A késő őszi, téli időszak - ha a vízállás lehetővé teszi - számomra egyet jelent a dunai horgászatokkal. Az Öreg Folyó rendkívül változatos és kiszámíthatatlan, így minden horgásznap új kihívás! Semmi garancia nincs rá, hogy ahol tavaly halat fogtam, ott idén is sikeres leszek. Sőt egyáltalán nem lehetek benne biztos, hogy ahol tegnap eredményes voltam, ott ma is horogra keríthetek néhány pikkelyest… A horgászat magasiskolája a folyóvízi horgászat, aki a vad, természetesen vizeken is tud halat fogni, az mindenhol megállja a helyét!
Csak sejtjük…
Köztudott, hogy az idei évben szeptember végéig szinte megközelíthetetlen volt a Duna. Az évtizedek óta nem tapasztalt csapadékmennyiségnek köszönhetően folyamatosan magas volt a vízállás, és emiatt nem lehetett leülni azokon a jó parti helyeken, amelyek egyben remek haltanyák is. Csak sejtjük, hogy a tavaszi, majd a nyári rendkívüli esőzések miatt hány halnevelőt és horgásztavat mosott el az árvíz vagy belvíz, de azt megbecsülni sem tudjuk, hogy mennyi hal került így a Dunába. Ugyanis a legtöbb kiöntött tó halállománya a kisebb-nagyobb csatornákon és folyókon keresztül végül a Dunában kötött ki. Hogy ez pontosan hány tonna? Senki nem tudja!
Ha ehhez még hozzáadjuk a tartósan magas vízállásnak köszönhető sikeres saját szaporulatot, akkor bizony nagyon jó éveknek nézünk elébe. Ha nem jön egy újabb emberi felelőtlenségből adódó természeti katasztrófa, vagy a mohó halászok nem rabolják le teljes mértékben a folyót, akkor bizony érdemes lesz sokszor meglátogatni az Öreg Dunát! Én késő ősszel sokat horgásztam a folyón, és bizony csodálatos fogásokban volt részem ebben az évben is. A már „hétköznapinak” számító hatalmas dévérek és márnák mellett nagyon sok pontyot is fogtam. Ezek egy része a tavakból kimosott és ott szépen megerősödött, kifejlődött, remek fizikai állapotnak örvendő hal volt, de az új jövevények megmozgatták a folyó ősállományát is. Olyan helyeken is tudtam igazi vadvízi nyurgapontyot fogni, ahol évekkel ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna. Talán valami hasonló történt a folyón is, mint a tavakban haltelepítés után. Az új lakók miatt nagyobb lett a táplálékkonkurencia, és a napi betevőjüket féltő öregek is óvatlanabbul táplálkoztak, ezért ők is előbb horogra kerültek.
A megfelelő hely kiválasztása
A dunai horgászat sikere már a helyválasztás során eldől! Ezt éveken keresztül hangoztattam és meggyőződéssel hirdettem. De idén ez egy kicsit más volt… mert olyan helyeken is láttam mosolygós, elégedetten távozó horgászokat, ahol régebben soha nem ültem volna le. A „legjobb” helyek gyorsan megteltek, így a nagy többségnek csak a „rossz” helyek jutottak. No de a valóban elszántak itt sem adták fel! Aki esetleg több egymást követő nap is le tudott ugyanarra a helyre ülni és nem sajnálta a jó minőségű halcsalogatót, szinte biztosan számíthatott először néhány termetesebb dévérkeszegre, márnára, majd pontyra is! Mindez egyértelmű jele volt annak, hogy a halak keresték a táplálékot, és etetéssel - előbb vagy utóbb - a horgászhelyünk közelébe lehetett őket csalogatni.
Kísérlet a különböző csalogatóanyagokkal
Több különböző, egymástól drasztikusan eltérő etetőanyaggal és aromával kísérleteztem sok-sok helyen. E dunai tapasztalataimat összegezve a következő megállapításokra jutottam:
- Minél erősebb, minél „ütősebb” egy keverék aromája (értelmes határig fokozva), annál gyorsabban a horgászhely közelébe csalogathatók a halak.
- A túlaromásított keverékek egyetlen „hibája”, hogy főként a keszegek szeretik. Így a gyakorta kisebb létszámú, de hőn áhított pontyok egyszerűen nem férnek a horgunkhoz.
- Viszont a nagy nyüzsgésre mindig felfigyeltek a pontyok és márnák is.
