagy még tovább fejlődni. A Duna folyton változó, rendkívül szeszélyes mivoltának kiismeréséhez talán egy élet is kevés lenne, de pont ez jelent számomra nap mint nap kihívást, így alig várom az újabb és újabb kalandokat…
Írta: Holler Imre