- Ahogy csökkentettem az aroma mennyiségét, úgy csökkent a keszegek aktivitása.
- Volt, hogy teljesen natúr etetőanyagot vetettem be kizárólag csemegekukoricával keverve. Ezekkel ritkán fogtam keszeget, de érdekes módon nem fogtam sokkal több pontyot sem!
- A natúr kajákkal tehát el tudtam érni azt, hogy ne „bántsanak” a keszegek, de egy sokkal unalmasabb nap lett a jutalmam, miközben jó esetben talán 2-3 pontyot tudtam partra segíteni.
- Ha viszont aromás kaját kevertem, minimum 5-10 termetes dévérre, 1-2 márnára és ezek között beeső 1-3 pontyra lehetett számítani.
- Mindenki eldöntheti, hogy neki melyik az izgalmasabb!
Horgászataim zöme erősen lehűlt, 10 Celsius-fok alatti hőmérsékletű vízben zajlott, amikor a halak azért már megválogatják, hogy mit esznek meg (legyen az álló- vagy folyóvíz!). A sok hideg vízi horgászat során szerzett tapasztalatot összegezve, végül egy olyan keverék maradt, amely 10-ből 9-szer kiválóan teljesített. Íme:
Hideg vízi dunai pontyos keverék
5 kg Haldorádó Ponty Piros (remek pontyos keverék főként hideg vízben)
2 kg Top Mix Barna agyag (lesúlyozza az etetőanyag szemcséket)
4 kg Top Mix Kavics (etetőanyag nehezítő, ami meggyorsítja a keverék oldódását is)
4 doboz csemegekukorica (a pontyok kedvéért)
0,5 kg főtt búza (a dévérek és márnák kedvéért)
0,5 liter csontkukac (minden hal szereti)
2 flakon Haldorádó CSL Tuning Vörös Démon (hideg vízi aroma)
Hasznos tipp!
Az összes magot (csemegekukoricát és búzát) a horgászat megkezdése előtt minimum 12 órával helyezzétek egy zárható fedelű edénybe. Erre öntsetek rá 1 flakon Haldorádó CSL Tuning Vörös Démon hideg vízi aromát. A másik flakont az etetőanyag keverése során kell felhasználni. Amikor már majdnem kész a keverék, akkor öntsétek rá a CSL-ben ázó magokat az etetőanyagra - a horgászat megkezdése előtt, a helyszínen. Ezután ismét alaposan keverjétek át és állítsátok be (vízzel) a megfelelő tapadást. Az erős, agresszív aroma az áramló víz segítségével messziről horgászhelyre csalja a halakat. Ráadásul az etetőanyagból kiváló magok mint kis „jeladók” sokáig „működnek”. A hatás garantált!
Végszerelék összeállítása
A keverékek mellett sokat kísérleteztem a különféle végszerelékekkel is. A rövid előkés, klasszikus kosaras végszerelékekkel nagyon ritkán tudtam halat fogni. Viszont az évek óta bevált nagyhurkos végszerelék 50-75 cm hosszú előkével, most is kiválóan működött. Csupán annyit változtattam, hogy a klasszikus folyóvízi kosarakat lecseréltem egy 50 grammos nyitott csepp feederkosárra.
Ebbe elsőként kevéske ragasztott csontit, majd köré jelentős mennyiségű etetőanyagot gyúrtam. Így a bevetésre váró megtöltött kosár össztömege 150-200 gramm is lehetett. Mivel rendszerint nem kellett nagy távolságba ezt bevetni - maximum 25 méterre -, feederbotjaim számára nem jelentett extra megterhelést. Viszont az így bevetett „bomba” garantáltan ott maradt, ott állt meg a mederfenéken, ahová dobtam! Így mind az etetés, mind a végszerelék helye jól meghatározható, kiszámítható volt. Mindig pontosan tudtam, hogy hová etettem, hová dobjak, hol számíthatok kapásra, míg ugye a legtöbb „folyóvízi horgásznak” fogalma sincs, hogy a bevetett etetőanyag gombócok hol állnak meg, hová kell a felcsalizott horgot dobni. Márpedig, aki csak a „vakvilágba” dobál, az már csak a „vakszerencsében” bízhat. No, ezt kell minimálisra csökkenteni!
Azt eddig leírt tanácsokat és recepteket megfogadva, biztosra veszem, hogy ez nektek is sikerülni fog!
Írta: Döme Gábor
Fotók: Csapi Károly
Ábra: Takács Péter
